Polgári Védelem, 1970 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1970-02-14 / 3. szám

TiszkitikatArtó(Ák A Polgári Védelem Országos Parancsnokságának képes folyóirata. Főszerkesztő: Fóti Pál. Szerkesz­tő: Tóth Károly. Szerkesztőség: HM. II. 502. Pf. 25. Telefon: 365-573. Kiadja a Zrínyi Katonai Kiadó Parancsnoka. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a Posta Központi Hírlapirodánál (Bp. V. József nádor tér 1.), a Posta Hírlap üz­leteiben, a kézbesítőknél és bármely postahiva­talban közvetlenül, vagy csekkbefizetési lapon (Csekkszámlaszám: egyéni - 61.280, közületi - 61.066), valamint átutalása a KHI. MNB. 8. sz. egyszámlájára. Megjelenik Havonta kétszer. Elő­fizetési díj: egy évre 48,­, fél évre 24,- Ft. Egyes szám ára: 2,- Ft. Index: 25 707 17. -70.2097/2 - Zrínyi Nyomda, Bp. Fv.: Bolgár Imre V. SZKOPJE, 1963. Sorozatunk első részében már írtunk földrengésről. Agadir sok példát és tanul­ságot szolgáltatott, mégis célszerűnek lát­szik még egyszer visszatérni egy másik földrengés kapcsán a témához. Az 1963. július 29-i szkopjei földrengés az európai földrész legpusztítóbb erejű földrengése volt az utolsó fél évszázadban. Szkopje neve azonban a borzalom, a pusztulás mellett a nemzetközi szolidaritással is összeforrott. Szkopjében együtt dolgozott a jugoszláv néphadsereg mentőkatonája, a szovjet polgári védelem műszaki katoná­jával és több más nemzet fiai mellett a francia polgári védelem mentő specialis­tájával. A város mentése a nemzetközi összefogás sikerének szimbóluma is lehet­ne. Pergessük vissza az idő fonalát: 1 óra 17 perc 37 másodperc! A lakosság többsége még az igazak álmát aludta. Ek­kor szakadt a katasztrofális földrengés a macedón fővárosra. Egy szemtanú, Poljak Miso, aki előző napon érkezett Pancsová­­ról Szkopjéba és a Hotel Makedoninában szállt meg, így mesélte el ezeket a pilla­natokat: „Arra ébredtem, hogy óriási dörej fut végig az egész házon, inog alattam a föld, jobbra-balra lökdös valami ismeret­len erő, de a következő másodpercben már zuhant is felém a mennyezet. Minden recseg-ropog, az egész folyosót elnyeli a por. Semmit sem láttam, mégis rohantam. Amikor kikerültem végre a napfényre visszafordultam, láttam, hogy az épület romokban hever. Társaim ott pusztultak." Az első földlökésekre a főposta megron­gálódott, az összeköttetés megsza­kadt a várossal. Csak a helyőrség karhatalmi rá­diója maradt üzemképes. Ez az állomás adta az első vészjelentést Belgrádnak. A város helyőrsége nyári gyakorlaton volt. A várostól pár órai menettávolságra táboroztak, amikor az ügyeletes rádióállo­másparancsnok jelentette az egység­pa­rancsnoknak, hogy a várossal az össze­köttetés megszakadt, valószínűleg kataszt­rófa érte a várost. A parancsnok azonnal riadóztatott. Gépkocsikon gyorsított ütem­ben azonnal a városhoz vezette az egysé­get. Rövid idő alatt felmérte a helyzetet, majd határozottan és gyorsan cselekedett. Szeretnénk még egyszer kiemelni: határo­zottan és gyorsan. Mert ennek lett az eredménye a sikeres mentés. Elsőnek hangszórós híradógépkocsikat indított út­nak a város területén, a kialakuló pánik megfékezésére és a lakosság megnyugta­tására. A gépkocsik segítségével tájékoz­tatták a lakosságot, hogy nem háború tört ki és nem atomcsapás érte a várost, ha­nem csupán nagyerejű földrengés. Ezután felhívták a lakosság figyelmét a követen­dő helyes magatartásra és tájékoztatták a mentés megkezdéséről, a gyülekezőhe­lyek, segélyhelyek stb. helyéről. A pánik elcsitult és az emberek szervezetten igye­keztek segíteni a néphadsereg mentő ka­tonai alakulatainak. Ne vegye senki felesleges túlzásnak, vagy fontoskodásnak a fentebb ismertet­teket. Egy példával szeretnénk aláhúzni a gyors tájékoztatás helyességét. Egy bel­ga házaspárt 55 órával a mentés megkez­dése után húztak ki a romok alól. Ágyas­tul, alvás közben lezuhantak a szálloda emeletéről az alagsorban levő bárba. Egy hatalmas betonlap esett ferdén föléjük, így szerencsés módon semmi bajuk nem esett. Az első szavuk a mentő katonákhoz ez volt: „Mi történt? Atombomba, bombá­zás, vulkánkitörés vagy talán földrengés?” Így! Ebben a sorrendben. Úgy véljük eh­hez nem kell kommentár, csupán bele kell élni magunkat a mai nyugod­tnak ép­pen nem mondható világpolitikai helyze­tet ismerő emberek lelki világába, amikor legszebb álmukból hirtelen egy ilyen mé­retű pusztulásra ébredn­ek. De folytassuk a szemtanúkat. A „Ma­gyar Szó” így ír: „Milyen Szkopje 12 órá­val a katasztrófa ■után? Pontosan olyan, mintha bombázták volna. (Megjegyezzük: újra visszatért a háború víziója) Egy rom­­badőlt épület... öt-hat ép vagy csak he­lyenként megrepedezett ház, azután me­gint romhalmaz. A főtéren hagyott leg­drámaibb nyomok... a főtéri nagy köz­épületek a Nemzeti Bank, a Néphadsereg Háza, a vasútállomás, a „Makedonija” szálloda, az új nagyáruház és sok más középület a szó legszorosabb értelmében romokban hever... A „Makedonija” szálló körül folyik a mentés. Óriási ka­tonai buldózerek vontatják a hatalmas fal­részeket, hogy helyet csináljanak a men­tőknek, akik — úgy vélik — hallják az élők hangját a mélyből a romok alól." Megrendítő események zajlottak le a mentés során. Nedeljko Stipina közlegény egész nap dolgozott a Néphadsereg sugár­út egyik házának romjai között, hogy utat törjön két, a romok alatt fekvő nővérhez Ljubica és Ljilja Georgijevszkihez. Ami­kor már egészen közel férkőzött hozzájuk hallotta, hogy Ljilja elhaló hangon szólt húgához. „Én ezt nem élem túl, csókold meg helyettem apámat..A katona ha­marosan mindkettőjüket kimentette, de Ljilja ekkor már hatott volt A mentés már az első órákban teljes erővel megkezdődött. Bekapcsolódott a polgári védelem is. Csupán távirati stí­lusban az első — és legfontosabb — intéz­kedésekről : — azonnal légihidat szerveztek a töme­gesen jelentkező sérültek elszállítására; — berendelték a köztársaság összes szabadságon levő orvosát; — mozgósították a polgári védelmi egészségügyi szolgálatot; — a vasutat bevonták a sérültek és a lakosság kiszállításának lebonyolításába; — megszervezték a folyamatos vérel­látást, (megjegyezzük, rengeteg vérre volt szükség) ; — mivel nem volt az első pillanatokban mód ellenőrizni a víznyerő helyek szeny­­nyezett vagy szennyezetten voltát, meg­szervezték az ivóvíz ellátást. Tartályko­csikban hordták az ivóvizet a városba és végül,­­ azonnal megkezdték a lakosság tö­meges oltását tífusz, tetanusz és vérhas ellen. A szükségintézkedések keretében a Ma­cedón Köztársaság belügyi államtitkára el­rendelte a mentés biztosítása érdekében Szkopje város és a környező négy járás te­rületén minden 18—55 év közötti férfi mozgósítását és bevonását a polgári véde­lembe romeltakarításra és a veszélyben levő emberek mentésére. Elrendelte továb­bá, hogy minden gépjármű-tulajdonos kö­teles járművét a mentés rendelkezésére bocsátani. A mentés éjjel-nappal megszakítás nél­kül folyt. A villanyvilágítás megszakadt, ezért a néphadsereg megszervezte a mun­kahelyek éjszakai megvilágítását, felhasz­nálva a rendelkezésre álló fényszórókat, illetve, ahol ezek nem voltak, gépjármű­vek, műszaki munkagépek fényszóróival világítva meg a munkahelyeket. Néhány nappal a katasztrófa után meg­indultak a nemzetközi segítségnyújtás adományai is Szkopje felé. Majdnem az egész világ segített. Sőt, az egészségügyi felszerelés, gyógyszer, kötszer, élelmiszer mellett a Szovjetunió egy műszaki ezredet is küldött a bajbajutott város megsegíté­sére, a romok eltakarítására és helyreál­lítási munkák végrehajtására. A Szokoje melletti remuni vasútállomásra a szovjet katonákat szállító három vasúti szerel­vény érkezett. Kirakás után azonnal be­kapcsolódtak a mentésbe. Franciaország speciális felszerelésű pol­gári védelmi mentő csoportot küldött. A csoport tagjai különleges geofonokkal voltak felszerelve. Ezeknek a hangra rend­kívül érzékeny műszereknek a segítségé­vel felfedezték a romok alatt több méter­re — a leírások szerint 6—8 méter mélysé­gig — fekvő sérülteket, észlelve azok leg­kisebb mozgását, sóhaját, lélegzését, il­letve szívzörejét is. A készülékeket Aga­­dirban próbálták ki a gyakorlatban, ahol jó szolgálatot tettek, Szkopjéban is a mentés hasznos segítőeszközeivé váltak. A mentés és a helyreállítás időtartamára a

Next