Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1861-08-01 / 31. szám

31-ik szám.­­ Hetedik évi folyam. A mű­e­nA­da Pest, julius 31-én 1861. A Politikai Újdonságok hetenkint egyszer két nagy tömött ivén jelennek meg. — Előfizetési díj julius-december azaz 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy posta­úton elküldve a Vasárnapi Újsággal együtt 5 ft., külön a Politikai Újdonságokra félévre 2 ft. 50 kr. uj pénzben. — A Politikai Újdonságok kiadó­ hivatala (Pest, egyetem-utcza 4-dik szám alatt. (Szerkesztőségi szállás : magyar-utcza 1. szám.) Ébren legyünk! Tudjuk, hogy ájul. 21-ről szóló kir. leirat, mindjárt más­nap felolvastatott az országgyűlés mindkét házában. Ezóta képviselőink ülést nem tartottak, időt akarván engedni a meggondolásra, hogy ezalatt az ország közvéleménye is, akadály nélkül irányt vehessen. A képviselőhöz tagjai bizalmas körben úgy egyeztek meg, hogy bizottmányt küldenek ki azon kérdés megvitatására, hogy mit kelljen ily körülmények között cselekedni? A bizottmány úgy alakíttatott, hogy 8 tag a „felírás“, 8 pedig a „határozat“ pártból legyen. A párt elnevezés alatt azonban csak azt kell érte­nünk, hogy kik szavaztak jun. 5-én a felirat, kik a határozat mel­lett? Azóta az idők és körülmények megváltozván, ezen régi osz­tályozásnak tulajdonképi fontossága nincs. E bizottmány tagjai az úgynevezett felirati pártból : Deák Ferencz, gróf Andrássy Gyula, Szalay, b. Eötvös, Kazinczy Gábor, Gorove, Lónyai Menyhért. Az úgynevezett határozati pártból Nyáry Pál, Tisza Kálmán, Bónis Sámuel,Váradi Gábor, Csernovics P., Komáromy Gy., Podmaniczky Fr. báró. Úgy látszik, hogy a­miben ezen bizottmány meg fog állapodni, azon javaslatot az országgyűlés is elfogadandja. E pillanatban már erősen készül a válasz a királyi leiratra, s meg lehetünk győ­ződve, hogy jeles törvény tu­dóinknak és államférfiainknak meg­­erőtetésükbe sem kerü­lend, megc­áfolni a leirat állításait, me­lyek oly gyarló tollal vannak egymásra halmozva, amint tán 300 év óta még egyszer sem történt. Ért­i­ind­emellett épen egy ily töredékeny anyagból összera­kott leiratnak jutott azon sors, hogy oly követeléseket támaszszon, a­minőket Magyarország egyik királya sem tett. Tudniillik, hogy az ország alkotmánya semmisíttessék meg, s csak annyi maradjon meg belőle, a­mennyi az októberi diplomával nem ellenkezik. Ezen diploma által azonban minden, a­mi az országra nézve fontos és lényeges, kereken meg van tagadva. Az osztrákoknak még távolról sincs arról fogalmuk, mint sérti meg a magyar embert, az elsőtől az utolsóig, az oly beszéd, melyben a kormány ki meri mondani, hogy nem ismeri el az ország alkotmányának legsarkalatosabb pontjait, hogy ezután nem a tör­vényeken és szerződéseken alapuló alkotmány fog állni, hanem csak az, a­mit felülről közénk dobnak. Ha az ország elfogadná azon elvet, hogy a kormány tetszése szerint változtatgassa az alkot­mányt, megérdemlené, hogy azon pere­ben kitöröltessék a nemze­tek sorából. Elismerni, hogy a végrehajtó hatalom tetszése szerint nyirbálhassa szabadságunkat, annyi volna, mint önként felvenni a rabszolgaság lánczait. Azonban legyünk megnyugodva, mert ma is azon nemzet va­gyunk, mely többet áldozott a szabadságért, mint bármely más szomszédunk. Először megfelelendünk a leirat szerencsétlenül fo­galmazott okoskodásaira , aztán kimondjuk, hogy hazánk becsülete felett nem alkuszunk : a­mi magát a válasz szerkezetét illeti, a tö­rölköző legalább is olyan lesz, mint a­milyen a mosdó volt. Mindez az országgyűlés dolga lesz, s erre nézve legcsekélyebb aggodalmunk se legyen, mert nemzeti és szabadsági ügyeink a legjobb, s leghívebb kezekbe vannak letéve. Azonban hazánk iránti kötelességeink mindenkit vigyázatra és éberségre hívnak fel , mert az idők rendkívül nehezek és komo­lyak és hazánkat e pillanatban talán még nagyobb veszedelem is fenyegetheti, mint akár 1848. és 1849-ben történt! Igaz, hogy most nem hadseregek támadnak meg bennünket, most nem történik, hogy a szerbeket és románokat faluról falura a magya­rok kiirtására hordják : az efféléknek lejárt ideje, s a külön nemze­tiségek megismervén igazi barátjaikat, nem szövetkeznek azokkal, a­kik győzelmük után saját fegyveres bajtársaikat is csak úgy leigázták, mint a legyőzötteket, ha még nem jobban. De jöhetnek idők, s talán sokkal elébb, mintsem vélnek, melyekben a legheve­sebb megpróbáltatásoknak leendünk kitéve! Történhetik, hogy előbb-utóbb az ország népe szavazatra fog felhivatni arra nézve, hogy követeket kü­ldvén az ausztriai Reichs­­rathba, ezáltal Magyarország önállósága és szerződéseken alapuló szabadsága és függetlensége sírba döntessék. Távol legyen tőlünk, mintha nem bíznánk népünk annyiszor bebizonyított s rámolhatlanul hazafias érzelmeiben , hanem azt nem hallgathatjuk el, hogy oly ellenséggel lesz dolgunk, mely a cselszövényekben régi mester : ezen urak először majd zavarni fogják a vizet, aztán úgy forgatják dolgaikat jobbra-balra, hogy végre sok tapasztalatlan ember legjobb szándéka mellett sem találhatja el, mit kellene tennie? mitől tartózkodnia? Szerencsénkre bírunk az ország minden vidékén értelmes, és a közbizodalmát megérdemlett jeles hazafiakkal, a­kik annak idejé­ben első kötelességüknek tartandják, megnyugtatni a népet, s az­tán jó tanácsot adni, hogy mit kelljen mindenkinek, a haza jussai­nak megmentésére, cselekedni ? A külföld rokonszenve a magyarok iránt. Az irigylelkű bécsi német újságírók a múlt héten nagy lár­mát ütöttek, s fenyegették Magyarországot, hogy ha országunk nem fogadná el a jul. 21-iki kir. leirat tartalmát, azon esetre az egész külföld közvéleménye a magyarok ellen forduland. Azonban, a­mint előre is tudtuk, egészen az ellenkező követ­kezett be. A franczia kormány félhivatalos lapjai a „Constitution­­nel“, „Pays“ és „Patrie“ némely napon két czikket is hoznak egy­szerre a magyar ügyről, s azt mondják, hogy e nemzet szabadsági küzdelmének kérdése az egész mivelz Európa legélénkebb szenvére számíthat.

Next