Pesti Napló, 1938. június (89. évfolyam, 121–122. szám)

1938-06-28 / 121. szám

Sz s erda PESTI NAPLÖ 1938 június 29 3 A MADRIDI LEVÉL Irta: BABITS MIHÁLY Levelet kaptam Madridból. Ez éppen aznap történt, amikor az új­ságban egy érdekes riportot olvastam Madrid fantasztikus életéről. Ostromlott városok élete mindig erősen foglalkoztatta képzelete­met. Micsoda^ kísérleti kamarája az emberi léleknek és társaságnak! Micsoda nagyított és gyorsított filmje földi létünk nyomorúsá­gának! Torzkép — de a lényeg és »jellegze­tes« irányában torzult. Mert mi hát e földi lét lényege s jelleget Veszély és halál árnyé­kában élünk, társaink mellettünk hullnak el, szomszédunkban csapkodnak a bombák, míg mi szaladgálunk kis ügyeink és élveink után; menekvés nincs, rabok vagyunk és ostromlot­tak. Aki az ostromlott város képét festi, ma­gát a sűrített életet festi. Mily shakespearei téma! Mondom, mindig izgattak az ostromok; diákkoromban például nem tudtam betelni a Zord Idő című regénynek azzal a részével, mely Buda ostromát írja le. Sőt még Trója ostroma is érdekelt, noha ennek emlékezete görög versekből zengett fiatal fülembe. Nem jellemző-e, hogy az egész világirodalom egy várostrom rajzával kezdődik! Trója ostroma tíz esztendeig tartott; a Madridé csak másfél éve tart. Az utóbbi azonban alighanem annyival szigorúbb, amennyivel a modern harcászat eszközei töké­letesebbek. Trója polgára nyugodtan élhette a maga mindennapi életét, egész a végső ka­tasztrófáig (amikor persze rágyújtották a házat). Homérost ez nem is igen érdekli. Tró­jában minden érdek a vár körüli harcokon van. Ezek teszik az ostrom izgalmát: roha­mok, portyák, kicsapások és párviadalok... Madridban más a helyzet. Itt ép a harc az unalmas, mindennapi robot, a villannyal világított, telefonnal felszerelt lövészárokban, mint valami hivatalos helyiségben. Meglepe­téssel, változattal ez alig szolgálhat. Ami vi­szont izgató és fantasztikus, az a polgári lakosság élete: családoké, uccáké & kávé­házaké. Erről kellene hőskölteményt írni; vagyis inkább regényt, részletes történeti dokumentálással, ahogy Kemény . írt Buda ostromáról. Madridot tizennyolc hónap óta úgyszól­ván szünet nélkül bombázzák. A lakosságból háromszázezren elmenekültek; de még min­dig nyolcszázezer ember él az ostromkörön belül, koplalva és kiszolgáltatva a legször­nyűbb halálnemeknek. (Köztük százezer gyer­mek, kisebb ötévesnél.) Ezek aligha menekül­hetnek már; a lövészárok keményebb kerítés, mint a várbástya. A statisztika képtelen meg­állapítani, hányan estek áldozatul a bombák­nak. Eddig négyezerhatszáz holttestet ástak ki a romok alól. A többiek »eltűntek«. Mindazonáltal az élet folyik tovább. A villamosok csilingelnek, s ideges autók szelik át a várost. Az üzletek előtt hosszú sort áll az éhség, de több színház játszik, mint béke­időben. A földalatti menetrendszerűen közle­kedik s egészen a barrikádokig visz, melyek a várost a lövészárkoktól elválasztják. A lö­vészárkok telefonhálózata be van kapcsolva a városi vezetékbe. A halál be van kapcsolva az életbe, könnyedén keveredik vele, elvesati titokzatos és ünnepélyes jellegét, A lelkekben vadul csatázik az éhség, a félelem, a kéjvágy. Legalább így képzelem messziről; s izgatva kísért az ismeretlen lelkiállapot, mint egy nyugtalanító emberi talány. Mit állhatnak ki egymásért és önmagukért, mennyi remegés, gyász vagy cinizmus lakozhatik bennük! Mi erősebb itt, az önzés vagy az önfeláldozás? Milyen az álom, az étvágy, a munka? Efféle kérdések tolulnak fel sorban előt­tem, amint a Madridból jött levelet kézbe­veszem. Ejtv levél az ostromlott városból! Va­lamikor az ilyent titkos küldönc hozta, élete kockáztatásával csempészve át az őrsökön és a tűzvonalon. Ez azonban szabályszerű postá­val érkezett, felbélyegezve, felbontva és visszarqgasztva, a hadicenzúra pecsétjével. Mily diadala a polgárosultságnak! Gondolható, hogy izgatottan tépem fel a borítékját. Vájjon ki küldte és mi ügye van velem? Tudtommal nincs ismerősöm Madrid­ban. De ha megia odavetődött valaki, akit valaha ismertem, mily érdekes lesz most min­den szava, mily lélekzetfojtó legközömbösebb híre! Valaki, aki kiszakadt a békés és szel­lemi élet köreiből, a kultúra életbiztosságából s bezuhant a halál, az erőszak, a mindennapi veszélyek, a végletes modern barbárság vi­haros légkörébe. Egy híradás abból az örvény­ből, amelybe talán mindannyian bezuhanunk maholnap, az egész Európa! Hadititkokat, közléseket a helyzetről és eseményekről bi­zonnyal nem vártam a levélben; ilyesmi nem is oly nagyon érdekelne ... Annál inkább vártam valami apró emberi adatot, lélektani dokumentumot; s úgy éreztem, várakozásom nem is csalódba tik. Ez a levél mindenkép el­árul egyetmást az ostromlott város lakójáról, a legszürkébb szavakból is kell kapnom leg­alább némi sejtelmet arról, ami írójukat fog­lalkoztatja, a magatartásról, ahogyan a körü­lötte zajló rettenetekhez alkalmazkodik... Valóban kaptam is. De ez éppen ellenke­zője volt annak, amire számítottam. A francianyelvű levélből egy spanyol szonett hullt ki, mégpedig egy . tizenhatodik­századbeli spanyol szonett, Fernando de Herrera műve, akit kortársai El Divino név­vel tiszteitek meg. »Bár könyvei hői látom, hogy a spanyolok irodalma kevésbé érdekli Ont, mint a többi népeké,« — kezdi a levél írója, egy idegenbe származott s Madridban rekedt magyar — »mégis bátorkodom felhívni figyelmét erre a szonettre. Biztosan megérti és érdekelni fogja.« S a továbbiakban egy versemre utal, mely a régi spanyol szonettel rokon témájú. A téma elég merész. »Ez a szo­nett igazolni fogja Önt kritikusai előtt« — teszi hozzá. Egyéb semmi. Sehol egy szó, amely el­árulná, hogy ez a levél Madrid »rettenetes évében« íródott, bombák csapkodása és vész­szirénák visítása között, vagy legalább ilyen hangok friss emlékeinek nem nagyon kedv­derítő hangversenyében. Az írót akár úgy kép­zelhetném el, mint aki egy csendes könyvtár­ban ül, a világ legnyugodtabb pontján, távol a forrongó Európa lázgócaitól s mitsem tudva a század válságairól és veszélyeiről, a régi spanyol irodalmat -tanulmányozza. Ostromra és polgárháborúra, semmi vonatkozás; ha csak nem azon az egy helyen, ahol sajnálatát fejezi ki, hogy az utóbbi -években nem kísérhette, elég figyelemmel az új magyar írók munkás­ságát. Az ostromlott város közepén, szomorú világrészünk legszörnyűbb tűzfészkében, ál­landó halálveszedelem és gyilkos robbanások közt őt még mindig tez érdekli: magyar vers, spanyol vers, témák, műformák, kritikusok ... Micsoda makacs ördög a költészet ördöge! Époly kevéssé ereszti szabadon, akit egyszer megigézett, mint az alkohol a maga áldozatát, íme a Kultúra mámorosa: aki az Apokalip­szis borzalmainak küszöbén csak annál na­gyobb kortyokban szürcsöli nélkülözhetetlen italát, Ódon könyveket olvas", összehasonlítja különböző korok és nemzetek költőit, s iro­dalmi levelezést kezd egy távoli és kicsiny országnak — elhagyott hazájának — íróival. Mint valami modern Archimédés, nem engedi zavarni köreit.. Fittyet hány a politikai szen­vedélynek, nem izgatja az öldöklés, leereszti Olasz hajókkal a világ minden tájára! Legközelebbi Indulások a főbb vonalakon i ÉSZAK AMERIKÁBA: REX és COMT£ Dl SAVÓI a (50.000 tonna) július 13, július 27, augusztus 10, augusztus 24 SATURKIA, VULCA4IA, ROMA (33.000tonna) július 14, július 28, augusztus i6, augusztus 22, szept. 1 DELAMEEtIKÁBA: CONTE GRANDE, AUGUSTUS (33.000 tonna) július 6, július 21, augusztus 18, szeptember 1 OCE ANI A.NEPTUMI A (2 0. 00 0 to n nai augusztus 4, "szeptember 9, szeptember 22 KÖZÉPAMERIKÁBA: Rendszeres járatok Panama csatornán át Chile-ig és északra Los £&ng.sles-ig AUSZTRÁLIÁBA s ESOUILINO, REMO, RO IOLO, VIMINALE augusztus 5, szeptember 5, október S, november 5 KELETAFRIKA-IXDIA­BATÁVI A-S ANGHAIBA s CONTE ROSSO, CONTE VERDE, VICTORIA (20.000 tonna) augusztus 4, augusztus 18, szeptember 1, szeptember 21 DÉL.AFRIKÁBA: OUILIO, GIULIO CESARE (22.000 tonna) július 21, augusztus 18, szeptember 15, október 13 PALESZTINA, EGYPTOM, LEVANTE, FEKETE-TENGERRE hetenkénti járatok FIÚMÉBÓL OLASZORSZÁG KÖRÜL, M ARSEILLE-ig és NÁPOLYBÓL TRIPOLIS, TUNIS, BENGASI kikötőibe rendszeres járatok Felvilágosítás és prospektus: ITALIA — LLOYD TRIESTINO­TIRRENIA—ADRIATICA Tengerhajózási Társaságok Thököly út 2 Budapest Váci ucca 4 és ADRIATICA FORG. IRODA KFT. Nádor ucca 21 Szent István körút 4 függönyeit s gumival tömi fülét... De lehet, hogy ez csak képzelt jellem­rajz. Lehet, hogy egészen másfajta emberről van szó. Valakiről, aki teljes lélekkel átéli az ostrom izgalmait, minden idegszálával részt­vesz a küzdelemben, tele a Párt indulataival s remegve félti féltenivalóit. Akkor, úgy érzem, még hősiesebb az a figyelem, amivel az irodalom apró ügyei felé fordul- Egy szép vers szent dolog; de tudunk-e még törődni szépségekkel és szentségekkel, ha ágyúk csöve néz ránk, a barbár erőszak tombol körülöt­tünk s a fölgyújtott könyvtárak nem meta­forikus, hanem valóságos lánggal világíta­nak? Ugylátszik, vannak, akik tudnak. Számomra a madridi levél valóságos szimbólum és példa. Reménytadó szimbólum és vigasztaló példa, mert nem eleven cáfo­lata-e ez a pár sor írás annak a lemondó dia­gnózisnak, amit a szellem mai orvosai szo­morú vagy cinikus kézlegyintéssel szoktak adni az európai kultúráról? Igaz-e, hogy szel­lemi kultúránk ma már »nem érdekel senkit«, hogy »nincsen tartása«, közönybe fullad s nem tud lélektani ellensúlyt feszíteni a vesze­delmes és barbár rajongásokkal szembe, me­lyek a politikai Európát fanatizálják! Igaz-e, hogy a kultúra támasztéka kihull lábunk alól s annyit ér csak, mint az avult deszka, mely pusztán díszül szolgál s első ütésre szét­mállik? A madridi ievél mást mutat. Ebből azt olvasom, hogy a szépség életszükséglet lesz, mihelyt valaki megismerte és megtöl­tötte vele életét; vagy mindenesetre vannak lelkek, akikben a kultúra szeretete mély és erős és kiirthatatlan s nem tűnik el a barbár­ság első lehelletén. Igaz, hogy ilyenek Rómá­ban is voltak, még akkor is, mikor már a Campus Martius félvad törzsek sáros csiz^ mái alatt dobogott és nyögött. Ök nem men­• tették meg az antik kultúrát. Meg nem men­tették — de legalább megőrizték »keblük templomában« s átadták az utánukjövő értet­lenebb nemzedékeknek, mint valami földbe­ásott, rablók kezétől megóvott kincs titkát, hogy jobb korok majdan úiból fölásva. le­tisztítsák a rátapadt szennytől s megcsillog­tassák a késői napban, mint új gyönyörűsé­get. és gyarapítani való gazdagságot.

Next

/
Thumbnails
Contents