Pesti Napló, 1931. július (82. évfolyam, 146–172. szám)
1931-07-01 / 146. szám
Szerda PESTI NAPLÓ 1931 július 14 a kerületekből az összesurnák beérkeztek a városházára, ahol óriási tömeg gyűlt össze. A 35.000 választóból körülbelül 2800 szavazott. A különböző jegyzőkönyvek elkészítése után nyomban hozzáfogtak az elsőnek beérkezett két körzet urnájának felbontásához. A belvárosi kerület első körzetének eredménye a következő: Egységes párt 378, Rassay 243, szociáldemokrata 51, Petrik 19. A Belváros második körzetének eredménye a következő: Egységes párt 356, Rassay 341, szociáldemokrata 96, Petrik 31. Egy óra után a választási főbiztos beszüntette a szavazatok összeszámlálását és folytatását reggel nyolc órára tűzte ki. Az éjszakai eredményt nyomban izgatottan kommentálták az összegyűlt emberek és az eddigi belvárosi eredményekből azt hiszik, hogy a pártok megtartják arányszámukat. Győrben Ereszt és Malasics vezet Győrben szerdán délig 8882-en adták le szavazatukat, s így a második nap deléig a szavazók,nak csak 50 százaléka élt választójogával. Győrött a szavazatokat az év folyamán is számolni fogják mindaddig, amíg a szavazatok teljes összeszámlálását be nem fejezik. Tizenkét órakor a helyzet a következő: Az Ernszt-lista kapott2450 szavazatot. Malasits-lista (szoc. dem.) 1450. Gál Jenő listája 975. A kétnapos szavazás teljes rendben, minden incidens nélkül ért véget. 31 körzetben este 8 órakor zárták le a szavazásokat, délben már az összes körzetekben kevesen jelentkeztek, este mindenütt már csak szórványosan jöttek szavazni. A lepecsételt urnákat beszállították a városháza közgyűlési termébe, ahol rendőrök és a pártok bizalmi férfiai fogják őrizni egész éjszaka és holnap reggel kezdődik meg a szavazatok számlálása. Debrecen 29.816 választójából 25.559 szavazatot adtak le. 1926-ban 27.300 választóból 31.752-en szavaztak. A sok szavazatra való tekintettel az osztószám körülbelül 8500 lesz. A szavazatok összeszámlálása a késő éjszakai órákig el fog tartani és így nem is valószínű, hogy holnap az éjjeli órákban kihirdetik az eredményt. Debrecenben kedden délig hét szavazó körzeteredményeit állapították meg. Ezek így alakultak: Bethlen István 881 Hegymegi Kiss Pál 762 Györki Imre 513 Sok szavazat érvénytelen volt. " Érdekes, hogy az első négy urnában a következőképpen oszlottak meg a szavazatok: Bethlen 60 (a múlt választáson ugyanebben a körzetben 144), Hegymegi Kiss 111 (35), Györki 66 (10), Bethlen 50 (92), Hegymegi Kiss 105 (64), Györki 28 (10), Bethlen 176 (243), Hegymegi Kiss 123 (16), Györki 109 (97), Bethlen 248 (292), Hegymegi Kiss 106 (66), Györki 87 (77), Debrecenben 25.752 választó szavazott Éjjel 1 órakor: Ernszt Malasics Gál. Éjjel 2 órakor: Ernszt Malasits Gál 2585 1564 874 3756 2126 1152 Végeredmény csak reggelre várható. Kecskeméten Zsitvay Tibor vezet Sándor Istvánnal szemben Kecskemét, június 30. (A pesti Napló tudósítójának telefonjelentése.) Les igazságügyminiszter s a Gaal Gaston párti Sándor István nyugpolgármester fogja elnyerni. Csak a körül van nagy harc,-hogy melyik párt kerül be többségi alapon a parlamentbe. Kecskeméten kedden számlálták össze azoknak a tanyai körzeteknek a szavazatait, ahol csak egy napig tartott a választás. A tanyaiszavazókörzetekben Sándor István 356 főnyi szavazattöbbséget szerzett Zsitvayval szemben. A szavazatok így oszlottak meg: Sándor István 1709, Zsitvay Tibor 1353. Ez az arány még nagyobb lett volna, de a választási bizottság kénytelen volt 972 tanyai szavazatot megsemmisíteni, mert a szavazatszedő küldöttségek elnökei nem tették rá a borítékra és szavazócédulákra kézjegyüket. A tanyai választások eredménye nagy meglepetést keltett, mert az egységes párt azt remélte, hogy a tanyákon az ajánlások alapján legalább 70 százalékos győzelmet fog aratni. Most tehát az a látszat, hogy Kecskeméten a többségi mandátumot a független kisgazdapárt fogja elhódítani, de természetesen a városi szavazás eredménye még lényegesen változtathat ezen a helyzeten. J /TGju /r* • . ayAi'irín .slavodni«' A választási bizottság éjjel tizenegy órakor fogott hozzá a városi szavazatok megszámlálásához, eredmény valószínűleg csak szerdán délben lesz. * • '• Este 11 órakor folytatták a szavazatok összeszámlálását, felbontották a harmadik körzet urnáját, amely mint belvárosi körzet, köztudomás szerint a legtöbb Zsitvay szavazatot tartalmazita és amelyben 90 százalék Zsitvay szavazatot vártak. Ebben az urnában 749 szavazat volt, amiből Zsitvayra 550, Sándorra 199 szavazat esett. Éjjel 1 órakor: Zsitvay Sándor 2739 2389 Több urnát ma nem bontottak fel, az urnák felbontását holnap reggel 8 órakor folytatják. Miskolcon: Reisinger 1309, Eckhardt 1068, Görgey 879 Miskolc, június 30. (A Pesti Napló tudósítójának telefonjelentése.) Miskolcon, ahol titkosan folyik a szavazás, kedden este fél kilenckor rendelték el a zárórát. Este féltízkor szállították a városházára a város 20 körzetéből az urnákat. A késő esti és éjszakai órákban nagyon forgalmasak a miskolci utcák, különösen a városház előtti Horthy Miklós téren hömpölyög a sokaság. A kávéházakban, éttermekben valósággal táblás ház van. Este tíz órakor Perjéssy Mihály választási főbiztos, táblai tanácselnök, valamint helyettesei négy helyen kezdték meg a szavazatok összeszámlálását. Kedden este csupán négy körzet urnáját bontották fel és éjszaka háromnegyed tizenkét órakor fejezték be ezekben az urnákban leadott szavazatok összeszámlálását. Az eredmény a következő: Reisinger Ferenc szociáldemokrata 1309 Eckhardt Tibor Gaal Gaston-párti Görgey László egységespárti 879 Szerdán reggel 8 órakor folytatják a hátralevő 16 körzet szavazatainak összeszámlálását, mellyel előreláthatóan délután 6 órára végeznek és ebben az esetben körülbelül este 7—8 óra körül adja át dr. Teleszky Béla választási elnök Miskolc két megválasztott képviselőjének a mandátumot. A miskolci erős választási harcot mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a 20.700 választóból 17.225-en szavaztak le és csak 3475-en tartózkodtak a szavazástól, ezek közül azonban több százan vagy elhaltak, vagy pedis elköltöztek a városból. Miskolcon még az éjszakai órákban is lázas izgalom és kíváncsiság nyilatkozik meg a választások eredménye iránt. Pécsett egész éjjel számolják a szavazatokat Pécs, június 30. Pécsett teljes rendben folyt a szavazás, délig 14.000-en szavaztak. Pécsett a szavazatok összeszámlálása az éjszaka is folyik. A választási bizottság 2500 szavazatot számlált össze eddig, eredmény valószínűleg hajnali 3 és 4 óra között lesz. Pécsett este 9 órakor fejezték be a szavazást és a választási bizottság a közgyűlési terembe beszállított urnák felbontását nyomban megkezdte. A 19.800 szavazóból leszavazott 17.362. Éjjel 12 óráig 8 körzet urnáját számolták meg, amelyben 5160 szavazat volt. Ezekből 3331 jutott az egységes párt listájára, amelynek vezetője dr. Vargha Imre pénzügyi államtitkár és 1829-et kapott a szociáldemokraták listája, amelyet Esztergályos János vezet. Éjjel 1 órakor: Vargha 4424 Esztergályos 3127 Sopronkörnyék — egyhangú? A Magyar Távirati Iroda jelenti Sopronból. Itt elterjedt hírek szerint Berg Miksa báró, a sopronkörnyéki választókerület egyik jelöltje, a választókhoz nyílt levelet intézett, amelyben azt közli, hogy miután az alapválasztáson a kerület volt képviselőjével, Ostör József dr.-ral szemben a bizalom nagymértékben nyilvánult meg, az éles pótválasztást pedig elkerülni óhajtja, a jelöltségtől visszalép. A visszalépés folytán Ostör József a kerület megválasztott képviselőjének tekinthető. 106. Szavazatszedő küldöttség Kápolnai küldöttség Mayer Jánosnál A kápolnai kerület ötventagú küldöttsége kedden délben átnyújtotta, a kerület mandátumát Mayer János földművelési miniszternek, aki az egységes párt helyiségében ebédet adott a küldöttség tiszteletére, ... Petíciók Mint jelentettük, Villányban Schneider József kisgazdapártja petícióval támadta meg Bleyer Jakab mandátumát. Megyaszón gróf Serényi László hívei petícióináljáik megbáró Prónay György megválasztását. Hajdúszoboszlón, Kiskunfélegyházán ugyancsak készül a petíció. A turai választókerületben Borbély Andor dr. Szegő Izsó ügyvéd útján petícionálja meg Kálmán István egyhangúan megválasztott egységese párti jelölt mandátumát. Neubauer Ferenc nyilatkozata Neubauer Ferenc volt országgyűlési képviselő a következők közlését kéri: — Félreértés következtében olyan hír jelenti meg kedden este a sajtóban, mintha én a belügyminisztériumban vitéz Keresztes Fischer Ferenc főispánnak velem szemben tanúsított bánásmódját kifogásoltam volna. Ezzel szemben tény az, hogy panaszoltam ugyan a közigazgatásnak velem szemben való állásfoglalását, de ez csak az alsóbbfokú hatósági személyekre vonatkozott és vitéz Keresztes Fischer Ferenc főispánt ezzel kap,pcsolatban nem is említettem. Téglássy Béla — egységespárti Dr. Téglássy Béla főorvos, aki 3857 szavazati többséggel került ki a paksi választási küzdelemből, annak a megállapítását kéri, hogy nemhivatalos egységespárti jelöltként indult a választási harcba s így megválasztása után is az egységespárthoz tartozik. Dénes István nyilatkozata A Pesti Napló kedd reggeli számában illetékes hely magyarázatát közölte a dorozsmai és kisteleki eseményekről. Erre vonatkozólag Dénes István a következőig közlését kérte: — A választást megelőző szetekben nem izgattam a kerület hangulatát. A választás kiírása előtt egy hónappal megoperáltak és az Irgalmasrend kórházában feküdtem, ezért sem jelenhettem meg a dorozsmai kerületben, s amikor megjelenten, a csendőrök azonnal előt állítottak Orosházára, ahol két napig hallgattak ki. Ezenkívül még csak egyszer jelentem meg a kerületben, akkor is csak félóráig tartózkodhattam ott, kénytelen voltam a csendőrök elől elmenekülni. Gyűlést nem tartottam, beszédet nem mondhattam, ezért agitációt ki nem fejthettem és senkit fel nem izgathattam. A kormánypárti szavazókat megtámadó rohamcsapatok nem léteztek s ezt csak azért találták ki, hogy ürügy legyen a karhatalom beavatkozására. Kisteleken ismeretlen emberek sosem tűntek fel, akik a központból lementek, magyar állampolgárok voltak s a csendőrség őket rögtön eltávolította. Negyvenöt vezető választómat és bizalmi embereimet tartotta a csendőriség fogva mindaddig, amíg a szavazást le nem zárták. Így a választási elnök kisteleki helyettese a szavazást az én bizalmiaim nélkül folytatta le. Amikor embereim szavazni indultak, sorkatonaság és csendőrkordon zárta el útjukat. 1800 emberem nem szavazott, mert nem tudott az urnák elé kerülni. Forgó J.1 a társalgás és udvarlás könyve Ara 2.SOpennil Kapható „Az Est" könyvkereskedésében Budapest, VII., Erzsébet körút 1— 20