Politikai Ujdonságok, 1866 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1866-02-14 / 7. szám

a­^­ Előfizetési föltételek 1866-dik évre: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 fit. -- Fél évre 5 ft. 'Ai Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. Igtatisi dijak, a Vasárnapi Ujság és Politikai Újdonságokat illetőleg, 1866. január 1-től kezdve. Egy, négyezer halálozott petit sor ára, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 kra­; háromszor­ vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad, Hamburg és Altonában: Hausmnstein és Vogler. — M.­Frankfurtban: Jaeger könyvkereskedése; Bécsben: Opprlik Alajos. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 ujkr. 30 Az alsóházi felirati bizottmány „Válaszfelirati javaslatát“ a Politikai Újdonságok közelebbi 6-dik számú mellék­lete gyanánt az „Országgyűlési beszédtár“ első ívében közöltük. Mit várhatunk? Olvasóink ismerik már a kép­viselőház elé terjesztett válaszfelirati javaslat teljes szövegét. Remekmű ez, melynek olvasására a hazafiak keble megindul, s áldást mond a kézre, mely megirta, és a gondolkodó főre, melyből az eszmék eredetüket vették. Az ország közvéleménye van ez iratban kife­jezve s a főváros és a vidék népeinek milliói lelkesednek fölötte. De mi történik? Kicsinyben múlt, hogy e felirati javas­latra, mely még csak a képviselőház szava­zása után válhatik felirattá, a választ előre is meg nem kaptuk. Ugyanis a német miniszterek félhivata­los lapja, a „Wiener Abendpost“ nagy han­gon írt czikket ellene s kimondta, hogy a felirat két sarkalatos követelése, tudniillik „a magyar minisztérium és a megyék helyre­­állítása, a megadható dolgok mértékét túl­haladják!“ Ha e kijelentés valóban az elha­tározó körökből vette volna származását, annak más következése nem lett volna, mint hogy reményeink újra füstbe menje­nek, az országgyűlés eredmény nélkül szét­oszoljék, s valamivel szelídebb folytatását érjük meg azon elnyomási rendszernek, mely a szomorú emlékű Zichy-Nádasdy kor­mány alatt ránk nehezült. A német félhiva­talos lap czikkét alább egész terjedelmében közöljük. Ámde ismét minden hamar megint jobbra fordult. Valószínű, hogy Budáról küldött parancs következtében, a körmére koppan­tottak a német félhivatalos újságírónak s azt mondták neki, ne avatkozzék oly dol­gokba, a mihez semmi köze sincs, mert e pillanatban a nemzet áll egyezkedésben a megkoronázandó királylyal, és a feleknek semmi szüksége arra, hogy hívatlanok is a tárgyalásokba kottyantsanak. Így történt , hogy két nap múlva a „Wiener Abendpost“ kénytelen volt szavát módosítani, s azt írta, hogy a közönség egy része félreértette őt. Nem azt mondta, hogy a magyar minisztérium megadása, meg a megyék helyreállítása a megadható dolgok mértékét túlhaladják, hanem hogy a kettőt egyszerre megadni nem lehet, miután a felelős miniszteri kormányzás össze nem egyeztethető a megyei rendszerrel. Ez már egészen másként hangzik, s most már csak arról kell vitázni, lehet-e a megyei rendszert, a nemzet ezen kedvelt ősi intéz­ményét öszhangzásba hozni a felelős minisz­teri kormányzással? Könyveket írtak már e tárgy fölött, de mi csak annyit mondunk, hogy ha a miniszterek a nemzet bizalmát bírják, soha semmi komoly összeütközésbe nem jöhetnek a vármegyékkel. Ellenben, ha mindjárt a kanczelláriai kormányforma tartatnék is fönn, mihelyt ezen dikasztérium úgy alá lesz a bécsi Staatsminisztereknek vetve, mint az említett korszakban volt: a viszályok a kormány és a megyék között mintegy megörökíttetnek. A mi reményeinket a jövő iránt illeti, ezek, miután a német miniszterek félhivatalos lapját így rendre utasították, ismét meg­újulnak. Sőt egy pesti lap, a „Pester Lloyd“, még mielőtt az említett visszavonulás meg­történt volna, oly forrásokból, miket azon szerkesztőségnek teljes oka lehetett hite­leseknek tartani, a következő közleményt vette: „Biztosíthatni vélem önt, hogy a „Wiener Abendpost“ ezúttal többet mondott, mint a­meny­nyit a budai udvarban, az irányadó körökben mondani akartak. Nem bocsátkozva mélyebben a dolog érdemébe, megjegyezhetni vélem a „Wiener Abendpost“ ellenében, hogy a magyar jogfolyto­nosságnak minden pontban elég fog létezni. A­mi e tekintetben a feliratban kifejezett követelmé­nyeket illeti, miket a félhivatalos lap a megnyer­hető dolgok körén kívül helyez, aligha épen nem a megnyerőtök rovatába fognak soroztatni, miután mindenekfelett első kérdés a jogfolytonosság tiszteletben tartása. „A korona szándékait illetőleg tudni akar­ják, hogy az országgyűlés, a felirat átadása után fel fog szólíttatni, az abban ígért tanácskozások folytatására, s a javaslatok felterjesztésére. De miután a közmegegyezéssel hozott törvények sanctiója csak a koronázott király által történhe­tik meg. Ő Felsége a koronázás és a törvények sanctiójának ad­ására egy ad hoc magyar minisz­tériumot nevezend ki. Történhetik, hogy csak miniszterelnök és belügyminiszter fog kinevez­­tetni, miután ezek ellenjegyzik a törvényczikke­­ket. Erre nézve egy előzetes eset is van, a midőn 1848-ban a magyar minisztérium elbocsátása után b. Rétsey tűszernagy személyében szintén ad hoc miniszterelnök neveztetett ki, hogy igy V. Ferdinánd király akkori leirata ellenjegyezve legyen. „Minő sorsa lesz a magyar minisztérium helyreállítása kérdésének, a törvények sanctiója, s a közjogi kérdések szabályozása után? ez ter­mészetesen a korona és az országgyűlés között létrejövendő egyezkedések tartalmától függ.“ — Legújabban újabb tünemény foglal­­koztatja a politikai köröket. A felsőházban, melyet némelyek ma is a nagyméltóságú főrendek táblájának czímezgetnek, azon eszme merült fel, hogy e ház külön válasz­feliratot intézzen a trónbeszédre, Így törté­nik ez más parlamentáris országokban is, de azt hiszszük, hogy most, a­midőn a köz­jogi kérdések még megoldva nincsenek, a mágnások táblája kissé korlátozhatná buz­­góságát. 1861-ben is a képviselőháztól fel­küldött javaslatot vették tárgyalás alá, s a javaslat akkor lett fölirattá, a midőn arra mind a két ház ráadta szavazatát. A királyi leirat is az országgyűléshez, s így mind a két táblához szólott. Ha most a felsőház csak azt írja feliratába, a­mi az alsóház ira­tában is megvan, akkor fölösleges dolgot cselekszik, ha pedig mást, akkor nincs joga hozzá, mert lényeges, s nem pusztán csak tisztelkedési tárgyakban, csak oly határoza­tok érvényesek, miket mind a két ház elfo­gadott és közösen fölterjesztett. A tábla tagjai e tárgyban előleges érte­kezleteket tartottak febr. 11. gróf Majláth Antal urnál, a ki egykor, Apponyi György előtt, udv. kanczellár volt. Nagy erélylyel kívánták, hogy a felsőháznak külön felira­tot kell fölterjesztenie. Ez ellenében gr. Pálffy József azt hozta volna fel, hogy a felsöház ne térjen el az eddigi szokástól. A felsöház eddig sohasem terjesztett fel a koronának külön feliratot; nem forog fenn ok, hogy ily újítás történjék. — A felsöháznak febr. 13-kán tartott üléséből előlegesen közöljük, hogy gróf Festetich György rövid beszédben inditvá­nyozá, hogy a ház 30 tagból álló bizottmányt küldene ki, melynek feladata volna, a trón­beszédre válaszfelirati javaslatot terjeszteni elő. Ellenében Pálffy József gróf lépett föl, a ki kívánta, hogy a ház várja meg, mig az alsóház felküldi a válaszfeliratot, s aztán azt vegye tárgyalás alá, mint 1861-ben is történt. Festetich Györgyöt legelőször b. Vay Miklós támogatta. Ranolder püspök hasonló­kép, mert mint mondá, félti a felsőházi hogy ellenkező gyakorlat által e jogát

Next