Politikai Ujdonságok, 1881 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-05 / 1. szám

4 , az Oranje szabad állam boerjai szintén a trans­­vaali mozgalomhoz csatlakoznak, Transvaal történetéből. Dél-Afriká­­ban a mostani birtokok egykor a németalföldieké (hollandok) voltak. A XVIII. század legelején vallási üldözések dúltak Európaszerte, nem sokára rá ki­ütött a harminczéves háború is, úgy hogy az elé­gedetlenek csaknem oly számban vándoroltak Afri­kába mint később Amerikába. Legnagyobb részök németalföldi volt, ennek az országnak kormánya segítette is őket terveikben, s azért, noha később sok német és franczia keveredett közéjök, elsajátí­tották valamennyien a németalföldi nyelvet, s mint németalföldi szabad állam szerepeltek egész 1795-ig. Ezen évben azonban a tartományt elfoglalták az angolok, s miután az nemsokára lerázta magáról az idegen hódító lánczait, 1806-ban újból megtá­madták, s az 1815-iki békekötés alkalmával maga Hollandia is lemondott Anglia részére eme tarto­mányról. Ettől, vagyis 1815-től fogva, a hollandiak utódainak, az úgynevezett bo­er­oknak (holland nyelven parasztoknak) mind rosszabbra fordult a soruk. Az angol kormány úgy bánt velük, mint le­győzöttekkel, s kivált midőn 1837-ben a hottentot­ták, 1838-ban pedig a négerek is emanczipáltattak, sorsuk elviselhetetlennek látszott. El kezdtek kiván­­dorlani észak felé. Valami 5000 földbirtokos adta el egyszerre földjét, s volt hazájuk szomszédságá­ban alapítottak új országot, így alakult Natal tartomány, melyről az utóbbi napokban sokszor volt szó. Azonban az angolok hűek maradtak hódító szerepekhöz, s midőn a boerok termékenynyé tet­ték az ősidők óta nem művelt földeket, után­uk mentek a fegyver hatalmával ide is, s elfoglalták az uj tartományt. A lakók egy része alávetette ma­gát az idegen uraságnak, a másik rész fölszedte sátorfáját újra, s nyugat felé vándorolt, azokra a vidékekre, a­hol jelenleg az úgynevezett Oranje­­folyó szabad tartományai terjednek el. Az angolok követték őket nyomban, s 1848. augusztus 29-én a Boom-Plats melletti ütközetben leverték ezeket a hollandi származású gyarmatosokat. Hanem a legyőzöttek nem tudtak belebékülni sorsukba, s alig 12,000 ember kivételével, kik az Oranje folyó mellett maradtak, tovább vándorol­tak ismét észak felé, a vadonokba. Pretorius volt a vezérek, s ennek tanácsára 1852-ben köztársa­sági államformát fogadtak el új kolóniájukban, miáltal alapja lett vetve a transvaali birodalomnak. Transvaalba nem követték az angolok a boe­­rokat fegyveres kézzel, mert Afrika benszülöttei­­vel is meggyűlt a bajuk. Azért békéltetni kezdték a hollandiakat, engedményeket tettek, sőt elhatá­rozták az angolok azt is, hogy valamennyi Dél- Afrikában levő európai gyarmatból egy országos szabad szövetkezésen alapuló szövetségi birodal­mat képeznek, s e czélból mindenféle kedvezmé­nyekkel magokhoz édesgették a boerokat. De a kínálkozó alkalmakat az angolok mindig fölhasz­nálták s két év előtt Transvaal tartományt is be­kebelezték az angol gyarmatok közé. A boerok gyöngék voltak, s alattomban vártak a jó alka­lomra. Ezt a zulu-háboru, legújabban pedig a ba­­zuto törzs háborúja meg is hozta. Fölhívás az angol néphez. Hollandiá­ban egy proklamáczió kering aláírás végett. Egy fölhívás ez az angol néphez, melyet a hollandok közül igen sokan aláírtak, s mely a transvaali zen­dülésre vonatkozik. Az angol lapok tudósításai ugyanis kegyetlen mészárlásokkal vádolják a boe­rokat. Erről szól az «angol néphez» intézett fölhívás, és az angol nemzet híres szabadságszere­­tetéről. Az érdekes okiratból megismertetjük a következő részeket: Legelőször visszautasítja a vádat, mintha az angol csapatok veresége gyalázatos mészárlás lett volna. Az természetes, hogy a boerok fölhasz­nálták az angolok gyöngeségét és késedelmessé­gét. De várjon az angolok az indiai hadjáratban ke­rültek-e minden meglepetést, gonoszabb dolgokról nem is szólva. A boerok Natal kormányzóját dec­ember 18-án értesítették követeléseikről, 24 órai meggondolási időt engedtek neki s decz. 20-án támadták meg az angol csapatokat. A «Daily News,» Gladstone közlönye, Trans­vaal bekebelezését többször nevezte alávalóságnak és politikai hibának. Ha oly eljárás után, mely maguk az angolok közt is ilyen bírálatra talál, megérdemlett kudarc­ következik, akkor még­sem kellene azonnal árulásról, szégyenteljes mészár­lásról és hasonlókról beszélni. Az angolok azt állít­ják, hogy kiválólag a szabadság népe. Azonban­­ kiadta volt a jogot — nem vad barbárokat, — ha­nem európai származású népet őrizni, mely róluk tudni sem akar és hogy uralmuktól megmene­küljön, a legvégsőt is eltűrte ? Vagy talán Glads­tone urnak hőn szerető szive csupán a montenegrói­akért és hasonló né­pességekért dobog, melyeknek fejlődhetési tehetségüket még bizonyítani kell ? Mikor az ango­lok a Gladstone és Beaconsfield közötti nagy vá­lasztási harczban minden kigondolható eszközökkel küzdöttek, akkor a liberálisok azzal kérkedtek, hogy hódításvágyuknak, elnyomásuknak és az er­kölcstelen, mert mivel sem igazolható háborúknak vége van. Most azonban, hogy egy békés, akarata ellenére és minden helyes alap nélkül az angol uralom alá helyezett nép további elnyomatásának kérdése jut a Gladstone-kabinet elé, látni fogjuk, mily mértékben vette ő ígéreteit komolyan. Transvaalb­a­n sohasem történtek agrárius üzelmek, az egész országban csak messze elszórva lakik néhány száz angol, a népesség kilenczvenki­­lencz századrésze az angolokról s az angol ura­lomról mit sem akar tudni. A hollandi boerok ké­relmekre — kérelmeket, követségekre — követsé­­ségeket is küldtek Angolországba; a lázadás zászlaját csak akkor tűzték ki, mikor minden békés eszköz ki volt merítve. És még most is loyálisoknak vallják magukat a királynő iránt, ők nem akarnak háborút, de szabadságukat minden áron akarják. Ők az elfogott angol katonákat csu­pán lefegyverezték, azonban szabadon hagyva ene I­gedték el Pretoriába. Ha Angolország a fölkelő párokat nagyobb hatalmi eszközök igénybevéte­lével le akarja igázni, úgy — föltéve, hogy a bará­­tokon kívül Dél-Afrikának még sok más benszü­­lött törzse nem lázad fel, — kétségtelen, hogy az neki sikerülni fog. Mindezek mellett mégis jól meg kellene gondolniok a dolgot az angol adófizetők­nek, mielőtt egy jogtalan háborúra szavaznak, mely sok millió font sterlingbe fog kerülni és leg­jobb esetben is minden mást, csak becsületet nem fog szerezni az angol fegyvereknek. «Mi, Németalföld alulírott polgárai —­ igy vég­ződik a felhívás — érdeklődéssel értesültünk azon eseményekről, melyek Transvaal népét érték; oly népet, mely leszármazása után vérünkből való vér és húsúnkból való hús. És mi keserűségünk és bosszúságunk érzetét nem fojthatjuk vissza tovább, mely akkor töltött el minket, mikor az előbbi angol kormány elhatározta, hogy Transvaal népének szabadságát elrabolja és kis területét a britt korona uralma alá helyezi. Közülök sokan, — mindenek­előtt jelenlegi miniszterelnökük — Transvaal be­­keblezése, mint egyszersmind in politikus és jog­talan eljárás ellen erélyesen felemelték tiltakozó szavukat. Transvaal népe sokáig —■ és bizonyára nem alap nélkül — hódolt azon reménynek, hogy az őt ért jogtalanság ismét jóvá tétetik. Most azon­ban, hogy minden várakozásaiban csalódott, türelme elfogyott és kétségbeesésében fegyvert ragadott. E tényt sajnálhatjuk, de nem átaljuk megmagyarázhatónak találni. Ti brittek, kik maga­­­­tokat szabad népnek nevezitek, nektek szánalmat­­ kell éreznetek a még oly kicsiny nemzet iránt is, melyet hatalmas kormányotok összezúzhat vagy más országokba szétszórhat, ámde soha sem igázhat le. Ez érzelmekkel fordulunk az angol nép igazságérzetéhez. Angolország népe nem tűrheti meg, hogy szégyen tapadjon rá, mi az egyenlőtlen és jogtalan harcznak kimaradhatatlan következ­ménye lenne; oly nép elleni harcznak, mely semmivel sem törődik mással, mint azzal, hogy a­­ vadontól fáradalmakkal és veszélyekkel elszerzett földön saját törvényei alatt lakhassék. Még remél­jük, hogy az angol néphez intézett jelen felhívá­sunk nem fog elhangzani meghallgatás nélkül. Azt hiszszük, hogy a közvélemény Angolország mostani kormányának oly erős támaszt fog nyújtani, hogy ő felségének miniszterei a jogtalanság eljárását visszavonhatják, melyet a kabinetnek saját liberá­lis elvei szerint soha sem lett volna szabad figye­lembe venni.» Újévi tisztelgések. Az országgyűlési szabadelvű­ párt az újév első napján megtartotta szokásos tisztelgéseit a mi­niszterelnöknél, a ház elnökénél és folytonosan betegeskedő tagjánál, G­o­r­o­v­e Ist­vánnál, ki a párt körének tiszteletbeli elnöke. A többi pártok tagjai most távol vannak a fővárostól, s részükről semmi nyilatkozat nem történt. A szabadelvű párt tisztelgése által fölmerült­­ beszédek is nagyobbára udvarias nyilatkozatok s politikai vonatkozás tekintetében átalánosságban vannak tartva. A miniszterelnököt üdvözlő beszéd bizalmat fejez ki a kormány és annak feje iránt, s visszapillantást vetve a végéhez közeledő ország­gyűlésre, megelégedéssel említi föl a történteket. A miniszterelnök szólt a közeledő választásokról, és bizalommal emlékezett meg a nemzetnek ,oly sok viszontagság közt is bebizonyult és minden lárma daczára a kellő perc­ben érvényesült higgadt politikai ítéletéről». A miniszterelnöknél. Január első napján délelőtt a szabadelvű pártnak a fővárosban időző tagjai a kör helyiségé­ben összegyűlve, innen a miniszterelnöki palotába mentek. A palota nagy termében körbe állva, csak­hamar beléptek a terembe a fővárosban időző miniszterek;b. Kemény, Ordódy, Pauler, gr. Szapáry, Trefort, élükön Tisza Kálmán miniszterelnökkel. Az egybegyűltek éljenzése fo­gadta őket. Gr. Csáky László üdvözölte a kormányelnö­­köt, visszapillantást vetvén a lefolyt munka teljes időre. Többi közt igy szólt: «Midőn mi az 1878. évi 17-ik összehívott or­szággyűlésre itt megjelentünk, a külügyi poli­tika volt azon vezéreszme, mely a pártokat leg­inkább elfoglalta. Mi akkor a monarkhia közös külügyi kormánya által követett és általad ritka erélylyel védett, az európai nagyhatalmak együtttartását czélzó külügyi politikát helyeseltük. Ma is, midőn ezen politika eredményeit már követ­kezményeiben észleljük, csak megnyugvással te­kinthetünk vissza, hogy úgy cselekedtünk, mert ez által a keleten befolyásunk tért nyert. (Helyeslés.) Visszatekintve pénzügyi viszonyainkra, melyek a külpolitikán kívül a most lefolyt három évi kormányzás alatt a legnagyobb gond tárgyai voltak, most már azon kedvezőbb helyzetbe jutot­tunk, hogy a javulásokat tényekkel bizonyíthatjuk , mert a hiány háztartásunkban csekélyebb mint volt az előbbi években, hitelünk pedig napról-napra gyarapszik. Ez által lehetővé tett, hogy több hasz­nos beruházásokat tegyünk. Ezek közt a tiszai, a vágvölgyi vasutak és a déli vasút azon részének, mely annyira óhajtott összeköttetésünket Fiuméval a kívánt irányban létesíti, az állam általi megvé­tele, a Tisza és Duna szabályozására tett költségek és más számos főleg a termelést és közművelődést előmozdító beruházások bizonyságot tesznek ha­ladásunk mellett. A törvényhozás terén örömmel üdvözöljük az új büntető és a kihágásokról alko­tott törvények tettleges végrehajtását, melyek által a vagyon- és személyes biztonság hazánkban biz­ton gyarapodni fog. Ma midőn ezen lelki megnyugvással előtted megjelenünk, hogy vezetésed alatt megtettél te és veled kormányunk többi tagjai, általunk támo­gatva, mindent, a­mi a jelen körülmények közt szeretett hazánk jólétére tehető volt, nyugodt lé­lekkel nézünk a nemzet bírálata elébe. Nehéz állá­sod és állásunk, mely a mai nap felviruló évben reád és reánk vár, mert mi nemzetünket elérhetlen vágyak elérésével nem kecsegtetjük, mi csak a rideg valót a jövőre tündököltethetjük, és ha ezt a múltnál jobbnak is hiszszük, nem tagadhatjuk, hogy még sok század elhanyagolását helyrehozandó tennivalónk lesz, főleg az ipar és kereskedelem mezején. Végül fölemlítette, hogy a törvényhozásban még sok teendő vár megoldásra, melyek összetar­tást és bölcs vezetőt kívánnak. A párt a hazafias tiszteletet és bizodalmát kívánja e pillanatban kife­jezni. (Éljenzés.) Tisza miniszterelnök röviden megköszönve a bizalom nyilatkozatait, így válaszolt: «Mindenekelőtt legyen szabad azon óhajom­nak adni kifejezést, hogy a jövő évben, s ha lehet mentői tovább, a külügyi politika kérdései mentői kevésbbé képezzék tárgyát tárgyalásainknak és a pártok közti tusáknak (Helyeslés), hogy lehessen erőnk azon czélok elérésére, melyeket te is t. barátom kijelöltél, különösen pénzügyeink rende­zéséhez. A fokozatos, de biztos haladást, közgazda­­sági, ipar­i kereskedelmi érdekeinknek háborítat­lan előmozdítását csak úgy remélhetjük, hogy ha összes tevékenységünket belügyeinknek szentel­hetni lesz időnk és alkalmunk. (Igaz!) A múltat illetőleg én is azt hiszem, hogy POLITIKAI ÚJDONSÁGOK, __ ______ 1. szám, 1881. xxvii. kvpolyam.

Next