Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1861-05-23 / 21. szám
Politikai szélcsend. Átlapozunk vagy húsz külföldi lapot, űzve, kergetve a politikai híreket, de mint Afrika sivatagain, hiába keresünk üdítő forrást, melyből tudnivágyunkat csillapíthatnék. E roppant kietlenségben két váz mutatkozik csak, Magyarország és Olaszország, s a legjelesebb tollú levelezők, ha e két égető kérdésről semmi újat előhozni nem tudnak, látszik irmodorukról, hogy a többit mind csak szokott hírlapi bútornak tekintik, melylyel a hézagokat kitölteni szokták. Ami Magyarországot illeti, a külföldi lapok minden harmadik sorában csak Deák nagy nevével találkozunk. Most jött el hozzájok a hi. a máj. 13 ki ülés részleteiről s a „Patrie“ előterjesztvén vezérczikkében a beszéd tartalmát, s utána tévén, a mit arra a bécsi miniszteriális lapok feleltek, azon következtetésre jut, hogy emberi véges elmével ki nem lehet találni, mint fog ezen csomó békés után megoldatni? Ennyit magunk is tudunk. Másrészről Olaszország fejlődésének ügyei is zátonyra akadtak. Nem szabad csalódásban élnünk, s ne zárjuk be szemeinket a tények előtt, mert a nápolyiak lelkesedése, az olasz egység eszméje iránt, nagy részben szalmatűz volt. A turini kabinet nagy busulásba esett, miután teljesen elkészülve a velenczei harczra, egyszerre azon helyzetbe jutott, hogy válogatott csapatait a déli tartományokba kénytelen küldeni, hogy ott fegyveres erővel tartsa féken a békétlenkedőket, akik Rómából, II. Ferencz tartózkodása helyéről, folyvást izgattatnak s pénzzel és fegyveres csoportok küldésével segíttetnek. Vannak, a kik e részben Francziaország politikáját vádolják, s azt hiszik, hogy mindjárt másként fordulna a koczka, ha Viktor Emánuel Wig, a nápolyi trónt Murat herczegnek átengedve, megelégedhetnék Olaszország északi felével , sőt hogy ezen esetben Napóleon császár a velenczei kérdésben is rögtön más húrokat pengetne. E föltevés ugyan nem több puszta gyanúnál, de tagadhatóan az, hogy Napóleon császár a végsőségig tudja boszantani, és fárasztani az olasz egység barátait, s nem gondol vele, ha e boldogtalan nép otthon pártokra szakad s a Róma körül szervezett bourboni csapatok minduntalan áttörnek a határokon, de legyőzetvén csak maguknak, s elámított bűntársaiknak veszedelmét okozzák. A syriai ügy nagy zajjal jött a múlt évben világra : mindenki azt hitte, hogy a kisázsiai keresztyének védelme csak ürügy arra nézve, hogy megindíttatván a keleti kérdés, ha Oroszország észak felől előnyomulna, Francziaország a Szíriában állomásozó csapatokkal hátulról nyugtalanítaná az ozmánok roskadó birodalmát. E pillanatban ezen annyi zajt okozó expeditio utolsó perczeit számlálja. Hivatalos tudósítások szerint Billault,a franczia szenátus máj. 15-ki ülésében hivatalosan jelentette, hogy miután Anglia a franczia foglaló seregnek Szíriában további ottmaradását ellenzi, a császár megparancsolá, hogy a keletre küldött hadosztály, jun. 5-én hajóra szálljon s visszatérjen Francziaországba. A keresztyének védelmét ezentúl 6 franczia s néhány angol és orosz hadihajó fogja teljesíteni. Tudniillik a partok közelében, ameddig az Armstrong-ágyuk elhordanak. Garibaldi, múltkori kedvezőtlen sikerű parlamenti szereplése után komolyan visszavonult Caprerába. Többen kísérték őt az önkéntes csapatbeli tábornokok közöl, akikkel együtt panaszkodott a mostani tétlen világ unalmairól. Türr Nápolyba, onnan Nolába utazott, s hir szerint Vetter tábornoktól átveendi a magyar légió vezérletét. Pest, május 22-én 1861. A Politikai Újdonságok hetenkint egyezer két nagy tömött ivén jelennek meg. — Előfizetési dij január —junius, azaz 6 hónapra Buda-Pesten hashoz küldve vagy postai úton elküldve a Vasárnapi Újsággal együtt fi ft., külön a Politikai Újdonságokra félévre ft. *0 kr. ujpénsben. — A Politikai Újdonságok kiadó-hivatala, Pest, egyetem-utcza 4-dik szám alatt. (Szerkesztőségi szállás : magyarutcza 1. szám.) Végén csattan az ostor. Mindenki ismeri idvezült gróf Széchenyi hires adomáját a rákokról, amint a szakács ezen állatkákat elevenen fazékba raisva, a tűzhöz téve, de még nem érkezvén el a feltálalás percze, kissé visszahúzó, sőt egy kis fris vizet is töltött rájok, amire aztán a rákok nagyot lehelve, azt hitték, hogy most már jőnek vissza ama régi szép idők, a mikor bú nélkül úszkáltak a hűvös erdei patakban, míg végre mégis csak megfőttek. Elég alkalmunk volt ezen állapot kellemeivel 1848-ban, s az azután következő időkben megismerkedni, úgyhogy ma már mások kínos vergődésein nevethetünk, ha látjuk, hogy engesztelhetlen ellenségeink a jelen pillanatnyi politikai szélcsendben ama régi jó idők újra közeledő hajnalát vélik felismerni, amidőn a külföld elhatározó befolyással bíró körei, Ó-Angliát kivéve, helyeslő tapsokkal üdvözlék a bécsi reactio minden újabb mozdulatát. Valósággal ily kedvező s termékenyítő tavaszi idők járnak ma Ausztriára nézve. Nem azt a régit értjük, hanem azon újat, melyet Bach alapított, a diplomák és pátensek új formába öntöttek, Schmerling lovag pedig tökéletességre szándékozik vinni , ha csak valami jégeső el nem veri a szép vetést, melynek biztosítását még az Anker-ek, Vindobonák s a Phönix-ek sem vállalhatnák el. A „Presse“ tudós vezérczikkírója például, amidőn széttekint a nagy világban, körülbelől úgy jár, mint az egykori földes ur, a ki, nagyitó üveggel a szemén, nézé meg a juhnyájat s azt igen kövérnek s kigömbölyödöttnek találta. Ezen irigylendő rózsaszínű kedvében tehát asztalához ül, tollat ragad kezébe, s költői elragadtatásában megírja — nem megénekli — az 1861-ik év gyönyörű május havát, melyet az isteni gondviselés szerinte nem is más czélból adott, mint hogy e kedvező perczek alatt a centralisták befejezzék művöket, elfojtsák a függetlenségükért küzdő népek legtörvényesebb törekvéseit, s midőn mindent végrehajtottak, fekiálthassanak , hogy most már megtanítottuk a magyarokat, hogy mi az igazi alkotmányosság? Tudniillik , ha tehetik Bécsben, ami tetszik, lévén hat esztendőre biztos többségük (127 szavazat 48 ellen), amidőn bátran dekretálhatják még a miniszteri felelősséget is, mert úgy sem egyéb az szépen csengő czimnél, ily nyájas és udvarias birodalmi tanács ellenében, mint az övék! A bécsi lap czikkírója úgy veszi észre, hogy „Ausztriának közmondássá vált szerencséje az idén is valósult, mert minő volt e birodalom állapota a Reichsrath megnyitásakor és minő most! Akkor Olaszország alig várta, hogy megtámadhassa Velenczét. Herczegovinában és Bosnyákországban mozgal^^T"^ mák keletkeztek, melyeknek czélja volt haderőt szervezni, s onnan Magyar- ' k l§t§| te