Pesti Napló, 1929. július (80. évfolyam, 146–171. szám)
1929-07-02 / 146. szám
2 Kedd PESTI NAPLÓ 1929 stíliusa részére a záloglevél kibocsátással kapcsolatos illetékmentességet. Szüntessék meg az egész gazdasági vonalon az összeköttetéseket azokkal a külföldi gyárakkal, melyeknek nincsen itt magyarképviseletük. Azt javasolta, hogy kérjék a karteleknek törvényes úton való megrendszabályozását. Végül a nemzetközi vásárral foglalkozott s hibáztatta, hogy az inkább majális, mintsem komoly vásár. A vásár belépődíjait drágáknak tartja. Ipartelep és park Holser Sándor a vízum megszüntetését követelte, legalább Olaszországgal szemben. Balkányi Kálmán hibáztatta, hogy az előterjesztés most került csak a bizottság elé, holott már hónapokkal ezelőtt felterjesztést kellett volna intézni a kormányhoz. Jó lett volna, ha a felterjesztésben kérik az Áru minta vásár támogatását. Függetlenül a memorandumtól meg kell sürgetni a közmunkák megindítását. Az országos gazdasági tanács felállítását helyesli. Szóvátette ezután Balkányi, hogy egyes fővároshoz tartozó közintézmények az utóbbi időben derure-borúra mondanak fel ipari vállalatoknak azon a címen, hogy a bérelt telken parkot fognak létesíteni. Ezek a parkok előreláthatóan csak hosszú idő elteltével épülhetnek meg, nem lenne szabad tehát emiatt tönkretenni prosperáló vállalatokat. A felszólalásokra Lobmnger tanácsnok részletesen válaszolt. Megígérte, hogy az összes ügyosztályokat felszólítják majd, hogy adják ki a közmunkákat. Az ügyosztályi előterjesztést elfogadták, s ugyancsak elfogadták a karteltörvényre, a Kisipari Hitelintézet tőkeemelésére, a gazdasági tanács felállítására vonatkozó indítványokat. Az egészségre veszélyes üzemek felülvizsgálatának ügyével foglalkozott ezután a bizottság. Lévai Sándor hozzászólása után elhatározták, hogy feliratban kérik a kereskedelmi kormányt, küldjön ki vegyes bizottságot, mely a hiányok pótlására tegyen előterjesztéseket. A franzitóhereskedelem Végül a tranzitókereskedelem sérelmeinek orvoslásáról tárgyaltak. Bresztovszky Ede és Hölzer Sándor felszólalásai után elhatározták, hogy a közgyűlés útján felterjesztésben kérik a kormányt a sérelmek orvoslására. Kérik a vámhitelkamatláb leszállítását, a 25 százalékos kamatviszszatérítést, az előjegyzési raktáraknál korlátlan árumennyiségre szóló engedélyezéseket. A vámhitel biztosítására legyen elég ingatlanfedezet is. Kérik a tranzitóáruk fényűzési adójának elengedését, a MÁV átrakodási tarifájának csökkentését s általában a tranzitóeljárás egyszerűsítését. A közgazdasági bizottság érdekes ülése este Vs9-kor ért véget. A japán kormány lemondott Tanaka visszavonul a politikától Tokió, július 1. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) A Tanaka-kormány lemondott. A japán császár elfogadta lemondását és a miniszterelnököt megbízta az ügyek ideiglenes vezetésével. A sajtó képviselőinek Tanaka kijelentette, hogy a kormányt a külpolitikai kérdésekben való nézeteltérések buktatták meg és hogy ő maga teljesen visszavonul a politikától. Az ajtóban írta: SZOMORY DEZSŐ Ahogy kijöttem az ajtón, rögtön meg is álltam tanácstalanul, mint egy koldus, akit menesztettek. Itthon ebben a régi házban, ebben a régi lakásban, néhány lépéssel a szobámtól, nem tudtam merre forduljak, merre menjek, olyan idegenben voltam! Magányosságom terhe, ismeretlen bánataimmal vegyülten, olyan zord súlyokkal nehezedett a szívemre, hogy tájékozatlanul ebben a lelki konfúzióban, mint egy sötét erdőben éreztem magam. Még az az ingatag alap is eltűnt a lábam alól, amelyen meg tudtam állani idáig. Mi lesz velem? kérdeztem s bámultam magam elé és néztem, gyermeki alázatommal, ha vájjon jól betettem-e az ajtót magam mögött? Ha vájjon nem zavarok-e azzal, hogy itt állok ,s nem tudom mihez fogjak? Gyámoltalanságom érzete úgy ledöntött magam előtt, hogy szinte atomonként kellett, összeszednem magamat, ahogy próbáltam segíteni magamon s megérteni silány életemet. Megértem az életemet egy zárt ajtó előtt, ahol ostobán megálltam! Holott még azt semértettem, mért álltam meg, s mért nem kotródtam a szobámba. Oh istenem, micsoda omlatag lélek volt ez bennem, micsoda lassú fitopse vérnek s lendületnek, ami így letört magamhoz minden helyzetekben s keserű fiatalságomat olyan gyászosan nevetségessé tette! Csak meg kellett nyílnia az ajtónak hirtelen, hogy olybá tűnjön, mintha alattomosan, romlottan, gonosz gyermek! hallgatódznék itten... Egész erkölcsi lényem megint azon a vékony hajszálon függött, mely rendszerint elszakadt velem, végzetes félreismerésekben. Egy pillanatra, ezeken a képzetbeli kapcsokon, a Mariska kékszemű árnya lebegett elém, olyan derűsen, olyan neheztelen s olyan magasan is, hogy siralmas sorsommal, már nem is egy erdőben, de egy örvény mélyén éreztem magam. Minden az én hibám, az egész életem az én hibám! ezt éreztem. Valami jóvátehetetlen hibám, amit még csak komplikálok, forgatok és halmozok, hogyan? Minden mozdulatommal, minden lépésemmel, minden hallgatásommal és tartózkodásommal, azzal az egész második életemmel, mely a lelkemből, mint egy felhő rászáll a fiatalságomra. Hát csakugyan nincs senki az én számomra! kérdeztem és csak álltam. Úgy álltam bölcsen, elborulva a szívemben, elmerülve az önönbúvárkodásban, letörve minden keservekben, hogy aki így meglátott volna, pap, tudós, tanár, szakértő csak valami nagyon buta kamasznak tartott volna. Valami szamár kölyöknek, akinek se célja, se jövője ezen a világon. Mennyire vigasztaló az, ha az ember már tudja is ezt másokról, hogy ezek rendszerint tévednek ítéleteikben ! Mit használez annak akit sújtanak? A legtisztább lélekre is rátapad egy hamis szó, egy téves hang moszatja. Már nem is tudtam, ha csakugyan az vagyok-e akinek érzem magamat? A kezemet tördeltem és csak álltam. S akkor, csakugyan, néhány hangos szó után amit hallottam, hirtelen rámnyílott az ajtó. Olyan hevesen nyílott, felpattanva a félszárnyával, hogy egyenest a mellembe vágott. — No lám! — kiáltott Bartáné diadalmasan, — nem megmondtam?! hát nem!? Itt kaptam rajta az ajtóban, ahogy ide tapadt a fülével! S ez még csak a kezdet! — hirdette evangélikusan, — az első nap, az első negyedóra! Mi lesz ebből, kedves, mi lesz ebből? —— kérdezte az apám felé fordulva. — Egy szó nem igaz! — hebegtem kétségbeesetten, ahogy a förtelmes vád alatt szinte szédültem elfojtott energiámtól. — Nem igaz? Még tagadja is! — csattant ki olyan ijesztő hangfokozással, olyan magasra nyúlva ki előttem összeforrt szemöldöke sűrűjével, hogy varázslatos női erejének, zord lelkének és egyéniségének, nem tudom micsoda sejtelme támadt bennem. Ez egy ritka nő, ezt éreztem, egy borzalmas nő, amilyen kevés van. Aki ellen nem lehet küzdeni, ezt éreztem. Aki legyőzte az apámat, ezt éreztem. _ — Hát ez bizony szomorú, — mondta apám, — nagyon szomorú! Nem ismerek rád Gyuri, — mondta és csak nézett. S főleg az tűnt fel ahogyan ugyanakkor, Bartánéra is nézett... Csődöt mondott a községek ötvenszázalékos pótadókerete Istállókban alszanak a falu szegényei • Szeretetházakat létesítenek a vármegyék a munkaképtelen szegények elhelyezésére Miskolc, július. (A Pesti Napló tudósítójától.) Két fontos probléma megoldása foglalkoztatja a borsod-gömöri közigazgatást, sőt valamennyi magyar vármegye irányítóit. Az egyik az a kérdés, hogy miképpen volna megoldható a községek háztartásának a válsága. A másik, ami az előbbivel összefügg, sőt abból ered: a községi, illetve a vármegyei szegényügy rendezése. Mind a két kérdés megoldása rendkívüli gyorsaságot kíván. A községek háztartásának a bajai már régóta ismeretesek. Most Jász-Nagykun-Szolnok vármegye átirata valamennyi törvényhatósághoz ad aktualitást ennek az ügynek. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye ugyanis a községi háztartások bajainak megszüntetése érdekében egységes megmozdulásra hívta fel a vármegyéket. Átiratában rámutat azokra a visszásságokra, amelyek megnyomorítják az egyébként is csőd szélén álló községi háztartásokat. Nagy bajokat és többletkiadást okoz az a körülmény, hogy csak belügyminiszteri engedéllyel tölthetők be az üresedésben levő jegyzői állások. A vármegyei hozzájárulás és az iskolai költségek megfelelő hányadának a befizetése majdnem teljesen felemészti a pótadót és éppen ez az egyik fő oka annak, hogy csődöt mondott a községek ötvenszázalékos pótadó kerete, amelyhez pedig a belügyminiszter következetesen ragaszkodik. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és átirata nyomán valamennyi vármegye azt kívánja, hogy a vármegyei hozzájárulás befizetése ne az évnegyed elején, hanem a közepén történhessék meg és hogy törvényhozásilag szabják meg, hogy az iskolai költségek címén hány százalékos hozzájárulás terheli a községeket. A keresleti adózás mai rendszerének a megváltoztatását is szükségesnek tartják a vármegyék. Kérésük az, hogy a kereseti adó is épúgy alapulvétessék a pótadózás szempontjából, mint a házadó. A vármegyék megmozdulásának most fokozott aktualitása van. Egyrészt az elmúlt hetek során miniszterközi vegyes bizottság vizsgálta felül a községek háztartását. A vizsgálat során kitűnt, hogy a legtöbb község 75—80, sőt 100 százalékos pótadóval dolgozik. Ha ehez még hozzávesszük Bónis Aladár borsod-gömöri alispánnak évnegyedes jelentését, amely szerint a községi alkalmazottak fizetési alapja más alapokból való kölcsönökkel operál, kétségkívülinek látszik a községi háztartások válsága. A másik nagyon fontos kérdés: a vármegyei, illetve községi szegényügy generális rendezése és új alapokra való fektetése. Évek óta köztudomású, hogy valamennyi magyar község szegényalapja csődbe jutott. A vármegyei szegényalapnak sincs pénze .Borsod-Gömör vármegye községeiben is a szegényügy rendezetlen. A szegényellátás minimális. Soros élelmezéssel mentik meg a falu szegényeit az éhezéstől. Istállókban alszanak a vármegyei szegények, akiknek szeretet-, illetve szegényházban való elhelyezése elsőrendű szociális emberi érdek. Borsod-Gömör vármegye most elhatározta, hogy közös vármegyei alapba egyesíti a községek szegényalapját és szeretet-, illetve szegényházat létesít azoknak az elaggott, munkaképtelen szegényeknek az elhelyezésére, akiknek eltartására kötelezett hozzátartozóik nincsenek". Ebben a kérdésben dr. Soldos Béla, Borsod-Gömör vármegye főispánja megtette már a maga lépéseit az illetékes minisztériumokban. Értesüléseink szerint valamennyi vármegyében hasonló akció van folyamatban, mivel minden vármegyei törvényhatóság területén rendezetlen a szegényügy. Magyarország és Románia az evakuálások alkalmával elvitt értékek megtérítése felől tárgyal Románia százmilliót, Magyarország negyvenmilliót követel Kolozsvár, július 1. (Saját tudósítónktól.) Dr. Socol Aurél képviselő, dr. Egri Gergely szenátor és Moldován Péter miniszteri igazgató személyében bizottságot küldött ki Románia, hogy Budapesten a magyar delegátusokkal tárgyaljanak és megegyezést létesítsenek azon értékek ügyében, amelyeket 1916-tól kezdődőleg egészen a békekötésig kölcsönösen evakuáltak a jelenlegi román területről Budapestre és viszont. A bizottság tagjai most érkeztek vissza Budapestről és dr. Socol Aurél a következőleg nyilatkozott a tárgyalások eddigi eredményéről: — A szóbanforgó értékekre vonatkozólag — amelyek közé nem tartoznak a hadsereg zsákmányolásai — 1924-ben konvenció jött létre a két állam kormányai között. Most az vot a feladatunk, hogy e konvenció értelmében precizírozzuk azokat az összegeket, amelyekkel a két állam ebből folyólag egymásnak tartozik. Vármegyei, városi és községi értékekről van szó, aranyértékekről, továbbá a bankközpontok által evakuált kötvényekről, amelyeknek értéke több mint 100 millióra rúg Románia részéről fennálló követelésben, míg Magyarország követelése hozávetőleges számítás szerint 35—40 milliót jelent. Tárgyalásaink, amelyek a diplomáciai érintkezések külsőségei közt folytak le, sajnos, nem vezettek eredményre, mert kisebb differenciák merültek fel.