Pesti Napló, 1932. március (83. évfolyam, 49–72. szám)
1932-03-01 / 49. szám
4 Péntek PESTI NAPLÓ 193*2 március 4 , Színházi Esték * A nyáron láttam utoljára Ambrus Zoltánt. A tengerparton ült a penziója előtt egy asztal mellett, amelyről az imént hordták el az örökké egyazon menü maradékait; jobbra, két méternyire mosogattak a konyhában, balra két méternyire pedig gyerekek hancúroztak a vízben. A közelben sehol egy fa, csak valami viharvert kerti ernyő borított valami kis árnyékot az abrosztzzal leterített asztalra. Ambrus Zoltán előtt papiros és ceruza készült a vasárnapi cikk megírására, de egyelőre még csak a szivargyújtásnál tartott. Nem háborgattuk tehát, hanem mentünk tovább a strandon, menetrendpontossággal a Gelateriába. Miután ott két és fél óra alatt fejenként öt-hat feketét megittunk, féltem, hogy hozzánövök a székhez. Cihelődni kezdtem tehát a fiammal együtt: — Gyerünk fürödni! -! Soha életemben nem láttam ilyen felugrálós társaságot! — mondotta Rózsahegyi Kálmán, aki még maradni szeretett volna. De azután ő is csak velünk tartott. Ambrus Zoltán penziója mellett kellett elmennünk. A ház most már húg árnyat vetett az összes asztalokra, az íróra is, aki észrevett és megállított bennünket. Amint az asztalára pislantottam, láttam, hogy a cikkéből már vagy negyven sor készen van. — Még mindig a régi, gondoltam magamban. És eszembe jutott, hogy harminchárom évvel ezelőtt egy újságnál dolgoztunk. A kiadónknak az az ötlete támadt, hogy a drámai előadásokról irodalmi értékű kritikát fog közölni. Erre a célra valóban nem lehetett Ambrus Zoltánnál kiválóbb írót találni. Azonban mikor az első este bejött a színházból a szerkesztőségbe, féltizenegy tájon, leült az íróasztala mellé, reágyújtott egy szivarra és elkezdett gondolkozni. Féltizenkettőkor bementem hozzá a kéziratért, már a második szivart szívta, de még nem írt le a kritikából egy sort sem. — Szent Isten, mi lesz ebből? — ijedeztem, de éreztem, hogy nem szabad szólni egy szót sem. Ellenben annál jobban figyeltem az írót. Fújta a füstkarikákat, bámult utánuk, néha elmosolyodott, majd megint komoly lett az arca: láttam, hogy azt, amit ma este látott, újra átéli, de bizonyosan tehetségesebben és szebben, mint ahogy az író megírta és a színészek eljátszották. Három óra tájban lett kész a Jr.fiika, a lap huszonöt percet késett. És heteken át miindennap késett, ha Ambrus Zoltán írta a kritikát. Hiába rimánkodott a szerkesztő, hiába sopánkodott a kiadó: Ambrus Zoltán addig nem mártotta tollát a tintába, míg teljesen és tökéletesen készen nem volt a kritika minden mondata, minden szava és minden betűje a fejében. Soha nem változtatott az írásán egy betűt sem: mire a gondolata mondattá vált, már nem volt rajta mit javítani. Tökéletes volt nemcsak a stílusa, hanem a szerkezete, sőt a hanghordozása, egész ritmusa is. Ő volt a legeredetibb kritikus, akit soha sem bírt befolyásolni senki és semmi, de az ítéletet oly lenyűgözően megggyőzőek voltak, hogy mindenki azonnal magáévá tette, amit Ambrus Zoltán mondott: senki sem tudott neki ellenmondani. A lapnak azonban a kitűzött percre el kell készülnie, mert különben elviselhetetlen veszteség mutatkozik. Ambrus Zoltán kritikusi működése félbenmaradt: ezt a kiváló írót a kisidónk hamarosan visszaadta az irodalomnak. Akkoriban igen sokat töprengtem ezen és fájt nekem, hogy az irodalom és művészet érdekét feláldozták az üzlet érdekének. Ma már tudom, hogy egy lap csak akkor szolgálhatja az irodalom érdekét, ha a lap létezik, mert ha a lap meghal, akkor már semmi érdeket nem szolgálhat. Hosszas megfontolás után abban állapodtam meg magamban, hogy Ambrus Zoltán a magyar irodalomban páratlan egyéniség: összes jelenkori íróink között ő a leginkább művészi egyéniség. Aki az olasz kisszobrászatban Benvenuto Cellini, az a magyar irodalomban Ambrus Zoltán. Finom és tökéletes minden munkája, az anyag, a forma és az arányok kritikán felüli harmóniájával. Minden nagy írónk több-kevesebb mesterember-munkát is végzett, de Ambrus Zoltán kezéből csak művészi munka került ki, ötven évvel ezelőtt éppen úgy, mint tegnapelőtt. Persze, nagyon sajnáltam, sőt fájlaltam, hogy Ambrus, a kritikus elnémult. — Egy jó kritikusunk volna, — gondoltam magamban — és éppen őt hallgattatták el! Egy délután (ezelőtt vagy húsz esztendővel) bementem hozzá a Valéria-kávéház legbelső zugába, ahol egyedül szokott ülni az újságjai, folyóiratai és könyvei között, minden délután és minden vacsora után hajnal pirkadásáig. — A színházi kritikákat össze kellene szedni, — mondottam — nagy kár, hogy el vannak temetve a Nemzeti Múzeum hírlapkönyvtárában. — Érdemes volna azokat kiadni ! — kérdezte Ambrus. — Ezer koronát adok értük, — feleltem. Ezer korona 1912-ben komoly argumentum volt. Meg is egyeztünk. (Persze nem magamnak vettem meg a kritikákat, hanem egyik kiadó cégnek.) így jött létre a Színházi Esték című kötet, a legjobban kidolgozott fejezet a magyar színpad történetéből. Geometriai pontosságú, kemény, az Idő vasfogának ellenálló és egyszínű, de gyönyörű árnyalatokban játszó, mint az ametiszt-kristály. Teljes művészi formákat csak a Természet produkált a hópelyhekben, nagyító nélkül láthatatlan tengeri állatokban, kristályokban, és Ambrus Zoltán a magyar kritikában. M mm^ " \ fi L E G J O B B A „miniszterjelölteket" hallgatták ki a puccsügy hétfői tárgyalásán Raád is, Gyulai-Molnár is visszavonta beismerő vallomását (Saját tudósítónktól.) A puccsügy katonai tárgyalásának harmadik napján sor került a legérdekesebb tanuk: Raád Árpád, Gyulai-Molnár Ferenc és Tóth Ferenc kihallgatására. Mielőtt azonban még megkezdődtek volna a kihallgatások, a honvédtörvényszék, az ügyész indítványára elrendelte Hetényi Imre főkapitányhelyettes és Schweinitzer József rendőrfőtanácsos kihallgatását, akik szerdán jelennek meg a katonai törvényszék előtt Raád Árpád mingjárt vallomása előtt kijelenti, hogy Vannay nem vett részt a szervezkedésben, amelynek során különben sem volt szó puccsról. Raád Árpád egyébként ugyanazt cselekszi, mint a többi polgári vádlott-tanuk: viszszavonja rendőrségi beismerő vallomásait. — Nem volt az komoly dolog, kérem szépen, — mondja Raád Árpád — beszélgettünk arról, hogy kik lennének azok a becsületes emberek, akiket szívesen látnak egy öszszeroppanás esetén a kormány élén. Így került szóba Raits és Dittrich kegyelmes urak neve és esetleg Temesváryé is... — No de hiszen önt kereskedelemügyi miniszternek emlegették, — szól közbe a tárgyalásvezető. — Erre nem emlékszem. — Mi igaz abból, hogy önök Bethlent, Mattusházyt és Izsépy tábornorkot le akarták tartóztatni? — Erről nem tudok semmit. — Mi igaz abból, hogy Francia Kiss Mihály nem akarta végrehajtani a puccsot és hogy állítólag a Duna—Tisza-közén valami zavar támadt volna. — Erről sem tudok semmit. Különben is a legfantasztikusabb hírek terjedtek el rólunk. Azt mondták, hogy 10.000 emberrel vonulunk fel a Vérmezőre és kivégzünk 3000 nehéz izraelitát. Pedig nálunk szóba se került a zsidókérdés. Raád ezzel be is fejezte vallomását. Utána Gyulai-Molnár Ferenc állott a honvédtörvényszék elé. Gyulai-Molnár széles gesztusokkal beszélt, meglehetősen heves hangon, úgyhogy a tárgyalásvezetőnek többször le is kellett intenie. Szinte savart, szemmel láthatólag hatásra vadászott. — Készültünk valamire, — mondotta — de nem abban a formában, ahogy Hetényiék és Schweinitzerék tendenciózusan be akarták állítani és különösen a csendőrtisztek, akik végtelenül sajnálom, hogy bajtársaim... — Rendreutasítom, válogassa meg kifejezéseit! — szól rá a tárgyalásvezető. — ...ők nem átallották azt mondani, hogy mi Gömbös ellen is készülődünk. Pedig politikai szem-fontból ma is Gömböshöz állunk a legközelebb, annál is inkább, mert nem tagadta meg fajvédő érzelmeit. Ha Gömbös megmaradt volna ellenzéki képviselőnek, akkor ma ő lehetne a miniszterelnök, a diktátor... — Nahát csak hagyja politikai fejtegetéseit, — inti le a tárgy alásvezető — inkább arról beszéljen, hogy a rendőrségen mindent bevallott. — Kérem, ezeket a vallomásokat kénytelen vagyok visszavonni. Miközben azonban visszavonja rendőrségi vallomásait, kijelenti, hogy szó volt arról, hogy a Vilmos-laktanyában szerelik fel magukat, sőt meg is szemlélte Berki detektívvel együtt a laktanyát. — Miért éppen a Vilmos-laktanyáról volt szó? — kérdezi a tárgyalásvezető. — Hát kérem... — feleli lassan, gondolkodva Gyulai — ezt mondhatta talán... a Vannay is. — Hát mivel foglalkozott a Vannay, szervezéssel? — Szervezéssel nem, mert tudta, hogy én nagyszerű szervezőerő vagyok. Inkább belpolitikai ügyekkel foglalkozott. Arról beszélt ezután Gyulai-Molnár, hogy december közepére szemlét akart tartani- Újból és újból visszatér azonban a tárgyalásvezető a rendőrségi beismerő vallomásokra, mire Gyulai-Molnár megjegyzi: — Százados úr, itt valami nem stimmel a jegyzőkönyvekben, mert különben már Piroskáékat és Francia-Kiss Mihályt is le kellett volna tartóztatni. — Miért akarta ön december 15-én megtartani a szemlét? — kérdezi ekkor Gyulai-Molnárt Bárkányi őrnagy-ügyész. — Én tudomást szereztem arról, hogy a kommunisták 17-ére valamit terveznek... — jelenti ki Gyulai Molnár, akinek vallomása ezzel be is fejeződik, a tárgyalásvezető pedig rövid szünetet rendel el. Kint az előszobában összetalálkozik a három vádlott-tanú, jókedvűen falatoznak abból az ennivalóból, amit Zsabii Kálmán és egy másik fiatalember vitt be nekik a tárgyalásra. Nevetnek, viccelődnek egymással és közben arról beszélnek, hogy milyen jó lenne egy »lityit« meg egy kis sört inni. A rövid szünet után a harmadik tanú, Tóth Ferenc vívómester áll a bíróság elé, aki arról tesz vallomást, hogy Vannay »a mult kormányzattal szemben ökölrázó hangulatban volt«, de ő nem vette komolyan fantasztikus terveit. Elmondja Tóth Ferenc, hogy Vannay hozta őt össze Raits altábornaggyal, majd pedig kijelenti, hogy azért mondta, hogyha sikerül az akciójuk, akkor hatalmukat a külfölddel is el kell ismertetni, hogy megijessze őket. Ezután hosszabb zárt, majd rövid ideig tartó újabb nyilvános tárgyalás következett, utána pedig a tárgyalásvezető berekesztette a tárgyalást s annak folytatását kedd reggel kilenc órára tűzte ki. Sír, v Tü Vl. . . • Tóth Ferenc és Gyulai-Molnár Ferenc a honvédtörvényszék előtt, hétfői kihallgatásuk után A sakkcsapatbajnokság VIII. fordulójának eredményei I. osztály bajnoki: Ferencváros—BSE 10—6, MMSK— J5ST 4 Vi—11'A, Pesterzsébet—AHB 6Vi—Wt, Újpest— Rákosliget 8—8, Zugló—Pesti Hírlap 4—12. — 11. osztály bajnoki: Charusok—Proe 8Vz—T'/j, Könyvnyomdászok— Csepel 8—8, Kispest—Wekerle KAOSz 8—8, Lágymányos —Főváros 10'/1—5/s. _ ///. osztály bajnoki: Erkel—33 FCJ v/i—V/1, Rákospalota—Ilieshoe elhalasztva, Pestszentlőrinc—Gyömrő 16—0. — IV. osztály bajnoki: Elektromosművek—KÉKOSz 8—8, Postások—Szent László 8-8, Budafok—BESzKARt Ferencváros 9—7, Dunaharaszti— Törökök 4—12, Polgári—Dunakeszi 8—8. — I. osztály szövetségi: Ferencváros—BSE 15-4) n. o., MMSK—BST 4—13, Pesterzsébet—AMBl'A—4Ws, Zugló—Pesti Hirlap V/l—8'/«. — II. osztály szövetségi: Pestszentlőrinc— KAOSz 7'/i—81/«, Fővárosi—Dunaharaszti 16—«. Könyvnyomdász—Óbudai vasas 16—4), Erkel—33 FC 12'/«—»'/«. A vér fölfrissítése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvizet inni. Az egész világon rendelik az orvosok a valódi Ferenc József víz használatát, mert ez szabályozza a bélműködést, erősíti a gyomrot, javítja a vért, megnyugtatja az idegeket és ezáltal itt életerőt teremt. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható.