Pesti Napló, 1937. december (88. évfolyam, 273–297. szám)

1937-12-01 / 273. szám

Budapest, 1937 I 88. évfolyam 2 S CJ O I I Szerda, december S El.ÖFIZETÉSl ARAKs Egy hóra 4.- pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre 21 60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a gályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon . 24 fiilét Vasárnap .... 32 fillér NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KI AD Ó H IVAT AL» VII ker„ Rákóczi üt Sfc Telefon 1-455-59-tol 6ü-tg, t-484 19-töl I? tg isorozati Jegypénztár, hirdetési- eJőSza» tési-. utazási- és könyvosztályt VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben* L. Kohlmarkt 7. „Szabad és békés tárgyalások álján . . Az elmúlt hetek alatt zsúfolásig megtelt az államférfiak és diplomaták előjegyzési nap­tára. Lord Halifax tárgyalásai Hitlerrel, a magyar miniszterelnök" és külügyminiszter berlini útja s végül Chautemps és Delbos már külsőségeiben is jelentősnek szánt londoni megbeszélései kétségtelenné tették, hogy az 1937. év végére az európai politika valóban eljutott ama bizonyos sokat emlegetett dina­mikus állapotba. Úgylátszik, mintha a haloga­tások és félmegoldások korszaka tünedezőben volna, hiszen amikor az euráziai kontinens keleti és nyugati sarka lángokban áll, akkor valóban nem lehet jószándékú, de eleve tehe­tetlenségre ítélt konferenciákra bízni a világ sorsát. A világháború atomizálta Európát s a fél­tucatnál több új állam a. világ hajdan vezető kontinensére rázúdította a » Kleinstaaterei« minden nyomorúságát. Amikor a versaillesi, st. germaini és trianoni békekonferenciákon szétverték az osztrák-magyar monarchiát s ezen túl Magyarország ideális gazdasági egy­ségét, akkor csak a kisszámú tisztánlátók tud­ták, hogy ez a veszedelmes elszántság előbb­utóbb Európa viharsarkává teszi Közép­Európát. Ma, közel két évtized elmultával Keynes, Norman Angel, Gar win és még né­hány élesszemű megfigyelő megállapításaiból külpolitikai közhely lett; a nagy európai be­tegséget minden hivatott orvo^, tisztán látja, a diagnózis pontos és világos s maga a terá­pia sem lehet egyéb, mint — pontosság és vi­lágosság. Első pillantásra úgy látszik, hogy a lon­doni megbeszélések nem hozták meg tel­jesen ezt a pontosságot és világosságot. A francia államférfiak befejezték lon­doni megbeszéléseiket s kedd este már haza is utaztak Párizsba. Az a hivata­los nyilatkozat, amely a tárgyalásokról megjelent, a francia miniszterelnök szerint is »tömör és magvas megfogalmazású« s az el­következő napokban nyilván annyi magyará­zat és interpretálás fűződik majd hozzá, mint a római remekjogászok egy-egy iránytmatató jogi tételéhez. Ha igyekszünk az angol-francia nyilatkozat szövegéhez tartani magunkat, ak­kor elsősorban azt az alapvető tényt kell meg­állapítanunk, hogy q Párizs—London-tengelyt nem kevésbé kemény acélból kalapálták, mint a Berlin—Róma axist. Az angol és francia ál­lamférfiak kétnapos megbeszélése elsősorban határozott bizonyítéka volt a két nagy nyugati demokrácia legteljesebb szolidaritásának, mint amely minden jövőbeli politikai lépésüket in­tenciójában és terjedelmében egyaránt eleve meghatározza. Ezen a demonstratív érdek­közösségen túl azonban nyilvánvaló az a sokat­ígérö optimizmus is, amellyel a két nagyhata­lom az európai helyzetet — tegyük hozzá: csak az európai helyzetet — megítéli. Vájjon nem kell-e jogoson optimisztikusnak tartanunk azt a megállapítást, hogy a sok oldalról kijátszott spanyol bene^avatkozási egyezmény végső soron mégis elindította az Ibériai félsziget fe­lől fenyegető leg'iagyobb veszélyt, a' földközi­tengeri konfliktus lehetőségétí Mert igaz, hogy a spanyol polgárháborúban mindenféle lehetséges módon beavatkoztak, hogy nem volt olyan szárazföldi és tekeri határa Spanyol­országnak, amelyen kerekül a két szemben­álló fél ne kapott volna bő^gben fegyvereket, — de. ez az »anyagi beavajjozás« mégsem fajult el odáig, hogy európai fc^zecsapás lehe­tett volna belőle^ Tárgyalni, megvitatni, mége)t ie z. ni y — az angol politika évszázados hagyonn ny ai ezek a politikai módszerek s mindezideig mon­dottak csődöt, valahányszor 'hosszúd-járatú politikai célkitűzésekről, van szó. A£ al,ma­sabb metódust ma sem találhatnának, %zen a 9P Anglia és Franciaország együtt akar működni minden országgal az általános megbékítésen szabad és békés tárgyalások útján" Véget értek a londoni megbeszélések Halifax berlini látogatása alkalmas a légkör megjavítására A spanyol benemavatkozás — A távolkeleti probléma — A gyarmati kérdéssel nem lehet elszigetelten foglalkozni A francia és angol kormány közös érdeke a béke fenntartása Közép- és Kelet-Európában Loudon, november 30. Chautemps francia miniszterelnök ós Delbos külügyminiszter ma délelőtt kevéssel 11 óra után a Downingstreetre érkezett, hogy folytassa a hét­főn megkezdett megbeszéléseket Chamberlain an­gol miniszterelnökkel és minisztertársaival. Az angol-francia tárgyalások 1 óra 15 perckor befeje­ződtek. A tanácskozások után György király ebédet adott a francia vendégek tiszteletére. A francia államférfiakat a Buckingham palo­tába való megérkezésük alkalmával a palota előtt várakozó tömeg lelkesen ünnepelte. • A francia vendégek néhány perccel 3 óra után (londoni idő) távoztak el a Buckingham palotá­ból. Chautemps francia miniszterelnök Corbin I francia nagykövet társaságában a francia nagy-/ követségre,De/öoí> francia külügyminiszter pedig £ Eden angol külügyminiszter társaságában és Légér francia külügyminisztériumi főtitkárral a külügyi hivatalba hajtatott. A külügyi hivatal­ban Delbos, Eden és Liger még egy utolsó, tíz­perces megbeszélést folytatott. Innen Delbos és Légér a francia nagykövetségre ment. Délután Vzl órakor (londoni idői Chautemps francia miniszterelnök a francia nagykövetség palotájában fogadta a sajtó képviselőit és fel­clvásta előttük az angol és franc'a miniszterelnö­kök és külügyminiszterek között Londonban le­folyt tanácskozásokról kiadott hivatalos közle­ményt, .amely a következőképpen -hangzik: Hivatalos közlemény a tárgyalásokról Chautemps francia miniszterelnök és Del- ( Eden külügyminiszterrel, valamint az angol ka­bos külügyminiszter megbeszélést folytatott Ne- | binet egyéb tagjaival. ville Chamberlain angol miniszterelnökkel és 1 Lord Halifax ismertette a francia minisz­a cél, amely ma minden európai államférfi szeme előtt lebeg, valóban a lehető leghosz­szabb lejáratú: a tartós és igazságos béke célja. De minden élet súrlódás, az egyes em­ber élete csakúgy, mint az államok kollektív élete s valóban csak a realitástól teljesen ide­gen »idealista« hiheti, hogy a megegyezés az egyszerű rábeszélés sima útján érlelődik való­sággá. A londoni megbeszéléseknek legfonto­sabb pontja a német gyarmatok nyiltan han­goztatott visszakövetelése volt, — olyan kö­vetelés egyébként, amelynek elvi jogosságát nemcsak Angliában, de még Franciaország­ban sem vonták kétségbe. Mint előrelátható volt, a londoni megbeszélések nein adtak vég­leges választ erre a német követelésre, de tel­jes mértékben nyitvahagyták az ajtót a to­vábbi tárgyalások számára azzal a megálla­pítással, hogy ez a német kívánság nemcsak Angliát és Franciaországot, hanem egész sor más országot is érint s így megoldása széle­sebben felépített tárgyalásokat tesz szüksé­gessé. A középeurópai helyzetre utalva, az angol-francia nyilatkozat — megint »tömören és magvasan« — azt hangoztatja, hogy mind­két államnak közös érdeke a középeurópai or­szágok békéjének és rendjének megőrzése. Nyiltabbara csak akkor fordul az angol és francia államférfiak megbeszéléseiről kiadott kommüniké hangja, amikor a távolkeleti hely­zetet teszi szóvá és — utalva a japán-kínai háborúból eredő számos nagy veszélyre — félreérthetetlenül az Amerikai Egyesült Álla­mokra céloz, mint amelyekkel London és Pá­rizs a legintenzívebben kíván együttműködni. Együttműködni, — ez a szó tér vissza a legsűrűbben a kissé talán túlságosan »tömör és magvas« nyilatkozatban, amelyet,az angol és francia államférfiak kétnapos tanácskozá­sáról kiadtak. Mindenképpen naivitás lett volna azt hinni, hogy a »döntőjellegű« lon­doni megbeszélések befejeztéyei ez az úgyne­vezett döntés rögtön S70ba-. illetőié«' írásba­foglaltan kerül a világ közvéleménye elé. Nem, erről szó sem lehetett, hiszen minél sú­lyosabb kérdésekkel kell megbirkóznia vala­mely nemzetközi tárgyalásnak, annál na­gyobb szükség van az óvatosságra, a mérsé.k­létre s mindenekfölött a tartózkodásra a túl­ságosan vérmesre felcsigázott remények ki­elégítése körül. Éppen azért, mert az európai helyzet feszültsége «gyre krónikusabb válság­sorozatok forrása lett, s mert a politikai el­lentétek előbb-utóbb végzetes módon hatnak ki a. nemzetközi gazdasági kapcsolatokra, vé^ső soron tehát minden ország állami és magán­gazdaságára is, — éppen ezért kell nagyra értékelnünk a londoni nyilatkozat befejező mondatát, amely azt mondja: Anglia és Franciaország hajlandó minden állammal együttműködni a megbékítés közös feladatá­nak érdekében • szabad és békés tárgyalások útján. Szabad és békés tárgyalások, — egyes­egyedül ez a lehetőség adódik minden állam­férfi számára, aki nemcsak a nemzetközi jog erkölcsi valóságában hisz, de jól ismeri azo­kat a veszélyeket is, amelyek a nemzetközi »direkt akciók« nyomában következnek. A londoni nyilatkozat sok mindenről nem be­szél s amit mond, azt is gyakran szándékos határozatlansággal és óvatossággal mondja. Látszat szerint igyekszik megmaradni az ál­talánosságok keretei között s még a közvetle­nül meginduló mielőbbi tárgyalások lehetősé­gét is megkerüli. Ez azonban semmit sem von te a megbeszélések értékéből. A szabad és bé­kés tárgyalások ugyanis feltételezik az igaz­ság hallgatólagos elismerését, — hiszen sza­badság nincs igazságosság nélkül. A londoni, megbeszélések ezért nem a nagy európai vita befejezését, hanem megkezdését jelzik s az # tény, hogy a két nyugati demokrácia a pilla­nat döntő voltának tudatában a szabadság és béke hatalmas kettős egysége mellett kötöttír Ie magát, remény és ígéret arra: ez a vita a szavak, érvek egymást kölcsönösen egyen­súlyban tartó érdeke vitája lesz s nem a?? »ultima ratio reguru«, nem a, fegyverek ös­szecsapása.

Next

/
Thumbnails
Contents