Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1861-08-01 / 31. szám
-186 Ezen czikkekben azonban a legszorosabban a magyar nemzet lelkére kötik, hogy küzdelmeiben a békés és törvényes tért semmi áron el ne hagyja, mert akkor a veszedelem kikerülhetlen. Ez a mi meggyőződésünk is, sőt nem kételkedünk benne, miszerint olvasóink is így gondolkoznak. A franczia lapok ujjal mutatnak azon eredményekre, miket a magyar alkotmányos ügy eddig is felmutathat, és azt tanácsolják, hogy ezen után maradva, előbb-utóbb, ha tán egy kis félbenszakítás után is, a nemzet visszanyerendi elévülhetlen jogait. Tudniillik, ha az ország békében marad, a német miniszterek egyátalában nem találhatnak semmi ürügyet arra, hogy erőszakosan rombolják le mindazt, amit nemzetünk másfél év óta felépített; ha pedig a német kormány nem léphet a kényszerítés útjára, nem tehet mást, mint előbb vagy utóbb fejet hajtani az igazság előtt. Fentebbi állításunk bebizonyítására, hogy mennyire bírjuk Európa rokonszenvét, idézni fogunk egy pár nyilatkozatot a franczia lapok legutóbbi számaiból.A „Patrie“ Magyarországról.) E félhivatalos közlöny így ír : „A magyar országgyűlés tegnap vette a császár leiratát. Ezen okmány, melyet a távirda eléggé részletesen ismertet meg, bizonyságul szolgálhat, hogy Bécsben a centralista párt teljesen győzött. A leirat az országgyűlés feliratának észrevételeire semmiben sem szolgáltat igazságot : az okt. diploma, és a februári patens egész erejükben föntartatnak : Magyarországnak, mint a többi osztrák tartományoknak, a birodalmi alkotmányt kell elfogadni. „Sejtettük, hogy ez így lesz, azok után, miket Vay Miklós elbocsáttatásával egyszerre hallottunk, Pesten sem vártak mást, s azért a fájdalmas benyomások nem érték a magyarokat véletlenül. „Tehát Bécs és Magyarország között a kérdés egészen világosan van föltéve. Bécs kinyilatkoztatja, hogy mit sem hajt Magyarország előterjesztéseire, hogy nem változtatja meg a birodalmi alkotmányt, hogy Magyarország Ausztria irányában az eddigi viszonyok között marad. Mindez véglegesen ki van mondva, s Pestre nézve nem maradna egyéb hátra, mint változatlanul meghajlani a dolgok új rendje előtt. „Nem ily hangon beszélt, vagy legalább nem ily akaratot tanúsított máskor Ausztria. Nem régen, még a kabinetben is voltak, akik a kiegyenlítés művét óhajtották, s ha az olasz ügyek nem vesznek békés fordulatot, ezen nézet talán győzedelmeskedik is. Valóban, addig míg a háború Velencze végett közeledni látszott, és valószínűnek mutatkozott, addig Bécsben nyitva tartottak minden utat a kibékülésre, amint ezt a józan okosság is parancsold. De miután a velenczei kérdés továbbra lett halasztva, s a közelgő háborúnak veszélyei elháríttattak, Ausztria sem tarta többé szükségesnek, korábbi határozatlan politikája mellett maradni , ezért történik, hogy a császár leiratában egy igen szigorú határozat adatik tudtul. — Mi nem vehetjük rész néven azt, hogy a bécsi kabinet a körülményekből hasznot akar húzni. Hiszen épen az ilyenekben áll a kormányok ügyessége. Nem akarjuk tagadni, hogy osztrák szempontból, s a birodalmi egység elvének tekintetéből, a bécsi kabinet, a birodalmi alkotmánylevélben Magyarország irányában, bőkezűleg járt el. Hogy ezen bőkezűség nem történt önző czélok nélkül, nem tartozik a dologhoz. Mert bizonyos az, hogy Magyarország 85 szavazattal a Reichsrathban, egyesülve a nem német birodalmi tanácsosokkal, jelentékeny befolyást gyakorlandott az ügyek menetére, amit a bécsi kabinet bizonyosan nem is feledett ki számításából. ..Azonban, hogy Magyarország csak fölvehesse ezen szerepet ■mely rá nézve ily csábító előnyüket lesz kilátásba, előbb le kellene mondania azon önállásáról, melyet visszakövetel, s beleegyezni abba, hogy nemzetisége az osztrák birodalomban felolvadjon , és meg kellene elégednie a közigazgatási önállóság azon nemével, melynek úgy sem volna egyéb sorsa, mint előbb vagy utóbb végkép elpárologni! ,,És épen ez az, amit Magyarország erélyesen és makacsul visszautasít, és nem hagyja magát elcsábíttatni ígéretek által, nem elnémíttatni fenyegetések által! „Mit tehet ez ellen Ausztria? Ha az országgyűlés nem fogadja el a rescriptumot, melyik párthoz fog csatlakozni az országban? Eloszlatja az országgyűlést, és új választásokat rendel el? vagy épen egyenes választások által akar magyar Reichsrabokra szerttenni? Ezen eszközök már előre be vannak jelentve, de ha Magyarország nem választana? a kormány csak kinevezés által fogná betölteni a magyar Reichsratok székeit ? „Mind a két eset csak arra szolgálna, hogy a kormány rendszere kárhoztassák, s politikáját rászabják még a többi tartományok is. „Ez okból a viszály megoldása koránt sincs oly közelben, mint Bécsben képzelék, az utóbbi leirat elküldése után. „Erővel le lehet igázni oly népet, mely fellázad, de az erőszakos eszközök semmit sem használnak azok ellen, akik tűrni és várni tudnak, bizalommal a jövő irányában. „Magyarország nem fog ürügyet szolgáltatni arra, hogy Ausztria csak egy puskalövést is tegyen . Magyarország passiv ellenállással és egészen erkölcsi oppositióval fog minden ellen küzdeni. „Magyarország ezen béketűrése, mely biztonságot ígér, ezen erős hit és bizodalom a jövő iránt, még nagyobb és tartósabb zavarba hozandja Ausztriát, mint akár egy átalános fölkelés tehetné. „Várjuk azon tettet, mely Ausztriát ezen helyzetéből kiszabadítandja. Elég Ausztriának az, hogy már van egy Velenczéje,most már, amint látszik, azon van, hogy egy másodikat is készítsen magának.“ (A „Liede11 Magyarországról.) A „Liede,“- Francziaország legnagyobb s legszabadabb elvű lapja, s közel 60,000 előfizetővel bír. A „Siécle,“ mely közelebbről nagyon elhanyagolta a magyar kérdést, most egy (nem magyar által) beküldött czikket tesz közzé, mely kivált a „Journal des Débats“ Weisz nevű munkatársa ellen van intézve. Czime e beküldött czikknek : „Magyarország és a külföldi sajtó.“ Ezt a „Siécle“ egyik szerkesztője, Jourdan úr, e sorokkal vezeti be : „Fölkértek a következő, a franczia és idegen sajtónak Magyarország iránti magatartására vonatkozó czikk közzétételére. Részrehajlatlanságunk kötelességgé teszi ezen forró hazafiság sugallta cáfolatot felvenni. Csak egy megjegyzést bocsátunk előre. „A Magyarország tárgyában akár Francziaországban, akár külföldön sajtó útján nyilatkozható véleménykülönbségek daczára lehetlen kételkedni azon élénk sympathiában, melyet a magyar függetlenség s magyar nemzetiség keltett Európaszerte. Hogy e nagy kérdés nem birt még átalános foglalkozás tárgyává lenni, onnan van, mivel úgy látszik, nem érkezett meg még Magyarországra nézve azon ünnepélyes elhatározás ideje, mely a népek sorsát eldönti. ,,A nemzetek bölcsesége tanítja, hogy megvan minden napnak a maga baja. Már pedig most az olasz nemzet bajánál, megszületési fájdalmainál vagyunk, melyek annyival nagyobbak, mivel megfejthetetlen ellenmondásnál fogva a franczia kormány maga tartván fenn Rómában a szentszék világi hatalmát, megfosztja Olaszországot természetes közép és legerősb cselekvési támpontjától. S mindez még csak fele a bajnak, mert a saját fegyvereinkkel fentartott világi hatalom megengedi a nápolyi exkirálynak, hogy Rómában szervezze a déli Olaszországot dúló polgárháborút. „Mielőtt új munkához fognánk, hadd végezzük be előbb Solferinonál oly dicsően megkezdett, s azóta annyi akadálylyal járt művünket. A magyar és lengyel függetlenség, Velencze fölszabadítása, elkerülhetetlenül s logikai következetességgel fog folyni az olasz nemzet diadala és szervezése után. „Európa, hála Istennek megindult az átalakulás útján, melyen mindennap új lépést kell előre tennie. Mondjanak, tegyenek akármit a múlt képviselői és közlönyei, bármily nagy legyen haragjuk, vagy siralmuk, Európa meg nem áll a czélig. Elérkezik Magyarország napja is, s semmi sem fog múlni részvétünkön. Készítsük elő e napot, de tudjunk várakozni.“ Ezután következik a „Magyarország és a külföldi sajtó“ czímű beküldött cikk : „Ha egyfelől Magyarország méltán hányja az európai sajtó szemére a hallgatást, melylyel csaknem átalánosan mellőzte ügyeit a közelebbi tizenkét évi megalázó rabszolgaság alatt, másrészt be kell vallania, hogy mióta törvényeit és szabadságát kezdé visszakérni, e tényt úgy üdvözlé az egész sajtó, mint az igazság új diadalát, a szabadság új ünnepét. Ezóta minden nyelvű és színezetű lap nagyon részvevő figyelemmel kiséri e kérdés felfedezését, mely szoros kapcsolatban állván más politikai kérdésekkel (az ausztriai birodalom egységével, az olasz egységgel és keleti kérdéssel), európai kérdéssé vált. „Amit a magyarok követelnek, oly igazságos, annyira megegyezik azzal, amit népjognak nevezünk s amit valaha a történet és természet megszentesített, hogy ha nem is lelkesedéssel, de melegen védik ügyét azok is, kik nincsenek valami különös sympathiával e nemzet iránt, csupán, mert az.