Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1883-02-14 / 7. szám

7-ik szám. Előfizetési föltételek: VASÁRNAPI ÚJSÁG ! egész évre 42 frd­ ,,IT ■. „irr, * . fegész évre 14 írt és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt:­­félévre ... 6 . f '‘^KRÓNIKÁ­val ... 7 . Csupim a POLITIKAI J egész évre 6 MI VILÁGKRÓNIKÁ­val 1 e£« évre 8 írt ÚJDONSÁGOK : 1 félévre ... 3 « ) 1 félévre ... 4 « Kiadóhivatal : Budapest, IV., egyetem-utcza 4. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldij is csatolandó. Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV., egyetem-tér 6.XXIX. folyam. SZEMLE. A visszaesés az önkényuralomba most nem az olvadó jéggörgeteg sebességével, mint Wa­terloo után 1815-ben, de lassan, hason csúszva, mint az egerésző kandúr, szinte észrevétlen közeledik áldozata felé. Van parlamentünk, az igaz; van módunk a szónoklásban; a saj­tónak is szabad a­­ gorombaság. A pártok szabadon szidják egymást; a miniszterek tü­relmesek, s a nép azt hiszi, hogy teljesen szabad a sajtó. De csak kisérlené meg ez a sajtó czifra durvaságok, sértő személyeskedé­sek helyett igazán szabad elveket emlegetni, próbálná meg izgatni ama polgári egyenlőség mellett, mely már 1848-ban nemcsak elvileg, de gyakorlatilag is érvényesült, majd akkor elválnék, hogy mekkora a határa ennek a mi híres sajtószabadságunknak. Az úgynevezett reakc­ió — szabadságellenes állapot — virá­­gozhatik még alkotmányos formákban is. Példa erre a mi jelenünk. Társadalmunk szelleme sokkal arisztokratikusabb, mint volt nemcsak 1848-ban, de sőt ennek előtte, a 40-es évek­ben, a­mikor pedig még fönnállott a hűbéri­ség. A főrend a nemességgel, a nemesség a néppel testvérkede­tt. Hogy mennyire visszaestünk, csak az ítél­heti meg igazán, a­ki ismeri a 40-es évek tör­ténetét, viszonyait. Hiszen demokrata párt, a társadalmi egyenlőségre törekvő irány — egy­­átalán nem létez. A magyar főrend, az úgy­nevezett mágnásság, századok óta nem volt ily hatalmas, ily föltétlenül uralkodó mint mai napság. Mert az utóbbi századokban külföl­­dieskedő, magyartalan szelleme miatt népsze­rűtlen volt, s a nemzethez való hűség erénye csak a népben, az alsóbb és a közép­nemes­ség egy részében volt meg. A főrend ugyan egészben véve ma sem magyar, csak hogy úgy mondjuk, valamivel hazafiabb. Tudniillik, hogy a magyar államiság eszméjével egy je­lentős része — tehát nem is egészben — már nem áll ellentétben. Még ma is vannak rop­pant uradalmak fölött rendelkező családok, amelyek osztrák országban költik el milliókra menő jövedelmeiket, magyar czélokra nem adva egy krajczárt, — egyébiránt a pesti úri kaszinó sem igen erőteti meg magát e tekin­tetben. Egy-két­ tagja nagy ritkán egy-egy ha­zafias pohárköszöntőt mond, és ezzel a szerény magyar közvélemény beéri. Hát pedig a főrend uralmának akkor sem lehetne örülni, ha az nemzeties, hazafias volna, mert mai napság csak azon nemzet életrevaló, melyben erős polgári szellem, sőt maga a polgári rend az uralkodó. A­hol a mun­káé a dicsőség, az érdemé a jutalom. Nálunk minden teher a népé, minden élvezet kizáró­lag a főrendeké. Az arisztokrata szellem tető­pontját éri, mikor a főur már a középnemest is lenézi és csőcseléknek veszi. így volt a közép­korban, és ilyenformán van már mai napság nálunk is. Az úri­ember, a társasága 200 hol­dasnál nagyobb birtokosnál kezdődik. Csak az ilyennek van joga saját birtokán lelőni a vadat. A többi nézheti, hogy gázolja le vetését, ter­ményeit a kiváltságos arisztokrata, puffogatja le vadját, melyre neki lenne tiltva van. A kis birtokos nem tarthat kopót, mert ha az a va­dat a nagy úr erdejébe hajtja, ennek lakásai azt ott lelőhetik. A képviselőházban egy-két kép­viselő tett ezen vadásztörvény ellen némi sze­líd észrevételt, azokat ott lenevették, ilyen most a divat, a kor árama, ki tagadhatja? És mit reméljünk az új ivadéktól, az ifjú­ságtól ? Megtörtént, hogy nem rég egy kiválóbb ifjú tour kocsizás alkalmával feldőlvén, kitörte lábát, fölépülve, de még sántítva, bottal ment el egy bálba. A következő bálokon egy sereg fiatal ember (majom !) volt látható, bottal ke­zeikben, a­kik szintén sántítottak, noha telje­sen ép lábbal! És ez nem gúnylap torzképe, ez megtörtént, betű szerinti valóság. Hát, az­után csoda-e, ha a főrend el van bizakodva ? Az a vadásztörvény, melyet a ház e napok­ban tárgyalt és megszavazott, nem oly cse­kélység, mint sokan gondolják. Mert nagyon szemmel láth­atólag, érezhetőleg fogja föltün­tetni a korszerűtlen áramot, melybe csavarod­tunk. De hát ha tán jól is van ez így? Mert különben a nagy tömeg, a nép, nem is látja meg a fától az erdőt? A k­orrupczió olyan nagyszerű bravúros ese­teit, a­minő nálunk például a keleti vasúté, a­hol 15—20 millió körül járó összeg szőre­­szálán elpárolgott — ilyet ugyan nem pipált még sem Európa, sem Amerika, és nem pro­dukált még a szomszéd Ausztria sem, noha pedig a 70 százalékos hányadnál fogva őt illetné az elsőség, — hanem azért már elmond­hatjuk, mikor szemünkre hányja a pandurgaz­­dálkodást, hogy­­— vak mondja világtalannak. A Kaminski­ esetben ugyanis csak 625 ezer forint veszett el, hanem a körülmények itt olyan takarosak, hogy lesz a szomszéd urak majd hogy a föld alá nem bújnak szégyelle­­tekben. Mert azt meg már itt nálunk nem hallottuk edd­ig elő, hogy olyan összegért, mely nagyon nem tisztességes uton lett megszolgálva, mely­nek története megbélyegző,­ hogy ilyen összeg behajtása végett a törvényszékhez folyamod­jék az illető kupezihéz.­­ ugyanis Schwarcz báróval megalkudott, hogy a fennebbi összeg­ért megszerzi számára a gácsországi transver­sal vasút építésének engedélyét. Meg is sze­rezte, és aztán követelte a magáét. De a 625 ezer forintnak, melyet Schwarcz báró a bankba letett, ezalatt lába kelt; volt nincs! És nem tudni hova lett? Kaminszky mindössze csak potom 25 ezer forintot kapott. A többiért hát bepörölte a bankárt. Ebből lett aztán most olyan világra­szóló botrány, hogy becsületére válik az osz­trák képviseletnek. Már tudniillik az válik becsületére, hogy ily elszörnyüködéssel csapja össze a kezeit és toporzékolva követeli, hogy süsse ki a testület, hova tűnt el az a csinos megvesztegetési összeg ? Háromfelé is ül össze, három külön természetű­ vizsgáló bizottság. Egyik a kereskedelmi minisztériumban, a kor­mány által összeállított bíróság , másik a fenyítő törvényszék, harmadik a parlament tizenöt tagból álló bizottsága alakjában. Hasonló esetekben nálunk a kormánynak más nézete volt. Semmi áron nem akart abba egyezni, hogy a parlament vizsgáló bizottsá­got küldjön ki. Az igaz, van abban valami sértő, ha az egész jelenvolt vendégsereget megvizsgálják, zsebeit kikutatják, mikor egy ezüst kanál elvész. A régi lovagi fölfogás ellenzi, a polgári fölfogás nemcsak megengedi, de követeli a kutatást. Az osztrákok ez utób­bit választották. A szerbekről, már tudniillik a magyarországi szerb honpolgárokról, az a hír, hogy elhatároz­ták abbahagyni a magyarság, magyar államiság elleni torzsalkodást. Már jó ideje egyébiránt, hogy ez egyenes kijelentés nélkül is észreve­hető volt a fordulat a szerbek magatartásában. Közéletben, sajtóban elnémult az engesztelhet­­lennek látszó gyűlölség hangja, mely pedig oly annyira mérges volt, hogy semmi reményt nem nyújtott még csak enyhülésre sem, nem hogy valóságos engesztelődésre. A szerb vezé­rek gyűlölséget igyekeztek oltani népeik szí­vébe a magyar iránt, s az ellenséges viszony köztünk körülbelül az volt, a­mi a forradalom után magyar és osztrák abszolutizmus közt. De ime mi mégis kiegyeztünk az osztrák hata­lommal, a­mi akkor szinte lehetlennek látszott. Nem sokkal természetesebb-e, hogy a szerbek, a­kik végre is magyar állampolgárok, kibékül­jenek a magyar államiság eszméjével? Mi lehet e fordulat oka ? A magyar állam

Next