Politikai Ujdonságok, 1880 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1880-01-07 / 1. szám

1. SZÁM. 1880. XXVI. ÉVFOLYAM. ______POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 3 mondták, hogy Albániából nem engednek egy tal­palatnyit sem a gyaurak uralkodása alá jutni. Mukhtár jelenleg Prizrendben, az albán liga székhelyén időz, s magához hivatta a főbb al­bánokat. Ezek azt mondták, hogy hiába még több szót is vesztegetni erre a dologra, ők tudják, há­nyadán vannak. Fölkérték Mukhtárt, mondja meg a szultánnak, hogy a karadaglia (feketehegyiek) el­len kardot rántanak, s ha a szultáni sereg a hitet­leneket támogatni fogja, evvel is végezni fognak. Plavába naponkint lőszerek és önkénytesek érkez­nek, kik Albánia megcsonkítása ellen készek vére­­ket ontani. J u s s u­f bej proklamácziót intézett az albán liga djakovai, ipeki és kalkandeleni vezérei­hez, melyben ezeket fölszólítja, hogy Gus­anyé­ben várják készen a montenegrói­­a­k­a­t. Midőn Mukhtar pasánál az értekezlet véget ért, a Barjak-Glamijában nagy gyűlés tartatott, melyen Musztafa effendi és Szelim Muderisz hod­­sák izgató szónoklatokat tartottak a plavai és gu­­sinjei testvérek védelmére. A gyűlés kimondta, hogy az utolsó emberig készek a haza épségéért elvérzeni. Montenegró megszakította a diplo­­­ mácziai viszonyt a portával, ezt jelentette már e hó 4-ikéről egy Konstantinápolyból érkezett táv­irat. Radonics montenegrói követ már el is utazott onnan, vagy e hó 7-én fog elutazni. Hogy Nikita fejedelem minek valósította ezen régi fenyegetését, mely fenyegetésnek csak jó volt, de mint politikai rendszabály, egészen érthetetlen, azt csak a cset­­tinyei bölcsek tudják. Hisz a diplomácziai viszo­nyok megszakításának csak úgy van igazán értelme, ha nyomban hadüzenet követi azt. De képzelhető-e, hogy az adott viszonyok közt Montenegró hadat üzenne a portának s egymaga venné föl a küzdel­met a hozzá képest még mindig nagyhatalomnak mondható Törökországgal ? Ezt annál kevésbbé föl­tételezhetni, mert a Feketehegyek közelében elég impozáns török haderő áll és pedig azon Muktar pasa vezetése alatt, kinek karját már nem egyszer érezték a montenegróiak. A montenegrói viszály ügyében H­a­y­m­e­r­­­e báró osztrák-magyar külügyér a portához jegyzé­ket intézett volt, melyben figyelmeztette, hogy hozza rendbe az ügyet, mert Montenegrót már nem képes többé visszatartani az akc­iótól. A török kormány egy decz. 15-iki jegy­zékben azt válaszolta, hogy a porta minden lehetőt és képzelhetőt elkövetett a nevezett kerületek átadása érdekében. Ha mindezek daczára Montenegró nem volt képes szép szerével birtokába venni Gusinyét és Plavát, erről a porta nem tehet, mert azt a török kormánytól senki nem kívánhatja, hogy — kivált most, egy borzasztó háború után, súlyos po­­­­litikai és pénzügyi viszonyok között — a török h­adseg erőszakkal rontson ama területekre s azo­kat brutális módon letiporva, átszolgáltassa Mon­tenegrónak. Effélére a berlini szerződés sem köte­lezi a portát. Tegye ezt, ha jónak látja, maga Montenegró, s aztán viselje is érte a felelősséget. ■ Végül a török jegyzék arra kéri Haymerlét, hogy midőn a portának ez ügyben tanúsított magatar­­­­tását bírálat alá veszi, legyen kegyes figyelembe venni Törökország mostani rendkívüli helyzetét is ! A bolgár skupstina fölosztása után, mint Szófiából írják, a politikai helyzetben bizo­nyos egyhangúság állott be. A radikálisok lévén e í dőlései, hogy a föloszlatás forradalmat fog okozni, eddig nem teljesedtek. Ellenkezőleg, még mindig­­ helyeslő feliratok érkeznek Sándor fejedelemhez.­­ Ruscsukban ugyan megkisérlette egy volt szélső képviselő a fejedelem ellen nyomtatott proklamá­­cziókat hozni forgalomba, de ezek elkoboztattak és szerzőjük Romániába menekült. Az új, még min­­­­dig nem teljes minisztérium különben hajlandó az ellenzéknek néhány engedményt tenni. Több ultra­­szabadelvű, köztük olyanok is, kiket az első mi­nisztérium állomásaiktól elmozdított, hivatalnoki állomásokra hivatott meg. E békítési kísérletek nagyobbrészt Klementi érsek tanácselnöktől erednek. Sándor fejedelem jövő évi februárban­­ Szentpétervárra szándékozik utazni, hogy császári­­ nagybátyjának személyesen vigye át szerencsekíván­­­natait uralkodásának 25 éves jubileumához. A tartomány politikai jövőjéről a legtarkább hírek keringenek, így p. azt mondják, hogy a feje­delem nagy nemzetgyűlést akar egybehívni az alkotmány megváltoztatása végett. Másrészt tudni akarják, hogy a fejedelem Szentpétervárról lemon­dását szándékozik beküldeni, ha az alkotmány bi­zonyos pontjai nem módosíttatnak. Az ínség Ruméliában, mint onnan érkezett jelentésekből kiderül, rettentő nagy fokra hágott. Különösen borzasztó a mohamedán mene­kültek helyzete, kik két évvel ezelőtt Konstantiná­­polyba mentek s most onnan a porta által vissza­küldettek. A visszatérők nem találják lakhelyeiket, földeik a bolgárok kezében vannak s marháik el­pusztultak. A szerencsétlenek kénytelenek a szabad­ban tanyázni, vagy rozzant barakkokban lakni. A hideg oly nagy, a minőre a legöregebb emberek Ruméliában nem emlékeznek. A hó félméter magas­ságú, s a menekültek, kik ezelőtt nagyobbára jómódú emberek voltak, alig vannak felöltözve. Fi­­lippopolisban félmeztelen emberek koldulnak a leg­nagyobb hidegben. A menekültek száma 100,000- nél nagyobb, s ezek közül 10,000 van Filippo­­polban. Merénylet a spanyol királyi pár ellen. A múlt év a merényletek éve volt, s nem tudott elmúlni, hogy utolsó pillanatában is h­ű ne legyen önmagához. Dec­ember 30-án még két pisztolylövést juttatott a spanyol királyi pár élete ellen, de egyik lövés sem talált. A nászünnep örömhírei után épen négy hét múlva érkezett Madridból a tudósítás, hogy a fiatal királyné már gyilkos fegyverrel talál­kozott új hazájában. A golyó az ő ifjú fejé­hez járt legközelebb. Nem sok híja volt, hogy Alfonzo király ismét özvegyen maradt. A merénylet elkövetője egy fiatal c­uk­­rászsegéd Otero Gonzalez. Hogy váljon fanatikus düh vagy összeesküvés adta-e ke­zébe a fegyvert, arról sok mindenféle hír szárnyalt először, de azután egyszerre annál kevesebbet hallani. Valószínű­, hogy egyszerű gonosztevő, a­kinek tettét a politikai viszo­nyok és exaltált eszmék érlelték meg, de a­kinek cselekedetéért nem lehet apellálni egyik párt politikai lelkiismeretére sem. Még azt is mondták, hogy Otero egyedül a király­nét akarta megölni, mind a kétszer rálőtt, s föl volt bérelve, hogy Spanyolország fiatal királyát özvegységre juttassa. Kissé regénye­sen hangzik még a romanzerok hazájából is. Az utóbbi időkben Spanyolországban a politikai helyzet megint zűrzavarossá lett. Magában a törvényhozásban is nagy meg­­hasonlás támadt. Az új miniszterelnök C­a­novas nem akart felvilágosítást adni a kortesben, hogy mi idézte elő a kormány­­válságot, s miért kellett távozni a kormány éléről Martinez Campos tábornagynak. A hadsereg főtisztjei közül többen beadták leköszönésüket, a kortes ellenzéke ott hagyta a törvényhozói termet és manifesztáczióban magyarázta tettét, mint gondolni lehet, nem válogatott szavakkal. A merényletet sokan ez eseményekkel szerették összekötni, úgy látszik, maga a kor­mány is, mely azonnal több befogatást tett, de másnap már azokat szabadon kellett bo­csátani, „mert Otero megmásította első val­lomásait“. A madridi merénylet a legkínosabb hatást Bécsben, az uralkodócsalád köré­ben ébresztette, honnan csak pár hét előtt vált ki Mária Krisztina főherczegnő, hogy egy ország királynője legyen." Hogy a her­­czegnő sorsa elé nem tekintettek minden aggódás nélkül, bizonyítja egy nyilatkozat, melylyel a királyi menyegzőre Madridba özönlő idegenek fogadtattak: ,, A fiatal király­nénak — hangzott — nem lesz semmi baja, bármi legyen is a királyság sorsa; a spanyol nép sokkal lovagiasabb,­ semhogy karját egy nő ellen emelje fel.“ És sajnos, de a­mit lehetetlennek mondtak, az gyorsan bekövet­kezett. A merénylet decz. 30-án délután 2 órakor a királyi palota előtt történt. Egy fiatal­ember húzta meg magát annak bejáratához közel, s az őr­házban bújt el. A király és királyné egy kétfogatú kocsin tért haza, melyet a király hajtott, s bakján egy inas ült. Az Orient-téren a király a Principe-kapu felé fordult be, átellenben a kerttel és szoborral. Csak kevés ember volt az utczán. A téren álló faköpö­nyeg mögül ugrott elő a merénylő, ki Lefaucheux­­pisztolyát kétszer lőtte ki, s a lövés az egyik inas fejét horzsolta. A fiatal­ember meg akart szökni, de az elősietett rendőrség elfogta s megkötözte. A király nem állította meg a kocsiját, hanem gyorsan robogott be a palotába. A merénylet híre gyorsan elterjedt, s nem­sokára megjelentek a miniszterek, a diplomácziai testület, hogy szerencsekívánságaikat kifejezzék. Másnap a törvényhozás tagjai tisztelegtek, s min­denfelől üdvözlő távsürgönyök érkeztek. A királyi pár este az operaszínházban jelent meg, s nagy tüntetéssel fogadták. A nép fáklyák­kal kísérte őket a palotába. Másnap ismétlődött a tüntetés, mikor a király és királyné az Atocha­­templomba mentek. A királyné a merénylet alatt megijedt, s a ki­rálynak kellett a lépcsőn fölvezetni. De nemsokára teljesen jól érzi magát: közvetlenül a merénylet után a királylyal szemben következőleg nyilatko­zott : «Örült volt, ki bizonyára nem cselekedett be­számítható állapotban » A grandok fogadása alkal­mával a királyné í­gy nyilatkozott: «Szerencsésnek érzem magamat, hogy e súlyos megpróbáltatásnál férjem oldalán álltam.» Ez a merénylet a második, melyet Alfonz ki­rály ellen, öt éves uralkodása alatt elkövettek. Az elsőt Moncasi követte el 1878. okt. 25-én. Ama­­deo ellen 1872. júl. 18-án kísérlettek meg merényle­tet, Izabella királynőt, Alfonz király anyját 1862. decz. 2-án don Martino nevű pap egy nagy késsel meg is sebesítette. Figyelmet érdemlő körülmény, hogy decz. 30-án volt épen az 1870-ben meggyilkolt Prim tá­bornok halálának évforduló napja. A merénylet elkövetője. Otero Gonzales Francisco, 19 éves czukrászsegéd a merénylet elkövetője. Spanyolország éjszaki részé­ből, Galicziából való, hol a karlistáknak még sok híve van. Madridba nem­régiben jött, s egy páste­­tomsütőnél nyert alkalmazást. Oktatásban nem ré­szesült, s vagy két év óta nem volt munkája. Oly közelről lőtt a királyi párra, hogy valódi csoda, miszerint nem talált. Otero erélyes, nyakas ember­nek látszik; szakálltalan arcza, zömök termete visszataszító benyomást tesznek. Gondosan volt öl­tözve. Vallomásaiban igen tartózkodó és minden jel arra mutat, hogy veszélyesebb ember mint Moncasi volt. Vallomásairól bizonytalan hírek szivárognak ki. Első kihallgatásakor azt mondta, hogy a nyomor vitte rá a merényletre, melyre fölbérelték. Midőn kérdezték, hogy kik czinkosai, a pástétomsütőt ne­vezte meg, kinél szolgált­­ egy másik munkást. Ezeket elfogták, valamint többeket is, de azonnal szabadon bocsátották. E hó­t­ikáig ismét öt egyént fogtak be, de — mint egy ugyanaz­nap ér­kezett madridi távirat mondja — még mi sem iga­zolja ama föltevést, hogy Otero Gonzales politikai fanatizmusból követte el a merényletet; azt tartják, hogy az inkább kora­érett romlottsága kifolyásá­nak tekinthető. Az összes fejedelmek átküldötték szerencsekívonataikat a spanyol királyi párnak. Az üdvözlő táviratok közül az első a pápától érkezett, a második uralkodónktól. A királyné maga tudatta a szomorú eseményt Bécs­ben, s külön táviratot küldött ő felségének, any­jának, s Albrecht főherczegnek, gondoskodván róla, hogy a távirat ne zaklassa fel őket éjjeli nyu­­galmukban. Izabella exkirálynét a királyi pár maga tudó­sította, következő táviratot küldvén neki Párisba : «Kedves anyánk! Jól vagyunk, hála istennek, ki minket ez esetnél láthatólag védelmezett s mi nem is emlékeznénk már ez esetre, ha nem tudnók, mily

Next