Pesti Napló, 1936. május (87. évfolyam, 100–125. szám)

1936-05-01 / 100. szám

JjjjJ Péntek Súlyos veszélyeket lát a nemzetközi helyzet új alakulásában a francia külügyminisztérium félhivatalosa Anglia fokozni készül olaszellenes politikáját, Oroszország szembefordul a szankciókkal . A német-angol közeledés lehetősége Az osztrák kérdés az angol minisztertanács előtt , Párizs, április 30. A Tempst nyugtalansággal töltik el a nemzet­közi helyzetben rejlő veszélyek. A lap számol azzal a lehetőséggel hogy Anglia fokozni fogja, olaszellenes politikáját és kérni fogja a megtorlá­sok megszigorítását. Ezt azonban Anglia csak úgy teheti meg, ha egyben fokozott engedékeny­ség révén biztosítja Németország jóindulatát, vagyis belenyugszik abba, hogy Németország a kérdőívre határozatlan választ adjon. Ebben az­ esetben London igyekeznék megegyezésre lépni Berlinnel a légi fegyverkezés korlátozására nézve, azután pedig közönyt tanúsítana Németország to­vábbi viselkedése iránt. Ennek a politikának eset­leges következményeit könnyű előre látni. Az éber moszkvai vezető körök figyelmét ezek a következmények nem kerülik el. A Temps moszkvai tudósítójának jelentése szerint a szovjet­kormány állásfoglalása az olasz-etióp ügyben sa­játságos átalakuláson ment keresztül. Amíg a szov­jet remélte, hogy a Népszövetség érvényre tudja juttatni akaratát, addig határozottan az olaszelle­nes megtorlások mellett tört lándzsát, amelyekben a németellenes megtorlások mintáját látta. Ma azonban, miután Genf tehetetlensége bebizonyoso­dott, Moszkva azt óhajtja, hogy Olaszország mi­előbb ismét elfoglalja őrhelyét a Brenneren. Ellen­tétben egyes francia szélsőbaloldali politikusok­kal, Moszkva úgy gondolja, hogy amennyiben Né­metország elé gátat akarnak vetni, kíméletet kell tanúsítani Olaszország iránt. A Temps óhajtja, hogy az angol kormány és az angol közvélemény, valamint a francia válasz­tóközönség és utóbb a többség óhajtását képviselő francia kormány is megértse a helyzet súlyos és bonyolult voltát. Már az is elég nagy szerencsét­lenség­ Európa számára, hogy a francia diplomá­cia tevékenységét a választási harc feltartóztatta. Még nagyobb szerencsétlenség volna, ha jóváte­hetetlen lépésekre ragadtatná magát Francia­ország. Nem szabad elhamarkodott lépésekkel növelni a zűrzavart és az idegességet. Fontos döntések az angol minisztertanácson London, április 30. A mai rendkívüli minisztertanács, amely két óra hosszat tartott, a Németországhoz intézendő kérdésekkel foglalkozott. Végső döntést a ma este tartandó újabb minisztertanácstól várnak. A Reu­ter Iroda szerint a minisztertanács egy-két pont kivételével már jóváhagyta az összes kérdéseket. Állítólag még nem sikerült egyhangúságot elérni a miniszterek között abban a tekintetben, hogy fel­vessék és ha igen, milyen módon a gyarmatok kér­dését. Vitás még az osztrák kérdés is. A kormány oly módon akarja a keleti biztonságra vonatkozó kérdést megszövegezni, hogy módot nyújtson Né­metországnak, hogy válaszával csillapítsa azokat az aggodalmakat, mintha Németország izgatná az ausztriai nemzeti szocialista elemeket. A Press Association szerint Sir Walford Selby bécsi angol követ részletes jelentést fog tenni az angol kormánynak az osztrák helyzetről, miután tegnap igen sok jelentés és cáfolat látott napvilá­got az állítólagos csapatmozdulatokról az osztrák­német határon. A Németországhoz intézendő kérdésekről elő­ször Eden külügyminiszter fog nyilvánosan nyilat­kozni az alsóháziban. Sir Austen Chamberlain középeurópai útja be­fejeztével ma Londonba érkezett. A sajtó képvise­lői előtt a Victoria pályaudvaron a következőket mondotta: — Ostoba beszéd az az állítás, mintha bár­milyen megbízatás alapján jártam volna külföl­dön. Utam célja az volt, hogy meglátogassam Sir Walford Selby bécsi angol követet, aki külügy­miniszterségem alatt magántitkárom volt. Igen jó bizalmas barátok vagyunk és megígértem neki, hogy meglátogatom, mihelyt időm engedi. A kü­lönböző híresztelésekre csak azt mondhatom, hogy azok puszta képtelenségek. Nem tudok semmi egyebet mondani önöknek. Jellemző a helyzetre, hogy az angol népszövet­ségi egyesület kebelében súlyos válság dúl. Az utóbbi időben az egyesület több vezető tagja lemondott tisztségéről és legutóbb lord Queens­borough, az egyesület pénztárosa is lemondott. A lemondásokat hír szerint a megtorlások megszigo­rítása körül kialakult vita okozta, a lemondott vezetők ugyanis azon véleményen voltak, hogy ez a megszigorítás Angliát háborúba sodorná. Más hírek szerint az egyesület pénzügyi helyzete is megingott és ezután már nem lehet fenntartani azt a nagyarányú propagandát, amelyet az egyesület eddig folytatott. Ma különben a City érdeklődésének középpont­jába a svájci frank került, amelynek árfolyama heves hullámzások után jelentékenyen gyengült. A lanyhulást a következő okoknak tulajdonítják: 1. Svájci körök attól tartanak, hogy a francia frank zuhanása a svájci pénzt is magával ragadja. 2. Tőzsdei köröket aggasztja az általános poli­tikai helyzet és ezért Svájcban font sterlinget vá­sárolnak, amit a svájci bankok svájci frankért szereznek meg. Papén m­egnyutt­ató hejelentéseket tett az osztrák kancellári hivatalban Róma, április 30. A Stefani-iroda bécsi tudósítójának jelentése szerint Papén bécsi német követ a szövetségi kancellári hivatalba ment, hogy megcáfolja a né­met határon történt csapatösszevonásokról szóló híreket és hogy megnyugtató kijelentéseket te­gyen. BETYÁR REGÉNY Írta: MÓRICZ ZSIGMOND 16 Egy szög volt a­ falban, azon az óra lógott valaha. — Hol van az óra? — Nincs. A kisfia lármásan kiáltotta: — Már nincs óra. Batba van. Az öregasszony rákiabált: — Mit tudod te, hallgass... A bábának adtam, hogy segítsen Zsófiakon, de csak azt mondta, ma nem segít semmit, csak ha meg­tapossa az ura. Csendesen mondta, elárulta: — De Mihály nem akarta. Az ember érzéketlenül nézett, akkor fogta a tarisznyát, kirakott belőle minden fölösle­gest, egy új ing volt benne, meg apróságok, ami az evéshez kell. Az öregasszony az inget rögtön eldugta a lóca fiókba, ő pedig felakasz­totta a tarisznyát arra a szegre, ahol az óra volt valaha. Mikor visszaült a helyére, még egyszer felnézett a tarisznyára, elég magasan van-e, hogy a gyerekek el ne érjék? A tarisznya még az apjáé volt, rongyos régi szeredás. Éppen ki akarta adni a parancsot, hogy senki hozzá ne merjen nyúlni, akkor csak nyilt az ajtó s be­lépett rajta egy csendőr. Odanézett, lehúnyta a szemét s az arca merev lett és mozdulatlanul várt. 4. A csendőrnek a fején volt a­ csendőrkalap a kakastoll bokrétával. Az álla alatt szíjjal át­kötve. A vállán ott volt a szuronyos fegyver, az oldalán derékszíj s a szuronytork. Jó csiz­mája volt s keményen és szigorúan állott s nézett. Az öregasszony háttal volt neki s előbb nem látta. Inkább a fia arcáról vette észre, hogy valami történt. A csendőr szigorúan nézett az emberre. Fekete szeme élesen vizsgálódott s csendőrö­sen mereven tartotta a nyakát. De a gyerekek elkezdtek sivalkodni: — Pista bácsi, Pista bácsi! Az ember csodálkozva nézett a gyerekeire. Most az anyja kiáltott fel boldogan: — Isten hozta csendőr úr. Hazajött a fiam. Lássa e. A csendőr kicsit elmosolyodott s beljebb lépett és behúzta maga után az ajtót. Szalutált, de azért még mindig szigorú volt. — Avar Jani? — kérdezte. Az ember felállott: — Avar János vagyok. A csendőr barátságosan kinyújtotta a kezét: — Dambó Lukács. Kezet fogtak. Akkor a csendőr lekanyarította a fegyvert a válláról: — Világosságot láttam, hát bejöttem... Juliska hol van? — Mingyán jön, — nyájaskodott az öreg­asszony. — Átment Daráékhoz, fonni. De mán érte ment az öreg. Tessék lekalapolni, — s már törülgette a széket. A csendőr nem is habozott, leült, két lába közé állította a szuronyos fegyvert, de a kala­pot nem oldotta meg. — Átkozott sár van ebbe a kutya faluba, — mondta. — Őrjáratot kell tartani, csak egy percre jöttem be, míg az őrmester úr be nem szól... Maga jött végig a falun? — Most jöttem. A csendőr hallgatott. Az ember is hallgatott. Csak a gyerekek nyüzsögtek és nem féltek a csendőrtől, a pus­káját nézték, meg a kakastollát. Úgy ácsorog­tak körülötte, mint a kis bocik. Vagy inkább a kis kutyák, mikor farkat csóválva lesik az em­ber mozdulatait. — Honnan gyón? — Most Nyíregyhá­záról gyövök, de tulaj­donképpen Pestről, mer elfogyott a munka, hát Schultz úr azt mondta, hogy ha haza­jö­vök, előbb menjek be a sógorához Nyíregyhá­zára Wágner úrhoz, az most épít a luteránu­soknak egy nagy házat, ott még talán kapha­tok munkát. De Wágner úr azt mondta, hogy már leállítja az építést, ha újra megkezdi, írni fog. Így osztán a másik vonattal haza­gyűttem. A csendőr, bólintott. — Nehéz a csendőrélet, — mondta. — Táviratot kapott máma az örs, hogy minden­kit, aki a faluba érkezik, igazoltatni kell... Az ember vállat vont. Tessék. — Bukk, — bökkentett rá a csendőr a kis­fiúra, aki nagyot kacagott erre. — A csendőr m­egbizserélte a gyerek nyakát s azt mondta neki: — Ne legyél csendőr, öcskös... Mer ta­poshatod a sarat... — Mán az igaz, — mondta az ember — míg végigjöttem a falun, majd belefúltam a sárba... Én azelőtt nem is vettem észre,­mi­csoda sár van itt nálunk... Kivált így ősz­szel ... Mikor húsvétkor elmentem, még nem is vót ilyen borzasztó a sár... Addig alig vó­tam kint a faluból... De hogy a feleségem meghalt, nem vót maradásom... Tudja, csendőr úr, itt a faluba nem érdemes szegény ember lenni... Most is kiszólt a kerítésen Lakatos Imre, ott a templomon túl... együtt iskoláztunk... mindig jó vótunk egymás­sal ... az is azt mondja, minek jöttem haza... itt semmi munka... még ő is éppen utánam akart jönni Pestre... de hát nem biztatom, télen ott sincs munka. Meg nehéz is így... az ember csak átkoplalja az életit, osztán hiába küldi haza a keresetit... most is hogy megjöttem, nem vót itthon még csak egy kis kenyér se... (Folytatása itövetkezik.) PESTI NAPLÓ 1936 május 1

Next