Pesti Napló, 1925. augusztus (76. évfolyam, 171–194. szám)

1925-08-01 / 171. szám

Szombat PESTI NAPLÓ 1925 augusztus 1­3 „Tessék Friedrich István alelnököt kirúgni a kereszténypártból!" — mondotta Friedrich István és ajánlja magát A főváros középítési bizottságának pénteki ülése .(Saját tudósítónktól.) A főváros középítési bizottsága pénteken délután Buzá­h János al­polgármester elnöklésével ülést tartott, amely­nek tárgysorozatán egyetlen pont volt: az al­bizottságok megalakulása. A középítési bizottság tudvalevőleg egy négytagú jelölő bizottságot küldött ki, amely­ben dr. Harrer Ferenc, Sávolt János, Nagy István és Ziegler Géza vettek részt. A jelölő bizottság javaslata alapján­ a középítési bizott­ság albizottságaiba pénteken délután meg­választottak a következők.­ ­ Magánépítési albizottság: Harrer Ferenc, Zimmermann Dezső, Rt esz Jó­•sef, Sterbinszlcy Lipót, Bauknecht Tamás, Paulheim Ferenc, Nagy István, Piazza Győző, Császár Ferenc és Ziegler Géza. Építkezési albizottság: Angyalffy Sándor, Lédermann Mór, Ta­rr Béla, Friedrich István, Zsombor Géza, Ries József, Ster­binszky Lipót, Sávolt János, Nagy István, Paulheim Ferenc, Dörfler Lajos, Máté István, Perndl Flóris, Südy Aladár, Trenszky Nándor, Sajó János, K. Császár Ferenc és Ziegler Géza­ Kisajátító albizottság: •Zsombor Géza, Lédermann Mór, Büchler József, Pitrovács Gyula Ziegler Géza. Állandó színház vizsgáló bizottság: Dr. Harrer f­erenc, Vanczák János* Petrovács Gyula, JVenszky Nándor és Ziegler Géza. Út- és csatornaépítő albizottság: Avgyalffy Sándor, Tarr Béla. Wilheint Adolf, Zimmermann Dezső, Ries József, Sterbinszky Lipót, Smarilla Géza, Bauknecht Tamás, Lampel Vilmos, Lackenbacher György, Máté István, Petrovácz Gyula, Becsey Antal, Gamauf Géza, Lipták Pál és Ziegler Géza. Világítási és vízv­ezetéki albizottság: Angyalffy Sándor, Wilhelm Adolf, Zimmermann Dezső, Zsombor Géza, Smarilla Géza, Gál Benő, Dörfler Lajos, Hufnagel István, Lackenbacher György, Lampel Vilmos, Perndl Flóris, Piazza Győző, Becsey­ Antal, Lipták Pál és Ziegler Géza. A Közmunkatanácshoz delegált négy tag: Harrer Ferenc, Bu­d­ner József, Nagy István és Becsey Antal. Fővárosi ingatlanokat becslő albizottság: Gál Benő, Lampel Vilmos és Czabalay Kálmán. A jelölő bizottság javaslatát a középítési bizottság tagjai egyhangúan elfogadták és ezzel az ülés véget is ért. Mielőtt azonban a bizottság tagjai­­szét-­ oszlottak volna. parázs botrány tört ki az ülésteremben Az törént ugyanis, hogy hirtelen felugrott helyéről Friedrich István és a Wolff-párti Hagy Istvánhoz lépett, akinek indulatosan a következőket mondotta: — Nekem egyetlen helyet sem juttattatok a bizottságokban! Szégyeljétek magatokat! , A Wolff-párti bizottsági tagok között iz­galt­ TO. támadt erre és többen csillapítani igye­keztek Friedrich Istvánt, aki azonban egyre indulatosabban kiáltotta Nagy István felé.­­ • G­yenge legények vagytok. ti, majd az orrotokra fogok én még s­okszor koppintan ! Tudom én, hol fáj nektek! Ismerem ezek­et a pontokat! , Nag­y István műépítész, aki a Woltz-part részéről foglalt helyet a jelölő bizottságban, melegetőzni próbált. Friedrich azonban egyre fokozódó indulattal válaszolt: — Miért vagyok ennek a diszes pártnak az alelnöke, ha egyetlen bizottságban sem adtatok nekem helyet? Azt az egy bizottsági tagságot is, amit kaptam, a demokratikus blokknak kö­szönhetem, mert ők jelöltek. Ekkor már többen igyekeztek a Wolff­pártból Friedrichet csillapítani azzal, hogy pártgyűlés elé viszik majd a dolgot és ott repa­rálják a sérelmet, Friedrich erre újból indu­latosan kiáltotta: — Tessék párt­gyűlést összehívni és Fried­rich István alelnököt kirúgni a pártból. Aján­lom magamat! Ezzel hirtelen faképnél hagyta a Wolff­párti városatyái riportját és kisietett a teremből. A bizottság tagjai még sokáig tárgyalták­ az incidenst, azonban le kellett szögezni azt a­z álláspontot, hogy a kereszténypárt ezen már nem segíthet, ezt az ügyet reparálni már nem lehet, mert az albizottságok tagjait már meg­válaszották és így Fri­edrichet tehát már nem helyezhetik el egyik bizottságban nem. Friedrich István egyébként valóban csak egyetlen al­bizottságban foglal helyet, mégpedig az építkezési albizottságban, ahol a demokrata bizottsági tagok, Tarr Béla és Zsombor Géza között áll a megválasztott albizottsági tagok listáján. „Add át szíves gratulációmat a keresztény községi pártnak!" Egy másik tudósítónk az incidens előzmé­nyeiről a következőket jelenti: Amikor a demokratikus blokk egyes tag­jai közölték Friedrich Istvánnal, hogy a blokk részéről jelölik az építkezési albizott­­ságba, Friedrich a demokrata bizottsági tagok­hoz fordult és megköszönte szíves figyelmüket. Ezután Nagy Istvánhoz fordulva a követ­kezőket mondotta: — Vegyétek tudomásul, hogy a jövőben minden szívességtekre fütyülök. Nagyon téved­tek, ha azt hiszitek, hogy ti velem rendelkezni fogtok! Ahol neked még nagyon sok isko­lába kell járnod. Mégis abszurdum, hogy ve­lem, aki állítólag a keresztény községi párt al­elnöke vagyok, ezt a kérdést meg sem beszé­litek. Nagy István erre védekezni próbált, Fried­rich azonban egyre izgatottabban folytatta: — Nagyon tévedtek, ha azt hiszitek, hogy én a banda hangolása szerint fogok muzsikálni. Majd török én a ti orrotok alá még sok borsot! Add át szíves gratulációmat a keresztény köz­ségi pártnak! Ezután játszódott le egyre hangosabban a bizottság tagjai előtt az incidens, amelyről elő­zőleg adunk tudósítást. A gyermek íi­a: SZÍSZ Zoltán Két szenzáció-hullám is odasodorta a na­pokban a gyermeket a közérdeklődés színte­rére. Az egyik néhány magyar mester képe el­len indított rendőrségi stakk volt, a másik a flaytoni majomper körül támadt vita­ zajlás. Utolsó érvük a képüldözőknek az volt, hogy: igen, a művészeknek iparuk van olyan élet­moz­zanatokat, tehát női meztelenségeket is témául választani, melyek rossz szándékú pornográ­fusok felfogásában közbotrány okozói lehetnek, csakhogy az ilyen művészi képek is csak ma­gánlakásokba és múzeumokba s nem az uceai kirakatokba valók. A kirakatok előtt ácsorgó gyermekek,­­ ez az érv rendkívül tetszett mindazoknak, akik nyíltan szégyellik bevallani, hogy tökéletesen közönyösek az igazi művészet­tel szemben is, ha ez maradi álerkölcsösködő érzü­letüknek meg nem felelő művekben nyilatkozik meg. Igaz ugyan, hogy minden nagyvárosban , így Budapesten is, töméntelen az olyan szo­bor és házdíszítő műalkotás, melyen az emberi meztelenség a legdúsabb formákban pompázik. S ezek még ekszpodáltabb helyeken láthatók, mint a boltajtók és kirakatüvegek zsúfolt so­rában, emberáradatok mozgó függönyétől ál­landóan elfedetten szerénykedő műkereskedő­kirakatok mélységeiben. Széles tereken, zsi­bongó utcakereszteződések közepén, árnyas, szemlélődésre ugyancsak alkalmas kertek pá­zsítrónusain, díszépületek homlokzatán állnak nap-nap után, évek óta ezek a meztelen női és hímnemű géniuszok, pastyon is emberi szerve­ket nyíltan kidomborító istenek, sőt rock­- mai s szintén kevéssé felöltözött típusok is. Ezek a terek és kertek tulajdonképpen a­ város kimen­tát s ma már hibának érzi a városrendező, ha hiányzik a közepükről a szobor, amilly ren­desen nincs áll.isz ben­oml­olkozva­­- amelyet fő­lég a fiatal pást néz. Minden vidékről feljövő is-Kólásfiú első útja hozzájuk is vezet- Mert ben­nük látja a város kirakattárgyait. S utazások­­ közben is a fiatal lélek az idegen városban is, még a kaptárak és múzeumok m­űtömegét meg­előzőleg ezekhez az útszélre állított, a zsibongó élet közepébe helyezett szobrokhoz siet. Aki tehát a kirakatokba állított meztelenségektől félti az ifjúságot, az elsősorban kaszálja le nagyvárosaink arculatáról ezt a kővirágerdőt, melyben több meztelenség van elhintve, mint amennyi egy modern, látványosság­ revü leg­hatásosabb jelenetében szerepel. S a gyermeket állítják oda védelmül a Biblia s a vallás elé is, valahányszor túlzó papos szellemek vallá­s-ellenes támadást vélnek látni a szabad kutatás s­a, tudományos gondolkodás terjedésében. -Csak nem taníthatjuk gyerme­keinket arra, hogy a majomtól származunk- szónokolta igazi politikus-pathosszal Bryan, akit a jótékony halál megóvott attól, hogy a a korlátolt női szavazó­ tömegekre pályázó len­dületében a komikum gigantikus előszobrává nője ki magát. Ez a gondolkodásmód él azon­ban tovább az óceánon innen és túl. A gyer­mek s az ifjúság nevében gáncsolni el az el­avult tradíciók lebontására, a hamis bálványok ledöntésére törekvő mozgalmakat, s ez a reak­ciós gondolat ősi gyakorlatához tartozik. Szókratészt is azért ítélték a méregpohárra, mert állítólag megrontotta az athéni ifjúságot. S valóban ez a gyermek­érv sok olyan embert is megingat jobb meggyőződésében, aki alapjában nem ellensége az igazság szabad keresésének s a maradi téveszmék szétoszla­tásának. A gyermeket óvni kell, a gyermekkel nem szabad kísérletezni, a gyermeket kímélni kell az élet szennyes és káros hatásaitól — olyan jelszószerű mondások ezek, melyeknek a leg­több ember meghódol. S bizonyos is, hogy mindezekben van is valami, sőt igen sok iszaz­ság, csupán az a kérdés, hogy az a gondol­kodásmód, amit jelenleg az állam, az iskola, a vallás, a család, a­ gyem­ek-probléma körül érvényesít, helyes-e s valóban a gyermek ja­vára válik-e. A tizenkilencedik századot­ — többek kö­zött — elpevezték a gyermek századának. Ez a huszadik, melynek testét a világháború véres cafatokra hasította, mest e téren is legjobb úton van hol-y dicső elődjének, munkáját visz­sza­csinálja.. Valószínű­ és remélhető ugyan, hogy a reakciónak az a­ tombolása, mely an­nak a századnak első negyedét oly rúttá és sivárrá tette, csak a háború utóhatása. Hogy azonban megvan s a­ gyermek körül különösen szorgoskodik az bizonyos. Jobbérzésű apák és anyák bámulva, tapasztalják, hogy mi mindent, tanítanak az iskolákban, — a legtöbb európai állam iskoláiban — vallás és történelem ok­tatás címen. Egy Murley nevű pacifista angol tanár nemzetközi mozgalmat is indított, hogy valamennyi iskolában a Népszövetség eszméit, a pacifizmust és a népek testvéresülését tanít­sák. Hogy mennyire szükség volna erre s hogy mennyire ennek ellenkezője történik az isko­lákban, azt legékesebben bizonyítja a háború óta felserdült ifjúság kultúrája és életfel­fogása. , A gyermek féltése az élettől, ez m­a a kul­túremberiség egyik legáltalánosabb érzése. Töméntelenen annyira féltik tőle, hogy inkább megszületni, sőt megfoganni se hagyják őket. A felsőbb osztályok alacsony szaporodási száma egy sajátos, igazi kultúr­érzés következménye, melyet a halálfélelem mintájára életfélelemnek is lehet nevezni s melyet a szülők nem saját­magukra, hanem megszületett, vagy megszü­lethető gyermekeikre vonatkoztatva éreznek. Viszont azonban elzárni a már megszületett gyermeket az élettől nem lehet. Nincs tehát itt más megoldás, mint a felnőttek és gyermekek életének különválasztása, persze a szülői érzelmi kapcsok meglazítása nélkül. A gyermekre vonatkozó gondolatok legdöntőbbje az a belá­tás, hogy a gyermkek és a felnőttek világa két külön világ, melyeket nem lehet azonos törvé­nyek alá vonni. A modern nevelés minden baja ennek az elvnek fel nem ismeréséből szár­mazik. Persze ez az igazság csak egy olyan tár­sadalomban érvényesülhetne, ahol valamennyi gyermeket többé-kevésbé kollektíve, a közösség felügyelete, sőt lehetőleg költségébe nevelné­nek. Az így alakuló külön gyermektársadal­makba aztán a művészet és tudomány termékei is csak a megfelelő cenzúra szűrőjén juthatná­nak be. Persze mindez ma még az egész távoli jövő zenéje. Egyelőre az emberiség a jövendő gáz- és baktériu­m-h­áborújának előkészítésén fáradozik. ­­­ Friedrich István a kereszténypárttal való összecsap­ásá­ról Az esti órákban Friedrich István a középí­tési bizottságban lejátszódott incidensről a Pesti Napló munkatársának a következőket mondotta: — Nagy István, aki a kereszténypárt részéről a középítési bizottság albizottságaiba a jelöléseket eszközölte, az én s­zaktudásom­at és a közmunkák terén való rátermettségemet olyan alacsonyrendűnek tartja, hogy nem érdemesített arra, h­ogy valamelyik albizottságba a párt részéről jelöljön. Én tudom azt, hogy nem a keresztény községi párt elnöksége kö­vette el velem szemben ezt a primitív és bárgyú sér­tést, hanem Nagy István úr, hogy miért, azt ők valószínűleg épolyan jól tudják, mint, én és ha én ott a városházán néha nem vagyok nekik kellemes.

Next