Pesti Napló, 1934. július (85. évfolyam, 146–171. szám)

1934-07-01 / 146. szám

Vasárnap PESTI NAPLÓ 1944 július 1­3 politikai hatalom eszközeire építi fel, háborús veszélyeket rejt méhében, arról Barthounak Bukarestben elejtett szavai és kijelentései eloquens bizonyítékkal szolgálnak. A francia külügyminiszter abban a pillanatban, amikor­­úgy érezte, hogy vazallusainak hűségét újból biztosította Franciaország számára és e révén a hatalmi apparátus működése is biztosítva van, jónak látta Magyarországot háborúval megfenyegetni azért, mert a művelt világot és benne a francia nemzetet is meggyőzni tö­rekszik arról, hogy Trianonban igazságtalan­ságot követtek­­-1 vele, amely jóvátételre szorul. Barthou egyszerűen megfeledkezett arról, hogy nekünk ehez a trianoni szerződés in­tegráns részét képező népszövetségi paktum ad jogot, tehát az a szerződés, amelyet a fran­cia kormány is aláírt és amelyről maga Barthou azt mondja, hogy szent és örök időkre változhatatlan. Tudatában van-e Barthou úr annak, hogy háborús fenyegetésével egy, a trianoni szerző­désben Franciaország által ünnepélyesen biz­tosított jogunk gyakorlásáról való lemon­dásra akar kényszeríteni bennünket­! Arra, hogy a trianoni szerződésnek hátrányunkra való módosításába, tehát revíziójába menjünk bele? Tudja-e Barthou úr, hogy a revízióról való kényszerű lemondatásunk­­ a trianoni szerződésnek máris az egyoldalú revízióját jelentené és hogy ennélfogva azon kijelentésé­vel, amely szerint a revízió kezdeményezése jogot ad a háborúra, egyenesen, nekünk ad jogot háborút kezdeni azok ellen, akik ezt a tételt felállítják? Magyarországon e fenyegetések hatása alatt a mélységes felháborodás vihara moraj­lott végig. Nincs a magyar nemzetnek egyet­lenegy önérzetes fia sem, aki a könnyelműen kiejtett szavak miatt nemzeti önérzetében megbántva ne érezné magát. Nem is tett a békének a Duna-völgyében senki sem rosszabb szolgálatot az utolsó tizenöt évben, mint a francia külügyminiszter, aki tapintatlan kéz­zel nyúlt hozzá egy olyan kérdéshez, amely egy egész nemzet szívéhez van nőve, és amely­hez való ragaszkodást semmiféle fenyegetés sem fogja onnan soha kitépni. Lehet, hogy a francia külügyminiszter szemében a revízió ügye nem egyéb, mint illú­zió, de ha valóban nem lenne több mint illú­zió, úgy Európa és benne Franciaországnak elsőrangú érdeke, hogy ezek az illúziók­ ele­venen éljenek a magyar nemzet lelkében, mert egyedül ezek az illúziók teszik ideig­óráig elviselhetővé a számára azt a különben szégyenteljes, lealázó és méltatlan sorsot, amelyre a Trianonban megnyilvánult példát­lan emberi tudatlanság, gonoszság és igaz­­ságtalan rosszindulat ezt az ezeréves nemze­tet ítélte és amely ellen abban a percben kel­lene minden gondolkodás nélkül fellázadnia, amelyben meggyőződne arról, hogy békés úton azt megváltoztatni nem lehet. Európa békéjének a legrosszabb szolgála­tot, tehát az teszi, aki a legyőzött nemzetek­nek még azt a halvány reménysugarát is széj­jeltépni és sárba tiporni igyekszik, hogy egy jobb megértésre, egy méltányosabb megíté­lésre belátható időn belül nyílik majd alka­lom, amikor békés egyetértéssel tétetnek jóvá az elkövetett igazságtalanságok és ezzel a le­győzött népek lelkében a kétsébeesés tüzei­nek fanatikusan lobogó lángját szítja fel. A magyar nemzet elfogadott hitéhez, még­­ha illúzió is lenne annak alapja, tűrhetetlenül ragaszkodik, semmiféle fenyegetés tőlük el nem fog riasztani, hanem feltartóztathatlanul haladunk tovább azon a megkezdett úton, amelyet a népszövetségi paktum betűje és szelleme, tehát a francia nemzet által terem­tett és érvényes nemzetközi jogforrás szá­munkra járhatóvá tett. Minden támadást ezen a téren eljárásunk jogosságának a tudatában és erőnkhöz képest vissza fogunk verni, mert úgy érezzük, hogy ez az egyedüli út, amely nemcsak nemzetünk boldogulásához, de egyút­tal az európai békéhez is vezet. Grand Hotel Legelsőrangú szálló a tenger­nél. — Legdisztingváltabb internacionális közönség látogatja. — Mérsékelt árak. — Családoknak kedvez­mények. — Felvilágositást nyújt Az Est utazási irodája SCHMIDTHAUER-FÉLE A VILÁG LEGJOBB KESERŰVIZE EGYBEN GAZDASÁGOSABB IS, MERT »Igmándi«-ból nem kell pohárszárara inni, negyed- vagy félpohár elég szokott lenni. KAPHATÓ MINDEN­ÜTT KIS- ÉS NAGY ÜVEGBEN Reggelenként egy fél pohár, Ember, asszony, gyerek jól jár, Minden napját vígan tölti, Nem bántja őt semmi földi! Gyomorhurut, gyomorégés, Aranyér és székrekedés, Lépdaganat s étvágyhiány, Sem sárgaság, sem rheumám! Semmi bajod soha sincsen, Megsegít még a jó Isten! Már a nyolcvan évet járom, Tanulj te is a példámon. 99 Barthou közismert gaff­oló!" Éles bírálat a francia külügyminiszterről Párizsban — Hogyan vélekednek a francia politikusok a revízióról a „fiataloskodó öregúr elszólásai" után? Párizs, június. (A Pesti Napló párizsi szerkesztőségétől.) A franciák nincsenek megelégedve Barthouval. A jobboldali és a külpolitikában hivatalos la­pok számba menő »információs sajtó« felülről ren­dezett helyeslő kórusa mellett sok hangot hallot­tam az utóbbi napokban, sok kesernyés, csípős kritikát a Voronov által megfiatalított öregúr szónoki túlkapásairól. Parlamenti körökben és a független sajtóorgá­numokban váltig hangoztatják, hogy Barthou bukaresti kirohanása egyáltalában nem egy meg­gondolt és elhatározott új francia külpolitika tünete, hanem nagyrészt a fiataloskodó, hetven­egynéhány éves külügyminiszter tapsokra éhes személyi túlkapása. — Barthou híres arról, hogy nagymester a »gaffolásban,« meséli nekem ma egy nagybefo­lyású szenátor-diplomata, akinek súlyos szava volt a legutóbbi hónapok francia külpolitiká­jában. Híres a szenátusban arról, hogy végig­sérti szenátortársait, amnélkül, hogy észrevenné, vagy akarná ezt. Híres volt az az eset, amikor egyik szenátortársa segédeket küldött hozzá egy beszéde után, annyira sértő volt ez a beszéd. És Barthou maga volt legjobban meglepve, ami­kor megtudta, hogy szenátortársát megbántotta. Sokat beszélnek városszerte arról a leg­utóbbi »gaff«-ról is, amelyet a francia külügy­miniszter a­ minap követett el Jeffrcs jugoszláv külügyminiszter tiszteletére rendezett párizsi sajtóban ketten. — Ha megkérdezik az átlag franciát, mi az a Jugoszlávia, — mondotta pezsgőtől kissé spicce­sen, lyimiskásan pislogva huncut és szúrós kis sze­meivel a pápaszeme mögött Barthou a kínosan mosolygó Jestics felé fordulva — azt hiszem, keve­sen lesznek, akik felelni tudnak. De ha megkérdez­zük tőlük, kik azok a szerbek, habozás nélkül vála­szolják: derék, bátor emberek, akikkel együtt küz­döttünk ,a háborúban... Ez a komplimentnek szánt őszinteségi roham nem túl nagy lelkesedést keltett a hallgatóság kö­rében, hiszen a jelen volt újságírók nagy része — horvát volt... — A külföld nem tudja — mondotta egy teg­napi beszélgetésem során egy baloldali volt mi­niszter,­­ hogy ezek az öregurak, akik ma kormá­nyon vannak Franciaországban, túl sokáig voltak távol a politikától. Kicseppentek belőle. Fogalmuk sincs arról, mi történt a távollétük alatt. És éhe­sek a sikerekre, a tapsra, fiataloknak érzik magu­kat, cselekedni akarnak, pedig nincs veszedelme­sebb, mint mikor egy öregember fiatalosan visel­kedik. Menthetetlenül bolondságokat csinál... Ha minden okunk meg is van arra, hogy azoknak a kijelentéseknek alapján, amelyeket Barthou sokat emelgetett beszédei nyomán a na­pokban hallottunk Párizsban, leszállítsuk egy ki­csit a francia külügyminiszter harcias szavainak jelentőségét, ha józan latolgatás meggyőz is arról, hogy nem kell túl tragikusan vennünk mindazt, amit a hetvenegynéhány esztendős gáláns és erősen párizsi modorú, tehát sikerre, udvariasságra, komplimentekre pályázó Barthou az ünneplések hatása alatt Bukarestben és Kolozsvárott szóno­kolt, nem szabad, túlságos illúziókba sem ringat­nunk magunkat a francia külpolitika magatartá­sáról a revízió kérdésében. A magyar közvélemény periódusonként újból és újból reménykedni kezd abban, hogy Francia­ország megunva eddigi egyoldalú politikáját, a jog és igazság bajnokaként lép majd fel a Duname­dencében. Ez a hajlandóság itt-ott felbukkan néha ellenzéki politikusok nyilatkozataiban, egy-egy Magyarországon járt francia újságíró cikkeiben és azok, akik a saját jámbor óhajtásaikat szeretik készpénznek, valóságnak venni, időnként felfede­zik ezt a hajlandóságot a hivatalos francia poli­tika megnyilvánulásaiban is. Ettől a felfedezéstől pedig csak egy lépés odáig, hogy újból és újból megállapítsuk, hogy: Franciaországban hódít a revízió gondolata. Ez az impresszió azonban legtöbbnyire csak felületes-A francia politika a dinamika helyett a stati­kára, a stabilizációra törekszik. És ha ideig-óráig hajlamosnak is mutatkozik olyan koncessziókra, amelyek látszólagos engedmények árán a stabili­tás biztonságát fokozzák számára, minden lehető és lehetetlen alkalommal visszazökken eredeti, szíve szerint való, konzervatív, békeszerződés­imádó, minden változástól, felfordulástól rettegő tartózkodásába. Barthou fenegyerekeskedését sokan helytele­nítik Franciaországban. De nem azért, mert a franciák inkább revízió­pártiak, mint a külügyminiszterük. Hanem elsősorban azért, mert rossz taktikai lépésnek tartják, Barthou kirohanását, attól félnek, hogy ez az erőszakos hang reakciót fog kelteni, hogy megzavarja a francia-olasz viszonyt, hogy viharos agitációra vezet Magyarországon és töb­bet árt a békének és a nyugalom biztonságának, mint használ. Beszéltem tegnap több olyan francia politikus­sal, akik az utóbbi hónapok során hajlamosabb­nak mutatkozott a revízió ügyének felvetésére, mint a külügyminiszter. Ezek a politikusok nagyrészt elítélik Barthou taktikáját. De azután, hogy megkérdezem tőlük, hogyan látják ők maguk a revízió lehetőségeit, sietve hozzáteszik: — Látja, a revízióval az a baj, hogy annál nehezebb megvalósítani, mennél többet beszélnek róla. Minden revizionista propagandabeszéd he­ves reakciót vált ki a másik oldalon. És a fran­cia politika nem szánhatja rá magát éppen a mai zavaros időkben arra, hogy nyíltan revizionistá­nak hirdesse magát. — Ha a magyar propaganda módosítani tudná frazeológiáját és a revízió jelszavát, egy más jel­zővel tudná helyettesíteni, sokkal több gyakorlati lehetőséget teremtene a revízió számára. Beszéltem olyan radikálispárti politikussal is, aki nemrég Budapesten járt, ott előadást tartott és akit a magyar közvélemény néhány udvarias és általános kijelentés alapján magyarbarát és revi­zionista politikusként ünnepelt. Ez a politikus, amikor visszatért Párizsba és megkérdeztem a véleményét, így nyilatkozott: — Bevallom őszintén, amikor Budapesten jár­tam, úgy éreztem magamat, mintha állandóan egy és ugyanazt a gramofónlemezt­­hallgatnám. És ez a gramofónlemez, bevallom, inkább kifárasztott, mint meggyőzött... Evvel az idegállapottal számolnunk kell, bár­mennyire keserves is ennek a felismerése. Szá­molnunk kell avval, hogy a mai belpolitikai nyugtalansággal tele Franciaország nyugalmat akar és semmi olyan vállalkozásra nem kapható, ami ezt a nyugalmat veszélyezteti. Illúzió minden olyan reménykedés, hogy az eddigi eszközökkel és jelszavakkal jobb belátásra lehet térítenünk. A magyar propagandának tehát, ha Francia­ország felé eredményeket akar elérni, új takti­kára, u­j jelszavakra, ruganyosságra és simulé­konyságra kell szert tennie. A gravamen-propa­ganda nem hatja meg a franciákat. Aigner László Hétfőn összeül a főváros szanáló bizottsága (Saját tudósítónktól.) Borvendég Ferenc főpol­gármester hétfő délelőtt 11 órára összehívta a sza­náló bizottágot, amelynek 17 tagja van. Ezen bi­zottság elé fognak kerülni a főpolgármester sza­náló tervei. A bizottság körülbelül azt a szerepet fogja betölteni a városházán, mint a parlamentben a 33-as bizottság. A bizottság napirendjén a megalakulás szere­pel, valamint foglalkozni fognak az üzemigaz­gatóságok kérdésével is. A 17 -es bizottság tárgyalásai zártak lesznek. stranyérték, jövedelmező, mert SSszgáza 7%-ot Baj az jól megépített szép kis bérház 30 évig adómentes eladó. Erzsébet királyné és Hau­sár út keresztezésétől pár lépésnyire. Kaphatók kisebb és nagyobb családiházak is.­Békesi Részvénytársaság, Almássy tér 8. Telefon: 424—98.

Next