Petőfi-album. Adatok, okmányok és képek Petőfi Sándor diadalútjáról - A Pesti Napló kiadása (1907)

Pékár Gyula: Petőfi halála

Hajadonfővel ott fut az országúton Petőfi Sándor is* Tűnnek körülötte a menekülők, elesik min­denki, magára marad mindjárt* Ep a Kurz tábornok holtteste mellett halad el, mikor a jó Szkurka huszár beéri. Kengyelébe emeli a szaladó őrnagyot s úgy viszi az útőn vagy két puskalövésnyire* De közelednek már mögötte az üldöző kozákok. A költő hátratekint. Eressz! — kiáltja, — engem az Isten se ment meg . . . Talpra szökik és árkon ugorva fut az úrmelléki kukoricás felé. Ám a legközelebbi négy kozák már lándfahegyre szemelte őt. Üvöltve száguldanak utána. Szkurka még hátrapillant, de aztán mene­külnie kell neki is. Hallja a lódobogást és lihegve áll meg Petőfi Sándor. Révedezve néz széjjel: mindenki elesett, nincs élő magyar ember körülötte ott a csatatéren! Megcsaltál csillagom, — tör ki kétségbeesetten, — hazudtál múzsám! Arccal fordul hóhérai felé. S azok vérszomjasan rontanak rá a védtelen emberre. Itt a halál ♦ . ♦ ö emelt fővel várja. Döfi a lándja s két rézmarkolatú kozákkard fejen sujtja. Utolsót lobban a géniusz lángja. Szeme elborul: — Hazám, feleségem ♦ ♦ . Hiába éltem, hiába halok meg! . ♦ . S ahogy megálmodta, ott esik ő el, a harc mezején, ott foly ki az ifjúi vér szivéből, s ahogy ajaka végszava zendül, elnyeli azt az acéls­zörej, a trombítaszó s az ágyúdörej. Holttestén át fújó pari­pák száguldanak, de jaj, nem kivívott diadalra! Ott hagyják őt névtelen, összetiporva ... És elszórt csontjait nem szedi össze senki, az utódok csak azt tudják, hogy éretted halt ő, szent Világszabadság! PEKÁR GYULA Petőfi A Könyves Kálmán tulajdona Ligeti Miklós szoborműve

Next