Pesti Napló, 1939. június (90. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-01 / 123. szám

­ ma janin* 1 külpolitikai helyzetünket. Ehhez nincs mit hozzáfűznöm. A német határ közelében újbóli megr akarok azonban emlékezni a Birodalomról, amelyhez meghitt baráti kapcsolatok fűznek. A felelőtlen elemek mindig szemben fogják találni magukat a magyar állam erejével Tudomásom van arról, hogy felelőtlen elemek,­­olyanok, akik azt hiszik, hogy érdemeket szerez­nek felsőbb német helyeken, ha nekünk igyekez­nek nehézségeket támasztani, néha tapintatlanul beleavatkoznak belső életünkbe. Az ilyenek szem­ben fogják magukat találni a jövőben is a magyar állam erejével, de megkapják büntetésüket a Né­­­­met birodalomban is, mert a német kormány, vala­hányszor megalapozott panaszunk van arra vo­natkozólag, hogy polgárai tapintatlanul illetékte­len befolyást óhajtanak miránk gyakorolni, ne­künk elégtételt ad és az ilyen kilengéseket meg­torolja. A Németbirodalom vezetői tudatában van­nak annak, hogy sokmillió magyar ember őszinte barátsága a birodalom részére is politikai és gazdasági érték és nem­ óhajtják ezt az értéket néhány megvadult fantáziájú propagandista úgy­szólván érthetetlen céljainak feláldozni.­­ Itt rá kell mutatnom arra is, hogy mi­nél nagyobb megértést és megbecsülést fogunk tanúsítani németajkú honfitársaink iránt, annál kevesebb lesz a súrlódási felület köztünk és a Német Birodalom között. Ezt azt hiszem, kevésbé kell Sopron városában mondanom, ahol az együtt­élés folytán a magyar és németajkúak között a szükséges kölcsönös megértés és bizalom már ki­fejlődött, ahol megbecsülik az egymásban rejlő különleges nemzeti értékeket. A magyar barátságra lehet és érdemes építeni . Nem hagyjuk, hogy a magyar föld nem­zetiségei és közénk idegenek éket verjenek. Erre különösen az utóbbi időben, amikor megnehezült az idők járása Közép-Európa népei felett, külö­nösen erős törekvések nyilvánulnak meg. A ber­­lin-római tengelyre nehezedő nyomás mindig erősebb lesz. Ennek eddigi eredménye az, hogy ellenállóképessége nőtt. De azért valószínű, hogy ez a meggondolatlan nyomás még erősödni fog. Ilyen időkben különösen meg kell mutatni, hogy a magyar barátságra lehet és érdemes építeni. Nem hiszem, hogy a nagy népek, bármilyen poli­tikai csoportba is tartozzanak, ne tudják, hogy a magyar nemzeti becsületnek követelménye, hogy hívek maradjunk önmagunkhoz, hívek maradjunk­­ elhivatottságunkhoz a Kárpátok medencéjében, hívek maradjunk barátainkhoz, mert csak így le­hetünk méltóak arra a bizalomra, amellyel velünk szemben az egész elfogulatlan Európa viseltetik. — Minden néppel szemben fennáll egy bizo­nyos nemzetközi — hogy úgy mondjam — lemér­­legelés és ennek serpenyőjében azt merném mon­dani, hogy jó helyet foglalunk el. Mert olyan sze­repet játszunk, amely inkább felel meg lelki tu­lajdonságainknak, mint erőviszonyainknak. Ami­nek annál nagyobb értéket tulajdoníthatunk, mert gyarapodó fizikai erőnk is népünk lelki tulajdon­ságain épül fel. A nemzeteknek a megbízhatóság és a jóhírnév legalább olyan értéket jelent, mint egy pénzintézetnek vagy gazdasági vállalatnak. — Mélységes megnyugvással látom, hogy a mi népünket nemcsak fizikai téren, de az erköl­csiekben is bátor, elszánt népnek ismerik. Ezért bíznak jövőnkben. Ezért politikai súlyunk lemér­­legelésénél már előre leszámítol­ják biztos jövőnket és ezért játsszuk azt a szerepet a népek számítá­saiban, amelyet jelenleg tényleg játszunk. Békét ígérek és nyugalmat . Azt mondottam, mikor bemutatkoztam, hogy nem ígérhetek előre semmi lényegeset, mert becsületesen nem is ígérhettem. Ez különben tel- Leleplezték a kormányzó arcképét Hajdú megye közgyűlési termében Debrecen, május 31. Hajdú vá­rmegye törvényhatósági bizottsága már régebben elhatározta, hogy megfesteti a kormányzó arcképét a közgyűlési terem számára. Az arckép leleplezése a szerdai közgyűlés kereté­ben történt meg. Az ünnepi beszédet Molnár Zol­tán hajdúshadházi református lelkész mondotta. A vármegye a magáénak vallja a kormányzót, — mondotta többek között — testét a kunság földje adta ugyan, de lelkét a debreceni kollégium. Majd a vármegye közönsége nevében fogadalmat tett, hogy a hajdúság népe törhetetlenül követi tovább a kormányzót ezután is, mint a magyar élni­­akarás és a magyar honszeretet élő szimbólumát. Az arckép leleplezése után sor került a nyug­díjazás következtében megüresedett főjegyzői állás betöltésére. A közgyűlés egyhangúlag Uzonyi Barna másodfőjegyzőt választotta meg erre a tisztségre, míg másodfőjegyző Jóna Mátyás lett. Egyévi börtönre ítéltek egy erdélyi magyar katolikus papot Bukarest, május 31. A kolozsvári katonai törvényszék egyévi bör­tönre ítélte Vajda József római katolikus lelkészt. Vajda a vádirat szerint az országban külföldi tiltott iratokat terjesztett. Az epekövek, az idősült epehólyaggyulladás és a hurutog sárgaság kezelésében reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvíz, kevés forró vízzel keverve­ és kortyonként bevéve,­­ gyakran rendkívül hatásos. Kérdezze meg orvosát! jesen megfelel külpolitikánk alapelveinek is.­­ — De most ígérni fogok. — Békét ígérek és nyugalmat, amennyiben ez tőlünk függ, mert enélkül munka és termelés el sem képzelhető. A béke alatt azonban nem a megalkuvás és lemondás békéjét értem. — Mindenkinek megadjuk, ami jogosan meg­illeti, de mindenkitől számon vesszük saját jo­gainkat. — Ígérek éberséget és védelmet az egyesek és az összesség részére. — És végül ígérek magyar jövőt magyar lég­körben, amelyben mindenki, apák és fiúk, közel­vagy távollevők meg fogják találni életfeltételei­ket fokozódó életszükségleteik kielégítésére. Gróf Csáky István beszédét percekig tartó lelkes éljenzés és taps fogadta. A világ népeinek jóléte az együttműködésben rejlik, nem a viszálykodásban — mondta az angol király Kanadában London, május 31. A brit-columbiai Victoriában az angol ki­rályi pár tiszteletére rendezett hivatalos ünnep­ségen VI. György király beszédet mondott, amelyben Kanadáról mint a nyugati és­ keleti félteke közötti összekötő kapocsról emlékezett meg. Egy napon a világ népei majd felismerik, — mondotta a király — hogy jólétük az együtt­működésben, nem pedig a viszálykodásban rejlik. A király végül köszönetet mondott a kanadai népnek azért a szívélyes fogadtatásért, amelyben őt és a királynét kanadai útjuk alkalmával ré­szesítették. Roosevelt körútra indul Meg akarja ismerni az amerikai nép véleményét és kívánságait Hydepark (Newyork), május 31.­ Roosevelt elnök bejelentette, hogy június 15-én elutazik Washingtonból hosszabb köruta­zásra. Az utazásnak célja, hogy megismerje a népnek kormányával és politikájával szemben tanúsított véleményét. T Kártyabotrány ASSZONYOK REGÉNY KÖZÖTT Irtai HUNYADY SÁNDOR 43 A paradicsommadár komikusnak találta ezt a hálálkodást. Gúnyosan utasította rendre a férjét: — Mért nem mutatkozol be mingyárt a lánynak?! Az öregúr haragosan nézett a feleségére: — Úgy kellene, hogy bemutatkozzam! Be is, mutatkozom! — Rózsi felé fordult, meg­emelte kopott kalapját. — Nevem Kemény! Nagyon hálás vagyok, hogy észrevette az akasztómat! Otthon m­ég sohasem történt meg, hogy valami bajomat észrevegyék! Az asszony a foga között sziszegte: — Be vagy te rúgva, Lajos? — a nya­kába kerítette hermelin képjét és ingerült mozdulattal vette el a retiküljét Rózsitól. Az­tán kerekre édesedett az arca. Évához for­dult, megölelte: — Szervusz, drágám! Látlak holnap valahol?! Holnapután, úgy tudom, együtt vagyunk híva Korányiékhoz, csütörtö­kön nálam! Ne felejtsd el! Felírtad? És még- egyszer szervusz! Köszönöm a kedvessége­idet! Minden nagyon édes volt... igaz, mi­­volt az a hideg édesség?! — Passzírozott rizs! — felelte türelme­sen a háziasszony. — Édes volt! A humort repülőgépen ho­zattad?! Gyalog jött! A vásárcsarnokban ren-. Teltem meg a halasnál! — mondta mosolyogva a háziasszony. A paradicsommadár lelkesen kacagott: — Gyalog jött! Remek! Na­pá! Csók. Ne felejtsd szerdát! És mégegyszer szervusz rosszaság! És azt se felejtsd el, hogy nagyon szeretünk téged, rosszaság! A társaság távozott, hallatszott, hogy kint az utcán hogy kínlódik sofőrjük a kihűlt motorral. A házaspár visszament a hallba, egyedül voltak. Éva fölsóhajtott: — Na, hála az Égnek! Nemsokára vége! Renén és Stefin kívül már csak két bridzs­­parti van odabent. Ha azok is elmennek, elő­cipelhetjük a hencsereket és lefekhetünk! — Igazán elfáradtál?! — kérdezte sajnál­kozva Ádám. ■— Csak ideges lettem! ■— Miért? Ez az estély igazán remekül sikerült. Mindenki jól érezte magát. Téged valósággal ünnepeltek! — Túlságosan! Éppen ez a baj! Mind­egy. Nem érted! — mondta Éva. Ádám arca ragyogott: — Nem is akarok érteni semmit! Boldog vagyok! _ .... Az asszony halkan nevetett: ■— Láttam! Olyan sugárzó képpel csinál­tad a homnőröket, mint­ egy vendéglős! — kedvesen kacsintott az urára. — Milyen ka­landor véred van! Úgy feszítettél ebben a nagy kínnal átrendezett két szobában, ebben a nyomorúságos kis kertben, mintha ez csak a kastélyod egyik szárnya lenne! A többi te­rem hátul van! Oda­fönt! A levegőben! Ádám hangja nagyon önérzetes lett: — Ne félj! Lesz házunk! Nemsokára lesz házunk! Építhetünk magunknak! — Igazán?!, _ Miből­­ csipkelődött az­­asszony. A házigazda büszke gesztust tett: ■­­— Megindultak a dolgaim! — Éppen ma este?! — Részben! Sokszor magyaráztam ne­ked, hogy milyen fontos dolgok dőlnek el tár­saságban, vacsorákon. Ma például arra kér­telek, hogy legyél kedves ahhoz a franciához, aki itt volt. Engedelmeskedtél és kedves vol­tál. Erre tudod, hogy mi történt?! — Mi? — Ez a francia a csóti cukor. Ann­yira megtetszettél neki, hogy valószínűleg én fo­gom megépíteni egy hatezer holdas minta­­uradalom összes belső útjait, csatornáit és keskenyvágányúját! Éva nevetett: — Én tetszettem meg és te építesz! Mesébevaló! Ádám egy kissé zavartan mosakodott: •— Belátom, hogy a dolognak volna va­lami szépséghibája, ha én nem lennék mellé­kesei! Jó mérnök! Dehát annak érzem maga­mat! A házaspár nekiállt, hogy friss kávét főzzön a vendégeknek. A borszeszláng már régen égett a búza alatt. Most forrt föl har­madszor a kávé. Éva szalvétával a kezében igazgatta a forró edényt, oda sem figyelt, hogy miket beszél az ura a Vezér hatalmáról és valami kőbányáról, vágyakozva sóhajtott: — Remélem, ez lesz ma este az utolsó kávé! Ádám éppen felelni akart­, amikor a ter­ras­z felől bejött a hallba René. A kezében egy­ hosszúszálú rózsa volt. Negédesen megérintette a virággal a férfi arcát. Úgy mondta, mintha féltékeny lenne: — Mit csinálnak itt? A háziaknak nem szabad összebújni! — Éva friss kávét főz és én segítek neki! — mentegetőzött a házigaz­da. (Folytatása következik.)

Next