Pesti Napló, 1934. szeptember (85. évfolyam, 197–221. szám)

1934-09-01 / 197. szám

Ma: Asszony Napló és Gyermek Napló a™ te mé r (E Budapest, 1934 85. évfolyam 197. szám Szombat, szeptember 1 ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy hóra . . . 4.— pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre. . . . 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Vn. ker., Rákóczi út 54. Telefon : 455- 50-161 57-1» 464—18, 464—19. Jegypénztár, hirdetési-, előfize­tési-, utazási- és könyvosztály i VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben l L, Kohlmarkt 7. GÖRBE TŰKOR Irta: UGRÓN GÁBOR Vége-a nyárnak! A magyar gazda betaka­rította termésének nagy részét és bár jóval kevesebb a tavalyinál gabonatermésünk ered­ménye, mégis remélnünk kell, hogy a gabona­árak emelkedése s a többi termények mennyi­ségének szép eredményéből kifolyólag megint nyugodtan nézhetünk a tél elé, mert megfelelő intézkedések esetén biztosan remélhetjük, hogy éhinség nem lesz az ország egyik részében sem. Csekély vigasz ez, de az egész világ je­lenlegi gazdasági és szociális viszonyai közt mégis csak ez az alap, amelyről mindenekelőtt gondoskodni kell, mert hiszen ha nincs meg mindenkinek a mindennapi betevő falatja, akkor sem gazdasági fejlődésről, sem szociá­lis békéről még beszélni sem lehet. Elmúlt a nyár és nagyon hamar mult el. Gyorsan multak a napok, mert gyorsan válto­gatták egymást a fontosabbnál fontosabb ese­mények, mert hiszen ezen a nyáron a szezón­nyitást az ausztriai bombák robbanásának hangja jelezte. Június első hetében a Röhm­féle lázadás kötötte le az egész világ figyel­mét, és vette igénybe mindenki idegrendsze­rét. Majd köyetkezett Doüfuss meggyilkolása és mindazok az események, amelyek ennek nyomán támadtak, elsősorban az olasz mozgó­sítás, ennek bátor, de veszélyes, végeredmény­ben azonban eredményes ténye. Aztán Hin­denburg halála és az ezzel kapcsolatos alkot­mányváltozás Németországban. Kétségtelen tehát, hogy a világ politikusainak, közgazdá­szainak, katonáinak és újságíróinak sok ide­jük a pihenésre nem jutott. Sajnos, az egész világ külpolitikai helyze­tébe a nyár nem hozott megnyugvást, sőt a késő tavaszi jobb kilátások után mintha újra romlott volna ez a helyzet. Az előbb említett nagy események mellett szinte észre sem ve­szik az emberek azokat a sorsdöntő kérdése­ket, amelyek jelen pillanatban a világ inté­zőinek oly sok gondot okoznak, és amelyek va­lamennyien alkalmasak arra, hogy belőlük ke­rüljön ki az a bizonyos szikra, amely az euró­pai puskaporos hordót levegőbe repíti. A tá­voli keleten bármely pillanatban bekövétkez­hefik a háború: hiszen Oroszország előretolt állásait — a Sanghainál megmutatott mód­szerek szerint — hirtelen megrohanhatja Ja/­pán nemcsak a japán imperializmus, a sárga faj megszervezése és az ázsiai monroe doktrína keresztülvitele érdekében, nemcsak azért, hogy megszabadítsa Ázsiát a gyűlölt fehér faj politikai és gazdasági befolyásától, hanem talán elsősorban azért, hogy egy újabb háborúban saját súlyos gazdasági és szociális válságát levezesse. Ugyanez a veszedelem fe­nyeget Amerika részéről is, mert hiszen egy japán-orosz konfliktus esetén az Egyesült Ál­lamok is minden valószínűség esetén a csen­desóceáni hatalma biztosítása érdekében siet­nének a szükséges lépéseket megtenni annál is inkább, mert úgylátszik az Egyesült Álla­mokban is — miután a súlyos gazdasági és szo­ciális problémák megoldása az agytröszt ré­vén nem sikerült. — ez a válság vagy egy az eddigieknél véresebb és kegyetlenebb s a fe­kete faj gyűlöletével is komplikált forradar lomban, vagy pedig egy ennek megelőzése cél­jából megindított háborúban fog levezetést ta­lálni. Hogy bármelyik megoldásnak mi lesz_ a következménye, azt, ha nem is tudjuk, de sejt­jük, mert megtanultuk a világháborúban és főképpen annak nyomán, hogy a világ bár­mely sarkában kirobbant forradalmi tűzvész vagy háború végeredményben megégeti a leg' távolabban fekvő nemzeteket is és romlásba dönti a semleges államok gazdasági jólétét is. A keletázsiai veszélytől függetlenül Kö­zép-Európa.. helyzete is mindjobban bonyoló­dik. Dollfuss meggyilkolása után Mussolini veszélyes, de erélyes lépése megtorpanásra késztette Németorsaágot, de amint az azóta lefolyt események mutatják, teljes mérték­ben igazolva van az az álláspontunk, hogy ezzel az osztrák válság még távolról sem nyert befejezést és az osztrák kérdés még távolról sincs elintézve. Rosszabbodott azonban a helyzet a nyár* folyamán Franciaország és Lengyelország kö­zött is. Az éles sajtócsatározások után, ame­lyeket a közelmúltban olvashattunk, és ama hírek után, amelyek a Balti államok kooperá­ciójáról, a német, szférába való bevonásáról és ezzel kapcsolatban a danzigi kérdés megoldá­sáról szólnak, érthetetlenül, szinte groteszkül hatnak azok a legújabb hírek, amelyek egy nagyobbszabású Franciaország által Lengyel­országnak nyújtott kölcsönről beszélnek. Nemkevésbé groteszk Bcnes csehszlovák külügyminiszternek legújabb diplomáciai sakíkhúzása sem, amely Csehszlovákiának a római egyezményhez való csatlakozását jelenti be. Kétségtelen, hogy Lengyelország jelenlegi politikai elhelyezkedése, a lengyel-francia és a lengyel-német viszony, valamint, a római egyezményhez közeledő Csehszlovákia és Len­gyelország barátságosnak éppen nem mond­ható viszonya a legsúlyosabb diplomáciai fel­adat elé fogják állítani a magyar miniszterel­nököt, aki a közéli hetekben szándékozik Var­sóba utazni. Mindezekhez hozzájárul az a már több mint groteszk mozgalom, amelyet legújabban Jugoszlávia, indított meg Karintia megszer­zése érdekében. A Mussolini ökölcsapására megtorpant Németország szerepét, az osztrák nemzeti szocialista mozgalom szítása érdeké­ben úgylátszik Jugoszlávia vette át; a lesze­relt Frauen feld helyébe támadt egy új Frauenfeld, aki most már a feloszlatott német­országi osztrák légiók helyébe jugoszláv te­rületen szervez az osztrák menekültekből lé­giót és a karintiai konc reményében újra nyugatmagyarországi koridorról álmodozva gondol világpolitikát csinálni és nagyszerb álmait összhangba hozni a Brennerről álmodó német imperialista politikával. Mindezekből kifolyólag Magyarország külpolitikai helyzete a nyár folyamán nem ja­vult, hanem rosszabbodott és talán sohasem volt még olyan helyzet nemzetünk politikájá­ban, amikor nagyobb figyelemre, óvatosságra, józanságra, ügyességre és céltudatosságra lett volna szükség, mint ma. A magyar külpolitikának a legközelebbi jövőben kifejtendő feladata ezekben vázolva is van. De természetes, hogy e külpolitikával összhangban kell állania a belpolitikának is, mert hiszen végeredményben minden kor­mányzati ténykedés nagy célkitűzését a min­den magyart magában foglaló boldog nemzet szolgálatába kell állítva legyen. A nagyon is mozgalmas külpolitikai ese­ményekkel szemben belpolitikáikig az elmúlt nyár nyugodtnak volt mondható. Hála Isten­nek a gazdasági helyzet nem rosszabbodott, sőt a római egyezmény gazdasági sikere révén határozott javulás volt észlelhető. Gabonater­mésünk értékesítése biztosítva van a múltra és a jövőre nézve is, még pedig olyan áron, hogy I a boleita megszüntethető yolt s ezzel az állam- ' kincstár helyzete megkönnyebbült, — s amel­lett a magyar gazda is megkapja munkája ju­talmát és fáradozása ellenértékét. Ez az a nagy eredmény, amit a római egyezmény po­litikai jelentősége mellett gazdaságilag is el­könyvelhetünk és nem lennénk igazságosak, hogy ha ez utólagos megállapítások alkalmá­val az elismerés koszorúját nem nyujtanánki at azoknak, akik ezen oly eredményesen be­vált római egyezmény létrehozását elősegí­tették. Ezzel azonban természetesen a. nagv gaz­dasági kérdéseknek csak egyikét oldották meg; bár elismerem, hogy egyik legfontosab­bikat. Az a minden gazdasági lélekzetet meg­fojtó vasgyűrű, amely ma valamennyi euró­pai államot fojtogatja, az önellátásra való tö­rekvés egyrészt és a vámháborúnak nevezhető vámvédelem másrészt, lidércnyomásként he­lyezkedik minden európai állam közgazdasági' életére és valamennyi közt a legsúlyosabb kö­vetkezményekkel fenyeget az a gazdasági há­ború, amely Németország ellen folyik. Függet­lenül attól, hogy német politikai vagy gazda­sági hiba volt-e az, amely erre a gazdasági há­borúra vezetett, kétségtelen az, hogy ez a háború nagyon veszedelmes hazárdjáték, amelynek politikai és gazdasági következmé­nyei kiszámíthatatlanok. Valamennyi érdekelt fél be kellene, hogy lássa, hogy Németország­nak a végső kétségbeesésbe való kergetése nem szolgálja a világbékét, nem szolgálja az. európai konszolidációt, hogy a német közgaz­daság Összeroppanása vészes kihatással less egész Európa közgazdasági életére és hogy azt a tüz, amely egy kirobbanó német forradalon« kísérője lenne, mint a pestis, nem ismerne, or­szághatárokat és a német kolosszus összeom­lása magára rántaná, az össz'es európai nemze­tek gazdasági és kulturális értékállományát. Midőn tehát Németország a saját érdeké­ben mérsékletet kell hogy tanúsítson és be kell hogy lássa azt, hogy egy hatvanötmilliós nemzet gyönyörű kultúrával és hatalmas köz­gazdasági birtokállománnyal nem helyezked­hetne szembe az egész világ politikai, közgaz­dasági és kulturális elgondolásával, épúgy el­lenfeleinek is be kell látniok, hogy a versail­lesi békeszerződés által beteggé tett nemzettel és társadalommal van dolguk, amely betegsé­get erőszakkal, tehát politikai és gazdasági háborúval meggyógyítani épúgy nem lehet, minthogy viszont Németország sem hozhatja a maga belső bajait erőszakos rendszabályok­kal rendbe, hanem csakis a béke, a megértés és megbocsátás eszközeivel. A magyar belpolitika legközelebbi fel­adatai azonban nemcsak gazdaságpolitikai ter­mészetűek. A magyar társadalom és az or­szág egész struktúrája a világháború és a trianoni béke nyomán olyan változásokon ment keresztül, amelyeknek következményeit törvényhozási úton is le kell vonnunk. Aa egészséges birtokmegoszlás és ezzel kapcsola­tosan az ország lakosságának az ország jelen­legi területén való egészséges megoszlása, a termelés racionális megszervezése, különös te­kintettel a hitelnek magának, az egész köz­igazgatásnak az egyszerűsítése igen nagy fel­adatok elé állítják a kormányt, mert az elha­tározások a nemzet jövő boldogulására sors­döntőek lehetnek. De vannak rendezendő alkotmányjogi kérdések is. Ezek közt a választójog kérdése is. Ez utóbbi alkotmányjogunk egyik legfon­tosabb talpköve, mert hiszen a nemzet helyes, igazságos és szabad megnyilatkozása jelen­tette a múltban és kell jelentse a jövőben is a magyar alkotmányos élet szilárd alapját. Senki sötétben ugrani nem akar, senki a nem­zet jövőjét egy elhibázott reformmal nem óhajtja veszélyeztetni, de viszont nem hiszem, hogy lenne valaki, aki a tiszta parlamentariz­muson felépülő magyar alkotmányosság talp-

Next

/
Thumbnails
Contents