Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1861-05-23 / 21. szám
322 országba törni. A szerb és dunafejedelemségi tudósítások átalános conflagratio keletkezéséről beszéltek, s Ausztria a végső megsemmisülés veszélyeitől környeztetett.“ Természetesen most már minden másként van : Giskra, Mühlfeld s Kuranda szónoklatai felvilágosíták Európát, mely önmagának tehet most szemrehányást , amiért ezen birodalmat 10 évig folyvást a reactio bűnével terhelte, pedig csak egy tollvonás hiányzott arra, hogy az alkotmányosságnak eddig idegenvilága, e kietlen földön, is megteremjen. Ezen szép bevezetés után aztán azon tanulság következik, hogy „most kell verni a vasat,,amíg tüzes . Európa magánkívül van örömében, hogy Bécsben ily szabadelvű alkotmányos élet vert fészket, s azért most volna az ideje, egyszer mindenkorra elhallgattatni azt a Deák Ferenczet, aki még most is, amidőn Garibaldi Caprerába utazott, az 1848-ki törvények újra elismertetését vakmerősködik követelni!“ Ez az igen is jól átlátszó értelme a fönnebbi örömrivalgásoknak. A centralisták felhivatnak, folytatni azon művet, mely így amúgy máskor is megállott, mig csak vihar neon keletkezett. És nem gondolják meg, hogy azon állam, mely mindig a külföldi viszonyok mikénti átalakulásához kénytelen szabni politikáját, már régen elvesztette függetlenségét. 1853-ban a bécsi kabinet, szíve és hajlama ellen felmondá az orosz barátságot, mert ha másként tesz, már akkor megtámadtatott volna Olaszországban. 1859. után, a midőn a csatavesztés után tapasztalni kényszerült, hogy a nép egészen közönyösen veszi e kormány szorult állapotát, s midőn ennek daczára a pénzügyminiszter mégis annyira elbizakodva volt, hogy 200 milliónyi új kölcsönt kívánt felvenni, de ezen czélja, a nagy részvényes társulatok kényszerített gyámolítása ellenére is megbukott, történt, hogy az eleinte halkan pengetett alkotmányos eszméket a nép nagyon is komoly értelemben kezdte venni, s a közhangulat a kormányt magával sodra. E pillanatban Bécsben, megint kísérleteket óhajtanának tenni a mozgalmak megfékezésére. Valóban ezt tehetik is; csak az a bajuk, hogy politikát változtatva, nem tudják mibe kapaszkodjanak? Az ostromállapot nem idézi elő az eredményt, mely czélba volt véve : az alkotmányos eszmékkel való játszás, pedig nem elégíté ki a népet! A bécsi kormány még soha sem volt ily szorultságban : vissza nem tud menni, előre nem akar. Utoljára is az a kérdés: a birodalom összes népeit teremtette az Isten boldogtalanságra, vagy inkább ennek a kormánynak kellend minél előbb a hatalom polczáról elpusztulni ? Országgyűlési tudósítások. Az országos fontosságú ügyek vitatása máj. 16-án megkezdődvén, a tárgyalások eddig elő három napotvettek igénybe, azonban még mintegy 70 szónok lévén felírva, előre látható, hogy nem egyhamar kerülhet a dolog szavazásra. Mások azt hiszik, hogy a vita folytán talán még minden egyes képviselő is nyilatkozni fogna, s ez valóban kívánatos volna, hogy legalább elvégre tisztán és világosan láthassák Bécsben, hogy a magyarországi képviselők között akár az úgynevezett felírást, akár a határozatot sürgetők részén, a dolog érdemére semmi különbség sincs, s hogy egy lélek sem él köztünk olyan, akinek csak távolról is eszébe juthatna, hogy mint képviselő a bécsi birodalmi tanácsba, nemzeti önállóságunk ezen látott torka temetőjébe belépjen. Eddig Deák Ferencz felírási terve mellett nyilatkoztak : Szalay László, Bartal György, K. Eötvös József, Lónyay Menyhért, Bende József, Kubinyi Rudolf, Somssich Pál, Pap Mór. Tisza Kálmán, a felírás helyett, ugyan oly tartalmú határozatot indítványozván, mellette szóltak : Várady Gábor, Kubinyi Ferencz, gr.Csáky Tiv., Terényi Laj., Ivánka Imre, Szilágyi Virgil. — A három napi viták közöl a legnevezetesebb nyilatkozatokat ezennel egész terjedelmükben közöljük : Tisza Kálmán beszéde. (Május 16-án.) „Midőn országgyűlésünk legelső, és legfontosabb teendői tárgyában szavamat emelem, midőn az előttünk levő indítványhoz szólani akarok, érzem a perez komoly voltát, érzem a felelősség terhét, melyet az országgyűlésnek magára venni kell, érzem a helyzet nehézségeit, mert bármily éles elmével s lelkiismeretesen kutassa is valaki a jövendő titkait, azt, hogy mily esetben mi lesz megállapodásunk következése, csak valószínűleg is, senki ki nem számíthatja. Nem szükséges ennek indokolásául, nem az osztrák bel-, nem az átalános külpolitika ingadozásaira s ez utóbbinak az elsőre gyakorolt nagy befolyására figyelmeztetnem, az utolsó 6 hónap eseményei ezeket mindenki előtt nyilvánvalókká tették. Ha a bécsi kormány következetes politikát követne, lehetne tettünk valószínű következményeiről véleményt alkotnunk, de, midőn kivévén a hűséget, melylyel alkotmányos szabadságunk és törvényes függetlenségünk megtámadtatik, következetességet semmiben sem találunk, sőt e tekintetben is, kitetszik bár mindig a valódi szándék, az eljárásban a legnagyobb eltéréseket tapasztaljuk, mindezt transactio is lehetetlen; legfölebb az egyesek képzelődő tehetségének szüleménye. Ily körülmények között, csak egy lehet szerintem eljárásunk kiindulási pontja, csak egy lehet a főelv, melyet megtagadnunk nem szabad, egy átalános kötelességünk : tántoríthatatlanul ragaszkodni törvényeinkhez, azoknak elismertetését, életbeléptetését,követelni mindenek előtt, s szenvedni inkább az önkény vaslárma alatt, mint törvényeinket megtagadva , saját kezünkkel tenni tönkre hazánk alkotmányos szabadságát és törvényes függetlenségét, s lerombolni ,az egyedül biztos, a törvényes alapot, amelyre — ha mi arról leszoríttatnánk is — a jövő majd építhet még. A törvényeinkhez, alkotmányunkhoz s ezek mindenkövetkezményeihez való hű ragaszkodás kötelessége tehát azon első szempont, melyből én teendőinket tekintem. Első és legfőbb kötelességünknek tartom ennek folytán kifejteni, az egész világ előtt tisztán kimutatni, Ausztriával szemben törvényes állásunkat, pontosan kijelölni a viszonyt, melyben hazánknak az osztrák örökös tartományokhoz állania kell. De van még más szempont is. Eltűntek már azon idők, midőn minden állam egy elszigetelt egészet képezett s egyiknek jó vagy bal sorsa, népeinek elégedett vagy elégedetlen volta, szóval mindaz, mi kebelében történt, a többiekre nézve majdnem egészen közönyös volt. A fölvilágosodás terjedése, a napisajtó, az irodalom, s a közlekedés könnyebbé tétele, és ezek folytán a gyors eszmecsere egyes a kereskedelmi kötelékek másfelől, az érdekek solidaritását, az egyes államok között oly sokra emelték már, miszerint egyik állam sorsa a többit is közelről érdekli, miszerint egyik is elszigetelten a többitől semmit sem tehet, és annak, amely létezni és erősbülni óhajt, meg kell a többit győznie a felől, hogy az érdekükben van. Midőn tehát hazánknak független önkormányzathozi jogát kimutatjuk, meg kell győznünk a világot egyszersmind arról is, hogy ezen jog érvényre emelése érdekében van. Értve természetesen nem egyes absolut kormányok, hanem a nemzetek, az államok érdekeit. De még ezzel nincs befejezve teendőnk, mert van egy harmadik szempont is, melyről megfeledkeznünk nem szabad, mely azt igényli, hogy midőn hazánk alkotmányos szabadsága és törvényes függetlensége érdekében felszólalunk, nyugtassuk meg egyszersmind hazánk minden rangú, ajkú és hitfelekezetű lakosait aziránt, hogy az ő érdekeikről sem feledkezünk meg, azok irányában is a democratia igényei s a teljes jogegyenlőség kívánalmai szerint intézkedni akarunk. Ez három szempontból tekintem én teendőinket, e három szempontból akarok az előttünk levő indítványhoz szólani. Az elsőre vonatkozólag hazánk törvényes függetlenségét, az osztrák örökös tartományokhoz való viszonyát, a magyarközjog szempontjából, a kétoldalú kötések alapján az előttünk levő indítványban oly szépen, oly tisztán, oly alaposan kifejtve találom, hogy mindazt, mi abban erre vonatkozólag elmondatik, csak osztanom, csak pártolnom lehet, és egész terjedelmében elfogadom. De szem előtt tartva azt, hogy őseink is hasó aonllkalomnál — minő fájdalom volt elég — mindig elismertették az alkotmányt, sőt jobbnál jobb új törvényeket is alkottak annak biztosítására, az eredmény mégisaz lett, hogy a kormány amint biztosságban érezte magát, együtt szegte meg a régi, s az új törvényeket, én törvényeinknek nemcsak elismertetését, hanem azoknak — jelesen az 1848-ki sarkalatos törvényeknek — önmagunk biztosításául azonnali életbeléptetését is követelem. Hasonló alapossággal látom kifejtve hazánk integritásának kérdését, és kifejezve azt, hogy míg az ennek teljesedésétgátló akadályok elhárítva nem lesznek, a fennforgó nagy fontosságú kérdések megoldásába nem ereszkedünk. Erre vonatkozólag is kevés az, mit hozzátétetni kívánok. Ilyen az unióra vonatkozólag annak kifejtése, hogy az unió, nem mint hirdetni szeretik, 1848-ban rögtönözve életbe léptetett tény, hanem az ország mindkét része régi óhajtásának teljesítése. Horvátországra vonatkozólag pedig, az oly tökéletes szerkezetben annak megemlítése, hogy a katonai határőrvidékek viszonyainak érdekeik s kívánatukhoz mért meg