Politikai Ujdonságok, 1873 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1873-03-26 / 13. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Félévre 5 ft. Vago Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr.­mer Hirdetési díjak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Klausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyegdij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Figyelmeztetés: S márczius-hó végével az évnegyedes előfizetések ideje lejárván, tisztelet­tel felhívjuk előfizetőinket, hogy előfizeté­seiket mielőbb megújítani szíveskedjenek. Előfizetési feltételek: A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Évnegyedre (ápril — június)........................2 ft 50 kr. Félévre (ápril—szeptember).........................5 » — » Háromnegyed évre (ápril —dec­ember) 7 » 50 » Csupán a Vasárnapi Újság: Évnegyedre (ápril június)........................1 ft. 50 kr. Félévre (ápril—szeptember)........................3 » — » Háromnegyed évre (ápril—dec­ember) . . 4 » 50 » Csupán a Politikai Újdonságok: Évnegyedre (ápril—június).........................1 ft. 25 kr. Félévre (ápril szeptember........................2 » 50 » Háromnegyed évre (ápril—deczember) . . 3 » 75 » CHF" Egyes előfizetések legczélszerűbben postai utal­vány által eszközölhetők, a­melyre bérmentesítésül csak egy darab 5 krajczáros bélyeg kívántatik. Tíz előfizetett példányra gyűjtőinknek egy tisz­­teletpéldánynyal szolgálunk. Pest, márczius-hó 18­3. A Vasárnapi Újság és P. Újdonságok kiadó­hivatala (Pest, egyetem-utcza 4. sz.a.) A mi bank kérdésünk. A franczia­­porosz egyezmény. Alig vonult el az előbbi héten a kor­mányválság baljós jellege fejünk fölött, már egy más természetű, de szintén komoly, a­mennyiben ismét egy másik, talán leggyön­gébb oldalunk sebeire emlékeztető válság köszöntőé nálunk. Még nem tudjuk ma, mi­ként fog ez lefolyni, de annyit már sejtünk, hogy akár jó, akár gonosz, de ezúttal min­denesetre csattanósabb lesz a kifejtés, mint a legközelebbi alkalommal. Ebből a másfél év óta fejünk fölött lógó felhőből végre aligha le nem üt a mennykő, csak az a kér­dés, Bécsbe-e vagy Budapestre? Értjük a bankkérdést, mely már mint egy mérges kelés odáig érett, hogy vagy kifakad magától, vagy műtétre lesz szükség Az ügy e pillanatig ránk nézve igen kedve­zőtlen színben mutatkozott, de e perezben úgy tetszik nekünk, mintha épen ama kö­rülményben, hogy a kedvezőtlen helyzet egész a kiállhatlanságig fokozódott, rejlenék a részünkre szerencsés megoldás lehetősé­gének kilátása. Egy félénk, gyönge természetű egyén hónapokig szenved fogfájásban, mert nem meri magát elszánni a kihuzatás gyökeres, de drastikus, és bátor elszántságot köve­telő műtétére. Végre a kín oly borzasztó fo­kot ér el, hogy a szenvedő már nagyobbnak érzi, mint a minő lehet a kihuzatás tortú­rája. És ekkor már nemcsak kész a mű­tétre, de valósággal óhajtja azt, és szinte ered azután, hogy az addig rettegett műtő­eszköz alkalmaztassák. Talán nekünk és kivált kormányunknak is szüksége volt arra, hogy ez idült bánta­­lom ily heveny bajjá fejlődjék. Élannyira, hogy azt kell gondolnunk, miszerint, ha nem volt is szándékos eljárás kormányunk részéről a hosszú halogatás, de talán nem is o­roszul történt, hogy türel­münk ily nehéz próbára lön téve, mert talán mostanság kissé aluszékony önérze­tünknek szüksége volt arra, hogy Bécs elbi­zakodott börzelovagjai ily mélyen vágják be­léje arany sarkantyúikat, mert annyi tény, hogy ma oly pillanat, illetőleg oly fölötték kedvező hangulat állott elő a nemzet meg­bántott önérzetében, miszerint ha a kor­mány e jól fölfeszült húrokat ügyes kézzel találná megérinteni, erre oly átalános egyet­értés hangja lenne a határozott válasz, mi­nőre a harmadfél évtized előtt lezajlott nagy napok óta nem emlékezünk. Az a Bécs, mely nagyrészt a mi kánaáni zsírunkon szedte meg magát annyira, hogy már ma azt hiszi, miszerint potroha súlyá­val elég lesz egyszerűen ránk feküdnie és minket, miatta elsoványodott keszegeket papírvékonynyá fog lapítani, ma pöffesz­­kedve, zsebeiben aranyait csörgetve, gú­nyos arc­c­al azt veti szemünkre, hogy szegények, koldusok vagyunk. És ebben fájdalom, van valami igaz, ha a szegénysé­get — a maga állásával szemben — anyagi, hogy úgy mondjuk, börzei értelem­ben veszi. De e brutálisan lelketlen gúny­­nyal aztán föl is hí bennünket arra, hogy mutassuk meg neki, miszerint e szegénység talán csak viszonylagos, és semmi esetre sem oly föltétlen, hogy bennünket meg­adásra kényszeríthetne. Földí bennünket arra, hogy mutassuk meg neki, miszerint ha neki van sok pénze, a­mi nekünk nincs, de ellenben van nálunk olyan czikk bőven, a­mi meg náluk hiányzik. Vagyis, hogy itt van magyar hazafiság, önföláldozásra képes nemzeti lelkesedés, mely már itt hébehóba nagy dolgokat művelt, melyek­ről Bécs is tudna valamit beszélni, ha egy kissé visszaemlékezni akarna. Nem tudjuk e perezben, mi terve van a kormánynak, de ha e labyrintból kimenek­vésre nem volna más kivezető út, mint a nemzeti önérzetre és hazafias önföláldozásra való hivatkozás, azt hiszszü­k, hogy erre a kedvező és szerencsés pillanat elérkezett, s ha nincs más választása, mint ez utóbbi és a Bécs bankára előtti szégyenletes meghátrá­lás, akkor nem kétkedünk, hogy melyik utat fogja választani, hacsak arra nem szánja el magát, hogy fölvállalt tárczáitól meg­válva megátráljon. Egy óriás példa épen előttünk van. Mintha nem is volna elég a Bécsből eredő leczke fölbuzdításunkra, a véletlen, mely ez­úttal nevét látszik meghazudtolni, a legfé­nyesebb példáját tünteti elénk annak, mire képes oly nép, melynek önérzetét a legna­gyobb fokú szerencsétlenség és megalázta­tás nemcsak meg nem ölte, de sőt inkább, ha netalán kissé elszunnyadt, ismét föléb­resztette. A franczia fellengő géniusz nem hiába mindig szerelmes volt a csodákba, de meg kell vallani, hogy olykor sikerül is neki olyasmit tenni, a­mi a köznapi gondolkozás előtt valóban csodának tetszik. Midőn ezelőtt két évvel a győző német császárság a fran­czia nemzetre kivetette az öt milliárd hadi­költséget, sokan azt hitték, hogy e mesés összeg kifizetésének lehetőségét talán maga a győztes ellenfél sem hiszi, hanem nyakába akasztja a legázolt szomszédnak azért, hogy az e teher alól soha ki ne szabaduljon. Ezen eddig még a pénzek történetében, soha nem szerepelt összeg egy olyan nagy kőnek tet­szett, melyet a vízbe lökött hulla nyakába szoktak a gyilkosok kötni, a czélból, hogy az a vizfenékről soha a fölszinre föl ne ver­gődhessél De az a franczia nemzet, mely megmutatta nem egyszer, hogy nagy tud lenni a csaták terén, tetszett magának ama dicső­ségben, melynek fénykörét azáltal emelte homloka fölé, hogy megmutatta, miszerint nagy tud lenni a gyümölcsöző munkásság és takarékosság terén is. Vegyük a dolgot prózaibb, reálisabb szempontból. Korunk­ban a munkásság, s ennek gyümölcse, a pénzerő, oly nagy szerepet játs­znak, hogy midőn a franczia nemzet a négy évi határ­időre kötelezett öt­ezer millió frankot két ével hamarabb lefizeti, ezzel újbóli föl­­emelkedése lehetőségének oly zálogát adta.

Next