Politikai Ujdonságok, 1877 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1877-01-03 / 1. szám

ELOFIMTÍST^ÖbTETÉLEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. 1-ső szám. XXIII évfolyam. HIRDETÉSEK DIJA: Egy hatszor hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatksnil 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczir. Bélyegdij külön minden igtatás ul&n 30 zrajczir. Kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Béeeben : Hanaenateiu és Vogler, Wallfiechgasse Nr. 10. Мооие R., Seilerstätte Nr. 2 és Oppellk A. Wollzeile Nr. 22. Előfizetési felhívás VASÁRNAPI ÚJSÁG és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK 1877. évi folyamára. (Ismeretterjesztő és politikai hetilap. — Az egyik számos eredeti képpel illusztrálva ; a másik rendkívüli mellékletekkel bővítve.) Postai szétküldéssel vagy Budapesten házhoz hordva a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok , együtt Egész évre............................. 12 ft. Félévre ........................................... ... 6 „ Cs upán a Vasárnapi Újság: Egész évre....................................................................8 ft. Félévre........................................................................4 ,, Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre............................................. 6 ft. Fé lévre........................................................................3 „ §/ЩГ~ Az előfizetések legczélszeriibben postautal­vány által eszközöllietők. A Vasárnapi Ujság és Politikai Újdonságok kiadó-hivatala (Budapest, egyetem-utcza 4. szám.) HETI SZEMLE. Meglátszik, hogy nem a népek, hanem a diplomaták csinálják mai napság a történe­tet; mert a mikor a népek nem engedik magukat gépekként, igavonó házi jószágként fölhasználtatni, akkor bizonyos nagyfontos- ságu események nem igen szoktak összetalál­kozni a kalendáriummal. így kapták a keleti népek —• s illetőleg Európa maga is — a török alkotmányt, karácsonyi ajándékba; így kapjuk a két havi fegyverszünetet — újévi ajándékba. A diplo­mata urak valósággal már kis gyermeknek — vagy talán cselédségnek ? — alighanem annak! tekintik a világot, melynek kriszt- kindliket, újévi csecsebecséket ajándékoz- gatnak. Különben miért ne tennék, ha tehetik ? Ha a világnak tán a francziánál is háborgó- sabb — táblabiróink nyelvén „turbulens“ — népe, a magyar is olyannyira megfoghatla- nul elhagyja magát, hogy már több mint egy évtizede vakon követi majd ez, majd amaz irányú vezéreit, a nélkül pedig, hogy azok politikájának sikere igazolná némileg a biza­lom föltétlenségét ? Némileg mondjuk, mert nincs és nem volt soha oly tökéletes halandó, a kinek politikáját öntudatos és önérzetes népnek czélszerü vágj; illendő volna vakon követni. A példa nagyon ijesztő, de azért még sem ijedünk meg tőle, mert az ijedtsé­get arra tartjuk föl magunknak, a mitől nem kellene megijedni. A 67-diki korszakos év I után elharapózott nálunk borzasztó mérvben a korrupczió; kifelé — Ausztriával szemben — és itthon irtózatosan roszul gazdálkod­tunk, elszegényedtünk, s azon ponton állunk, I hogy azon Ausztria foszszon meg az alkot­mányosságtól s önállástól, melynek mi az alkotmányosságot megszereztük és melyet mi a 66-ki vereség fenyegető következményétől, a végenyészettől nagylelkű engedékenységgel és mérséklettel megmentettünk. Most meg külpolitikánk jár olyan mély­séges meredély szélén, hogy szédülünk, ha ! annak sötétébe alá tekintünk. De mert mi hallgatunk, s mintha menthetlenül elveszet­teknek tartanók létünket, engedjük kormá- nyoztatni magunkat az örvény felé. Ez valóban megmagyarázhatlan, szinte lélektanilag természetlennek tetsző jelenség, mert hiszen az egyes ember a végveszély perczében a szalmaszálhoz is szokott kap­kodni. Úgy látszik, a népekre nézve e sza­bály kivétel alá esik, vagy legalább minket illetőleg, mert mi meg a szalmaszálhoz se kapkodunk. Az aléltság olyan nagy fokú, bogy a hatalom, mely a köz vélemény nyel ellenkező irányt követ, már még érdemesnek sem tartja ez irányt buzgón, melegen ajánlani, jónak bizonyítgatni, egyszerűen a némaság megvetésével megy a maga utján, tudva, látva, hogy az a közvélemény mondogat, makog ugyan ellene valamit, de csak mint a ki lidércz-nyomás alatt álmában beszél, a nélkül, hogy mozdulni képes volna, nézetei érvényülését erőltetni. Nem hiába uszunk orosz áramban: tanul­juk, szokjuk már előre a föltétien engedel­mességet, mely az orosz politikai vallás első és legfőbb hitágozata. Hanem hát van még mindig — gond­viselés, és mi, egyéb keleti vonásaink közt, megőriztük híven a gondviselés iránti ha­tártalan bizalmunkat. Meglehet, hogy ez majd most is megment bennünket, hiszen némi jelek mutatkoznak is arra, hogy ez nem épen lehetetlen. Ha tudniillik az orosz kolosszus, melytől való félelmünk, illetőleg politikusaink félelme a meredtségig gémberedett, a cselekvés pilla­natában nem mutatkozik olyan erősnek, mint a minőnek a hátrálás bölcseségének hirdetői képzelték. Csakugyan ez az orosz jeges rém azon mérvben látszik egyre gyöngébbnek, melyben hosszas fenyegetőzései megvalósításának pil­lanata közelit. Hiszen már egy év óta több­ször fölemelni látszék fenyegető öklét ütésre és mindannyiszor meg csak lebocsájtá azt. Ez valóban már kezd igen gyanúsnak föltűnni. íme a törököt már egy év előtt nem is betegnek, hanem szinte halottnak kezdte hi- resztelni nemcsak halálos ellene, a ki örökére vágyik, de régi barátai is a halál eshetőségét kezdték számításba venni. A hadak történetében stem fordult elő még, hogy egy támadó hatalom, miután éve­ken át készült elő a hóditó műveletre, azon perczben, midőn végre a fenyegetett fél szembe fordul vele, hogy no hát isten neki — lássuk a medvét — üss ha tudsz! — akkor ez a támadó hatalom bizonyul készületlennek és képtelennek a liarcz megkezdésére. Ki hitte volna ezelőtt egy évvt! midőn a török a lierczegovinai mozgalommal szem­ben oly lanyhán járt el, hogy ez tán csak a ' megvetés tétlensége, vagy taktika, s midőn egy év múlva már az orosz tartalékkal föl­lépő jelentős szerb sereget is leverte, s mi­dőn az orosz már féléven át készül, fenyege­tőzik a török állam megsemmisitével, hogy ekkor egyszerre nem a beteg — a tetszha­lott török, hanem az orosz hetvenkedő óriás, a lióditni — megsüállani szándékozó óriás lesz az, a melyik egyre visszahátrálni lesz kénytelen és egyre újabb, hónapokra terjedő fegyverszüneteket eszközöl ki maga számára, mert hát ő még mindig nincs készen, — mi több — kisül, hogy a rendetlenség, az erkölcsi 1 romlás, a sikkasztás, a korrupczió divó gonosz növénye nem is a mohamedánság földjén diszlik, legalább nem annyira, mert ellenke­zőleg, ott a liazafmi lelkesedés ölt egyre na­gyobb mérveket, — hanem az orosz sereg az, melyről már a hadjárat megkezdése előtt olyan baljós hírek keringnek, mint a múlt franczia, osztrák hadjáratok alatt ez utóbbiak­ról csak a szenvedett vereségek után jöttek napvilágra ? És még a szerencse, a véletlen, a végzet, hadviselésekben oly fonytos tényezők, még ezek is az orosz ellen fordulnak mindjárt a kezdeményezés napjaiban. Az orosz hadvezér nagy ünnepélyesen fölkötött kolomppal elin­dul a liadsereghöz, a táborba, és a legelső tény, melylyel a nagyszerű miveletet föl­avatja, nem is az, hogy, mint egy liajdan- kori előde, a határra érve, hasra esik. de a

Next

/
Thumbnails
Contents