Politikai Ujdonságok, 1877 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1877-01-03 / 1. szám
1. SZÁM. 1877. XXIII. ÉVFOLYAM. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. a keleti szlávoknak akár direkt urává, akár diktátorává legyen, vasabroncs, mely agyonszorit; osztozkodni annyi, mint szaporítani a szétrepesztéshez az ékeket. Nem is hihetem én, hogy ezen veszélyes tradicziók az alkotmányos formák keretében mozgó kormánykörökben kísérthetnének. De vannak extra-konstitutionális körök, befolyásos körök, melyek ezen traditionális politikához ragaszkodnak, mert megkedvelték amagy zenehangokat, melyek, valahányszor az osztrák elvesztett valamit, mindig azt énekelték : „menj kárpótlásért keletre.“ Ezek aggasztó dolgok. És az tény, hogy az aggodalmak eloszlatására, a kedélyek megnyugtatására a magyar kormány ekkorig semmit sem tett. Ez ezen sötétben hagyta a nemzetet. Minden határon túl vitte a zárkózottságot, mely bizonyos fokig tanácos lehet, de túlságba vive, hiba, rosz számítás, ügyetlenség. Tehát, miután a situáczió veszélylyel fenyeget, a diplomáczia nem nyújtott megnyugtatást, a múltak tradícziói aggodalomra adnak okot, s ennekloszlatására a kormány semmit sem tett, nemcsak természetesen következik, de sőt az önfentartási kötelesség parancsolja a nemzetnek, hogy állást foglaljon a keleti kérdésben, hogy a közvélemény nyilatkozzék, miszerint tudva legyen a világ, a kormány előtt, minő politikai irányt tart létérdekeivel megegyezőnek, minőt ellenkezőnek nemzetünk? minő irányban lehet számítani a magyar nemzet lelkesült támogatására, melynek érzelmeit e kérdésnél nem venni számításba, bizony oktalanság volna. Ez: t. i. a közvélemény nyilatkozatának szüksége volt az első kérdés, melyet jónak láttam tisztába hozni. Második kérdés az, van-e az egyetemi ifjúságnak joga, hivatása a közvéleményhez érzelmeinek nyilvánításával hozzájárulni? Boldog isten! már hogyne volna? Hiszen önök nem gyermekek, uraim ! A közélet küszöbén állnak. Egyetemi polgárok ! Önök a hazának polgárai! Egy kézfordulat alatt odáig mehet a válság, hogy önök tantermeinek ajtai bezárathatnak, miszerint önök izmos karjaikkal a hazát védjék, s a haza érdekeiért ifjontan férfias szíveiknek vérét ontsák! S önöknek ne lenne joguk, hivatásuk azt kitüntetni, hogy melyik politikai irány az, mely önök áldozatkészségére számíthat? Karjaik izmait megaczélozza, s önökből hősöket csinál, küzdeni, vérzeni, halni készeket? Ki érezzen melegen a hazáért, ha még önök s kortársaik sem éreznének ? Nem a fölött kell megütközni, hogy önök a közügyek iránt már érdeklődnek, hanem a fölött volna ok aggódni, ha ily fenyegető veszélyek kilátásánál önök közömbösök maradnának. Hogy ez nem így van, nagyon jól van. Önök kitüntették a keleti kérdés felől nézeteik politikai irányát. Hazafias kötelességet teljesítettek. Hogy tüntetésüknek török rokonszenvi szint adtak, én abban sem hibát, sem tapintatlanságot nem találok. Csak czélzatos részakarat köthet ehez oly ferde magyarázatot, mintha önök akár a török zsarnoksággal rokonszenveznének, akár a szlávok iránt gyűlölettel, szabadságuk iránt ellenszenvvel viseltetnének. — Szabadnak lenni egy dolog. Orosz szolgának lenni más dolog Az elfogulatlanság másként nem ítélhet az önök tüntetéséről, mint úgy, hogy az orosz nyomással, az orosz támadással szemben önök a török érdekeit hazánk érdekeivel azonosoknak tekintik, annálfogva természetesen a törökökkel rokonszenveznek. Ez helyes felfogás. Logikus következtetés. — A higgadt, mérsékelt szellemű „Journal des Debate“ nem rég oda nyilatkozott, hogy a keleti kérdésnél a vélemények bábeli zűrében egyedül a magyarok gondolkodnak logikailag. Álljon is meg a magyar e logika mellett. Ellenvettetett, hogy azért kellett volna önöknek ily színezetű tüntetéstől tartózkodniok, mert az ellenkező színezetű tüntetést provokálhat. Ez helytelen ellenvetés. Oda megyen ki,hogy a magyar nemzet hallgasson. Hagyja a vészt nyakába omlani, bárgyún, tétlenül, hallgatagul. Aztán nincs is az ellenvetésben logika, mert vagy nincsenek nálunk emberek, kik az orosz panszlavistikus törekvéseivel rokonszenveznek, vagy vannak. Ha nincsenek, nincs aki provokáltassék. Ha vannak, jó őket a sötétből napfényre hozni. Kevésbbé veszélyesek, ha ismertetnek. Nem akarni ismerni az ellenséget, nem védelem. A tüntetés folyamában lehettek hibás incidensek. Ilyen a szultánházi távirat. Nemzetközi politikai ügyekben külfejedelmekkel érintkezni az állam atributióihoz tartozik. Magántestületek ezt nem tehetik, még vármegyék sem tehetnék. Egyes ember, ha elfogadják, beszélhet, levelezhet akárkivel akármiről. De testületi érintkezés, az egészen más. Az is meglehet, hogy a szerkesztvényekben nem minden kifejezés volt szerencsésen választva. Például az, hogy a törökök a czivilizáczió őrseinek, vagy bajnokainak neveztettek. Hanem én nem gondolom, hogy a sok zaj, melyet ez fölköltött, méltányosan ítélt önök szándékairól. Előttem legalább világos volt, miként önök csak azt értették, hogy az orosz hatalom terjeszkedése az európai czivilizácziót is veszélylyel fenyegeti; tehát a török birodalom integritásának fentartása s a porta fenhatóságának épsége az európai polgárisodásnak is érdekében van, minthogy ama terjeszkedés ellen védgátat képez. És ez igaz. Csak a kifejezés volt roszul választva, ámbár az épen nem újság a történelemben, hogy nem czivilizált nemzetek is képezhetik a czivilizáczió védbástyáját. Bizony a magyar és horvát sem állottak valami magas fokán a czivilizácziónak azon időben, midőn az akkor a török által (mint most az orosz által) fenyegetett európai czivilizácziónak őrsei, bajnokai, védbástyája voltak, s azt mégis mentették Szigetvárnál. Hanem a kifejezésekre bizony vigyázni kell, nehogy félremagyarázatokra szolgáltassanak alkalmat. De ezek és hasonlók, sem a tüntetési szándék, sem a színezet helyességén nem változtatnak. Ennyit a múltról. Tartsák meg önök az élet minden viszontagságai közt a haza önzéstelen szeretetére az ifjú szív melegét. Ne szálljon soha homály tiszta meggyőződéseik zománcaira sem csábok, sem küzdelmek közt. Fogadja ön barátságos kézszorításomat. Kossuth: Uj-évi üdvözlések. A politikai pártok szokásos uj-évi üdvözléseikor ezúttal fontos politikai nyilatkozatokat vártak, de a beszédekben inkább jó kívánatokat, szép reményeket és hazafias fölbuzdítást találunk, mint pozitív kijelentést a helyzetről, útbaigazítást a követendő irányokról, határozott megjelölését a kormány által követett akciónak. A szabadelvű párt tagjai újév napján délelőtt nagy számban gyűltek össze s Gorove pártelnök vezetése alatt Tisza miniszterelnök lakására mentek, hol Tisza, Széll, Perczel, Szende és Trefort fogadták a párt nevében történt jókívánságokat és bizalmi nyilatkozatokat. Gerve István a párt bizalmáról biztosítván a kormányt, szólt a nehézségekről, melyek megoldásra és tapintatra várnak. Aztán így folytatta : „Gondjaink közepette tudjuk s a legmélyebb hálaérzelemmel méltányoljuk, hogy az ország békéje fölött egy igazságos, s népe által szeretett fejedelem őrködik; tudjuk, hogy koronája tanácsában a meggondolás vezeti a béke fentartásának művét s ezen hitben megnyugvással és bizalommal tekintünk fel a fejedelem felé s felétek, kormányunk felé. (Elénk tetszés.) De ha meggondoljuk, hogy sokszor a legmélyebbre ható meggondolásnak s legerősebb akaratnak sincs hatalmában minden válságot kikerülni, lehetetlen rá nem mutatnunk a nemzet azon higgadt és elszánt magatartására, mely máris megmérte a nehézségeket, megmérte az áldozatokat, máris számolt kötelességeivel a haza iránt s lelkesülten fogna csoportosulni fejedelme és kormánya körül, ha elérkeznék a pillanat, védelmére kelni az ország jövőjének.“ (Átalános tetszés.) Majd az Ausztriával folytatott alkudozásokra térve át, így szólt: „Lehetetlen nem látni azon törekvés jeleit, hogy jogos igényeink daczára elzárassanak hazánkra nézve azon források, melyekből minden nép meríti anyagi jólétének elemeit. Keserű a tapasztalás minden komoly hazafinak, keserű a közelebb, a távolabb fekvő következmények miatt, — az, — mert megvan az ok aggódni a felett, hogy ily törekvés megingathatja nemzetünkben a hitet, hogy a százados nyílt és alattomos súrlódások valahára véget értek s a megnyert egyetértés alapján fejlődhetik a jólét úgy a két félnek, valamint az összes monarchiának javára s aggódnunk kell a felett, hogy megingathatja az összetartozás erős hitét, mely a nemzetben mélyebb nem volt soha, mint a közelmúltban. A mi kormányunk feladata és a mienk nem engedni rést ütni az összetartozás ez erős hitén, nem engedni gyöngülni, enyészni azt, de másrészt a mi kormányunk feladata és a mienk, megóvni a nemzet fejlődésének életfeltételeit.“ Tisza Kálmán néhány szívélyes, a megtiszteltetést megköszönő bevezető megjegyzés után így szólt: „Én magam is a legnagyobb biztosítékot azokban keresem, amiket tisztelt barátunk elmondott, mert én legalább azt tanultam történelmünk lapjairól, hogy ez országot, nagyobb baj még sohasem érte, mikor egyfelől oly szerencsés volt, hogy együtt érezhetett fejedelmével (Nagy tetszés) és mikor másfelől a hazafiak kebelében megvolt a higgadt elszántság : szembeszállani a hazáért, ha kell, minden bajjal. (Elénk tetszés.) Bár gondolnák is meg azok, kik bajainkat, a létező bonyodalmakat túlságos nagyoknak festik, s kik isten tudja már minő veszélyeket látnak bekövetkezni, hogy ha ez által nem zavartatik is meg — a nemzetnek lelki nyugalma, de vannak bizonynyal, kik egyfelől nem veszik maguknak a fáradságot ez ország s e monarchia viszonyait kellően tanulmányozni, s vannak mások, kik a magunk által hirdetett gyengeséget, a mindenben veszélylátást öntudatosan zsákmányolják ki. Pedig bármiképen vélekedjék is valaki, a gyakorlati politikában barátai, s ha a veszély persze csakugyan eljön, szövetségesei csak az erősnek vannak. A gyengét az egyik rideg közönynyel, a másik kárörömmel, a nemesebb lelkűek sóhajjal és könynyezve, de elesni hagyja mindenki. (Tartós helyeslés.) Ami a kormányt illeti, feladatának tekinti eddig, tekinti ma is, megóvni az ország érdekeit úgy, hogy megóvassék az ország békéje is (Tetszés) és ezentúl is nem remény nélkül fogunk ezen czélra törekedni. Teszszük ezt pedig annyival inkább, mert én legalább azon erős meggyőződésben vagyok, hogy egy nemzet vérét és vagyonát nem szabad igénybe venni sem dicsvágyból, sem türelemvesztésből, sem még az igen méltó felháborodásból sem. (Tetszés) hanem ezt igénybe venni csak akkor lehet, midőn a nemzetnek, az államnak jogait, érdekeit máskép megvédeni lehetetlen. (Tartós tetszésnyilvánítások.) Azt hiszem, nem csalódom abban, hogy mennél inkább meggyőződik valamely ország vagy nemzet arról, hogy kormánya mindent megtett arra, hogy vérét, vagyonát ne kelljen rendkívüli eszközökkel igénybe venni, annál készségesebben fogja azután meghozni az áldozatokat, mert tudni fogja, hogy ezt már nem másokon, hanem egyes egyedül és kizárólag saját érdekében kell tennie. (Zajos helyeslés és tetszés.) Hála istennek, ezen idő nem érkezett el, s van reményünk, hogy igyekezetünket siker koronázandja abban, hogy ne is érkezzék el. De ha elérkeznék, öntudatában annak, hogy elkerülésére mindent megtettünk, teljes bizalommal fogunk hivatkozni a nemzetre. (Tartós élénk tetszés.) Ami a másik bajt, a másik bonyodalmat illeti, melyet tisztelt barátunk megemlített, ismeretes előttetek a kormánynak ez irányban követett eljárása; ismeretes előttetek a czél, melyet magának kitűzött. E czél nem volt más és nem más ma sem, mint minden lehetőt elkövetni a végett, hogy hazánk érdekeinek megfelelőleg intéztessenek el az itt szóban levő kérdések a nékül, hogy e miatt meglazulniok kellene a tisztelt barátunk által is hangoztatott összetartozandósági érzelmeknek. Részünkről, teljes lelki nyugalommal merem mondani, hogy ez irányban minden megtörtént; merem mondani, hogy ezentúl is ezen kérdésekkel szemben, melyeknek már igen rövid idő múlva egy vagy más irányban okvetlenül meg kell oldatniok (Zajos helyeslés) mi földadatunknak most is azt tartjuk, hogy mérséklettel, kímélettel, higgadtsággal, kerüljünk mindent, a mi által ama jelzett bajra okot mi adhatnánk. De érezzük másfelől ama elutasíthatatlan kötelességünket: megvédeni, megóvni hazánknak mind jogait, mind érdekeit. (Zajos helyeslés). És én nem zárkózhatom el azon remény .