Politikai Ujdonságok, 1882 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1882-01-04 / 1. szám

4 iránt Németországban — írja a «Nat. otg» —nem szükséges közelebbről jellemeznünk. Hogy e bánás­mód Németország tekintélyét a külföld előtt fokozni képes-e, az szintén oly kérdés, mely maga megadja a feleletet. Napjaink diplomácziája egészen új uta­kat talált, melyeken terveit bevezeti és követi; első­sorban ide tartozik bizonyos javaslatok ajánlgatása oly hírlapokban, melyekről tudni, hogy mérvadó körökkel állanak összeköttetésben. Hogy az ilyen czikkek­et utólag meg lehet tagadni, az a dolgon mit sem változtat és senkit tévútra nem vezet. Né­metország és vezérlő államférfiénak tekintélye elég nagy Európában, hogy az efféle kísérletek vissza­hatását elbírja, de mégis azt h­iszszük, ha meg akar­ják tartani a bizalmat, melyet irántuk Európa ez idő szerint oly nagy mértékben táplál, úgy azon eseményeknek, minek most a hivatalos lapokban lejátszódnak, mégis csak el kellene maradniok.» Az orosz állapotok. Oroszországból minden tudósítás foly­tonosan ismétli, hogy a társadalom és a politikai hatalom sohasem volt annyira megrendülve, mint most. Mindenki érezi, hogy két kormány uralko­dik fölötte. Egyik a czáré, mely kegyetlen, és a kétségbeejtő helyzeten nem javít; a másik a nihi­listáké, mely a kétségbeesett állapotokat előidézte és föntartja. A sokat hangoztatott reformok nagy reménységeket ébresztettek, de nem teljesült semmi. Egy sereg mindenféle bizottság ült össze, hogy az intézkedéseket megállapítsa, de vagy nem állapított meg semmit, vagy a­mit javasolt, nem teljesült. A közigazgatásban most is korlátlanul pusztít a korrupc­ió. Senki sem tudja, hogy hová vezetnek ez állapotok, de mindenki érzi, hogy így nem maradhatnak, s hogy egy katasztrófa előidé­zése többé nem kizárólag a nihilisták kezében van. A czár biztonsága. III. Sándor czár az utóbbi időben megmagyarázhatlan módon fenye­gető leveleket kapott, melyekben tudtára adják, hogy minden elővigyázati rendszabály daczára a koronázást meg fogják akadályozni tudni. Az ország belállapotairól egy előkelő német lap orosz levelezője a következő sötét rajzot adja: «Jelentéktelen kivételekkel a mostani kor­mány az összes főbb állásokat újonnan töltötte be s egy némelyik állás már ismételve változtatta bir­tokosát. Most senki sem érzi magát biztosnak hi­­vatalában, senki sem képes megjelölni, kitől fog­nak a legközelebbi változások kiindulni, senkinek­­ sincs fogalma róla, minő akarat a­ mérvadó leg-­­­főbb helyen. Átalában csak azt tudják, hogy foly­vást elfogatások történnek, hogy a kormány­­ bizal­matlansága a saját közegei iránt egyre növekszik s hogy folyton fél valamitől. A minisztériumok és a sok külön bizottság lázas tevékenysége daczára, az ember azt a benyomást szerzi, hogy egy téren sem megyünk előre s a hozott határozatok tulaj­donképen csak arra valók, hogy egyelőre fölfüg­gesztessenek. Vannak bizottságaink, melyek a hdse­regügy átalakítását, a zsidók iszonyainak újonnan szabályozá-­­­sát, az iszákosság elleni rendszabá­lyokat, a községi ügyeket, a köz­ponti és tartományi kormányzat re­formját taglalják. De a múlt félévben csak egyetlen egy törvény készült el, az, mely a had­sereg új egyenruháját állapítja meg. A czár megkoronázásának napját nov. valamelyik napján, 1882. májusára tűzik ki, két nappal később pedig bizonytalan időre elhalaszt­ják. Október első hetében a balti tartományoknak bejelentették az úgynevezett tartományi intézmé­nyek behozatalát, okt. második hetében egy czári ukáz jelenti, hogy ez intézmény még szülőföldjén sem bizonyult jónak s teljes átalakítás küszöbén áll. Ugyanez időben ide rendelték Albedinszki tábornokot, hogy a lengyelek számára tervezett kedvezmények tárgyalásában részt vegyen. Midőn megérkezett, azt mondották, hogy engedményeket tenni ma kevésbbé czélszerű, mint valaha. Ugyan­így tettek a kisoroszokkal, kiknek egy ideig kilá­tásba helyezték, azután ismét megtagadták az en­gedélyt, hogy saját anyanyelvükön irt könyveket és folyóiratokat tehessenek közzé. A tavaszszal, midőn a czár egymás után fogadta a parasztkül­döttségeket, feltűnően kaczérkodtak a parasztság­gal. Ma itt is fordulat állt be s erélyesen bánnak el az elégedetlen, vagy fizetéseikben késedelmes köz­ségekkel. A czári kihallgatások jó hossz idő óta csak idegen diplomatákra, főhadsegédekre és oly előkelő urakra szorítkoznak, kik Woronzov Das­­kov gróf kegyében állanak. A parasztok hangulata. Moszkvából írják, hogy az orosz birodalom falusi lakossága közt olynemű izgatottság nyilvánul, mely igen ko­moly aggodalmakra ad okot. Parasztlázadástól tartanak, mely okvetlen véres drámává fog ala­kulni; különösen Podolia és Volhynia tartomá­nyokat féltik. A nihilista agitácziót a paraszt a maga módja szerint fogta fel. Mint oly ellensége, a­kire a szoczialista forradalmárok minden támadását alkalmazza, első­sorban a földesurak vannak sze­mei előtt és ezek első­sorban érzik magukat ve­szélyeztetve. Az 1880—81-ik évnek rossz termése volt és már 1880. őszén sokfelé lehetett hallani, ha a miniszter — akkor Lorisz­ Melikov — a biro­dalmat szerencsésen átvezeti az éven, nagy mes­terművet viend végbe. Midőn az idei termést be­­hordták, a kormány igen csillogó színezetű menté­­seket tett közé. A termési eredmények azonban épen nem feleltek meg az első becslésnek; a kivi­tel is eddig alig harmadrésze annak, a­mit föltéte­leztek. Ezek a körülmények, melyek a falusi lakos­ság helyzetét erősen és kedvezőtlenül befolyásolják, az agrár­fizetések leszállítása iránt tett s be nem váltott ígéretekkel és a nihilisták bujtogatásaival együtt készítették elő a dolgok jelenlegi állását. Egy nihilista elfogatásáról Berlin­ben a legutóbbi napokban szenzácziós hír volt elterjedve. Az illetőt Hollandernek hívják és azt rebesgették róla, hogy részt vett II. Sándor , czár megöletésében. Franczia alattvaló, de Fran­­cziaország beleegyezett volna, hogy az orosz ható­ságok tetszés szerint bánjanak vele. Újabb hírek azt mondják, hogy Holländer közönséges kalan­dor, s bitorolja, mintha franczia tiszt volna. A nyáron a «Magdeburg» vendéglőben vett lakást Berlinben és nagy szédelgéseket vitt végbe. Rend­­őri felügyelet alá került, de végre is aug. 14-én nagy hamisítások elkövetése után Berlinből meg­szökött. Münchenben elcsípték és szept. 8-án Ber­linben kiszolgáltatták. A vizsgálat kiderítette, hogy Holländer Jenőnek hívják és brüsszeli születésű. A nihilisták végrehajtó bizottsága az utolsó napokban proklamácziót adott ki, mely­ben kijelenti, hogy a Szankovszki által Cserevin tábornok ellen elkövetett merényletről a végrehajtó bizottság előlegesen semmit sem tudott és azt nem ő rendelte el. Tiltakozik továbbá a bizottság ama hírek ellen, melyek szerint a moszkvai lelenczház igazgatója által elvesztett 300,000 rubelt a nihilis­ták lopták volna el, vagy összejátszás következté­ben az ő kezökbe jutott volna. A végrehajtó bizott­ság magán­emberek vagy jótékony intézetek pén­zéhez semmi szín alatt hozzá nem nyúlna, mert csak az állami pénzek konfiskáczióját rendelik el az alaptörvények.* A varsói véres nap és zsidóüldö­zés. Említettük már, mily nagy szerencsétlenség történt karácsony első napján Varsóban, a szent keresztről nevezett templomban, hol tűzi lárma keletkezett és a tolongásban sokan elvesztették életüket. E szerencsétlenség további folytatása a zsidók megtámadása volt, mely még több nap is folyt, és nagy zavargások jellegét öltötte. A csőcselék körében ugyanis az a hír terjedt el, hogy a tűzi lármát zsidó zsebmetszők idézték elő a templomban, csak azért, hogy a zavarban lop­hassanak. E hírek elterjedésére a tömeg megrohanta a zsidók által lakott városrészeket is pusztította. A szomorú eseményekről a következő újabb tudó­sítások érkeztek. A templomi tolongásban 28 embert nyomtak agyon, 27 pedig súlyosan megsebesült; a ki­sebb sérülést szenvedők száma igen nagy. Egy Olszevszki nevű egyén az vallotta, hogy egy mellette levő ember a templomban egy hirtelen rosszul lett hölgy — Alexandrovics grófnő — számára vizet kért, s ez okozta a tűzlármát. — Alexandrovics grófnőt a kifelé tolongó tömeg agyonnyomta. Mialatt ez a főbejárat előtt történt, a pap a főoltár előtt misézett. Észrevette a moz­gást, felfogta jelentőségét és csodálatra méltó lélekjelenléttel a szentséget megfogta mind a két kezével, megfordult, azt magasan fölemelvén a nép felé; az orgona közbeszólt, a tömeg térdre rogyott s néhány perczig ebben az állásban ma­radt. De csak a tömeg egy részén tudott erőt venni az ájtatosság; a másik rész az ajtóban gázolta egymást. A­mi az ezután következett kihágásokat illeti, a lapok alkalmasint nagyítva közlik azokat s azzal vádolják a rendőrséget és katonaságot, hogy sem­mit se tett a rend helyreállítására, mert hiszen zsidókat bántalmazott a részeg csőcselék. A zavargások miatt közel kétezer embert fogtak be. Egy tudósító decz. 28-ikáról ezeket írja: «A zavargókat a megerősített katonai csapa­tok részint szétverték, részint elfogták. A pusztu­lás a város külső részeit érte leginkább. A város közepén a jómódúak negyedét jóformán megkí­mélték a zavargók, mert itt némi ellenállásra ta­láltak a katonaság részéről. A Visztula mentén elterülő szegényebb városrészek szenvedtek leg­többet. Ezen a tájon alig maradt épen egyetlenegy zsidónak boltja vagy lakása.­­ A házakat szét­rombolták, a bútorokat kiszórták az utczákra, a boltokat meg kirabolták. A megrongált házak szá­mát háromszázra teszik, az elpusztított boltokét pedig kétszer annyira. A zsidók kára legalább is 300,000 rubelre rúg. A város közepén rohantak meg egy pálinkamérést, melynek lerombolásában vagy húsz fiatal ficzkó vett részt nagy vigság és nevetgélés között. Meglehetős rendszeresen jártak el a dologban. Őrjáratok, melyek épen az utczán haladtak át, kétszer elriasztották a fosztogatókat, de azok ismét csak visszatértek, hogy művüket bevégezzék. A mozgalmat szörnyen kiaknázták a város gazemberei. A­hol rabolni való volt, oda a hivatásbeli tolvajok is beállítottak , kifosztották a pénzes ládákat, magukhoz szedték az értékesebb holmikat, a többit meg a csőcselékre hagyták. Az elfogottak némelyikénél pénzt, órákat és egyéb ékszereket találtak. Pálinkát, szivarokat s apróbb portékákat kosárszámra hordtak el. A hatóság csak akkor rakta meg a várost rendőrökkel és katonákkal, a­mikor a csőcselék már szinte bele­unt a fosztogatásba, verekedésbe. A szent kereszt egyházban történt katasztrófa néhány áldozatának tegnap délben történt temetése újabb zavargásokra szolgáltatott okot, daczára, hogy a rendőrség meg­tiltotta, hogy e temetést közhírré tegyék. Azonban a katonai karhatalom elég nagy volt és igy sike­rült megakadályozni minden nagyobb rendhá­­borítást.» A katasztrófa k­e­l­e­tk­e­z­é­s­ének oká­ról még mindig sokféle magyarázat kering. Néme­lyek azt állítják, hogy a templom előtt emberek ál­lottak, kik az utczára rohantakat visszaszorították, azt kiáltozva egyre, hogy csak imádkozzanak to­vább. Tény, hogy az ijedelem az ajtóban és a főlépcsőn támadt s a­kik a templom hajójában voltak, azoknak sejtelmük sem volt arról, a­mi kivü­t történt. Egy másik verzió azt mondja, hogy a kiáltás nem tüzet jelzett, hanem azt akarta hírül adni, hogy a templom dűlőtérben van. A lengyel nyelvben ez a két szó, hogy «tűz van» (pali sie) csak egy betűvel különbözik a «del» (vali sie) szótól. A lengyel lapok erősen emlegetik, hogy a varsói zsidó­ hajszát oroszok készítették elő. A zsidók megtámadása oly városban kezdődött, mely a legtávolabb esik a szent­ kereszt templomá­tól. A vak-tűzlármát nemcsak a kereszt-egyházban, hanem a Szt.­János és a Szt.­Károly templomban is emelték eddig ismeretlen egyének, szerencsére a nélkül, hogy ez utóbbi helyeken oly borzasztó következményeket okoztak volna. A «Csasz» var­sói levelezője azonkívül följegyzi, hogy a zsidó­­házakat leromboló bandákat orosz nyelven vezé­nyelték és hogy a csendzavargók azzal biztatták egymást, hogy a rendőrigazgató megengedte a fosztogatást este 6 óráig folytatni. Albedinszki főkormányzó a polgári küldöttségnek, mely erélyes rendszabályok alkalmazását kérte tőle, állítólag azt válaszolta: «Tévednek uraim! A dologban nincs semmi; gyerekség az egész.» A csőcselék okozta kárt most még kiszámítani nem lehet; egész utczák vannak tele a zsidók szétrombolt jószágaival. A lengyel katholikus pap­ságnak nagy része van benne, hogy a nyugalom félig-meddig helyreállott. Az egyházkerületi kor- POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 1. SZÁM, 1882. XXVIII. ÉVFOLYAM.

Next