Pesti Napló, 1938. március (89. évfolyam, 48–72. szám)

1938-03-01 / 48. szám

6 Kedd PESTI NAPLÓ 1938 március 1 Kiált a föld? A múlt század végefelé a legjobb magyar közírók egyike volt Beksics Gusztáv. Nagyszerűen értett a köz­joghoz s ezen a téren a kormányok hivatalos tanács­adója volt. Hosszú ideig dolgoztam vele együtt és min­dig pesszimistának tartottam; a közjogi fejlődésben biztos volt, de kétségbeesett, ha az ország gazdasági fejlődésére gondolt. Egyszer arra a kérdésemre, h­ogy mit tart a legnagyobb bajnak, így felelt: — A magyar szarvasmarhának túlságosan hosszú a lába. Rövidebblábú marhára volna szükség... Azt hittem, hogy ez a »bogara« a kitűnő kollégá­nak, hiszen ha nem felel meg az a hosszúlábú, nagy­csontú magyar marha, hozzunk helyette svájci marhát, annak kisebb a lába, kevesebb a csontja és sok más előnye is van... Ezt sokan meg is próbálták és rá­jöttek, hogy például az Alföldre hiába hozzák a leg­szebb svájci vörös-tarka teheneket, azoknak ez a klíma nem való; az Alföldön nagyon sok a por és a svájci tehén finnyás, a poros füvet nem eszi... A Dunántúl egyes vidékein fényesen beváltak a svájci fajták, az Alföldön nem. Valószínűleg így vagyunk a föld minden terményével, hiszen még a pipacs és kutyatej sem egyformán virágzik a különböző vidékeken... A minap egy fiatal mezőgazdász, dr. Harsányi Jenő azzal lepett meg, hogy elhozta egy új könyvét, melynek ez a címe: »Kiált a magyar föld: új mezőgazdálkodást!« Megkérdeztem a szerzőt, hogy mi lenne az az új mező­gazdálkodást Azt mondja: — Szövetkezetekbe kellene szervezni az egész terme­lést és értékesítést. — Szóval, a kereskedelmet ki kell irtani? kérdez­tem tovább. — Dehogy, kérem, feleli a mezei doktor úr, a keres­kedelem nagyon jól megférne a szövetkezéssel, ha a szö­vetkezést helyesen szerveznék. Nem tettem semmi ellenvetést, azt gondoltam ma­gamban: »Fából vaskarika! Naiv ez a fiatal ember«... De amint elkezdem olvasgatni a könyvét, látom, hogy mingjárt azt fejtegeti, hogy legelőször is »terme­lési kerületekre« kellene felosztani az országot, mert enélkül nem fejlődhetik ki az export... Ezt a fiatal szakírót olyan gondolatok bántják, mint néhai Beksics Gusztávot, azzal a különbséggel, hogy ő a termelés irányításával nemcsa­k a szarvasmarha minőségét akarja megváltoztatni, hanem minden terményből a legjobbat és a legtöbbet akarja produkálni. A termelési kerület­rendszer kézenfekvő, sőt nem is nagyon új. Konfucius, a nagy vallásalapító Kínában már harm­aid­félezer évvel ezelőtt katasztert készíttetett, hogy hol kell rizst termelni és hova kell szederfákat ültetni? Gazdasági akadémiáink már olyan sok kitűnő szak­embert neveltek, hogy a legcélszerűbb termelési ágak­nak minden területen való megállapítása csak techni­kai és pénzkérdés; a szaktudás bőségesen megvan hozzá. Igen, de a termelés nemcsak a földtől és az idő­járástól­­ függ, hanem az embertől is, márpedig a föld hátán nincsen olyan nép, mely nehezebben volna »irá­nyítható«, mint a paraszt. Várjon tudja-e ezt dr. Har­sányi ? Igenis tudja. Az egész vonalon számol a magyar jellem individualista vonásával; tudja, hogy törvény, zsandár és finánc nem elég ahhoz, hogy a magyar pa­raszt másként gazdálkodjék, mint ahogy azt az apjá­tól tanulta. Én egész életemben azt láttam, hogy azok a tervek válnak be legbiztosabban, melyek érdekekre van­nak alapítva. Érdekes, hogy ez a fiatal közgazdász is azt vallja, hogy “a nyereségtöbblet, a biztos haszon erő­teljesebb irányító, mint a legkeményebb parancs.« Ha a gazda meggyőződik róla, hogy bizonyos cikkeknek másként való termeléséből sokkal több a haszna, mint az eddigi termelésből, akkor nem kell sokat biztatni, hogy térjen át az új termelési rendszerre. Az »irányí­tás« tehát igenis lehetséges, ha olyan emberek végzik, akik értenek hozzá. Tömérdek gyakorlati példával igazolja dr. Har­sányi, hogy mezőgazdasági termelésünkben a rendsze­resség hiánya miatt igen sok a hiba, és hogy több be­látással nagyon sok eredményt lehetne elérni. De nem­csak a termelésben, hanem az értékesítésben is sok a hiba. Például megmondja, hogyha mi a gyümölcsládák­hoz használt puhafát nem Romániától vásárolnék, mely tőlünk nem igen vesz semmit, hanem Lengyelország­tól, akkor borkivitelünk Lengyelország felé ismét fel­lendülhetne. De ki gondolt volna arra, hogy a lengyel borkivitel és a román fabehozatal között ilyen össze­függés lehet? Általában, nemcsak a mára, hanem a jövőre is gon­dol dr. Harsányi. Ha nem leszün­k résen, a magyar mezőgazdaságnak sok nagy meglepetést okozhat még a Harkán, de különösen Bulgária. Azonban azt a kedvező körülményt, hogy mi közelebb vagyunk a nyugati pia­cokhoz, okos előrelátással ki is kellene használni. A termelés átszervezésében dr. Harsányi a főszere­pet a­­gazdavezér­ számára tartotta fenn. Hát ez mi­csoda? Teljes egészében az ő találmánya. Pár évvel ez­előtt szó volt róla, hogy a falvakban »gazdatitkári« állásokat kellene szervezni. A gazdatitkár okleveles gazdatiszt lenne, ki szaktudásával a falu népének ren­delkezésére áll. Ez ellen annak idején állá­st foglaltam, mert attól tartottam, hogy a falu népe nemigen fog a titkár úrhoz elmenni gazdasági tanácsokért s a gazda­titkár úr, mihelyt jobb állást kap, azonnal otthagyja a falu népét. A gazdatitkárság csak egyre lett volna jó: az állástalan gazdatisztek ideiglenes elhelyezésére. A gazdavezér — az már egészen más. Az állam vagy a termelőszövetkezet vásárolna egy tíz-, húsz- vagy har­mincholdas birtokot és átadná azt egy okleveles gazda­tisztnek vagy egyetemet végzett mezőgazdásznak, aki ebből a földből köteles lenne az új termelési rendnek megfelelő mintagazdaságot csinálni. A gazdavezér fize­tést nem kapna, de bért sem fizetne, s az lenne a java­dalma, amit a birtokból elő tud teremteni. Miután a helyi viszonyokhoz (talajhoz, éghajlathoz, stbihez) kény­telen lenne alkalmazkodni, példája irányadó lenne az egész községnek, melynek gazdái azonnal követnék a­ gazdavezér eljárását, mihelyt látnák, hogy azzal több eredményt lehet elérni. Emellett a gazdavezér megszer­vezné és vezetné a termelő és értékesítő szövetkezetet, gyűléseket, előadásokat tartana a téli hónapokban és kifejleszthetné a nép társadalmi és művelődési értékét. Természetes, hogy a mezőgazdaság minden ágára kiterjedő, nagy munkának minden érdekes ötletét nem ismertethetem, de az az érzésem, hogy a magyar föld a termelés irányítása tekintetében úgy el van hagyatva, hogy tényleg, már szinte kiabál a segítségért. Szak­emberek dolga elbírálni, hogy dr. Harsányi eszméi mennyiben gyakorlatiak,­­ én csak felhívom rájuk a közfigyelmet, mert azt hiszem, hogy ezek az éppen olyan eredeti, mint amilyen merész elgondolások megérdem­lik, hogy foglalkozzanak velük azok, akikre a nép sor­sának irányítása rá van bízva. Griger Miklós halála (Saját tudósítónktól.) A képviselőházra kitűz­ték a fekete lobogót, mely jelzi a főváros népének, hogy a 245 ország­gyűlési képviselő közül egyet elszólí­tott a halál. Ha a kíváncsi utána kér­dez, hogy ki a ha­lott, meg fogja tud­ni, hogy nem »egy a 245 közül«, hanem hatalmas egyéni­ség, a parlamenti ellenzék nagy ér­téke, halálos bete­gen is fáradhatat­lan ha­rcos lépett ki a sorból, indult az útra, melyről nincs visszatérés. Griger Miklós bicskei apát­plébános, a lovasberényi kerület kereszténypárti képviselője, a hétfőre virradó éjjel szívbénulás következtében 58 éves korában meghalt a Szent Imre Kollégiumban, ahol budapesti tartózkodása alatt lakni szokott. Csak 58 éves volt, de fáradt, megviselt ember, akiben talán csak a lélekből és az értelemből su­gárzó erők tartották az életet. A szív már régen igen meggyötört volt, rá-rárontott az emberre, foj­togatta. Az ember megismerte a halálfélelem tüne­teit, de nem­­ismerhette a haláltól való félelmet... Ha ismerte volna, nem száll annyiszor és oly vak­merően szembe mindennel, amit észszerűnek, az orvosok a legminimálisabb életbiztonság követel­ményének szoktak mondani. Sohasem kerülte a harcot és az izgalmakat. Nem félt a támadásoktól és nem félt megtámadni a leghatalmasabbakat és azokat, akikről tudta, hogy támadást nem hagynak megtorlatlanul. 1935-ben, az országgyűlés feloszlatása napján, mikor felolvasták a legfelsőbb kéziratot és a Ház tagjai rádöbbentek jövőjük bizonytalanságára, Griger Miklós felugrott helyéről, megvádolta Gömbös Gyulát, hogy nem tartotta meg ígéretét. Gömbös tisztelte Grigert, tudta tisztelni a sér­tés után is, tisztelte tisztességét és fanatizmusát, amivel a legitimista gondolatot szolgálta, de ezért a sértésért Griger Miklóst száműzte a képviselő­házból, oly kérlelhetetlenséggel, ami nővel minisz­terelnök ráhelyezheti ellenfelére a hatalom igá­ját. Grigert ez a száműzetés sem törte meg. Da­rányi kormányralépése után tért vissza a Házba a független kisgazdapárt segítségével, melynek pártvezére fontosnak tartotta, hogy Giigor Miklós visszatérjen a parlamentbe, mindegy, h­ogy milyen párt táborába. A test gyenge, meggyötört volt, a szellem erős és még pár nappal ezelőtt is, a mező­gazdasági munkások öregségi biztosításának vitá­jában teljes fényességében csillogott. 1935-ben Csornán, Miskolcon eltaposta a vá­lasztási gőzhenger. Nem jutott be a parlamentbe-És nem jutott be időközi választásokon sem. A­ parlamenten kívül folytatta legitimista munkáját. Közben bicskei plébános lett és az is maradt ha­láláig. Gömbös Gyula tisztelte, szerette is, de minden politikai törekvésének kérlelhetetlenül gátat vetett. Lovasberény Darányi volt a miniszterelnök, mikor a lovas­berényi kerületben időközi választásra került a sor. Griger Miklós a kisgazdapárt és Eckhardt Tibor hozzájárulásától tette függővé, hogy el­indul-e a választáson. Eckhardt megadta hozzá­járulását és Griger Miklós a kisgazdák segítségé­vel, mint keresztény ellenzéki, hatalmas győzel­met aratott Kommer Gyula Nép-jelölt és Endre László felett. Az első menetben megszerezte az abszolút többséget. A parlamentben tisztelet és megbecsülés fo­gadta. Első megjelenése napján a kormánypárt egyik viharsarki óriása gúnyos megjegyzést tett rá, ez volt az egyetlen megbántás, ami meg­választása óta érte. — Hát ez azt — kérdezte gúnyosan. Valami lehetett a hangjában, a gesztinában, a tekintetében, mert az a fiatal képviselő azóta kerülte vele a vitát. Később belépett az egyesült kereszténypártba, annak egyik legnépszerűbb s legmunkaképesebb tagja lett. Pártja minden nehéz helyzetben számít­hatott rá és számított is. Néhány nagy beszédét őrzi a képviselőház naplója a legújabb időkből is és néhány érdekes népgyűlési beszédéről számol­tak be a lapok. Az orvos a karzaton Nagyjelentőségű beszédet mondott legutóbb a mezőgazdasági biztosítási vitában, megállapítá­sainak hatalmas visszhangja támadt. Akkor már a karzaton ült az orvos. Griger azt mondta, hogy kíváncsiságból. Barátai tudták, hogy kötelességből és aggoda­lommal. Távirat Schuschniggnak ... Együtt aggódott azokkal, akik Ausztria függetlenségéért aggódnak. Mikor Schuschnigg kancellár elmondta nagy beszédét, táviratot kül­dött neki, régi legitimista barátjának: — Imádkozom érted és Ausztriáért. Az ausztriai események tárgyában interpel­lálni akart a Ház legközelebbi interpellációs ülé­sén. Március 9-ikén. Akik ismerték, tudják, milyen tanulmány előzte meg nála a parlamenti felszóla­lásokat. Napok óta ezzel az interpellációval fog­lalkozott. Hétfőn délután akart kimenni Sóskútra, ott lakó tanítónő testvéréhez, hogy zavartalanul készülhessen beszédére. Szerdán megy Sóskútra. Holtan. Vasárnap friss, jókedvű volt. Este hazament, éjszaka rosszul lett és szívszélhűdés következté­ben meghalt. Az egész politikai világot megdöbbentette halálának híre. Az országgyűlés egyik nagy érté­két vesztette el benne. Griger Miklós holttestét hétfőn este a Szent Imre kollégiumból átszállították a kerepesi te­mető halottasházába. Átszállítás előtt a halottat a családtagok és a legközelebbi barátok előtt be­szentelték. Az újabb beszentelés szerdán délelőtt 11 órakor lesz a belvárosi ferencrendi templom­ban. A szertartást Shvoy Lajos székesfehérvári püspök végzi. A sírkereszt már áll... _ A koporsót Sóskútra viszik, ahol csütörtök dél­előtt 11 órakor lesz a temetés. Az egyházi szertar­tásra vonatkozólag még nem történt végleges in­tézkedés. Griger Miklós úgy rendelkezett, hogy a sóskúti temetőben helyezzék örök nyugalomra. Kiválasz­totta a helyet, ahol pihenni fog, a sírkövét is fel­állíttatta, csak a dátum hiányzik róla: meghalt ekkor és ekkor Régóta készült a halálra. Griger Miklós Griger életpályája Griger Miklós 1880-ban született Körmöcbá­nyán, a budapesti tudományegyetemen szerzett hittudományi doktori oklevelet. Néhány évig káplán, később a besztercebányai papnevelőintézet lelkiigazgatója. Azután áthelyezteti magát a szé­kesfehérvári egyházmegyébe, előbb Bakonysár­kányban, majd Sóskúton plébános. Szociálpoliti­kus, részt vesz a keresztényszocialista mozgalmak­ban és egy választáson Lukács Lászlóval szemben próbál sikert... Nemcsak a proletárdiktatúra, hanem már az 1918-as októberi forradalom is elszánt ellenfeleinek táborában találja, ezzel üldöztetés, sok izgalom jár, de Griger mindent szívesen vállal. 1920-ban a csornai kerület küldi a nemzetgyűlésbe, ahol fel­tűnik szónoki képességével. Nem pártvezér, de tekintély s annak a tekintélynek birtokában, me­lyet a tehetség és az elvhűség ad, 1922-ben, 1926-ban­, 1931-ben is megkapja a csornaiak bizalmát. Legitimista, a szociális kérdések szakértője és lelki gazdagsága segítségével megértője minden válságnak, amely végigszánt a szegényeken. — Ottó nem a grófok és a gazdagok, hanem a szegények kirá­lya lesz... — ezzel tért haza egyik steenockerzeli útjáról és megalakította a Nemzeti Nép­pártot. A pártalapítás, sok legitimista poli­tikus ellenzésével találkozott, azonban Grigor nem engedett. A néppel és lehetőleg csak a néppel akart legitimista politikát csinálni.

Next