Pesti Napló, 1939. február (90. évfolyam, 26–48. szám)

1939-02-01 / 26. szám

Szerda aggályok az utánpótlás tekintetében — Ha a közhangulatról beszélnek, ennek felidézésé-vel kapcsolatban nem lehet a kormányzatot felmenteni a politikai felelősség alól. Az ország hosszú évek óta komoly belső feszültség légkörében él, aminek egyik oka az, hogy nálunk a nemzeti jövedelem értéke nem kielégítő, a másik pedig az, hogy a nemzeti jövedelem eloszlásában bizonyos rétegek részesedésénél nagy aránytalanságok vannak. A falu népének keresete évi átlagban nem több mint 400 pengő, az ipari munkás­ság fejkvótája pedig 1300 pengő körül mozog. Az ország gazdasági erejének gyarapítására van szükségünk, a javaslat azonban éppen az ellenkező irányban halad. A gyáriparban a javaslat következtében az előírt négy, illetve két és fél év alatt 16—18.000 embert, kell leváltani. Ezek leváltása nem történheti­k meg, mert nincs ennyi ember és nincs ennyi alkalmas ember. Számolni kell azzal is, hogy annak a 6.700.000 embernek, akit a javaslat érint, a fogyasztásból való kikapcsolódása a legsúlyosabb következményeket fogja előidézni. Gyengíteni fogja a javaslat ipari életün­ket részben az említett leváltással, részben a fogyasztás csökkenésével s ennek következményeként értékesítési többletek fognak jelentkezni a mezőgazdasági termelés-­­­ben. A javaslat új fogalmat teremt: a zsidóvállalat fogalmát. Ezek a vállalatok az adott politikai légkörben nem folytathatják majd működésüket s természetszerű­leg piacra kerülnek és olyan érdekeltségek is kinyújt­hatják feléjük kezüket, amelyeknek térfoglalása a ma­gyar gazdasági életben nem kívánatos. Azok a gazdasági kapcsolatok, amelyek segítségével is, kivándorláshoz szükséges devizákat elő lehetne terem­teni, lazulóban vannak. Tudja, hogy a miniszterelnök személyétől, múltjától, műveltségétől és felelősségérze­tétől messze áll a demagógia, de állítja, hogy a javaslat előterjesztésével közel engedte magához a demagógiát, és ennek súlyos gazdasági következményei lesznek. Ham­m Artúr még akkor is elfogadná a javaslatot, ha csak egy hajszállal menne tovább az első törvény­nél, mert minden lépés újabb honfoglalást és térhódí­tást jelent ezen a téren. A zsidóság térfoglalása talán legjobban éppen a földbirtoknál jutott érvényre. Ha tökéletes földbirtokrendezést akarunk, természetes. PESTI NAPLÓ• 1939 február­­ 17 A kisgazdapárt nem vesz részt a zsdójavaslat vitájában, amit a kormány nem ismerteti módosító terveit Gratz Gusztáv és Knob Sándor súlyos bírálata a bizottsági ülésen (Saját tudósítónktól.) A második zsidótörvény­javaslat végleges szövege körül a találgatások a hét elején sem szűntek meg. Politikai körökben egyesek úgy számítottak, hogy a Nep hétfői érte­kezletén a módosítások nyilvánosságra kerülnek. Az értekezletről kiadott hivatalos közlés azonban a zsidókérdés tárgyában elhangzott felszólalások­ról nem tartalmazott részleteket. A Pesti Napló munkatársa úgy értesült, hogy a párt tagjai elő­terjesztették a módosításokkal kapcsolatos indít­ványaikat, melyeket Imrédy Béla miniszterelnök és Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter tudomásul vettek. Kedden délelőtt, a bizottsági tárgyalás előtt a független kisgazdapárt tagjai megbeszélést tar­tottak, amelynek során megvitatták a pártnak a zsidójavaslattal kapcsolatos állásfoglalását. Meg­állapították annak a dekla­rációnak szöveg­ét, ame­lyet Dulin Jenő az ülés folyamán olvasott fel és amelyet alább ismertetünk. A párt egyébként változatlanul kitart eredeti álláspontja mellett és mindaddig, míg a kormány nem hozza nyilvánosságra a javaslat végleges szövegét, nem vesz részt az egyesített bizottság előtt folyó vitában. A zsidójavaslat bizottsági vitája A képviselőház egyesített bizottságai kedden foly­tatták a zsidójavaslat általános vitáját. Az ülésen a kormány részéről Tasnádi Nagy András igazságügy­miniszter és Antal István államtitkár vettek­ részt. a javaslat nyolc-kilencszázezer ember­ sorsához nyúl hozzá Az első felszólaló Knoch Sándor volt. Hangoztatta, hogy már az első zsidójavaslat is messzemenő elkanya­rodást jelentett a katolikus felfogástól és bizonyos gaz­daságpolitikai alapelvektől is, amelyek a gazdasági élet működésének legfontosabb törvényei voltak. Nem bolygatta azonban az említett­ törvényszerűségeket olyan mértékben, hogy a gazdasági élet mélyreható nagy zavarai állhattak volna elő. Az első javaslat vitájában nem vett részt, mert meggyőződése szerint is az az aránytalanság, amely az elmúlt évtizedekben a gazdasági életben a zsidóság javára és a keresztény értelmiség hátrányára kialakult, egészségtelen, előbb­utóbb bizonyos társadalmi feszültségeket idéz fel és ezért helyes az ilyen feszültségek keletkezésének elébe vágni. A második javaslattal kapcsolatban azonban a gaz­daságpolitikus nem helyezkedhetik erre az álláspontra, mert a javaslat nyolc—kilencszázezer ember sorsához nyúl hozzá. A javaslat indokolása napirendre tért a zsidókérdés sok olyan vonatkozása felett, amelyeknek alapján a közvélemény másként ítélné meg a kérdést. A zsidóság javára kell betudni hitelszervezetünk meg­teremtését és az indokolás nem emlékezik meg arról a szerepről sem, amelyet a zsidóság a magyar ipari szer­vezet megteremtésében betöltött. Nem látja az ország­ban azokat a politikai erőket, amelyek a kormányzatot kényszerűen és kivédhetetlenül a gazdasági radikaliz­musnak erre a vonalára vitték. Az ország gazdasági érdeke szempontjából a javaslat elhibázott konceptus, hogy először azt a másfélmillió holdat vegyük igénybe, amely mint tulajdon és bérlet a zsidóság és a rész­vénytársaságok kezében van. Csak úgy tudja elképzelni a jövőt a zsidósággal, ha egyenlőség lesz a gazdasági életben. Helyezkedjék el a zsidóság is szolgai mun­kában, a mezőgazdaságban ne csak dolgoztassanak, hanem dolgozzanak is. Kifogásolja, hogy zsidó orvos keresztényt gyógyíthasson, hogy zsidó ügyvédnek ke­resztény védence legyen. Csak akkor tudja elképzelni a zsidóság jövő elhelyezkedését, ha ezen a vonalon is rendet tudunk teremteni. Gratz Gusztáv a zsidóság szere­péről a szellemi életben Gratz Gusztáv nem ért egyet a javaslattal, amely szakít a magyar politikai múlt legszebb hagyományai­val , mind politikai, mind gazdasági jövőnk szempont­jából súlyos következményekkel fog járni. Utalt arra, hogy a magyar nemzet az elmúlt századok folyamán­nagy asszimilációs képességről tett bizonyságot. A faj­elmélet legmeggyőződésesebb hirdetői sem tagadják, hogy kevert nép vagyunk. Azt mondják, hogy a zsidó­ságban nincs meg az asszimilálódásra való képesség, hogy náluk a faji jelleg sokkal erősebb a környezet által gyakorolt befolyásnál. Nem tudja magáévá tenni ezt a felfogást, mert sok példáját látta annak, hogy a­ zsidóság más nagy nemzeteken belül teljesen bele tudott illeszkedni az illető nemzetek lelkiségébe, sőt vele any­nyira azonossá vált, hogy nem is lehetett észrevenni különbséget a zsidók és nemzsidók között. Ami faji tulajdonságok bennük megmaradtak, azok egyéni tulajdonságokká változtak át és ez nem kárára hanem hasznára van egy nemzetnek. Százezrekre megy azoknak a zsidóknak a száma, akiket minden elfogulat­lan ember ma id teljesen asszimiláltaknak tekint s száz­ezrekre megy a­zoké, akik már rajta vannak az asszimi­lálódás útján. Azt is mondják, hogy a zsidóság beolva­dása nem kívánatos, mert csak bomlasztó elemeket visz a nemzetbe. Szellemi téren azt, amit zsidó szellemiség­nek szoktak nevezni, bizonyos szkepticizmus jellemzi, aminek lehetnek jó oldalai is. Nem rajong a magát puszta negatívumokban kiélő szkeptikus felfogásért, mégis károsnak találná, ha a kétkedést a szellemi életből ki a­karnák irtani, mert a kétkedés az ifjazságok felismerésének előszabálya. Nem tartja tehát azt, hogy az, amit zsidó szellemiségnek szoktak nevezni, — nem egészen helyesen, mert ez inkább korszellem, amelyet a zsidóság egy része magáévá tett — a nemzet szellemi életéből gyölkeresen kiirtandó volna, mert ez több kárt, mint hasznot okozna a szellemi életnek. Azt mondják, hogy a zsidó szellemiség különösen a sajtó terén jelentkezik, amely ha zsidók kezében van, szeret minket lerántani, minden tekintélyt kikezdeni és nem riad vissza az igazság elferdítésétől és az izgatás­tól sem. Be kellett látnia, hogy ami hibát valamikor maga is a zsidó újságírók terhére rótt, azt általában a modern újságírás ama bizonyos fajtájának terhére kellett volna írnia, amely abból az elgondolásból indul ki, hogy egy újságközleménynek nem kell okvetlenü­l igaznak lennie, hanem elsősorban érdekesnek. Alapjá­ban véve a közönségben van a hiba, amely ilyen szel­lemű táplálékot keres és megkövetel. A legnagyobb mértékben támogatna minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy a sajtó magasabb színvonalat érjen el. Egyetért Deák Ferenccel, hogy a sajtótörvénynek egyetlen szakaszból kell állania: mindig igazat kell írni. Attól tart azonban, hogy a zsidó elemeknek a sajtóban való háttérbe szorításával ezt még nem ér­jük el. e­ mén nem értük el a gazdasági fejlődésnek azt a fokát, hogy a zsidókat megfelelően helyettesíteni tudnánk... Gazdasági szempontból csak olyan valaki tarthatja helytelennek vagy értéktelennek a zsidóság tevékeny­ségét, aki egyáltalában nem ismeri gazdasági életünk fejlődését. Az a gazdasági konstruktív tehetség, amely a zsidóságot jellemzi, a nemzet fejlődése szempontjából felbecsülhetetlen értéknek bizonyult. Iparunk igen jelen­tős ágai sohasem fejlődtek volna ki a zsidóság vállal­kozó szelleme, tőkegyűjtési tehetsége nélkül. Még ha most nélkülözni is tudnánk őket, különös hálátlanság­nak tartaná, ha arra az álláspontra helyezkednénk, hogy »a mór megtette kötelességét, a mór mehet«. A ma­gyarság még nem is érte el a gazdasági képzettségnek azt a fokát, hogy az iparban, kereskedelemben és a pénzvilágban a zsidó elemeket megfelelően helyettesí­teni tudnánk. Évtizedekig nagy megerőltetéssel és sok áldozattal tudtunk magyar ipart teremteni és most koc­kára akarjuk tenni mindazt, amit elérnünk sikerült. A zsidóság gazdasági tevékenységének káros voltát azzal szokták indokolni, hogy igen nagy arányban zsidókat találnak bűnösnek azok között, akik az üzleti erkölcs ellen vétenek. Ez természetes olyan országban, ahol az üzleti élet túlnyon­ó része zsidók kezében van. Angliában és Amerikában az ilyen visszaélések éppen olyan gyakoriak, de ott a zsidók sokkal kisebb szám­ban szerepelnek a gazdasági életben, mint nálunk és ezeket a visszaéléseket úgynevezett árják követik el. Nem tudja elfogadni azt az intézkedést, amely közjogi­­fotóba helyezi a zsidóságot, nem pusztán a jogegyenlőség elvére való tekintettel, hanem más, a nemzet politikai érdekeiből merített okból sem. Ha külön népcsoportot teremtünk a zsidókból, más nép­csoportok is külön népcsoportként való megszervezésü­ket fogják követelni. A javaslat hamis úton keresi azoknak a problémáknak megoldását, amelyeket dűlőre akar vinni. Ki asszimilálódott? " A javaslat két alapvető elgondolását kellene gyö­keresen megváltoztatni. Sokkal gondosabban és a múlt­ban kialakult viszonyok elfogulatlanabb és tárgyilago­sabb megítélése alapján kellene meghatározni azt, hogy a zsidóságnak mely eleme tekinthető asszimiláltnak vagy az asszimilálódás útján levőnek. Az asszimilálódás egyik ismérve lehet a vallás. Aki a zsidó vallást ott­hagyta és ezzel bizonyítékát adta­­annak, hogy nem akar ahhoz a zárt közösséghez tartozni, azt a nemzeti közös­ségből kirekeszteni nem lehet csak azért, mert vannak a zsidóságnak még asszimilálatlan elemei is. Megtagadni az asszimilálódás lehetőségét olyanok­tól, akik asszimilálódni akarnak, egyértelmű a nemzet erejének szándékos és tudatos gyengítésével. Egészsé-­ gesnek tartaná, ha csak a bevándorló első vagy leg­feljebb második generációval szemben alkalmaznánk átmenetileg kivételes intézkedéseket, amelyeket a gaz­dasági életben való tevékenység tekintetében kiter­jeszthetnénk olyanokra, — zsidókra és nem zsidókra egyaránt — akik cselekedeteikkel azt árulják el, hogy nem tudnak beleilleszkedni abba a magasabb erkölcsi légkörbe, amelynek elérése a javaslatnak is egyik leg­fontosabb célja. Három érdekes konkrét indítvány Ki kellene mondani, hogy mindenki, akinek apja már 1880 előtt magyar állampolgárságot kapott, s itt folytatott üzleti tevékenység után adót fizetett, teljes­jogú állampolgár. 2. Ki kellene mondani, hogy mindazok, akiket az üzleti tisztesség elveibe ütköző cselekmények miatt ma­gyar bíróság elmarasztalt, — zsidók és nem zsidók egyaránt — olyan kategóriába kerülnek, amelynek tag­jai az üzleti életben vezető szerepet nem vállalhatnak. 3. Ha mindezt elutasítják, legalább ki kellene mon­dani, hogy mindazok a zsidó alkalmazottak, akiknek munkakörükből való távozását a javaslat tervbe veszi, csak akkor kötelesek helyüket elhagyni,­­ ha van nem zsidó egyén, aki ügykörüket el tudja látni. Ha a javaslat keresztülvitelével kapcsolatos veszé­lyeket el akarjuk kerülni, a végrehajtásnak sokkal hosz­szabb időt kell adni. Ez az idő egy generációban, tehát 30 évben volna megállapítható. Attól tart, hogy ez az idő sem lesz elég arra, hogy a magyarságban az üzleti tevékenységgel szemben megnyilatkozó ellenszenvet okszerű neveléssel megváltoztassuk. Ha nem tudjuk sok­kal szűkebbre szabni azok körét, akiket a javaslat a gazdasági életből kirekeszt, ha nem tudjuk a keresztül­vitel ütemét lényegesen lassítani, attól kell tartani, hogy vállalataink nagy része összeroskad és gazdasági fejlődésünkben visszazökkenünk egy évtizeddel ezelőtt fennállott állapotra, amikor az állammal szemben még jóval csekélyebb igényeket támasztottak. Attól tart, hogy éppen azok fogják érezni elsősorban a maguk tes­tén ennek a javaslatnak­­ káros hatását, akik ma azt hiszik, hogy a zsidóságnak a gazdasági életből való eltávozása rájuk jobb helyzetet teremthet. Kérte a kor­mányt, vegye revízió alá álláspontját. Rajniss szerint m­indent el kell követni a törvény civilizált végrehajtása érdekében Rajniss Ferenc kijelenti, hogy azokat a katolikuso­kat és keresztényeket, akik e javaslatot elfogadják, ugyanolyan jó katolikusoknak és jó keresztényeknek tartja, mint azokat, akik a javaslat ellen beszélnek. A túlzó antiszemiták egy pillanatig sem állítják, hogy a zsidó szellemiség a mai politikai helyzetben veszedes­

Next