Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1861-08-01 / 31. szám

-186 Ezen czikkekben azonban a legszorosabban a magyar nemzet lelkére kötik, hogy küzdelmeiben a békés és törvényes tért semmi áron el ne hagyja, mert akkor a veszedelem kikerülhetlen. Ez a mi meggyőződésünk is, sőt nem kételkedünk benne, miszerint olva­sóink is így gondolkoznak. A franczia lapok ujjal mutatnak azon eredményekre, miket a magyar alkotmányos ügy eddig is felmu­tathat, és azt tanácsolják, hogy ezen után maradva, előbb-utóbb, ha tán egy kis félbenszakítás után is, a nemzet visszanyerendi elé­­vülhetlen jogait. Tudniillik, ha az ország békében marad, a német miniszterek egyátalában nem találhatnak semmi ürügyet arra, hogy erőszakosan rombolják le mindazt, a­mit nemzetünk másfél év óta felépített; ha pedig a német kormány nem léphet a kénysze­rítés útjára, nem tehet mást, mint előbb vagy utóbb fejet hajtani az igazság előtt. Fentebbi állításunk bebizonyítására, hogy mennyire bírjuk Európa rokonszenvét, idézni fogunk egy pár nyilatkozatot a fran­czia lapok legutóbbi számaiból.­­A „Patrie“ Magyarországról.) E félhivatalos közlöny így ír : „A magyar országgyűlés tegnap vette a császár leiratát. Ezen okmány, melyet a távirda eléggé részletesen ismertet meg, bizony­ságul szolgálhat, hogy Bécsben a centralista párt teljesen győzött. A leirat az országgyűlés feliratának észrevételeire semmiben sem szolgáltat igazságot : az okt. diploma, és a februári patens egész erejükben föntartatnak : Magyarországnak, mint a többi osztrák tartományoknak, a birodalmi alkotmányt kell elfogadni. „Sejtettük, hogy ez így lesz, azok után, miket Vay Miklós el­­bocsáttatásával egyszerre hallottunk, Pesten sem vártak mást, s azért a fájdalmas benyomások nem érték a magyarokat véletlenül. „Tehát Bécs és Magyarország között a kérdés egészen világo­san van föltéve. Bécs kinyilatkoztatja, hogy mit sem hajt Magyar­­ország előterjesztéseire, hogy nem változtatja meg a birodalmi al­kotmányt, hogy Magyarország Ausztria irányában az eddigi viszonyok között marad. Mindez véglegesen ki van mondva, s Pestre nézve nem maradna egyéb hátra, mint változatlanul meg­­hajlani a dolgok új rendje előtt. „Nem ily hangon beszélt, vagy legalább nem ily akaratot tanú­sított máskor Ausztria. Nem régen, még a kabinetben is voltak, a­kik a kiegyenlítés művét óhajtották, s ha az olasz ügyek nem vesz­nek békés fordulatot, ezen nézet talán győzedelmeskedik is. Való­ban, addig míg a háború Velencze végett közeledni látszott, és valószínűnek mutatkozott, addig Bécsben nyitva tartottak minden utat a kibékülésre, amint ezt a józan okosság is parancsold. De mi­után a velenczei kérdés továbbra lett halasztva, s a közelgő hábo­rúnak veszélyei elháríttattak, Ausztria sem tarta többé szükséges­nek, korábbi határozatlan politikája mellett maradni , ezért törté­nik, hogy a császár leiratában egy igen szigorú határozat adatik tudtul. — Mi nem vehetjük rész néven azt, hogy a bécsi kabinet a körülményekből hasznot akar húzni. Hiszen épen az ilyenekben áll a kormányok ügyessége. Nem akarjuk tagadni, hogy osztrák szem­pontból, s a birodalmi egység elvének tekintetéből, a bécsi kabinet, a birodalmi alkotmánylevélben Magyarország irányában, bőkezű­­leg járt el. Hogy ezen bőkezűség nem történt önző czélok nélkül, nem tartozik a dologhoz. Mert bizonyos az, hogy Magyarország 85 szavazattal a Reichsrathban, egyesülve a nem német birodalmi ta­nácsosokkal, jelentékeny befolyást gyakorlandott az ügyek mene­tére, a­mit a bécsi kabinet bizonyosan nem is feledett ki számí­tásából. ..Azonban, hogy Magyarország csak fölvehesse ezen szerepet ■mely rá nézve ily csábító előnyüket lesz kilátásba, előbb le kellene mondania azon önállásáról, melyet visszakövetel, s beleegyezni abba, hogy nemzetisége az osztrák birodalomban felolvadjon , és meg kel­lene elégednie a közigazgatási önállóság azon nemév­el, melynek úgy sem volna egyéb sorsa, mint előbb vagy utóbb végkép elpárologni! ,,És épen ez az, a­mit Magyarország erélyesen és makacsul visszautasít, és nem hagyja magát elcsábíttatni ígéretek által, nem elnémíttatni fenyegetések által! „Mit tehet ez ellen Ausztria? Ha az országgyűlés nem fogadja el a rescriptumot, melyik párthoz fog csatlakozni az országban? Eloszlatja az országgyűlést, és új választásokat rendel el? vagy épen egyenes választások által akar magyar Reichsrab­okra szert­­tenni? Ezen eszközök már előre be vannak jelentve, de ha Magyar­­ország nem választana? a kormány csak kinevezés által fogná be­tölteni a magyar Reichsrat­ok székeit ? „Mind a két eset csak arra szolgálna, hogy a kormány rend­szere kárhoztassák, s politikáját rászabják még a többi tarto­mányok is. „Ez okból a viszály megoldása koránt sincs oly közelben, mint Bécsben képzelék, az utóbbi leirat elküldése után. „Erővel le lehet igázni oly népet, mely fellázad, de az erősza­kos eszközök semmit sem használnak azok ellen, a­kik tűrni és várni tudnak, bizalommal a jövő irányában. „Magyarország nem fog ürügyet szolgáltatni arra, hogy Ausz­tria csak egy puskalövést is tegyen . Magyarország passiv ellenál­lással és egészen erkölcsi oppositióval fog minden ellen küzdeni. „Magyarország ezen béketűrése, mely biztonságot ígér, ezen erős hit és bizodalom a jövő iránt, még nagyobb és tartósabb za­varba hozandja Ausztriát, mint akár egy átalános fölkelés tehetné. „Várjuk azon tettet, mely Ausztriát ezen helyzetéből kisza­­badítandja. Elég Ausztriának az, hogy már van egy Velenczéje,­­most már, amint látszik, azon van, hogy egy másodikat is készít­sen magának.“ (A „Liede11 Magyarországról.) A „Liede,“- Francziaország legnagyobb s legszabadabb elvű lapja, s közel 60,000 előfizető­vel bír. A „Siécle,“ mely közelebbről nagyon elhanyagolta a magyar kérdést, most egy (nem magyar által) beküldött czikket tesz közzé, mely kivált a „Journal des Débats“ Weisz nevű munkatársa ellen van intézve. Czime e beküldött czikknek : „Magyarország és a kül­földi sajtó.“ Ezt a „Siécle“ egyik szerkesztője, Jourdan úr, e so­rokkal vezeti be : „Fölkértek a következő, a franczia és idegen sajtónak Magyar­­ország iránti magatartására vonatkozó czikk közzétételére. Részre­­hajlatlanságunk kötelességgé teszi ezen forró hazafiság sugallta c­á­­folatot felvenni. Csak egy megjegyzést bocsátunk előre. „A Magyarország tárgyában akár Francziaországban, akár kül­földön sajtó útján nyilatkozható véleménykülönbségek daczára le­­hetlen kételkedni azon élénk sympathiában, melyet a magyar füg­getlenség s magyar nemzetiség keltett Európaszerte. Hogy e nagy kérdés nem birt még átalános foglalkozás tárgyává lenni, onnan van, mivel úgy látszik, nem érkezett meg még Magyarországra nézve azon ünnepélyes elhatározás ideje, mely a népek sorsát eldönti. ,,A nemzetek bölcsesége tanítja, hogy megvan minden napnak a maga baja. Már pedig most az olasz nemzet bajánál, megszületési fájdalmainál vagyunk, melyek annyival nagyobbak, mivel meg­fejthetetlen ellenmondásnál fogva a franczia kormány maga tartván fenn Rómában a szentszék világi hatalmát, megfosztja Olaszorszá­got természetes közép és legerősb cselekvési támpontjától. S mind­ez még csak fele a bajnak, mert a saját fegyvereinkkel fentartott világi hatalom megengedi a nápolyi exkirálynak, hogy Rómában szervezze a déli Olaszországot dúló polgár­háborút. „Mielőtt új munkához fognánk, hadd végezzük be előbb Sol­­ferinonál oly dicsően megkezdett, s azóta annyi akadálylyal járt művünket. A magyar és lengyel függetlenség, Velencze fölszabadí­tása, elkerülhetetlenül s logikai következetességgel fog folyni az olasz nemzet diadala és szervezése után. „Európa, hála Istennek­­ megindult az átalakulás útján, me­lyen mindennap új lépést kell előre tennie. Mondjanak, tegyenek akármit a múlt képviselői és közlönyei, bármily nagy legyen ha­ragjuk, vagy siralmuk, Európa meg nem áll a czélig. Elérkezik Magyarország napja is, s semmi sem fog múlni részvétünkön. Ké­szítsük elő e napot, de tudjunk várakozni.“ Ezután következik a „Magyarország és a külföldi sajtó“ czímű beküldött ci­kk : „Ha egyfelől Magyarország méltán hányja az európai sajtó szemére a hallgatást, melylyel csaknem átalánosan mellőzte ügyeit a közelebbi tizen­két évi megalázó rabszolgaság alatt, másrészt be kell vallania, hogy mióta törvényeit és szabadságát kezdé visszakérni, e tényt úgy üdvözlé az egész sajtó, mint az igazság új diadalát, a szabadság új ünnepét. Ezóta minden nyelvű és színezetű lap nagyon részvevő figyelemmel kiséri e kérdés felfe­­dezését, mely szoros kapcsolatban állván más politikai kérdésekkel (az ausz­triai birodalom egységével, az olasz egységgel és keleti kérdéssel), európai kérdéssé vált. „A­mit a magyarok követelnek, oly igazságos, annyira megegyezik azzal, a­mit népjognak nevezünk s a­mit valaha a történet és természet meg­­szentesített, hogy ha nem is lelkesedéssel, de melegen védik ügyét azok is, kik nincsenek valami különös sympathiával e nemzet iránt, csupán, mert az.

Next