Pesti Napló, 1936. május (87. évfolyam, 100–125. szám)

1936-05-01 / 100. szám

Ara 16 Kitér Ma: Tisztviselő Napid (Melléklet) - Teljes heti rádióműsor Budapest, 1936 87. évfolyam 100. szám Péntek, május 1 ELÖFIZETESl ARAKi Egy hóra . . . 4.— pengő Negyedévre . 10.80 pengd Félévre 21 60 pengd Egyes szám ara Budapesten, vidéken ós • pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap . . . .32 füléi SZERKESZTŐSÉG es KIADÓ Hl VATAI.I VII. ker„ Rákóczi út 54. Telefoni «55 - 50-101 57-1« «61-18, »61-19. Jegypénztár, hirdetési-, eI6B*e» téti-, atazisi- éa fcönyvositály« VII, Erzsébet körtit 18-20. Sxerkeortöség Béotbeni L, Kohlmarkt 7. MEGNYERT HÁBORÚ ­ELVESZTETT BÉKE? Róma, április 30. (B. I.) A legutóbbi olasz győzelmek óta a Népszövetség olaszellenes körei nyiltan arra törekednek, hogy ha Olaszország meg is nyeri az abesszin háborút (amiben most már aligha lehet megakadályozni), legalább a békét ve­szítse el. Más szóval: akadályozzák meg, hogy Olaszország a keletafrikai »fait accompli« elő­nyeit élvezhesse. Ennek az akciónak, mint az egész keletafrikai kérdés folyamán minden, Olaszország elleni kezdeményezésnek élén is­mét Anglia áll. Teljesen közömbös ezúttal, hogy személyes ellenszenv, mint Baldwin ezt cáfolva kijelentette: az alapokmányhoz való ragaszkodás, vagy nem is annyira Abesszínia, mint Nagy-Britannia földközitengeri, kelet­afrikai és gyarmati érdekei miatt? Az angol politika mozgatóerőiről és rúgóiról vallott nézetünket, amelyek napról napra jobban iga­zolódnak, elégszer kifejtettük már. A nagy kérdés ezúttal: módjában áll-e a Népszövet­ségnek vagy Angliának Olaszországot kelet­afrikai térhódításában megakadályozni? Van-e még mód arra, hogy Badoglio seregeit békés eszközökkel megállítsák és Hailé Sze­lassziének birodalmát vagy annak egy részét visszaadják. 2. • Pár hónappal ezelőtt egyik sem lett volna lehetetlen, de sajnos, az angol diplomácia az egész keletafrikai kérdéskomplexumban kez­dettől fogva elhibázott utakon járt és minden olyan alkalmat, amikor Anglia presztízsének megóvásával békét lehetett volna kötni: el­mulasztott. Strésában — egy évvel ezelőtt — az angol diplomaták egy része még mosoly­gott, amikor abesszin háborúról beszéltek előt­tük, másik része pedig jóindulatúan mor­mogta: majd meglátják, mit tehetnek Olasz­ország gyarmati érdekeinek kielégítésére? Az egész Foreign Office blöffnek vélte az abesz­szin vállalkozást és amikor tavaly júniusban Eden először tiltakozott a háború ellen, már késő volt! Eritreában és Szomáliában akkor már több mint 200.000 ember állt harcra ké­szen. De a kezdet után a négus szempontjából egyenesen katasztrofálissá vált a Hoare— Laval-tei-vnek időelőtti kipattanása. A közel­jövő történésze lesz hivatva megállapítani, amit a ma krónikása bizonyítékok hiánya miatt még nem írhat meg: miért kellett ennek a tervnek idő előtt kitudódni? Miért kellett Hoarenak megbukni és ezzel feleslegesen annyi olasznak és abesszinnek elpusztulni? Maga Mussolini is megmondta, de más oldal­ról is tudjuk, hogy az angol-francia béke­tervet decemberben még elfogadták volna tárgyalási alapul. Miért? Mert december kö­zepén kezdődött a nagy és véres tembieni csata, amely az olasz haderők pillanatnyi visszavonulására vezetett. Akkor még csak ez az egy ütközet mutatta, hogy Abesszínia meg­hódítása és a négus seregeinek szétmorzsolása nem lesz könnyű dolog! Akkor még úgy lát­szott, hogy az abesszin ellenállás igen erős és nem lőhetett tudni, mekkora áldozatokkal jár majd a győzelem? A szankciók kimenetele is I erősen kétes volt A tisztességes békét — ak-1 kor — nyélbe lehetett volna ütni, hiszen Olasz­ország még Axumról is hajlandó lett volna lemondani! De ma már, amikor a négus leg­jobb seregeinek vége és az olasz csapatok oly gyorsan oldották meg feladataikat, ahogy még a legoptimistábbak sem merték volna remélni, Badoglio seregeit semmi sem állíthatja meg és Hailé Szelassziénak birodalmát — békés úton — senki sem adhatja vissza! 3. Ennek egyik főoka az angol diplomácia, amelynek tragikus tévedéssorozatát már ott­hon is látják.- És ez fájdalmas lehet minden jó európai számára, aki emberi méltóságát, egyéni és közszabadságát csak egy kissé is be­csüli és Angliában a szabadságfosztó törekvé­sekkel szemben szilárd és biztos védbástyát lét. Persze nevetséges arról beszélni, hogy Anglia presztízsének vége volna! De hogy az •egy év óta folyó hercé ' urca és á sorozatos diplomáciai kudarcok nem használtak neki: az kétségtelen. Anglia azt hitte, — és bizonyára jóindulatúan hitte — hogy puszta szava, te­kintélye is elég lesz egy háború megakadályo­zására és érdekeinek megvédésére! Nem hiába az angol Henderson volt a leszerelési bizott­ság elnöke; aligha volt még egy ország Euró­pában, amely oly tisztességesen és őszintén akarta volna a leszerelést, mint Anglia! Aki az utóbbi években járt a szigetországban, meg­lepetve tapasztalhatta azt a jóakaratúan lan­gyos pacifizmust, amely a gyakorlatba át­ültetve a flotta, a szárazföldi és a légihaderő teljes elhanyagolására vezetett. Henderson mellett Mussolini volt az, aki ugyancsak eré­lyesen követelte a leszerelést és szintén nyélbe szerette volna ütni az európai béke biztosítá­sát, de míg a leszerelési konferenciák kudarca láttán Olaszországgal együtt csaknem az ösz­szes európai országok őrült fegyverkezési ver­senyfutásba kezdtek, Anglia volt az egyetlen, amely kényelmesen kocogva követte őket. Bizonyára szédült őrültség, — több: gazság évente 3—5 milliárd aranydollárt fegyverke­zésre fordítani. Még elképzelni is alig lehet, mennyi hasznos intézmény, vállalkozás lé­tesülhetett volna abból a 36.9 milliárd arany­dollárból, amelyet a világ 1925 és 1934 között, tehát tíz év alatt fegyverkezésre költött. Ez mind igaz! De mindaddig, amíg a fegyver­gyártást megfelelő nemzetközi ellenőrzéssel nem lehet ténylegesen korlátozni, mindaddig, amíg a lefegyverzést nem sikerül csakugyan megvalósítani, mindegyik állam, amely ma­gasabb etikai szempontokból nem készül fel minden eshetőségre, állami és nemzeti létének sírját ássa meg. Egy ember vállalhat mártí­romságot, de egy nemzettel mártíromságot vállaltatni nem lehet. A sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül, de az ember millióinak szemében egy nemzet pusztulásán gyászkönny még sohasem ült. de annál jobban csillogott a gyorsan betemetett sírvidék^ leg­jövedelmezőbb kihasználásának mohó vágya. Nemzetközi viszonylatban az a nemzet, amely diplomatái mögött nem tud erőt mutatni erő­nek: el van intézve! Mindezt Angliában nem bittsk. És ennek tudatában nem is tartjuk oly fantasztikusnak például azt az angol alsó­házban elhangzott interpellációt, amely sze­rint a földközitengeri flottának, amikor nagy tüntető felvonulását megkezdte, mindössze vagy két órára elégséges lőszere volt! Ma az angol hadiipar, legutóbbi kimutatása szerint, 130 százalékos túlterheléssel dolgozik, hogy a hiányokat pótolja. De ez már a békét, a kelet­afrikai békét nem befolyásolhatja és egyéb! kísérő jelenségeknek, így például a Dardanel­lák orosz-francia biztatásra készülő megerősí­tésének Anglia szempontjából kellemetlen té­nyét meg nem változtathatja. Ez utóbbival szemben a görög szigetek erődítési munkála­tai csak gyenge viszonzásul szolgálhatnak. Ma már a legszélsőségesebb angol pacifisták: is kénytelenek belátni, hogy amikor hazájuk leszerelt, sem önmagának, sem az általuk pro­pagált békének nem tett szolgálatot Egy bizonyos irány véleménye szerint 3 Népszövetség az angolokkal az élén most már »ä la longue« spekulálnak és Olaszország gaz­dasági összeomlásának előidézésével igyekez­nek a békét elveszíttetni. Lehetséges ez? A szankciók megszigorítása azután, hogy az Egyesült Államok nem voltak hajlandók u kő­olajszállításokat korlátozni és a kisebb meg­torlsó államok tekintélyes export veszteségeit sem sikerült visszatéríteni: lehetetlenné vált. Az immár elvitathatatlan győzelem a belső gazd^ági élet összeomlásának fenyegető ré­mét is elhessegette. Győztes háborúba még sohasem pusztult el egy ország gazdasága. Külföldi kölcsönöket Olaszorszag eddig sem vett — számottevő mértékben — igénybe és így a főleg rövidlejáratú kölcsönökkel végez­hető manőverek veszélye sem áll fenn! Senki sem tagadhatja, hogy a háború befejezése után az ország teherbíroképessége már nem lesz ugyanolyan nagy, mint egy vagy másfél évvel ezelőtt volt. De ez még nem összeomlás! És egy új gyarmat nagymértékben hozzájárulhat a gazdasági élet regenerálódásához, A nemzet­közi gazdálkodás lényegéből folyik, hogy mi­helyt lehető lesz és hasznothajtónak mutatko­zik: nem lesz olyan ország, amelyik ne sietne szívesen az olasz köz- és magángazdaság sza­nálására! »A la longue« és egyéb spekulációk­kal a béke eredményeit Olaszországtól elvenni nem lehet! Más eszközökkel is csak nehezen! Ismétel­ten valljuk, hogy Olaszország azért ment Afrikába, mert el akarta kerülni, hogy Euró­pában kelljen terjeszkednie. De Afrikában sem akarta európai népek szerzett vagy fenn­álló érdekeit sérteni. Néhány héttel ezelőtt egyetlen szakasz angol katona és az angol zászló a Tana tó partján talán minden ellen­séges érzület ellenere is megállíthatta volna egyidőre az olasz előnyomulást. De ma, amikor az olasz csapatok már a tó partján táboroz­nak, egy egész hadsereg sem vetheti vissza őket. Es minél több ideje lesz Olaszországnak arra, hogy Kelet-Afrikában berendezkedjen, annál reménytelenebbé válik minden kísérlet, amely ki akarja túrni onnan. Lehet-e egy gyarmaton telepíteni, kérdik sokan és fej­csóválva azonnal megadják rá a választ: nem lehet! Megéri-e Olaszországnak, hogy nép­feleslege állítólagos elhelyezésének érdekében az abesszin háború vér- és pénzáldozatait vi­selje? — kérdik mások. És ugyancsak azon­nal felelnek rá: nem éri meg! Tiszteljük ä számokat, elismerjük bizonyos számítások ér­tékét. De a valódi értékét! Ezeknek a számí­tásoknak rendszerint közös hibájuk, hogy nem törődnek a legfontosabb koefficienssel, magá­val az emberrel. Hiszen az amerikai, angol, holland, belga gyarmatosításra és a gyarmato­V i

Next

/
Thumbnails
Contents