Politikai Hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1866-05-28 / 22. szám
Megjelenik hétfőn reggel másfél—két nagy ivén. Előfizetési fija, akár Budapesten házhoz hordva, akár vidékre postán küldve, egész évre 8, fél évre 4, ne-gyed évre 2 frt. Egy szám ára 20 kr. Hirdetési díj 4 ■ hasábos kisbetű-sorért 6 k* Bélyeg külön 30 kr. Második évfolyam. 1866. „Citius enim emerget veritas e falsitate, quam e confusione.“ B a co. Szerkesztőség és kiadó-hivatal. Czikkek, levelezések sltalában a lap szellemi részét illető küldemények és tudakozások a szerkesztőséghez (Aldunasor, 20 sz.), előfizetési pénzek, reklamatiók és hirdetések a kiadóhivatalhoz (Barátok tere 7. szám) intézendők. 22. szám, Pesten, Május 28. Pest, május 26. Az ultima ratio, a háború hajdanában, amikor a congressusokat még nem ismerték, jó, rosszul, de mindig csak el tudta intézni a czivódó hallhatatlanok halandó szolgáik által kiküzdött viszályait. Kiki mit elfoglalt, annak birtokában is maradt, s ha a sokféle foglalások közt történt is cserebere, oly időben történt az, midőn a nil de nobis elve még nem dívott a népek között. Később a fegyverek ratiója elvesztette az ultima jelleget, mert bármennyire döngették is egymást a viaskodó felek, főkép ha kettőnél többen valának, soha többé se az ágyú se a kard birtokra nézve nem döntött, hanem döntött a congressusba gyűlt hatalmasságok ratiója s ez csakugyan méltán ultima vala. Legfényesebb tanúbizonysága állításunknak, habár tapasztalásunk szerint nem utolsó, az 1815- diki bécsi congressus, ama hallhatatlan hira mediatiscur, mely, le lévén verve a sokáig rettegett oroszlán, maga rendelkezett a sokáig vitt oroszlán részen s csakúgy kénye kedve szerint szabdalta s kotyvasztotta a birodalmakat s birodalonacskákat, megsemmisítvén koronákat s teremtvén koronácskákat, a hogy a ratió nélküli szeszély széles kedvében csak kívánta. Emlékezetes e congressusról, hogy örök időkre vélt építketni, de alig tartott egy két évtizedbe s a 15-diki szerződéseknek elébb nehány sallangja, aztán néhány lényeges része hanyatlott sőt pusztult is, mig leglényegesb teremtménye a német „Bund“, világraszóló szerkezetét csúfolva, üres pictus masculussá vált s a nemzet, mely képezte (a fejedelmek csak alkották) több okkal gyűlölhette e szervezetet, mint a francziák császára, ki ebbeli gyűlöletének auxerri hires beszédjében oly nagyhangú kifejezést adott. Volt ugyan 1815 óta több congressus, melynek mindegyikén határoztak is a fejedelmek vagy követjeik, habár egynémelyikét csekélyebb horderejű intézkedéseiért később csak konferencziának csúfolták ; de talán, mert e konferencziák és congressusok egynémelyike LEI. Napoleon szüleménye volt, vagy talán azért is, mert kisebb-nagyobb mértékben az 1815-dikinek határozatain változtattak, többé részéről nagyobb ellenszenvvel nem találkoztak, sőt mondhatni a congressus ideája Napóleon kedvencz eszméi közé sorolható. De nemcsak kedvencz eszméjéül tűnik fel Napóleonnál a congressus, hanem valószínűleg előszereteténél fogva külön tant is alapított ez eszményre, régóta fennen hirdetvén, hogy empire c’est la paix s a világ népeinek viszályai, illetőleg fejedelmeik baja többé nem a harczmezőn, az ágyuk robaja s a kardok csattogása közben, hanem az általa szervezendett európai areopag előtt barátságos beszélgetés, legfeljebb éles okoskodás és tüzes czáfolgatás közben fognak eldöntetni. Valóban üdvös gondolat, ha foganzásával együtt foganatosítása is járna! A civilizált világ haladásához mért eszme, mely nem az erőhatalom véletlenére, hanem a jogok méltánylására, az indokok súlyára bízza a népek sorsai eldöntését ! Nemes elhatározás, mely a népek választott biráira bizza peres ügyeikben ,az ítéletet! Csakhogy hibásan nemzeteket említettünk, midőn voltaképen kormányokról kell vala szólanunk; mert a nemzetek jóllétök előmozditásán működnek csupán, jóllétök pedig kölcsönös, s a mi viszály nemzetek közt támad, az legfeljebb verseny, sarkalva a szükség, fokozva az ambitio által, de az véressé nem fajul, s a nemzetek, ha harczot vívnak, még ha eszméért lelkesültek is, többnyire csak második sorban nyúltak fegyverhez, habár forgatni ők szokták legelőt. Azonkívül kérdés : vajon csakugyan elég civilizált-e a világ már is, hogy peres ügyét választott bíróságra bizhassa ? s vajon várható-e eredmény ily biróság határozatától jelen viszonyaink között, midőn a viszálykodó felek fegyverben állanak, s a koronás hadúr egyetlen szavába kerül csak, hogy a harczkész csapatok egymásra rohanjanak? De olyan-e egyáltalán az országok és kormányaik szervezete, hogy midőn mindegyik a végsőig megfeszité fegyveres ellentállásak eszközeit s ez eszközök alkalmazásától reméli a győzelmet, hogy foszsza meg önmagát hatalma védjétől s mondjon le nagy önmegtagadással akár bizton remélt szerzeményéről, akár tényleges birtokáról, csak mert néhány nálánál tán gyöngébb koronás fő teljhatalmú követe, vagy talán a fejedelmek maguk néhány szavazattöbbséggel ellene döntöttek ? Pusztán kabinet-háborúnak, melyben a nemzetek zsoldosokká lett fiai ezrével ölelnek le, hogy utána se a területi arányban, se kormányformában, se hatalomban, vagy egyébben változás ne legyen, ily háborúnak nincs értelme s ily háborúk, szabadság után sóvárgó századunkban mind ritkábbakká is lesznek. Voltaképen foglalási háborúnak sincs értelme, mert civilizatiónktól, melylyel annyira szeretünk büszkélkedni, meg lehetne várni, hogy bármely ország érje be területével, hiszen nem a nagyság, hanem a belső jóllét teszi boldogokká a nemzeteket. De lehetnek politikai, nemzetiségi okok, melyek a foglalási háborút is népszerűvé tehetik, a támadó nemzetet lelkesíthetik. Ilyen volt talán a dicsőség nélkül dicsőn lefolyt dán háború, melyben Ausztria leigázott német testvérei fölszabadítása czime alatt és hiszemében, de voltaképen azért csatázott, hogy Poroszország, mely nem küzdött oly önzéstelenül, birtokát nagyobbitsa jókora területtel. Ilyen lehet talán az olasz nép lelkesülése Velencze birtokát illetőleg, melyet nemzetiségi szempontokból is országuk kiegészítő részének tekintik.— De, hogy Poroszországban legyen lelkesedés az iránt, ha Ausztria birtokaiból egyet-mást elcsípnek , hogy ez eszme maga a koronás főn és egy-két dicsvágyó miniszteren és junkeren kívül a nemzetet is lelkesítse, azt ugyan nehéz elgondolni. Itt tehát, Velenczét mellőzve, ismét oly háború előtt állunk, melyben a nemzetek se területi változás, se politikai reformok, se valami magasabb eszme iránt nem lelkesülnek; mert hiszen az elbai herczegségek fel lettek szabadítva már az általuk gyűlölt dán kormány alól, a német szövetséghez való csatlakozás miatt szükséges háború pedig már ki lett víva. Francziaország vágyódása a Rajna mellékére szintoly kevéssé mondható nemzeti lelkesülés indokának, mert a francziák jobban lelkesülnének belreformok iránt, a puszta gloire-vágyatMexikó régen lehűtötte . Belgiumot is említették, mint Francziaország által elnyelendőt, de mind ezt, mind Németországot tekintve, többé csak védelemről lehet szó. Tehát a nemzetek nem kívánnak birtokváltozást, mégis birtokváltozásról decretálnék a congressus! De ha néhány fejedelem és kormány nem elégli területét, s a szomszédére vágyakodik, ez elég ok legyen, hogy Párisban neki üljenek s elkészítsék az új európai térképet? Mert Poroszország nagyobb tengerpartot óhajt, tehát Schleswig-Holstein eredj, állj be porosz tartománynak, ha kedved tartja, ha nem; s mert Francziaország ez uj birtokra segítette, világos hogy kárpótolni kell egy kihasítással a Rajna mellett; s miután Poroszország ezzel tán többet adott, mint a mennyit Schleswig- Holstein neki megér, hadd csapjon fel Szilézia ,Bismarck ápolt gyermekének; s miután Ausztria Velenczét is áten