Pesti Napló, 1925. július (76. évfolyam, 144–170. szám)
1925-07-12 / 154. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 1925 július 12 .5 Hogyan uralkodott öt éven át báró Orbán és pártfogoltja az Súlyos vádak a telep gondnoka ellen (Saját tudósítónktól) Szegény Budapest környékének talán legszegényebb része az Ehmann-telep. A háború alatt ment át a Sashalom melletti hatalmas terület az állam birtokába.A sikeres offenzívák után, mire a hadifoglyok elhelyezése mind nehezebbé vált, ideiglenesnek szánt barátokkal építették be a telket. Itt éltek évekig az orosz hadifoglyok, azután kiürültek a fogolytáborok, a foglyok hazaszéledtek. Az ínség, a lakástalanság közben mind nagyobb arányokat öltött Budapesten. Menekültek árasztották el a fővárost és az Ehmann-telep daraktáborának új lakói jöttek. A társadalom minden osztályából zsúfolódtak itt össze az örökszegények és új nincstelenek, munkanélküliek, napszámosok, nyugalmazott tisztek, menekült állástalanok, hivatalukat vesztett hivatalnokok, különösen pedig Erdély és a Felföld menekültjei. Az Ehmann-telepen megszűnt a társadalmi különbség, a telep lakosságát egységessé olvasztotta a közös sors és a nyomor. Ötéves harc a gondnokkal kietlen, kopár deszkabódék szomorú hajlékában élnek már évek óta, ezek a város centrumában szinte képzelhetetlen viszonyok között élvezik az államkétesértékű vendégszeretetét. De még ezen a miazmás levegőjű, rideg nyomortanban sincs meg a sors üldözöttjeinek békessége. Tek óta folytatnak a telep lakói meddő harcot a telep gondnokával, illetve az állami lakások főgondnokával, báró Orbán Ferenccel, aki ellen, mint a Pesti Napló csütörtökön megírta, több adott esetből kifolyólag, most indult meg a fegyelmi eljárás. Öt éve folyik már az egyoldalú harc és nincs, aki igazságot tegyen. A gondnok ellen intézett panaszok Orbán főgondnoknál akadtak meg és a számos feljelentés sorsát eldöntötte báró Orbán Ferenc, kihallgatása alkalmával megcáfolta a végsőkig elkeseredett Ehmann-telepi lakók számtalan panaszát. Most is egy csomó följelentés fekszik a törvényszék előtt. Döntés még nem történt, a panaszosok remélnek, várnak, szaladnak egyik hatóságtól a másikhoz s közben egzisztenciák mentek tönkre, családok lettek otthontalanná. A báró Orbán Ferenc ellen megindult fegyelmi eljárás bátorságot adott a telep lakói közül egynéhánynak, hogy a nyilvánosság elé forduljon panaszával. Csak egynéhánynak, mert a legtöbben még most is hallgatnak, hallgatnak és tűrnek, hiszen szokásos látvány volt az Ehmann-telepen, hogy a panaszttevő bútorai másnap a szabadban álltak, a kilakoltatott család csak hosszú hónapok felőrlő küzdelme után kapta vissza, ha ugyan visszakapta szegényes otthonát.l'“....... • Szomorú séta körüljárni az Ehmann-telepet. Órákhosszat járunk a karaktábor épületei között, ellátogatunk egyes karakokba és szinte lehetetlen följegyezni a panaszok feltörő végtelen árját. A férfiak, komoly, megbízható emberek, akik közül legtöbben egykor jobb sorsot láttak, megremegnek az izgalomtól és az aszszonyok könnye kíséri a szavakat. Szándékosan figyelmen kívül hagyjuk az egyes személyes jellegű panaszokat, hogy csupán egyesek egzisztenciájába vágó sérelmeket és csak azt ismertetjük, ami közérdekénél fogva kikívánkozik az Ehmann-telep elhagyatottságából a nyilvánosság színe elé. És mikor hallgatjuk ezeket az elkeseredett embereket, csodálkozni kell azon, hogy az évek hosszú során nem történt semmi, hogy nem akadt senki, aki kezébe vegye az Ehmann-telep tragédiájának ügyét. Ji szenny orgiája 1920-ban nevezték ki az Ehmann-telep gondnokává Kollár Istvánt. Ki ő és honnan jött, senki sem tudja, de azt állítják, hogy igen alacsony sorsból került majdnem átmenet nélkül ebbe a felelősséggel járó, hatalmat jelentő állásba. Hiszen 1400 családnak s majdnem 1000 embernek a sorsa függött javarészt tőle. Annyi bizonyos, hogy Orbán Ferencnek, aki szintén egészen váratlanul és meglepetésszerűen cseppent évek előtt az állami lakások főgondnoki hivatalába, a bizalmi embere. A gondnok kötelessége volna a telep jókarbantartásáról, tisztaságáról gondoskodni, hiszen erre a célra fizetik a lakók a különböző illetékeket. Ehelyett ezen idő alatt leírhatatlan állapotba került az Ehmann-telep. A szűk utcákon magasan áll a piszok és a szenny, orrfacsarós bűz árad az illemhelyek felől, a lefolyó már évek előtt bedugult, tisztántartásukról nem gondoskodik senki. A telep vízellátása a lehető legkétségbeejtőbb. A tiszta ivóvíz elérhetetlen ritkaságszámba megy. Csak kétszer napjában jutnak a telep családjai egy-egy félórára vízhez. Hosszú sorban állnak ilyenkor fel a telep szerencsétlen asszonyai és vad küzdelemmel próbálnak hozzájutni az ivóvízhez. Télen még ez is lehetetlen. Ilyenkor befagy a vízvezeték és a lakók gyalogolhatnak egy jó félórát, míg megszerzik maguknak a háztartáshoz szükséges víz minimális részét. Aki későn jön, akit kiszorítanak, az lemondhat egy napra arról, hogy vizet adhasson családjának. De azért nedvességben van a lakóknak elégségesen részük. A házak fedelén szabadon csurog be télen, nyáron egyaránt az eső. I_azonos bélyegilleték De jó még azoknak, akiknek lakásuk van. Ha a gondnoknak úgy tetszett, spontán elhatározását szankcionálta Orbán Ferenc, az állami lakások főgondnokának ukára. A teljhatalmú úr parancsát karhatalom hajtotta végre és egy-egy család bútorostól kint állt a szabad ég alatt. Azért még nem volt mindennek vége, lehetett az ügyön segíteni. Ha felmerült egy újabb kilakoltatás, vagy egy kedvezőtlenebb bárakkal való felcserélés terve, a gondnok úr elé lehetett járulni, 1921-ben 10.000 koronát (ennyit űzetett például Sipon György menekült- rendőrőrmester), mostanában 2 millió koronát (ennyit fizetett Dér István nevű kereskedő) lehet lefizetni bélyegilleték címén, melyről persze nyugta nem tanúskodott és meg lehetett szabadulni a fenyegető veszedelemtől. Természetbeni ajándékokért a nagyhatalmú gondnok kisebb kedvezményei jártak. Egy szegény, négy gyermekes varrónőt, Vízi Esztert is kilakoltatták. Panaszra ment, összeszidták, veszekedés támadt, a haragos gondnok rárontott. Vizi Eszter pedig kificamított karral hathónapi munkaképtelensége idején gondolkodhatott a sorsa furcsa szeszélyein. Erről az ügyről is van feljelentés. Ha egy a szegényes egzisztenciát nyújtó üzletek közül felszabadult, a gondnok nem várt a »felesleges« hivatalos kiutalásra, önhatalmúlag bérbeadta a bolthelyiséget. Néhány hónapig a régi tulajdonos neve szerepelt a bérleti listán, azután pedig báró Orbán támogatása meghozta jó idő múlva a hatósági szankciót is. Akkor már a lakáskilakoltatásokból, kilakoltatások visszavonásából származott jövedelem nem bizonyult elégségesnek, más eszközökhöz folyamodott báró Orbán pártfogoltja, Kollár gondnok. Egy éjszaka Cserna István alhadnagy (most nyugalomban) észrevette, hogy a „szomszédos katonai barakon” deszkáit bontogatni kezdik és ráförmedt a munkásokra. Kérdésére a megriadt napszámosok azonnal bevallották, hogy Kollár parancsára járnak el és a deszkákat a városba akarták szállítani. Ezeket is eladásra szánták, mint az Ehmanntelep négy lebontott darakjának anyaga, mely a raktárak helyett szintén a kereskedőkhöz vándorolt. Egy másik éjjel rendőrök állítottak meg megrakott szekereket, amelyeken a telep tégla-, cement- és kátrány papír anyagának jelentős része vándorolt hasonló céllal a város felé. Az eljárás báró Orbánnál ebben az esetben is megakadt. A minden más lépésben is hiábavaló volt, a hivatalos rit báró Orbánon át vezetett. Orbán pedig visszajuttatta az ügyet a telep gondnokához, aki azután az összes rendelkezésére álló hatalmi eszközökkel állt beszszis a panasztevőkön. Jó néhány kisegzisztencia ment így tönkre az évek folyamán. Az após két lakása Ali sem jellemzi jobban az Orbánék hatalmát, minthogy a telep egyik menekült lakását kitelepítették tágas karakjából, egy odaszorít helyiségbe telepítették és az ő karakjába a gondnok apósát helyezték el. De véletlenül ez az ember nem hagyta annyiban a dolgot és utat talált egészen a népjóléti miniszterig. Sikerült is az intézkedés visszavonását és az ő visszalakoltatását elérni, mire is báró Orbán a szomszéd telep menekült székely gondnokát minden megokolás nélkül kidobta az állásából és az állásba, valamint az azzal járó lakásba Kollár apósat helyezte el, aki rövid idővel azelőtt hatmillióért eladta budai lakását. Bürokratikus korántsem volt Orbán és alantasa. Intézkedéseiket huszonnégy óra alatt hajtották végre. Fellebbezés, panasz már csak birtokon kívüli állományban volt lehető és Orbán kezében rendszeresen megakadt. Egy jótékonysági akció eredménye az Ehmann-telep szegény lakóinak is juttatott valamit, de korai volt a szomorú emberek ritka öröme. Néhány nappal később a telep asszonyai tehetetlen dühükben nézhették meszsziről, hogy az ínséges, éhes gyerekeknek szánt élelmiszert miképpen fogyasztják el jó étvágygyal a telep gondnokának jól táplált disznói. A mindezen idő alatt pedig az elhanyagolt, szennybe fulladt telepen szabadon aratott, garázdálkodott a betegség minden fajtája és a vízvezetékből nem csobogott hűsítő víz a betegek számára és az eldugult csatornába belefulladt a legprimitívebb higiénia lehetősége is. Ezt hallottuk és részint láttuk is. Sok mást is meséltek nekünk az Ehmann-telep elkeseredettjei, de szándékosan említés nélkül hagytuk ki mindazokat a pontokat, amelyek homályosnak, vagy nem egészen bizonyíthatóknak tűntek fel, így nem tettünk említést báró Orbán és Kollár István köztudatban álló üzleti összeköttetéseiről sem, amelyek szintén szoros összefüggésben állanak a telep dolgaival. Nem soroltuk fel báró Orbán egyéb machinációjára vonatkozó birtokjogban levő pontokat sem. De azt, amit feljebb közöltünk, szavahihető emberek, tisztek, nyugalmazott rendőrtörzsőrmesterek és önálló iparosok mondták el nekünk és írásbeli nyilatkozatokkal ,eskü terhe alatt állanak helyt adataik valódiságáért. Rendelkezésünkre áll a tanúk hosszú listája, tanúké, akik az egyes adatokért bármikor és bárhol helyt állanak. Megemlítendő, hogy a Pesti Napló báró Orbánra vonatkozó cikkének megjelenését követő napon a gondnok kegyenceinek átengedett állami bútorok társzekérre rakva elvándoroltak a telepről. Közöltük a tehetetlen, nyomorúságba fúló emberek panaszait. A panaszok feltárásával azonban nem szabad megelégedni. Az ügy tisztázása nemcsak az Ehmann-telep elkeseredett lakóinak érdeke, hanem az állami rend érdeke is. .olg.... Ráskay László Akik oda kívánkoztak, ahol a nap nem mozog De először egy sofőrt akartak regényes módon meggyilkolni Bécs, július 11. Fejletlen gyermekek állottak az itteni bíróság előtt, az egyik Berger Antal 15 éves, a másik Fuchs József, még a tizennegyedik évét sem töltötte be. Azzal voltak vádolva, hogy egy sofőrt meg akartak gyilkolni. — Hol vettétek az autóra a pénzt ? — kérdezte az elnök Berger Antaltól. A gyermek lehajtotta a fejét s azután elmondotta, hogy az édesapja — egy kárpitosmunkás. — éveken keresztül takarékoskodott s ezt a pénzt a pamlag támlája mögé dugta. Ő ezt látta, onnan vette el. — Ötmillió korona volt, — beszélte — ezt mind elvettem s azután összeállottam Fuchsszal, hogy valami »nagyot« cselekedjünk. — Ali az a nagy ? — Hát valami nagyot. Aminthogy azt olvastuk, hogy »nagyot« nem lehet elkövetni gyilkosság nélkül, azért elhatároztuk, hogy valakit meggyilkolunk. Én azt mondottam, hogy egy igazgatót gyilkoljunk meg, de Fuchs amellett kardoskodott, hogy egy sofőr jobb lesz. Ő egy regényben is ilyesfélét olvasott... A legközelebbi autótaxit megállították s felültek rája. A sofőr eleinte nem akarta őket elvinni, de amikor a pénzt megmutatták, klindította a gépet. A városból kiérve, egy erdei vendéglő előtt megállották. — Akiért állottatok itt meg* —■ tudakozódott az elnök. , — Azért, — hangzott a válasz — mert azt akartuk, hogy a sofőr mielőtt itt a halálos órája, jól éljen... Fizettünk is neki mindent, amit szemeszája megkívánt. Mialatt evett, állandóan arra gondoltunk, hogy ez az utolsó t adata... A lakoma elfogyasztása után ismét felültek az autóra, amely sebesen robogott az országúton. Egy fordulónál a kis Fuchs meglökte társát, hogy no most itt a döntő pillanat, vedd elő a revolvert, és süsd el. Berger elő is vette és a sofőr fejének szegezte. A pisztoly azonban csütörtököt mondott és Berger nem mert mégegyszer tölteni. A sofőr nem vett észre a dologból semmit és visszamentek a városba, ahol a Ringen leszállította a két gyereket. — S ha megöltétek volna a sofőrt, — kérdezi az elnök — mit csináltatok volna? — Akkor elmentünk volna valahova! — válaszolta Fuchs. — Hova? — Hát... Afrikába, vagy Amerikába, vagy Ausztráliába. — Tudod te, hol vannak ezek a világrészek. — Hát valahol messze, nagyon messze. — Alégis hol? — Hát ott, ahol a nap nem mozog, hanem nyugodtan áll. El is indultak, de csak a szomszédos faluig jutottak, s itt a csendőrök letartóztatták mind a kettőjüket. A vizsgálat csakhamar kiderítette, hogy miben ludas a két fiú. Letartóztatták őket és most a bíróság Bergert két évi fogházra ítélte, míg a kisebbik fiút javítóintézetbe internálta .