Politikai Ujdonságok, 1882 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1882-01-04 / 1. szám
HHH■■■■■II járnak, tájékozódást szerezzenek s ez által meggyőződjenek arról, hogy mennyire teljesen jogosulatlan az a bizalmatlanság, melyet Ausztria-Magyarország ellenségei Konstantinápolyban szítani iparkodnak. A «Fremdenblatt» reménye, hogy Abdul Hamid bizalmi embereinek Bécsben léte jótékony befolyással lesz a bécsi kabinet és a porta közt fennálló viszony alakulására. Az egyiptomi ügyek. ATimes* arról értesít, hogy Francziaország és Angolország megegyeztek abban, hogy együttes vagy azonos jegyzéket intéznek a khedivehez, amelyben arra az esetre, ha Egyiptomban zavargások törnének ki, készségüket fejezik ki, hogy anyagi együttes közbelépésük segélyével helyreállítják a rendet és megvédik az alkirály tkintélyét. 3 . Románia elégtételt adott. A viszály, melyet monarkhiánk és Románia közt Károly király trónbeszéde idézett elő, ki van egyenlítve. Balaceano bécsi román követ decz. 27-én megjelent Kálnoky külügyminiszternél, s felolvasott előtte Statescu román külügyminiszter által aláírt és Balaceanohoz intézett sürgönyt, melynek szövege következő: Korábbi sürgönyeimből tapasztalhatta ön, hogy mennyire meg volt hatva a kormány, mikor ama nyomasztó benyomásról értesült, melyet a trónbeszédnek bizonyos helyei Ausztria-Magyarországban előidéztek. Amint a miniszterelnök a képviselőházban nyíltan kijelentette, a román kormánynak nem lehetett szándéka bármiképen megsérteni az osztrák-magyar kormány érzékenységét, mert ezáltal félreismerte volna kötelességeit saját országa iránt, melynek szemeiben a hatalmas szomszéd birodalom rokonszenve és jóakarata a legnagyobb értékkel bír. Áthatva ezen érzelmektől, kötelességének tartja a kormány ismét nyiltan és legálisan kifejezést adni élénk sajnálatának minda fölött, ami az osztrákmagyar kormány részéről a trónbeszédben sérelmesnek találtatott. Támaszkodva ama jó akaratú rokonszenvre, melyet Ausztria-Magyarország Románia irányában mindig tanúsított, reméli a román kormány, hogy ezen legális, őszinte nyilatkozatok nem fognak többé kételyt hagyni érzületeire nézve és hogy hozzájárulni fognak mindannak megszüntetésére, ami a jó viszonynak, melyet az osztrák-magyar kormánynyal fentartani óhajtunk, ártalmára lehetne. Kérem önt, hogy ezen érzelmeket tolmácsolja Kálnoky úr előtt, továbbá, hogy ezen sürgönyt olvassa fel előtte és kivonatára másolatot adjon neki.» E nyilatkozattal a kényes útry a két kormány közt elintéztetett. A bécsi hivatalos «Wiener Abendpost sietett egész megelégedéssel üdvözölni e nyilatkozatot, s a többi lapok is ily értelemben szóltak arról. Hoyos gróf, bukaresti követ, nem sokára vissza fog térni Bécsből és elfoglalja helyét. Romániában az ellenzéki lapok kihívó hangon támadják a kormányt az osztrákmagyar monarkhiával fennállott viszály kiegyenlítése alkalmából. A «Romania Libera» azt mondja, hogy deczember 27-ike a román állam méltósága temetésének napja. Az illető jegyzéket gyászkeretben közli: A pápa és Olaszország. Az olasz sajtó meglehetős ingerültséggel fogadja azon híreket, melyek Németország felől érkeznek a pápa iránti jóakaratról. Az olasz lapok tüzetesen foglalkoznak e hírekkel és a pápa helyzetével. A Németország részéről nyilvánuló törekvések Francziaországban sem maradtak hatás nélkül, hol a klerikális és legitimista párt kész okot talál ebben Gambetta kormányának megtámadására már jó előre figyelmeztetik, nehogy akadályozza a jó irányt, melyet Bismarck kezdett. A pápaság állásának kérdésében berlini jól értesült körökben azt állítják, hogy a német kormány eddigelé egy kabinethez sens intézett fölszólalást a pápa helyzetére vonatkozólag. Sőt vannak jelek, melyek oda mutatnak, hogy Berlinben legújabban még látszatát is kerülni iparkodnak annak, mintha Olaszország ellenében bárminő ellenséges szándékot táplálnának. A «National Ztg.» ezt írja: Félreismerhetetlen az a törekvés, hogy az egész világ figyelmét Rómára é s a Vatikánnal ott folyó tárgyalásokra irányozzák, de nincs kizárva, hogy a tulajdonképeni politikai czélok egészen más irányba mennek, sőt sokan ép ezt tartják a valószínűnek. Bismarck alkudozásai Rómában. Busch helyettes államtitkár tapogatózásai a Vatikánnal immár befejezésükhöz közelednek. Főtárgya e tanácskozásoknak állítólag csak a paderborni és osnabrücki püspöki szék betöltése volt. — A rendszabályok iránt, hogy mi módon biztosíttassék a püspöknek és káptalan-vikáriusnak az egyházi közigazgatás német egyházmegyékben, még nem jött létre megállapodás, s Busch úr a Kúria felfogását csak tudomásul vette. Az ügy még nem jutott a megélés stádiumába s újév után egy más diplomata indul Berlinből Rómába, hogy az alkudozásokat folytassa. Kétségtelen, hogy a kanczellári hivatal minden eszközt megragad, melylyel Európa közfigyelmét Róma felé reménye terelhetni. Érdekes, hogy a német czentrum-párt a tárgyalások ellenőrzésére egy pártbiztost küldött Rómába Pruschma porosz gróf személyében, ki hónapok óta a Vatikán körül szemfüleskedik. Mit akar Bismarck a pápával ? E kérdés nagyban foglalkoztat mindenkit, anélkül, hogy bizonyos volna, várjon Bismarck csakugyan közre akar-e működni, hogy a pápa világi hatalmat nyerjen. Egyik föltevés szerint Bismarck herczeg már utasította a német birodalom külképviselőit, nyomoznák ki a hatalmak hangulatát a pápai kérdéssel szemben, mert a kancellár terve európai kongresszust hívni össze a pápaság helyzetének szabályozása tárgyában. Bismarck a következő két kérdést akarja Európa elé hozni: 1. Róma mint szabad város a pápával, a hatalmak garancziája mellett; 2. megjelölése ama hatalomnak, mely a kongresszus határozatainak végrehajtásával bízassák meg. Az elzász-lotharingiai hivatalos német újság pedig kiírja, hogy a kérdés a körül fordul meg: miképen volna a pápa külső állása alaposan megváltoztatandó s neki bizonyos területre korlátozott souveranitás biztositandó, úgy hogy például megkapná a Tiberis jobb partját, a Civita Vecchiába vezető utat s magát e kikötő várost. Az olasz lapok nyilatkozatai főleg ama hírek körül forognak, hogy Németország nem idegenkednék bizonyos fokú világi hatalmat adni a pápának, s hogy átalában a pápa helyzete foglalkoztatja a diplomácziát. A Diritto — «Németország, Olaszország és a pápaság» feliratú czikkében — következő három elvet állítja fel: 1. A pápa világi hatalma, bármely alakjában is, nem érdemli meg, hogy vita tárgyává tétessék, mert ellenkezik a nemzeti egységgel, független- séggel és szabadsággal. 2. A modern állam nem ismerheti el az egyházi befolyás fölényét. 3. Min-den oly megállapodás, amely akár közvetett, akár közvetlen beavatkozást enged belügyeinkbe, meg- sérti az állam önállóságát. «Ezen elvek — mondja a Diritto — nem Olaszországnak, hanem az átalájnos czivilizácziónak elvei. Álláspontunk úgy politikai, mint jogi szempontból megtámadhatlan s védeni fogjuk a végsőig. Németország, úgy látszik, támogatni akarja a pápát s annak igényeit, de tényleg mindaz, ami a pápai hatalmat erősbíti, a német birodalmat gyengíti. Bismarck 1872-ik évben nem bírta a hatalmakat arra venni, hogy a pápaválasztás szabályozása iránt egyetértésre jussanak, s hogy ezen választást a hatalmak elismerésének alávesse; nem birta 1874—75-ik években Olaszországot s a többi katholikus hatalmakat rávenni, hogy a felelősséget elvállalják azért, hogy miképen fogja a pápa felhasználni egyházi függetlenségét. Bismarck ma uj alakba visszatér ezen kísérletre. Magát a pápát akarja, ki ellen azután védekezhet és kit ha kell hatalmába keríthet. Nekünk is kívánnunk kell, hogy a pápa felelős legyen, mert mi védjük Olaszországban az állam souverainitását, melyet Bismarck Németországban véd. Az a kérdés, hogy találtassanak eszközök, melyek a pápa felelősségét hatályossá teszik a nélkül, hogy nemzeti létünk és függetlenségünk elvei csorbát szenvedjenek, s melyek a világi állam souveraini-itásának elvét biztosítják. Ez előreláthatólag nehéz feladat, de méltó Bismarckhoz és Olaszországgal vagy Olaszország ellen fog teljesedésbe menni. Mindent kockára tenni, s mindent nyerni, e kettő között a választás nem maradhat kétséges.» Egy másik czikkben a «Diritto» azon lehetőségről elmélkedik, hogy a pápai kérdést illetőleg Bismarck herczeg nemzetközi tárgyalásokat fog megkezdeni és többek közt azt mondja: «Olaszországnak meg kell előznie ezen tárgyalásokat, a midőn Ausztria-Magyarországhoz és Németországhoz csatlakozik. A bécsi út, mely első lépés volt°e czél felé, befejezé a megkezdett művet. Nem egyedül a pápai kérdést illető indokok, hanem átalános jelleggel bíró érvek, különösen az európai béke fentartása, arra utalják Olaszországot. A fővárosnak Rómába történt áthelyezésekor tett nyilatkozatok elejét veszik minden külügyi beavatkozásnak. Két útja van a pápának: vagy alkalmazkodnia kell a sorshoz, amidőn Olaszországgal tisztába jön, vagy el kell utaznia. Mi meg most is azt hiszszük, hogy a mostani pápa sokkal inkább olasz és sokkal fenköltebb gondolkodással bír, semhogy a második utat választaná.» «Ha Olaszországban van megtámadott és sértett, akkor ez az olasz állam. Saját házunkban van egy emberünk, a ki napról-napra nyíltan és titokban kovácsol terveket letelünk ellen, a ki a nemzeti épületünk szilárdságában való hitet megingatni iparkodik; a ki jogunkat nem vonja kétségbe, hanem tagadja, és mindenkit fölizgat ellene , a ki rovásunkra minden oldalról idegeneket hí föl ellenünk — s mi csak passzív magatartást kövessünk? Meg kell Európának mondanunk, hogy türelmünk véget érhet, mert Rómában vagyunk, nem a hódítók joga folytán, hanem az egész nép egyhangú akaratával, hogy a pápának nyújtottunk garancziákat, nem egy kozmopolita párt fejének. Meg kell Európának mondanunk, hogy ez az állapot belső nyugalmunkat és az európai nyugalmat megrendíti és hogy nem vagyunk hajlandók ezt tovább tűrni. Mutassuk magunkat elszántaknak s akkor a világ is igazat fog nekünk adni. A pápa ereje mindenütt nagy lehet, Olaszországban épen nem az, különben Cavour nem proklamálhatta volna Rómát Olaszország fővárosául. A megoldás csak egy: A Vatikánnak meg kell szűnnie politikai agitácziók középpontjának lenni, a pápa legyen pápa, egyesegyedül az evangéliumot hirdesse.» A «Popolo Romano» azt mondja: «Ha Ausztria-Magyarország, melynek lakossága majdnem egészen katholikus vallású, elismerést érdemlő udvariassággal, 10 év alatt sohase gondolt arra hogy kételyeket ébreszszen Olaszországnak Rómára való jogai ellen és mindenkor elismerte azt, hogy Olaszország teljes joggal bír arra nézve, hogy tisztán belügyi jellegűnek tekintse a pápai kérdést, legalább is abszurdumnak mondható, ha a legnagyobb részben nem katholikusok által lakott Németország nemzetközi kérdésnek tekinti a pápai kérdést.» A németországi lapok szintén nagyon foglalkoznak a római kérdéssel, főleg Busch küldetésével. Ezek szerint Busch küldetése Rómába inkább diplomácziai természetű volt. Jacobini bíbornokkal a pápa világi hatalmának kérdését, esetleg önkénytes száműzésbe menését tárgyalta. De határozott terv nem forog fenn s csak oly lehetőség valósulásáról van szó, mely még messze távolban áll. A német kormány hivatalos közlönyének magatartását a független lapok élesen kárhoztatják. A «National Z tg» hangsúlyozza, hogy ugyanakkor, midőn a félhivatalos «Post» Olaszország ellen izgat s folyton biztatja a pápát, távozzék Rómából, a nem kevésbbé félhivatalos «Nord. Alig. Zig» egyszerre a legmelegebb barátsággal szól Olaszországról. «Az ilyen bánásmódot a közvélemény