Politikai Ujdonságok, 1859 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-06 / 1. szám

t elfogadtatnak. — December 1-töl egész 31-ig (1859) e jegyekkel csak a bécsi főpénztárnál lehetene fizetni. — A kinek január 1-jén 1860 ban még régi bankjegye maradna, az illyen jegybirtokos pén­zének beváltása végett a bankigazgatósághoz folyamodjék. Francziaország­. — (A franczia kormány nézete a szerb mozgalmak irányában.) A párisi félhivatalos lapok, néhány nap óta telve vannak a szerb ügyekre vonatkozó czikkekkel. A „Pays“ s a „Constitutionnel“ el vannak ragadtatva, s nem győznek szebbnél szebb szavakat találni e „nagyszerű dél­szláv forradalom“ dicsőítésére. — A párisiak meg nem foghatják, mi lelhette az érintett lapok tudós szerkesztőit, hogy tíz évi szünet után, e szóra „forradalom“ ismét így neki buz­­dulhattak, s fellelkesedhettek. A francziák ezen kíváncsiságára a párisi „Presse“ felelt meg legtalálóbban. „A szerb forradalom — írja Napóleon herczeg közlönye — már csak azért is tetszik a francziáknak, mert tudják, hogy az effélék rettenetesen boszant­­ják Ausztriát.“ Az idézett lap szerint Milos herczeg, a törökség legnagyobb ellensége, s épen e fejedelem van a sorstól arra kisze­melve , hogy a lelkes szerb nemzetet az ozmánok lealacsonyító igájából végkép kiszabadítsa. A szerbek teendője nagy és dicső, azonban tervük kivitele még nagy küzdelmekbe fog kerülni. Szerencséjére e népnek , a párisi békekötés jóelőre gondoskodott a délszlávok állapotáról, s el van határozva, hogy a hatalmak nyil­vános beleegyezése nélkül, a törökök Szerbia belügyeibe fegyveres kézzel ne avatkozhassanak.“­­ (Vegyes hírek.) Az oláhországi küldöttség igen kedves fogadtatásban részesült. Walewszki gróf külügyminiszter a buka­resti főkonzulhoz hivatalos sürgönyt intézett, mellyben megelége­dését fejezi ki, s igen örvend , hogy Oláhország belü­gyeinek rendezésében a kajmakámság annyira előhaladott. Az oláh küldött­ség tagjai között az egykori száműzött Bratiano is jelen van, s úgy látszik, hogy a román nemzetiség e „nagy apostola“ a francziák kedvét legnagyobb mértékben megnyerő.­­ A lapok megint felelevenítik a Monacói herczegség eladatásáról szóló, de jobbára elhangzott híreket. Ezúttal azonban Szardinia lép fel mint vásárló, s már csak Roccabruna és Mentone városokért is 2 millió frankot ígér, vételár fejében. Vannak, a­kik meg nem foghatják, honnan van Szardiniának ennyi pénze ? Mások pedig azt állítják : az egész­ben Piemont csak a „hajhász“ szerepét játszsza. A Monacói herczeg kinyilatkoztatta, hogy ha birtokait valaha eladná, azt csak egy olasz fejedelem kedvéért tehetné. — Az oroszok e nyilatkozatra, azonnal visszavonultak, s most már csak azt várják , hogy Szardinia kösse meg az alkut, s aztán majd tudják ők, hogy mint igazítsák el dolgukat a piemontiakkal. — Párisba érkezett tudósí­tások szerint Konstantin orosz nagy­herczeg Marseilleból Toulonba érkezett. — A lapok újra felelevenítik a hírt, hogy jövő tavaszra az orosz czár Párisba jő. Annyi valószínű , hogy Konstantin nagyherczeg látogatásakor, ez úgy szóba került, de hivatalos uton, a közönség tudomására, még semmi sem jutott. — Dec. 25-re, ez idén nevezetes nap volt Francziaországban. E napon, a múlt összes besorozott 100,000 újoncz az egész országban egyszerre katonai egyenruhát öltött, s az alakult csapatok az illető ezredek lakta­nyáiba bevonultak. Feltűnt, hogy a kormány, az összes 1857-diki illetőséget zászló alá hivatta, a­mi pedig béke idején soha sem volt szokásban. — Beszélik, hogy tavaszra az ország délkeleti részén nagy hadgyakorlatok fognak tartatni. A­kik a háborútól félnek, ezen hadgyakorlatok alatt egy figyelő hadtest felállítását sejtik, az olaszországi út közelében.­­ A suezi csatorna, melly a Verestengert a Középtengerrel összekötendi, most már bizonyosan létesülni fog. A kibocsátott részvények mind elkeltek, s tavasz nyiltára (mi Egyiptomban január végére esik) a társaság munkához lát. Lesseps­ur, a csatorna-ügy létrehozója a napokban nagy veszteséget szen­vedett. Édesanyja halt meg. A nő, ki vagyona nagy részét fia vállalatára költé, épen azon órában lepeték meg a halál fájdalmai­tól, midőn fiának az igazgatósági ülésbe kellett volna menni, s a haldokló igy szólt a világhírű vállalat alkotójához : „Édes fiam, te csak menj oda, hova az emberiség érdekében munkába vett válla­latod ügyei hínak. Hagyj engem magamra; én nyugodtan, s veled megelégedve halok meg.“ Anglia. — (A párisi konferencziák) A londoni körökben, a párisi konferencziák újra megnyitásának kósza hire, kellemetlen megle­petést okozott. Lord Malmesbury, kitől a­ „Jockey A/w6£‘-ban (nagy­úri kaszinó) eziránt kérdezősködtek, azt felelé: mig ő él, többé nem akar konferencziát látni! (Angliában e kitétel : mig élek, csak annyit tesz : mig miniszter maradhatok). Azonban az érintett hir nagyon is elterjedve lévén, a kormány kérdést intéző párisi köve­téhez. De ez sem írhatott többet vissza , minthogy neki is meg­ütötte már füledobját e hir, de itt (Párisban) egy idő óta annyira titkolóznak előtte, hogy például, ha a franczia kormány ma elha­tározná, hogy az angol követnek útlevelét szállására küldi, e hírt ő is csak az újságból olvashatná először. E válaszra a dolgot abba­hagyták. Azonban másnap már az úgynevezett jólértesült lapokban mindenütt az állott, hogy a moldva-oláh s a szerb ügyek miatt most már Anglia, Ausztria s Törökország óhajtanák a konferenczia újbóli kinyitását. Az angolok, kik pedig jól hozzá vannak szokva a hirlapok napi mendemondáihoz, ezen állításra igen felbőszankodá­­nak, s azt felelék, hogy a mi sok, a már még is sok.­­ (Baleset egy színházban.) Londonban, a karácsony-ünnepek alatt, nagyban divatozik, hogy a vagyonosabbak egymásnak csinos ajándékokkal kedveskedjenek. Az ünnepek után a sor a cselé­dekre, s gyármunkásokra kerül, így történik, hogy az év utolsó napjain a munkás­osztály a kapott borravalót vig mulatozások között szokta elkölteni. E napokban nagy divatja volt a külvárosi népszínházaknak, s az igazgatók délután 2 órától éjfélutánig három, négy előadást is hirdetenek. A Victoria színházban egy hat­­felvonásos „Rabló-lovag“ czímű darabot adtak, s a ház minden része zsúfolásig megtelt. Azonban alig kezdik meg a darabot, s a karzaton félreértésből tűzlárma kerekedik; a karzati közönség nyakra főre rohan a lépcsőkre, s az eredmény az lett, hogy 24 em­bert összetapodtak, s igen sokan nehéz sebet kaptak. A földszin­ten s páholyokban még észre sem vették a zavart, s az előadás egy pillanatra sem szakadt félbe. Tanulság , hogy midőn színházban vagyunk, még ha valóban tűz ütne is ki, várjunk sorunkra, mert nem lehet olly sebesen terjedő tüzet képzelni, melly a nézőhelyet előbb ellephetné, hogysem a közönség a zárt ajtókon tisztessége­sen megmenekedhetnék. Olaszország.­ ­ (A római kormány viszonya Francziaországgal.) A pápa kor­mánya nem tűrhetvén tovább a hirlapok bizonyos vitáit, legköze­lebb a hivatalos „Giornale di Roma“ czimű lapban következőleg nyilatkozott. „A lapok minduntalan a szentszék, s a franczia kor­mány közt létező szakadásról beszélnek , állítván, hogy az érintett kormányok között, igen éles viták folynak. Fel vagyunk hatal­mazva, hogy az i­lyen hírgyártók megnyugtatására kijelentsük , miszerint a dolog épen nem úgy áll, mint ők híresztelik.“­­ Egy turini lap­­erre a következő megjegyzést teszi. „Meglehet, hogy nem épen úgy áll a dolog, mint a kérdéses lapok híresztelik, (kö­zöttük mi is — mond közbe a turini lap — eféléket találtunk aj­kainkról kibocsátani, s ha hibáztunk : mea culpa, mea culpa,) de hogy valamiképen még­is „áll e dolog“, azt a jelen c­áfolat soraiból is megérthetjük. Különben pedig az egészben az a legújabb , hogy a tisztelendő szerkesztőség e nyilatkozatával a­helyett, hogy a könnyen félrevezethető közönséget kívánta volna a tévedéstől megóvni, idézett sorait egyenesen a hírgyártók megnyugtatására bo­­csátá közre. Tessék meghinni : e hirgyártók lelkiismeretét semmi sem nyugtalanította. Oroszország.. . (A szárazföldi posta Oroszország és China között.) Jelenben Oroszországból Kiachla városából kétrendbeli posta szokott Chi­­nába juni/'egy könnyű s egy nehéz. Az előbbi kétszer meg­ min­den hónapban, az utóbbi háromszor egy esztendőben! Kiad­ta­­­ól Pekingig a távolság több ezer „werst“-nél, s a lovas postaszel­­szolgák e­zért 14 nap alatt járják be. A nehéz posta, melly rende­sen pénz s egyéb drágaságok küldetésére használtatik, a felemli­­tett utat 40 nap alatt végzi be. Utazók a szárazföldi postát nem használják. A­ki Sz. Pétervárról Pekingbe akar menni , következő nagy állomásokon hatol keresztül : Sz. Pétervár, Berlin, London, Lissabon, Teneriffa, Jóremény-fok­a, Ceylon sziget, Kanton, Peking, szóval : kevés híján megkerüli Európát, Afrikát és Ázsia nagy részét.

Next