Politikai Ujdonságok, 1882 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1882-01-04 / 1. szám
4 iránt Németországban — írja a «Nat. otg» —nem szükséges közelebbről jellemeznünk. Hogy e bánásmód Németország tekintélyét a külföld előtt fokozni képes-e, az szintén oly kérdés, mely maga megadja a feleletet. Napjaink diplomácziája egészen új utakat talált, melyeken terveit bevezeti és követi; elsősorban ide tartozik bizonyos javaslatok ajánlgatása oly hírlapokban, melyekről tudni, hogy mérvadó körökkel állanak összeköttetésben. Hogy az ilyen czikkeket utólag meg lehet tagadni, az a dolgon mit sem változtat és senkit tévútra nem vezet. Németország és vezérlő államférfiénak tekintélye elég nagy Európában, hogy az efféle kísérletek visszahatását elbírja, de mégis azt hiszszük, ha meg akarják tartani a bizalmat, melyet irántuk Európa ez idő szerint oly nagy mértékben táplál, úgy azon eseményeknek, minek most a hivatalos lapokban lejátszódnak, mégis csak el kellene maradniok.» Az orosz állapotok. Oroszországból minden tudósítás folytonosan ismétli, hogy a társadalom és a politikai hatalom sohasem volt annyira megrendülve, mint most. Mindenki érezi, hogy két kormány uralkodik fölötte. Egyik a czáré, mely kegyetlen, és a kétségbeejtő helyzeten nem javít; a másik a nihilistáké, mely a kétségbeesett állapotokat előidézte és föntartja. A sokat hangoztatott reformok nagy reménységeket ébresztettek, de nem teljesült semmi. Egy sereg mindenféle bizottság ült össze, hogy az intézkedéseket megállapítsa, de vagy nem állapított meg semmit, vagy amit javasolt, nem teljesült. A közigazgatásban most is korlátlanul pusztít a korrupció. Senki sem tudja, hogy hová vezetnek ez állapotok, de mindenki érzi, hogy így nem maradhatnak, s hogy egy katasztrófa előidézése többé nem kizárólag a nihilisták kezében van. A czár biztonsága. III. Sándor czár az utóbbi időben megmagyarázhatlan módon fenyegető leveleket kapott, melyekben tudtára adják, hogy minden elővigyázati rendszabály daczára a koronázást meg fogják akadályozni tudni. Az ország belállapotairól egy előkelő német lap orosz levelezője a következő sötét rajzot adja: «Jelentéktelen kivételekkel a mostani kormány az összes főbb állásokat újonnan töltötte be s egy némelyik állás már ismételve változtatta birtokosát. Most senki sem érzi magát biztosnak hivatalában, senki sem képes megjelölni, kitől fognak a legközelebbi változások kiindulni, senkinek sincs fogalma róla, minő akarat a mérvadó leg-főbb helyen. Átalában csak azt tudják, hogy folyvást elfogatások történnek, hogy a kormány bizalmatlansága a saját közegei iránt egyre növekszik s hogy folyton fél valamitől. A minisztériumok és a sok külön bizottság lázas tevékenysége daczára, az ember azt a benyomást szerzi, hogy egy téren sem megyünk előre s a hozott határozatok tulajdonképen csak arra valók, hogy egyelőre fölfüggesztessenek. Vannak bizottságaink, melyek a hdseregügy átalakítását, a zsidók iszonyainak újonnan szabályozá-sát, az iszákosság elleni rendszabályokat, a községi ügyeket, a központi és tartományi kormányzat reformját taglalják. De a múlt félévben csak egyetlen egy törvény készült el, az, mely a hadsereg új egyenruháját állapítja meg. A czár megkoronázásának napját nov. valamelyik napján, 1882. májusára tűzik ki, két nappal később pedig bizonytalan időre elhalasztják. Október első hetében a balti tartományoknak bejelentették az úgynevezett tartományi intézmények behozatalát, okt. második hetében egy czári ukáz jelenti, hogy ez intézmény még szülőföldjén sem bizonyult jónak s teljes átalakítás küszöbén áll. Ugyanez időben ide rendelték Albedinszki tábornokot, hogy a lengyelek számára tervezett kedvezmények tárgyalásában részt vegyen. Midőn megérkezett, azt mondották, hogy engedményeket tenni ma kevésbbé czélszerű, mint valaha. Ugyanígy tettek a kisoroszokkal, kiknek egy ideig kilátásba helyezték, azután ismét megtagadták az engedélyt, hogy saját anyanyelvükön irt könyveket és folyóiratokat tehessenek közzé. A tavaszszal, midőn a czár egymás után fogadta a parasztküldöttségeket, feltűnően kaczérkodtak a parasztsággal. Ma itt is fordulat állt be s erélyesen bánnak el az elégedetlen, vagy fizetéseikben késedelmes községekkel. A czári kihallgatások jó hossz idő óta csak idegen diplomatákra, főhadsegédekre és oly előkelő urakra szorítkoznak, kik Woronzov Daskov gróf kegyében állanak. A parasztok hangulata. Moszkvából írják, hogy az orosz birodalom falusi lakossága közt olynemű izgatottság nyilvánul, mely igen komoly aggodalmakra ad okot. Parasztlázadástól tartanak, mely okvetlen véres drámává fog alakulni; különösen Podolia és Volhynia tartományokat féltik. A nihilista agitácziót a paraszt a maga módja szerint fogta fel. Mint oly ellensége, akire a szoczialista forradalmárok minden támadását alkalmazza, elsősorban a földesurak vannak szemei előtt és ezek elsősorban érzik magukat veszélyeztetve. Az 1880—81-ik évnek rossz termése volt és már 1880. őszén sokfelé lehetett hallani, ha a miniszter — akkor Lorisz Melikov — a birodalmat szerencsésen átvezeti az éven, nagy mesterművet viend végbe. Midőn az idei termést behordták, a kormány igen csillogó színezetű mentéseket tett közé. A termési eredmények azonban épen nem feleltek meg az első becslésnek; a kivitel is eddig alig harmadrésze annak, amit föltételeztek. Ezek a körülmények, melyek a falusi lakosság helyzetét erősen és kedvezőtlenül befolyásolják, az agrárfizetések leszállítása iránt tett s be nem váltott ígéretekkel és a nihilisták bujtogatásaival együtt készítették elő a dolgok jelenlegi állását. Egy nihilista elfogatásáról Berlinben a legutóbbi napokban szenzácziós hír volt elterjedve. Az illetőt Hollandernek hívják és azt rebesgették róla, hogy részt vett II. Sándor , czár megöletésében. Franczia alattvaló, de Francziaország beleegyezett volna, hogy az orosz hatóságok tetszés szerint bánjanak vele. Újabb hírek azt mondják, hogy Holländer közönséges kalandor, s bitorolja, mintha franczia tiszt volna. A nyáron a «Magdeburg» vendéglőben vett lakást Berlinben és nagy szédelgéseket vitt végbe. Rendőri felügyelet alá került, de végre is aug. 14-én nagy hamisítások elkövetése után Berlinből megszökött. Münchenben elcsípték és szept. 8-án Berlinben kiszolgáltatták. A vizsgálat kiderítette, hogy Holländer Jenőnek hívják és brüsszeli születésű. A nihilisták végrehajtó bizottsága az utolsó napokban proklamácziót adott ki, melyben kijelenti, hogy a Szankovszki által Cserevin tábornok ellen elkövetett merényletről a végrehajtó bizottság előlegesen semmit sem tudott és azt nem ő rendelte el. Tiltakozik továbbá a bizottság ama hírek ellen, melyek szerint a moszkvai lelenczház igazgatója által elvesztett 300,000 rubelt a nihilisták lopták volna el, vagy összejátszás következtében az ő kezökbe jutott volna. A végrehajtó bizottság magánemberek vagy jótékony intézetek pénzéhez semmi szín alatt hozzá nem nyúlna, mert csak az állami pénzek konfiskáczióját rendelik el az alaptörvények.* A varsói véres nap és zsidóüldözés. Említettük már, mily nagy szerencsétlenség történt karácsony első napján Varsóban, a szent keresztről nevezett templomban, hol tűzi lárma keletkezett és a tolongásban sokan elvesztették életüket. E szerencsétlenség további folytatása a zsidók megtámadása volt, mely még több nap is folyt, és nagy zavargások jellegét öltötte. A csőcselék körében ugyanis az a hír terjedt el, hogy a tűzi lármát zsidó zsebmetszők idézték elő a templomban, csak azért, hogy a zavarban lophassanak. E hírek elterjedésére a tömeg megrohanta a zsidók által lakott városrészeket is pusztította. A szomorú eseményekről a következő újabb tudósítások érkeztek. A templomi tolongásban 28 embert nyomtak agyon, 27 pedig súlyosan megsebesült; a kisebb sérülést szenvedők száma igen nagy. Egy Olszevszki nevű egyén az vallotta, hogy egy mellette levő ember a templomban egy hirtelen rosszul lett hölgy — Alexandrovics grófnő — számára vizet kért, s ez okozta a tűzlármát. — Alexandrovics grófnőt a kifelé tolongó tömeg agyonnyomta. Mialatt ez a főbejárat előtt történt, a pap a főoltár előtt misézett. Észrevette a mozgást, felfogta jelentőségét és csodálatra méltó lélekjelenléttel a szentséget megfogta mind a két kezével, megfordult, azt magasan fölemelvén a nép felé; az orgona közbeszólt, a tömeg térdre rogyott s néhány perczig ebben az állásban maradt. De csak a tömeg egy részén tudott erőt venni az ájtatosság; a másik rész az ajtóban gázolta egymást. Ami az ezután következett kihágásokat illeti, a lapok alkalmasint nagyítva közlik azokat s azzal vádolják a rendőrséget és katonaságot, hogy semmit se tett a rend helyreállítására, mert hiszen zsidókat bántalmazott a részeg csőcselék. A zavargások miatt közel kétezer embert fogtak be. Egy tudósító decz. 28-ikáról ezeket írja: «A zavargókat a megerősített katonai csapatok részint szétverték, részint elfogták. A pusztulás a város külső részeit érte leginkább. A város közepén a jómódúak negyedét jóformán megkímélték a zavargók, mert itt némi ellenállásra találtak a katonaság részéről. A Visztula mentén elterülő szegényebb városrészek szenvedtek legtöbbet. Ezen a tájon alig maradt épen egyetlenegy zsidónak boltja vagy lakása. A házakat szétrombolták, a bútorokat kiszórták az utczákra, a boltokat meg kirabolták. A megrongált házak számát háromszázra teszik, az elpusztított boltokét pedig kétszer annyira. A zsidók kára legalább is 300,000 rubelre rúg. A város közepén rohantak meg egy pálinkamérést, melynek lerombolásában vagy húsz fiatal ficzkó vett részt nagy vigság és nevetgélés között. Meglehetős rendszeresen jártak el a dologban. Őrjáratok, melyek épen az utczán haladtak át, kétszer elriasztották a fosztogatókat, de azok ismét csak visszatértek, hogy művüket bevégezzék. A mozgalmat szörnyen kiaknázták a város gazemberei. Ahol rabolni való volt, oda a hivatásbeli tolvajok is beállítottak , kifosztották a pénzes ládákat, magukhoz szedték az értékesebb holmikat, a többit meg a csőcselékre hagyták. Az elfogottak némelyikénél pénzt, órákat és egyéb ékszereket találtak. Pálinkát, szivarokat s apróbb portékákat kosárszámra hordtak el. A hatóság csak akkor rakta meg a várost rendőrökkel és katonákkal, amikor a csőcselék már szinte beleunt a fosztogatásba, verekedésbe. A szent kereszt egyházban történt katasztrófa néhány áldozatának tegnap délben történt temetése újabb zavargásokra szolgáltatott okot, daczára, hogy a rendőrség megtiltotta, hogy e temetést közhírré tegyék. Azonban a katonai karhatalom elég nagy volt és igy sikerült megakadályozni minden nagyobb rendháborítást.» A katasztrófa keletkezésének okáról még mindig sokféle magyarázat kering. Némelyek azt állítják, hogy a templom előtt emberek állottak, kik az utczára rohantakat visszaszorították, azt kiáltozva egyre, hogy csak imádkozzanak tovább. Tény, hogy az ijedelem az ajtóban és a főlépcsőn támadt s akik a templom hajójában voltak, azoknak sejtelmük sem volt arról, ami kivüt történt. Egy másik verzió azt mondja, hogy a kiáltás nem tüzet jelzett, hanem azt akarta hírül adni, hogy a templom dűlőtérben van. A lengyel nyelvben ez a két szó, hogy «tűz van» (pali sie) csak egy betűvel különbözik a «del» (vali sie) szótól. A lengyel lapok erősen emlegetik, hogy a varsói zsidó hajszát oroszok készítették elő. A zsidók megtámadása oly városban kezdődött, mely a legtávolabb esik a szent kereszt templomától. A vak-tűzlármát nemcsak a kereszt-egyházban, hanem a Szt.János és a Szt.Károly templomban is emelték eddig ismeretlen egyének, szerencsére a nélkül, hogy ez utóbbi helyeken oly borzasztó következményeket okoztak volna. A «Csasz» varsói levelezője azonkívül följegyzi, hogy a zsidóházakat leromboló bandákat orosz nyelven vezényelték és hogy a csendzavargók azzal biztatták egymást, hogy a rendőrigazgató megengedte a fosztogatást este 6 óráig folytatni. Albedinszki főkormányzó a polgári küldöttségnek, mely erélyes rendszabályok alkalmazását kérte tőle, állítólag azt válaszolta: «Tévednek uraim! A dologban nincs semmi; gyerekség az egész.» A csőcselék okozta kárt most még kiszámítani nem lehet; egész utczák vannak tele a zsidók szétrombolt jószágaival. A lengyel katholikus papságnak nagy része van benne, hogy a nyugalom félig-meddig helyreállott. Az egyházkerületi kor- POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 1. SZÁM, 1882. XXVIII. ÉVFOLYAM.