Pesti Napló, 1937. április (88. évfolyam, 72–97. szám)

1937-04-01 / 72. szám

Budapest, 1937 88. évfolyam 72. szám Csütörtök, április 1 ELŐFIZETÉSI ARAKi JBgy hóra . . . 4.— pengd Negyedévre . 10.80 pengő Félévre . . 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken éa ft pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap ..... 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉ3 és KIADÓHI VATALi VII. ker., Rákóczi át 54. Teleion l-455-89-töl 60-ig, 1-464-19-tiil 17-ig (sorozat) Jegypénrtir, hirdetési-, elötiss« tési-, utazási- él konyvosztáljl VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben* L, Kohlmarkt 7. A FRANCIA KÜLPOLITIKA ALAPELVEI A Pesti Napló számára írta: ÉDOUARD HERRIOT Á Blum-lcormany Belpolitikáját, amelyei bírálnak ugyan idebent az országban és az ország határain kívül is, az angolszász közvé­lemény egy része kedvező fogadtatásban ré­szesíti, mert. igen sok hasonlatosságot vél fel­fedezhetni Léon Blum belpolitikája és Roose­velt elnök nagy kísérlete között. Kétségtelen azonban, hogy mind Franciaországban, mind sok más idegen országban igen kedvező véle­ményt alkotnak a francia külpolitikáról. Az egyhangú hozzájárulást ehhez a francia tör­vényhozás két háza meg is adta, amikor a spanyolországi önkéntesek kérdésében Léon Blum mögé állt. Az első kérdés, amely felvetődik, az, hogy miért van ez így ? A válasz erre igazán kézen­fekvő: Ha a franciák felfogása a kérdések egy sorában eltérő is, kivétel nélkül mindig egységes táborba tömörülnek a rojalistaktól egészen a kommunistákig, ha úgy érzik, hogy a haza veszedelemben forog, mint ahogy most is ez az eset. Nem lehet, helytelenebb gondol­kodást elképzelni, mint amely arra spekulál, — ahogy bizonyos kormányok teszik — hogy belső nézeteltéréseink bármi szerepet is játsz­hatnak külpolitikánkban. A franciáknak ne­hezen sikerül az, ami másoknak könnyű, de könnyen sikerül, ami másnak nehéz. Decem­ber utolsó napjaiban bizonyos körülmények egyszerre megteremtették ezt. az összefogást és ezt az egész. francia sajtó kivétel nélkül kifejezésre is juttatta. Talán azt is mondha­tom, hogy belpolitikánk demokratikus és szo­ciális irányzatának hangsúlyozása megerősí­tette -nálunk a hazafias érzést. Ennek kétségkívül nagy hasznát látta a Blum-kormány, de ez még nem minden. Léon Blum és Delbos külügyminiszter fő érdeme, hogy Franciaország külpolitikáját ismét a régi hagyományos kerékvágásba zökkentette. Nem mondom, hogy olyan hangot és olyan stílust tudtak felmutatni, mint Briand, aki boldogabb korszakban működött: a nagy re­mények és a korlátlan lehetőségek éveiben. A Népszövetség hosszabb-rövidebb időre elvesztette befolyásának egy részét. A francia politika azóta bizonyos irányokba lekötötte magát és ezeket a szálakat nem tépheti el most egyszerre. Léon Blum mindenesetre hozzákezdett ahhoz, hogy bizonyos vonatko­zásokban a likvidáláshoz lásson. Ez az oka annak is, hogy az abesszin viszály következ­tében előállott helyzetet kénytelen volt mint befejezett tényt elfogadni, amelyen nem vál­toztathat máról holnapra. Mindent összevéve azonban a francia nemzet elismeréssel adózik, Léon Blum iránt azért, mert mindig csak a béke szent célját tartva szeme előtt, erősen közeledett az an­gol külpolitika irányvezetésóhez. Kétségte­len, hogy Franciaország fegyverkezik. A tör­vényhozás két háza a legsúlyosabb áldozato­kat vállalta e fegyverkezés erdekében. Mind­azonáltal, bár kénytelenek vagyunk meg­hajolni a fegyverkezés szükségessége előtt, azért tisztában vagyunk ennek az irányzat­nak a veszedelmeivel. Készen állunk minden komoly ajánlatot szívből fakadó örömmel üd­vözölni, amely általános lefegyverzésre vezet. Ennek mi sem áll többé útjában azóta, hogy Németország lerázta magáról azokat a korlá­tozásokat. amelyek miati annyit panaszko­dott. ' ' ~ 1 ' Álláspontunk a spanyol kérdésben éppen ilyen világos. Szeretném megmagyarázni, hogy a francia demokrácia szempontjából ho­gyan is áll ez az ügy. Nem akarunk véle­ményt mondani, csupán megállapítjuk, hogy a madridi kormányt Spanyolország maga vá­lasztotta magának. Ez marad a törvényes kormány mindaddig, míg a népakarat sza­bad megnyilvánulása, és pedig egyedül a spa­nyol nép akaratának megnyilvánulása, nem változtat ezen. Miután a madridi kormány köztársasági kormány: minden rokonszen­vünk vele van. Éppen ez a rokonszenv diktálja azonban liberális kormányainknak, hogy ne avatkoz­zanak be egy másik ország belügyeibe. Ez az alapelv döntően fontos, biztosítéka a békének. Abban a pillanatban, amikor a nemzetek bel­politikai felfogásukat átviszik a külpolitika terére, azt a veszélyt idézik fel, hogy az el­lentétes politikai vélemények szembeszegül­nek velüki Ez a ma ; túlfűtött hangulatban bármely pillanatban háborúra vezethet. A vi­lágnézeteknek mai viharzása idején ez ször­nyű veszedelem és ezt Franciaország tisztán látja. Éppen ezért ellentállt annak a kísértés­nek, hogy szembeforduljon bizonyos kijelen­tésekkel és úgy tett, mintha, nem hallotta volna. Ugyanez a gondolkodás nvert kifejezést Eden angol külügyminiszternek az alsóház­ban tartott emlékezetes beszédében, amikor azt mondta: »Nem vagyunk hajlandóak elfo­gadni azt a tételt, hogy Európát a jobboldali és baloldali diktatúrák táborára kell felosz­tani. Nem tűrjük el, hogy a demokráciát ösz­szetévesszék a. kommunizmussal. Ezzel szem­ben mi éppen a demokráciát tartjuk a kom­munizmus legbiztosabb ellenszerének«. íme, nekünk, jó franciáknak is ugyanez a véleményünk. Azt hiszem, sikerült elfogulatlanul meg­magyaráznom, hogy a francia külpolitika fő irányító elve az utolsó hónapokban az okos­ság volt. Idegeinket bizony kemény próbára tették. Egy napon arra ébredtünk, hogy a Rajna-vidéket ismét megszállta a német ka­tonaság, jóllehet ez volt a békeszerződés egyik sarkalatos pontja és ez volt legnagyobb biztosítókunk a jövőre, melynek ellenében Franciaország sok mindenről mondott le. Nem sokkal később szemtanúi voltunk annak, hogy a békeszerződés utolsó rendelke­zéseit is félretolják, amikor Németország visszaállította folyamhajózási szuverénitását. Még ilyen súlyos jelenségek láttára sem kö­vettünk el azonban oktalanságokat, amelye­ket később megbánhattunk volna, pedig ki vádolhatna minket azzal, hogy hiányzott a bátorságunk? Mindenki tudja, hogy a bátor­ság igazán nem hiányzik a franciákból. Nem! Mi nem reszkettünk, hanem mint Blum miniszterelnök legutóbb mondotta, meg­gondoltuk alaposan a dolgot, mielőtt kimond­tuk volna az utolsó szót és arra az elhatáro­zásra jutottunk, hogy meg kell kísérelni min­den lehetőséget a békés megoldás elérésére, mert az emberi élet szentségét mindennél ma­gasztosabbnak tartjuk. Én a haragvó Isten helyett, sfci lesújt villámaival a borult égboltról, inkább a vil­lámhárító feltalálóját bámulom. * Ez a magyarázata annak, hogy Franciaor­szág és Anglia külpolitikája ma annyira közel, került egymáshoz, mint még soha. Soha nem volt olyan szükség a kölcsönös rokonszenvre Franciaország és az Egyesült Államok között, mint most. Erre vonatkozólag már számtalan­szor kifejezést adtam felfogásomnak és ehhez mindenkór hű is maradok, mint ahogy nenn bántam meg soha a múltban sem ezt a felfogás sómat. Közös gazdasági politikát kell kezdemé­nyezni. Szívből jövő lelkesedéssel fogadjuk' Cordell Hull Amerikai államtitkárnak azokat a kijelentéseit, hogy csak a kölcsönösség alap­1 ján létrejött- szerződősek állíthatják vissza a világ gazdasági békéjét. Roosevelt elnökkel együtt nű is azt valljuk, hogy a nemzetközi kereskedelem új életrekeltése a legjobb eszkö­zök egyike a világ békéjének biztosítására. Vincmt-Auriol francia pénzügyminiszter a párizsi American Club vacsoráján tartott nagy beszédében a francia demokraták véle­ményének adott csak kifejezést, amikor <á autarkia veszedelmes elméletét kritizálva, kijelentette: »A politikai rend főképpen a gaz­dasági rendtől függ«. Franciaország politikájának sarkalatos tétele volt a hármas pénzügyi megegyezés, amelyet Anglia és az Egyesült Államok pénz­ügyeinek hivatalos vezetőivel karöltve készí­tettünk elő. Belpolitikánk egyik legfontosabb célkitűzése a valuták stabilizálása és a pén% értékátlandóságának biztosítá sa; Én, amíg élek, nem szűnök meg küzdeni azoknak az akadályoknak az elhárításán, ame­lyek a francia és az amerikai demokráciákat ma még elválasztják egymástól. Ha jól értet­tem meg Vincent-Auriol barátom szavait, ő is ugyanezt a gondolatot fejezte ki diszkrétebb formában. Amíg csak élek. küzdeni fogok a rosszul informáltak felvilágosításáért és, a kö­zeledés "útjának egyengetéséért. A francia külpolitika nem akarja a de­mokráciákat közös akcióra szervezni az ellen a 'félelmetes koalíció ellen, amelyet a diktatú­rák jelentenek. Én magam csak azt szeretném,­ha a nagy nyugati demokráciák jó példával járnának elől ős minden népet, arra késztetné­nek, hogy úgy a gazdasági, mint a politikai világrend nemzetközi helyreállításán dolgoz­zanak. Igazuk lenne a demokráciáknak, ha se­gíteni akarnának egy nagy nemzeten a polgá­rai nyomorúsága eilen folytatott harcban, de nem lenne igazuk, ha egy autarkiás rendszert akarnának finanszírozni és a fegyverkezési versenyt előmozdítani, amiből egy nap meg­születik a háború. Ismeretes Németországgal kapcsolatban elfoglalt álláspontunk. Én annak az embernek az őszinteségével mondom ezt ki, aki elrendelte a Ruhr-vidék kiürítését. Egyszerűen és vilá­gosan.kifejezve, így hangzik: Mi nem akarunk rosszat Németországnak, mi a német népet értelmes ós munkás népnek ismerjük. Készek vagyunk mindenféle veszedelem ellen biztosí­tani, ha minket egyszerűen csak arról biztosít, hogy békében élhetünk. Akarja Németország is az őszinte és tartós békét Franciaországgal? Erre a kérdésre válaszolni nem a mi felada­tunk: mi már megadtuk válaszunkat. Olaszország idegeskedik amiatt, hogy Franciaország nem elég gyorsan szentesi tette abesszíniai hódítását. Meg kell érteni azt a drámát, amely a jog régi szolgáinak — melyek közé én is tartozom — a lelkiismeretében ját'­szódik le. amikor nem tudjuk elfelejteni, hogy Abesszínia annak idején a Népszövetségbe való felvételét éppen Franciaország és Olasz­ország közös ajánlásának köszönhette. Mofet pedig egy más témáról akarok be­szélni, amellyel kapcsolatban egyéni gondola­taimat »karom kifejteni, ha miugyárt. azoic

Next

/
Thumbnails
Contents