Politikai Ujdonságok, 1872 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1872-09-11 / 37. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Félvre 5 ft. U®T* Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajezárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajezárba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — bélyeg­dij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Az országgyűlést megnyitó királyi trón­­beszédet s a képviselőháznak és a főrendiház­nak a lefolyt héten tartott üléseiről szóló tu­dósításokat mai lapunk mellékletén veszik olvasóink. A „« II Z ! «.“ Az elmúlt hét a fúzióé volt csaknem ki­zárólag. Berlinben a három leghatalmasabb császár találkozik, valódi politikai kon­gresszust képezve, mely Európa békéjének biztosítékait készül lerakni. Olyan fényes és rendkívül ritka jelenet, mint több mint fél­század óta nem fordult elő világrészünkön,­­ azaz, hogy mondhatnék az egész földgömbön sem, de hát ez úgyszólván fölösleges, mert hát a többi két-három világrészen, melyben szintén fejedelmek uralkodnak , nem csiná­­lódik annyi történet egy század alatt, mint a­mennyi nálunk Európában egy fél század el­folyása alatt. És ha e berlini látványos esemény min­den roppant fontossága és szemkápráztató fénye mellett nálunk múlt héten a fúzió volt a nap­, illetőleg az egész hét hőse, már akkor méltán kérdheti a Páriz pápaiban já­ratlan olvasó, hogy váljon ki légyen ez az érdekes személyiség, kinek neve oly idegenül hangzik és merre van hazája? Mert idegen­nek kell lennie, miután még mi sem magya­ríthattuk meg nevét, kik pedig határozottan a tiszta (magyar) nyelvűség elvét követjük. Mindenekelőtt tehát saját igazolásunkra érintenünk kell, hogy a nyelvtisztaság (pu­­rismus) elvét csak a lehető legtágabb, de határtalan értelemben nem alkalmazhatjuk. Vannak szavak, melyeket magyarítani még eddig nem sikerült, s ezek közé tartozik a fúzió is. Azért hát csak jelentésére nézve mondunk annyit , hogy a fúzió körülbelül olyanforma cselekményt jelent, mint midőn két darab spanyolviaszt, melyek külön­­külön már csak egy kis körömelégetéssel használhatók, a gyertyánál összeolvasztunk. És többnyire akkor szokott történni, midőn mindegyik fél egymagában érezni kezdi elég­telenségét, és belátja, hogy egybeolvadva mindegyik fél többet nyerne, mint külön válva. A közös érdek ekkor összehozza őket és egygyé olvasztja a kettőt. Ilyen eset elő­fordul néha a politikai életben is, s valami efféle törekvés volt az, mely lapjainkat és kö­reinket e héten lázas feszültségben tartotta. Minden szentnek maga felé áll a keze, és lévén ez a fúzió kérdése legbelsőbb saját ügyünk, melynek megvalósulása rögtöni és nagy hatású leendő politikai állapotainkra, természetesen jobban érdekelt bennünket, mint a három császár sokkal nagyobb világ­­fontosságú találkozása az új német császár­ság fővárosában. Aztán emberi természe­tünkben rejlik, hogy a­mit igen óhajtunk, annak teljesülését hinni is szeretjük. És mi­vel a fúziótól a közönség nagyon örvendetes eredményeket vár, annak valószínűségében is hinni kezdett. Érthető tehát ama feszült­ség, melylyel a baloldali körnek f. hó 7-iki értekezlete elé nézett, a­hol a nagyjelentő­ségű fordulat volt végbemenendő. Nemzeti hadsereg, nemzeti bank, szabad­elvű reformok! Ezek valának egyik, a fúzió ügyében módon buzgólkodó napilapunk által előre bejelentett föltételek, melyek árán a balközép egyesülni kíván a jobboldallal. A­mi a szabadelvű reformokat illeti, az így határozatlanban odavetve, egy kissé nyúlós ígéretnek tetszett. Különben is nálunk, ki­vált a tősgyökeres magyar elem fontosabb­nak tartja a nemzeti,mint a szabadelvű politika tételeit, s ennéfogva kivált a két előbbi, és mindenekfölött a legelső tétel izgatta föl a képzeletet. Mindenki úgy vélekedett, hogy ez áron nemcsak szégyen nélkül, de dicső­­ségteljesen egyezhetne ki a baloldal, sőt vol­­takép ez nem is volna egyezség vagy fúzió, hanem az ellenzék teljes, fényes diadala. De hát mi lehet az oka, hogy ez most egyszerre lehetővé vált? Talán egy új Sadova? Talán elfogyott, megsemmisült a közös hadsereg a választási küzdelmekben? És ha ez most kivihető, miért ezért alkudni a balközéppel? Talán annak engedelme nélkül a fejedelem ez engedményekre nem hajlandó? Ilyetén kételyek, úgynevezett skrupulusok támad­tak egynémely higgadtabb agyban. S a­mi aztán fokozta a zavart, megjelent az ellenzék legmérsékeltebb tagjának, Ghyczynek egy nyilatkozata, melyben határozottan tiltako­zik azon föltevés ellen, mintha ő a felebbi három föltétellel megelégedni hajlandó volna. Az ördögbe, tehát még ennél is többet kí­vánnak? Talán csak előre tudják már, hogy Berlinben nem kevesebbet végeznek, mint megalapítani a hajdani nagy Lajos biro­dalmát? No de talán majd enged valamit a bal-­­ oldal, azonkép a jobb, s az egyezség mégis létrejön. Est modus in rebus! Csinja-binja van a dolognak. Ha csak annyi lesz is elérve, hogy az országgyűlésen agyonbeszélési és egyéb botrányokkal nem fogják akadályozni a törvényhozás gyorsabb menetét, már az által is sok lenne nyerve. Hiszen a fúzió eszméje már magában foglalja — nem a le­mondást, hanem a kölcsönös engedést. Ilye­tén tépelődések közt telt el az idő, a míg a vasárnap reggele megvirradt, és meghozta a hírt, hogy a hegyek — nem szültek ezút­tal semmit, hanem talán majd máskor fog­nak szülni. A baloldali kör azt határozta, hogy nem veszi tárgyalás alá Ghyczy indítványát, de ezt nem utasította el föltétlenül, hanem csupán azon kijelentéssel, hogy annak tár­gyalásába csak akkor ereszkedhetik, ha ne­talán a Deákpárt részéről e föltételekre vo­natkozólag nyilatkozat történnék. A bal­oldali kör ama kifejezése, mely szerint 67-ki programmjának módosítása vagy el­ejtése iránti tárgyalásától nem idegen, ha legalább a programm egy részének telje­sítését remélheti, arra enged következtetni, hogy az ügy egyátalán nincs végleg elejtve, és a két párt vezető elemei között kölcsönös, illetőleg együttes tanácskozások még majd csak ezután veendik kezdetüket, és úgy le­het, gyorsabban folynak majd, miután most már az első lépés nehéz és kényes kérdésén túl estek. Hogy ki tette meg ezt? Azt czél­­szerűbb és tapintatosabb nem vitatni sokat. A baloldali kör múlt szombati ülése, mely­ben a párt szellemi főnöke előadta javasla­tát a közeledésre és netalán egyesülésre, és a­melyben a kör kimondta, hogy e javaslat tárgyalásába bocsátkozni hajlandó, ha a Deákpárt részéről olynemű ajánlat érkezik, mely 67-i programmjuk legalább egy részé­nek valósulását ígéri. — ez ülés eme két ho­­zama mindenesetre képez egy, még pedig nagy lépést, akár elsőnek, akár másodiknak nevezzük azt. Ezáltal mintegy föl van híva a kormánypárt, hogy akár milyen kedvező vagy kevezőtlen, de valami feleletet minden­esetre adjon. Hogy az elvi dolgokban bizonyos hajlam van a kölcsönös engedésre, azt föl kell téte­leznünk mint bizonyost már az eddig tör­téntek után is. Mert ennek kölcsönössége nélkül e mozgalom meg sem indul és nyil­vánosságra semmi esetre sem kerül. Más kérdés azonban, és tán a nehezebb, hogy le-

Next