Pesti Napló, 1930. június (81. évfolyam, 123–145. szám)
1930-06-01 / 123. szám
K Utalvány (P. N.) 1 Orb Palmira mintaszappanra ^ Palmira mintapúderra 1 „ Palmira mintafoerkrémre ^ Palmira mintalseuilvizre melyet ingyen Küld a RIVIÉRA RT. Budapest, IV., Kossuth Lajos ucca 13. V.(KH-Ponadó és UeHülclend«)-/ szappan-i Vasárnap PESTI NAPLÓ 1930 június 13 Testvérnépek hazájában Irta: gróf KLEBELSBERG KUNO Az oroszság a tizenötödik század második felében, III. Iván uralkodása alatt szabadult fel a tatár iga alól. Utána »rettenetes« Iván került a trónra s ez a két cár kezdte meg Oroszország hódító politikáját. 1613-ban Mihály nagyfejedelemmel a Romanov-ház került trónra s ez a jellegzetesen imperialisztikus uralkodóház a hódítást fokozott mohósággal és erőszakoskodással folytatta. Eközben északon, a Keleti tenger vidékén beleütköztek a svéd érdekkörbe, nyugaton Lengyelországgal találták szemben magukat, délen a Fekete tenger partjain a török birodalommal viaskodtak, kelet felé pedig Szibériában szinte mérhetetlen területek nyíltak meg előttük, míg ki nem értek a Csendes óceánig. A világháború előtti idők diplomatáinak módfelett imponált a fizikai hatalom, főképpen a területek négyzetkilométereit, a népességek millióit és a hadosztályok számát mérlegelték. Az államok erejét ezen külsőséges ismérvek alapján mérték, így vélekedettXIV. Lajos és II. Frigyes. Nálunk II. József, ha valami külső, vagy belső ellenállással találta magát szemben, gúnyosan kérdezte: •»Hány ágyúja van?« Bismarck pedig, mondhatnánk, rendszerbe foglalta a hatalom államfilozófiáját. Az ilyenfajta külpolitikusoknak Oroszország szinte mérhetetlen területével, 100 milliót meghaladó lakosságával, de különösen hadosztályainak tömegével szörnyen imponált. Lemosolyogták, doktrinér embernek tartották azokat, akik hangoztatták, hogy az óriási agyaglábon áll. De sajátságos módon a nagy bajok éppen akkor kezdtek keletkezni, mikor a kolosszus a leghatalmasabbnak látszott. Először keleten lett baj. Addig, amíg csak a műveletlen szibériai törzsekkel kellett verekednie,1. prompának ment minden, de a 19. század második felében a nyugati műveltség előtt megnyitotta kapuit Japán és az európai kultúra varázserejével meghatványozta nemzeti energiáit anélkül, hogy népe sajátságainak lényegét feladta volna. Hiába építette meg a cárizmus a szibériai vasutat, hiába vitte tömegeit a mandsuriai harcterekre, a műveltebb Japánnal szemben alulmaradt. A háború szárazon és vizén csúfos kudarccal végződött, a belpolitikában pedig megjött a vesztett háború velejárója: a forradalom. A cári Oroszország agóniájának egyik legjellemzőbb mozzanata, hogy a rettenetes japán lecke semmit sem használt, hogy tíz évvel utóbb hetyke merészséggel kikezdett két olyan katonai nagyhatalommal, mint amilyen a német birodalom és az osztrák-magyar monarchia volt. Port Artúr, Liau-Yang és Mukden után meg is jött a nyugaton Tannenberg és Gorlice, s a vesztett csaták nyomában megint csak forradalom. És ebben az összeomlásban az orosz területi épség nem igen szenvedett délen és keleten, török és szibériai viszonylatokban, ahol orosz részen volt a művelődési felsőbbség, ellenben teljessé lett a bomlás, a feloszlás ott, ahol az ország a művelt fajok felett uralkodott: nyugaton Lengyelországban és északon a testvérnépek országaiban. Lehet, hogy igaz az a bismarcki mondás, hogy a hatalom megelőzi a jogot, de világtörténelmi távlatból nézve az eseményeket, egészen világos, hogy a hatalom állandóan nem előzi meg a műveltséget. A földreterített orosz kolosszus vergődése fényes tanúság3 mellett, mert ki kellett karmaiból eresztenie a nála műveltebb nemzeteket. Lengyelország feltámadt és visszanyerte területi épségét, fenn, északon pedig, a korábbi svéd érdekkörben, a finnek és az észtek, a mi testvérnemzeteink visszanyerték nemzeti önállóságukat, állami függetlenségüket. A kultúrának is megvannak a maga vándorútjai. Észak-Németországból a művelődés a kereszténység révén először Dániát érte el, onnan átcsapott a Keleti tengeren Svédországba, ahonnan tovább áradt Finnországba. Wasa Gusztáv az 1500-as években felszabadította Svédországot a dán iga alól, unokája, Gusztáv Adolf pedig az 1600-as években meghódította a keleti tengerparti országait és a harmincéves, háború folyamán nagyhatalommá tette Svédországot. Mennyivel más volt azonban ez a svéd terjeszkedés, mint a moszkovita Ivánok és a Romanovok hódításai. A svédek Finnországnak Aboban, Észtországban pedig Dorpatban egyetemet alapítottak és a hatóságok bánásmódja is olyan emberséges volt, hogy Észtországban a földművelő nép, ha boldogabb korról emlékszik meg, a régi jó svéd időket emlegeti. De hiába, úgy Gusztáv Adolf, mint pedig XII. Károly túlfeszítette a svéd politika céljait. A nagyhatalmi állás katonai és pénzügyi terheit a kis ország hosszú ideig nem bírta el és a csaták hősével, XII. Károllyal szemben Nagy Péter cár kerekedett felül. 1703-ban a Finn-öböl legkeletibb pontján megalapította Pétervárt és ezzel éket vert a Finn-öböl körül élő testvérnépek közé, elvágta a lappokat és a finneket az ingerektől és az észtektől, s utóbb a Romanovok mindezeket a finn-ugor országokat bekebelezték birodalmukba. Mikor a világháború végén az orosz birodalom mesterséges épülete összeomlott, a romok alól egészségesen, életerősen, tele reménységgel lépett elő a finn és az észt testvérnemzet. A szolgaság éveiben is gondosan ápolták művelődésüket, amelynek központjában nyelvtudományuk, néprajzuk és csodálatos naiv költeményük, a Kalevala állott. Nem hiába neveznek el annyi finn leányt a Kalevala legbájosabb nőalakja után Ainonak, ez a hősköltemény és a biblia ott van jóformán minden finn házában. Valójában nem lehetett műveletlen nemzet az, amelynek népköltészete a Kalevalát ki tudta forrni. Ezt különösen tisztán látta a mi Arany Jánosunk is, amikor magyar fajszeretete azt súgta neki, hogy nekünk magyaroknak is megvolt naiv eposzunk, amelynek töredékei fenmaradtak a középkori latin krónikásaink költőies epizódjaiban. A modern hiperkritika kimutatni igyekszik, hogy Arany János tévedett, hogy sohasem volt naiv époszunk. Én, mikor Finnországban láttam azt a nemzettápláló erőt, amelyet ez a Kalevala az orosz szolgaság alatt kifejtett, hálásan emlékezem meg Arany Jánosról és az ő naiv magyar époszlétét megsejttető csodás fajszeretetéről. A finnek és észtek tele vannak jövőjükbe vetett reménységgel, mégis érzik csekély számukat és elszigeteltségüket. Hiszen Finnország lakossága csak három és fél, Észtországé pedig nem is egész másfél millió, úgyhogy odafenn északon mindössze csak ötmillió független fajrokonunk él. A többi testvérnépre, vokujokraés osztyákokra, zsirjénekre és vpttjákokra, cserevaiszekre, meg a mordvinokra továbbra is ránehezedik a moszkovita nyomás. Éppen mivel a finnek és észtek fiatal állama izolált helyzetben van és kevés a lakossága, ösztönösen nyújtják testvéri kezüket a távoli magyarnak. A pánszlávizmust és pángermánizmust, újabban az angol-szász gondolatot és a spanyol délamerikai pánikerizmust politikusok találták ki. Ezzel szöges ellentétben a finnugor nyelvrokonságot tudósok fedezték fel. 1769-ben a Vénusz megfigyelésére Hell Miksa bécsi és Sajnovics János nagyszombati csillagászok VII. Keresztély dán király felhívására Norvégia északi részébe utaztak és ott Sajnovics nyelvérzéke észrevette, hogy a lapp nyelv rokon a magyarral. Sajnovics utóbb budai egyetemi tanár lett és azóta a magyar és a finn tudósok, nálunk különösen Budenz, részleteiben is felderítette a magyar-finn nyelvrokonság kérdését. Hogy ez a felismerés menynyire tudósaink érdeme, azt éppen jellemzi, hogy Szinnyey József, a budapesti egyetem finn-ugor nyelvtudományi professzora finn hölgyet vett nőül, a helsingforsi egyetem finnugor tanára pedig magyar hölgyet választott élettársul. Finnek és észtek is és mi magyarok is nagyon jól érezzük, hogy messze, igen messze élünk egymástól. De mióta a Népszövetség közös szervezetbe vonta a földgolyó népeit, az egyes államok a Népszövetség közgyűlésén közösen szavaznak és a testvérnépeknél már hallottam a finn-ugor szavazatok emlegetését, amely alatt a magyar, finn és észt genfi, voksokat értik. Egyenesen meghatott, mikor ott fenn északon a hét finn-ugor egyetemről beszéltek, ami alatt a négy magyárt, a két finnt és az egy esztet értették. Megállapodtunk abban, hogy az abai, budapesti, debreceni, dorpati, helsingforsi, pécsi és szegedi egyetemek a nyelvtudomány, a néprajz s a közös őstörténet terén közösen megállapított nagy terv és munkamegosztás szerint fognak kutatni és hogy e kutatások vezetésére Észtországon, Finnországon és Magyarországon egy-egy nemzeti bizottságot szervezünk, amelynek megbízottaiból testvér nemzetközi tanács alakul, így a nyelvtudomány, a néprajz és a közös őstörténet terén a hét finnugor egyetem, mint szervezett munkaközösség jelenik meg a világ tudományossága előtt és a tekintetbejövő professzorok tudományos súlya, meg a szervezet ereje biztosítja, hogy a meginduló nagy munka majd kivívja a világ műveit népeinek közbecsülését. A tudósok így megteszik a maguk kötelességét és munkájuk a tudományos térről már átcsapott a társadalom széles rétegeire. Kukonen finn közoktatási miniszter n most dolgozza ki azt a rendeletet, amely szerint Finnország őszes iskoláiban minden évben egy bizonyos napon meg kell emlékezni a magyarokról, az észtekről, valamint az orosz szolgaságban sínylődő testvérnépekről. Az észtek nagyérdemű államférfia, Petz volt köztársasági elnök pohárköszöntőjében azt mondotta, hogy ha tudósok nem is állapították volna meg a nyelvrokonságot, ha együtt vagyunk, valami rejtelmes ösérzés mégis megsejttetné velünk, hogy testvérek vagyunk. Sok finn és észt házban esténként meghatottan hallgatják a budapesti rádiót, cigányaink magyar zenéjét, a helsingforsi egyetem majd rádión tart Magyarországon előadást a finn költészetről és művészetről. Hallhatjuk mi is az észteknek művészi népéletét. Óriási a távolság, amely szétválaszt bennünket, de a modern technikai kultúra, rádiójával és repülőgépével, máris közelebb hozott bennünket. A távolság így veszít félelmességéből, a testvéri érzés növekvő melege pedig lelkileg mind közelebb hoz.