Pesti Napló, 1925. augusztus (76. évfolyam, 171–194. szám)
1925-08-01 / 171. szám
Szombat PESTI NAPLÓ 1925 augusztus 13 „Tessék Friedrich István alelnököt kirúgni a kereszténypártból!" — mondotta Friedrich István és ajánlja magát A főváros középítési bizottságának pénteki ülése .(Saját tudósítónktól.) A főváros középítési bizottsága pénteken délután Buzáh János alpolgármester elnöklésével ülést tartott, amelynek tárgysorozatán egyetlen pont volt: az albizottságok megalakulása. A középítési bizottság tudvalevőleg egy négytagú jelölő bizottságot küldött ki, amelyben dr. Harrer Ferenc, Sávolt János, Nagy István és Ziegler Géza vettek részt. A jelölő bizottság javaslata alapján a középítési bizottság albizottságaiba pénteken délután megválasztottak a következők. Magánépítési albizottság: Harrer Ferenc, Zimmermann Dezső, Rt esz Jó•sef, Sterbinszlcy Lipót, Bauknecht Tamás, Paulheim Ferenc, Nagy István, Piazza Győző, Császár Ferenc és Ziegler Géza. Építkezési albizottság: Angyalffy Sándor, Lédermann Mór, Tarr Béla, Friedrich István, Zsombor Géza, Ries József, Sterbinszky Lipót, Sávolt János, Nagy István, Paulheim Ferenc, Dörfler Lajos, Máté István, Perndl Flóris, Südy Aladár, Trenszky Nándor, Sajó János, K. Császár Ferenc és Ziegler Géza Kisajátító albizottság: •Zsombor Géza, Lédermann Mór, Büchler József, Pitrovács Gyula Ziegler Géza. Állandó színház vizsgáló bizottság: Dr. Harrer ferenc, Vanczák János* Petrovács Gyula, JVenszky Nándor és Ziegler Géza. Út- és csatornaépítő albizottság: Avgyalffy Sándor, Tarr Béla. Wilheint Adolf, Zimmermann Dezső, Ries József, Sterbinszky Lipót, Smarilla Géza, Bauknecht Tamás, Lampel Vilmos, Lackenbacher György, Máté István, Petrovácz Gyula, Becsey Antal, Gamauf Géza, Lipták Pál és Ziegler Géza. Világítási és vízvezetéki albizottság: Angyalffy Sándor, Wilhelm Adolf, Zimmermann Dezső, Zsombor Géza, Smarilla Géza, Gál Benő, Dörfler Lajos, Hufnagel István, Lackenbacher György, Lampel Vilmos, Perndl Flóris, Piazza Győző, Becsey Antal, Lipták Pál és Ziegler Géza. A Közmunkatanácshoz delegált négy tag: Harrer Ferenc, Budner József, Nagy István és Becsey Antal. Fővárosi ingatlanokat becslő albizottság: Gál Benő, Lampel Vilmos és Czabalay Kálmán. A jelölő bizottság javaslatát a középítési bizottság tagjai egyhangúan elfogadták és ezzel az ülés véget is ért. Mielőtt azonban a bizottság tagjaiszét- oszlottak volna. parázs botrány tört ki az ülésteremben Az törént ugyanis, hogy hirtelen felugrott helyéről Friedrich István és a Wolff-párti Hagy Istvánhoz lépett, akinek indulatosan a következőket mondotta: — Nekem egyetlen helyet sem juttattatok a bizottságokban! Szégyeljétek magatokat! , A Wolff-párti bizottsági tagok között izgalt TO. támadt erre és többen csillapítani igyekeztek Friedrich Istvánt, aki azonban egyre indulatosabban kiáltotta Nagy István felé. • Gyenge legények vagytok. ti, majd az orrotokra fogok én még sokszor koppintan ! Tudom én, hol fáj nektek! Ismerem ezeket a pontokat! , Nagy István műépítész, aki a Woltz-part részéről foglalt helyet a jelölő bizottságban, melegetőzni próbált. Friedrich azonban egyre fokozódó indulattal válaszolt: — Miért vagyok ennek a diszes pártnak az alelnöke, ha egyetlen bizottságban sem adtatok nekem helyet? Azt az egy bizottsági tagságot is, amit kaptam, a demokratikus blokknak köszönhetem, mert ők jelöltek. Ekkor már többen igyekeztek a Wolffpártból Friedrichet csillapítani azzal, hogy pártgyűlés elé viszik majd a dolgot és ott reparálják a sérelmet, Friedrich erre újból indulatosan kiáltotta: — Tessék pártgyűlést összehívni és Friedrich István alelnököt kirúgni a pártból. Ajánlom magamat! Ezzel hirtelen faképnél hagyta a Wolffpárti városatyái riportját és kisietett a teremből. A bizottság tagjai még sokáig tárgyalták az incidenst, azonban le kellett szögezni azt az álláspontot, hogy a kereszténypárt ezen már nem segíthet, ezt az ügyet reparálni már nem lehet, mert az albizottságok tagjait már megválaszották és így Friedrichet tehát már nem helyezhetik el egyik bizottságban nem. Friedrich István egyébként valóban csak egyetlen albizottságban foglal helyet, mégpedig az építkezési albizottságban, ahol a demokrata bizottsági tagok, Tarr Béla és Zsombor Géza között áll a megválasztott albizottsági tagok listáján. „Add át szíves gratulációmat a keresztény községi pártnak!" Egy másik tudósítónk az incidens előzményeiről a következőket jelenti: Amikor a demokratikus blokk egyes tagjai közölték Friedrich Istvánnal, hogy a blokk részéről jelölik az építkezési albizottságba, Friedrich a demokrata bizottsági tagokhoz fordult és megköszönte szíves figyelmüket. Ezután Nagy Istvánhoz fordulva a következőket mondotta: — Vegyétek tudomásul, hogy a jövőben minden szívességtekre fütyülök. Nagyon tévedtek, ha azt hiszitek, hogy ti velem rendelkezni fogtok! Ahol neked még nagyon sok iskolába kell járnod. Mégis abszurdum, hogy velem, aki állítólag a keresztény községi párt alelnöke vagyok, ezt a kérdést meg sem beszélitek. Nagy István erre védekezni próbált, Friedrich azonban egyre izgatottabban folytatta: — Nagyon tévedtek, ha azt hiszitek, hogy én a banda hangolása szerint fogok muzsikálni. Majd török én a ti orrotok alá még sok borsot! Add át szíves gratulációmat a keresztény községi pártnak! Ezután játszódott le egyre hangosabban a bizottság tagjai előtt az incidens, amelyről előzőleg adunk tudósítást. A gyermek íia: SZÍSZ Zoltán Két szenzáció-hullám is odasodorta a napokban a gyermeket a közérdeklődés színterére. Az egyik néhány magyar mester képe ellen indított rendőrségi stakk volt, a másik a flaytoni majomper körül támadt vita zajlás. Utolsó érvük a képüldözőknek az volt, hogy: igen, a művészeknek iparuk van olyan életmozzanatokat, tehát női meztelenségeket is témául választani, melyek rossz szándékú pornográfusok felfogásában közbotrány okozói lehetnek, csakhogy az ilyen művészi képek is csak magánlakásokba és múzeumokba s nem az uceai kirakatokba valók. A kirakatok előtt ácsorgó gyermekek, ez az érv rendkívül tetszett mindazoknak, akik nyíltan szégyellik bevallani, hogy tökéletesen közönyösek az igazi művészettel szemben is, ha ez maradi álerkölcsösködő érzületüknek meg nem felelő művekben nyilatkozik meg. Igaz ugyan, hogy minden nagyvárosban , így Budapesten is, töméntelen az olyan szobor és házdíszítő műalkotás, melyen az emberi meztelenség a legdúsabb formákban pompázik. S ezek még ekszpodáltabb helyeken láthatók, mint a boltajtók és kirakatüvegek zsúfolt sorában, emberáradatok mozgó függönyétől állandóan elfedetten szerénykedő műkereskedőkirakatok mélységeiben. Széles tereken, zsibongó utcakereszteződések közepén, árnyas, szemlélődésre ugyancsak alkalmas kertek pázsítrónusain, díszépületek homlokzatán állnak nap-nap után, évek óta ezek a meztelen női és hímnemű géniuszok, pastyon is emberi szerveket nyíltan kidomborító istenek, sőt rock- mai s szintén kevéssé felöltözött típusok is. Ezek a terek és kertek tulajdonképpen a város kimentát s ma már hibának érzi a városrendező, ha hiányzik a közepükről a szobor, amilly rendesen nincs áll.isz benomlolkozva- amelyet főlég a fiatal pást néz. Minden vidékről feljövő is-Kólásfiú első útja hozzájuk is vezet- Mert bennük látja a város kirakattárgyait. S utazások közben is a fiatal lélek az idegen városban is, még a kaptárak és múzeumok műtömegét megelőzőleg ezekhez az útszélre állított, a zsibongó élet közepébe helyezett szobrokhoz siet. Aki tehát a kirakatokba állított meztelenségektől félti az ifjúságot, az elsősorban kaszálja le nagyvárosaink arculatáról ezt a kővirágerdőt, melyben több meztelenség van elhintve, mint amennyi egy modern, látványosság revü leghatásosabb jelenetében szerepel. S a gyermeket állítják oda védelmül a Biblia s a vallás elé is, valahányszor túlzó papos szellemek vallás-ellenes támadást vélnek látni a szabad kutatás sa, tudományos gondolkodás terjedésében. -Csak nem taníthatjuk gyermekeinket arra, hogy a majomtól származunk- szónokolta igazi politikus-pathosszal Bryan, akit a jótékony halál megóvott attól, hogy a a korlátolt női szavazó tömegekre pályázó lendületében a komikum gigantikus előszobrává nője ki magát. Ez a gondolkodásmód él azonban tovább az óceánon innen és túl. A gyermek s az ifjúság nevében gáncsolni el az elavult tradíciók lebontására, a hamis bálványok ledöntésére törekvő mozgalmakat, s ez a reakciós gondolat ősi gyakorlatához tartozik. Szókratészt is azért ítélték a méregpohárra, mert állítólag megrontotta az athéni ifjúságot. S valóban ez a gyermekérv sok olyan embert is megingat jobb meggyőződésében, aki alapjában nem ellensége az igazság szabad keresésének s a maradi téveszmék szétoszlatásának. A gyermeket óvni kell, a gyermekkel nem szabad kísérletezni, a gyermeket kímélni kell az élet szennyes és káros hatásaitól — olyan jelszószerű mondások ezek, melyeknek a legtöbb ember meghódol. S bizonyos is, hogy mindezekben van is valami, sőt igen sok iszazság, csupán az a kérdés, hogy az a gondolkodásmód, amit jelenleg az állam, az iskola, a vallás, a család, a gyemek-probléma körül érvényesít, helyes-e s valóban a gyermek javára válik-e. A tizenkilencedik századot — többek között — elpevezték a gyermek századának. Ez a huszadik, melynek testét a világháború véres cafatokra hasította, mest e téren is legjobb úton van hol-y dicső elődjének, munkáját viszszacsinálja.. Valószínű és remélhető ugyan, hogy a reakciónak az a tombolása, mely annak a századnak első negyedét oly rúttá és sivárrá tette, csak a háború utóhatása. Hogy azonban megvan s a gyermek körül különösen szorgoskodik az bizonyos. Jobbérzésű apák és anyák bámulva, tapasztalják, hogy mi mindent, tanítanak az iskolákban, — a legtöbb európai állam iskoláiban — vallás és történelem oktatás címen. Egy Murley nevű pacifista angol tanár nemzetközi mozgalmat is indított, hogy valamennyi iskolában a Népszövetség eszméit, a pacifizmust és a népek testvéresülését tanítsák. Hogy mennyire szükség volna erre s hogy mennyire ennek ellenkezője történik az iskolákban, azt legékesebben bizonyítja a háború óta felserdült ifjúság kultúrája és életfelfogása. , A gyermek féltése az élettől, ez ma a kultúremberiség egyik legáltalánosabb érzése. Töméntelenen annyira féltik tőle, hogy inkább megszületni, sőt megfoganni se hagyják őket. A felsőbb osztályok alacsony szaporodási száma egy sajátos, igazi kultúrérzés következménye, melyet a halálfélelem mintájára életfélelemnek is lehet nevezni s melyet a szülők nem sajátmagukra, hanem megszületett, vagy megszülethető gyermekeikre vonatkoztatva éreznek. Viszont azonban elzárni a már megszületett gyermeket az élettől nem lehet. Nincs tehát itt más megoldás, mint a felnőttek és gyermekek életének különválasztása, persze a szülői érzelmi kapcsok meglazítása nélkül. A gyermekre vonatkozó gondolatok legdöntőbbje az a belátás, hogy a gyermkek és a felnőttek világa két külön világ, melyeket nem lehet azonos törvények alá vonni. A modern nevelés minden baja ennek az elvnek fel nem ismeréséből származik. Persze ez az igazság csak egy olyan társadalomban érvényesülhetne, ahol valamennyi gyermeket többé-kevésbé kollektíve, a közösség felügyelete, sőt lehetőleg költségébe nevelnének. Az így alakuló külön gyermektársadalmakba aztán a művészet és tudomány termékei is csak a megfelelő cenzúra szűrőjén juthatnának be. Persze mindez ma még az egész távoli jövő zenéje. Egyelőre az emberiség a jövendő gáz- és baktérium-háborújának előkészítésén fáradozik. Friedrich István a kereszténypárttal való összecsapásáról Az esti órákban Friedrich István a középítési bizottságban lejátszódott incidensről a Pesti Napló munkatársának a következőket mondotta: — Nagy István, aki a kereszténypárt részéről a középítési bizottság albizottságaiba a jelöléseket eszközölte, az én szaktudásomat és a közmunkák terén való rátermettségemet olyan alacsonyrendűnek tartja, hogy nem érdemesített arra, hogy valamelyik albizottságba a párt részéről jelöljön. Én tudom azt, hogy nem a keresztény községi párt elnöksége követte el velem szemben ezt a primitív és bárgyú sértést, hanem Nagy István úr, hogy miért, azt ők valószínűleg épolyan jól tudják, mint, én és ha én ott a városházán néha nem vagyok nekik kellemes.