Katolikus főgimnázium, Pozsony, 1874
Életrajzi adatok Pozsony megye s város monographiájához. ■\rads:oTzich Sá,n.d.ortól. Jv evés olyan tája van hazánknak, mely dúsabb talajt szolgáltathatna életrajzi s irodalomtörténeti adatok gyűjtésére mint épen Pozsony megye és város. Ha csak azt említjük is meg, hogy Pozsony összes nemzeti és államéletünkben akkor is nevezetes szerepet vitt, midőn annak tulajdonképi központja a visegrádi sziklavár vagy ős Budánk fénypalotája volt, már eléggé okadatolva van állításunk; ha pedig azt veszszük figyelembe, hogy a legutóbbi negyedfél század alatt, amióta a Habsburgok ülnek a Hollós Mátyások, a Nagy Lajosok trónján, szintén folytonosan Pozsony volt a magyar államélet fő székhelye, csak természetesnek mondhatjuk, hogy csaknem minden régéhez történelmi emlékek tapadtak. Itt porlanak Pázmánynak, a magyar próza teremtőjének tetemei; itt találta meg a ■pozsonyi káptalan levéltárában legrégibb írott nyelvemlékünket a halotti beszédet és könyörgést történetírásunk egyik fáradhatatlan bajnoka Pray György - sőt — hallja meg szavunkat a mai Pozsony, mely napjainkban néha feledni látszik régi magyar dicsőségét, hogy az ő falai között látott napvilágot a legelső magyar Űrlap, a „Magyar Hírmondó“ is. 1780—-1786-ig Ráth Mátyás, Barczafalvi Szabó Dávid, Révai és Szacsvai Sándor egymást követték a szerkesztőségben. „Missiót teljesített az oly időben, midőn a nemzet sem a megyék gyűlésein, sem a törvényhozás zárt termeiben eszméket nem fejthetett, nem cserélhetett; előkészítette a szellemeket azon nagy időmozzanatra, mely 1790-ben következett be és szította a nemzeti lelket azon túl is lankadásai és meghűlései között.“ (Toldy). — Még a „Csikóbőrös kulacs“ dalnoka, Csokonai Vitéz Mihály is megpöngette lantját az idegen ajkú Pozsonyban, itt adta ki 1796-ban „Diétás magyar múzsa“ című poétái heti folyóiratát. A magyar regényirodalom bölcsője szintén Pozsony vármegyében rengett, Mészáros Ignác Fel-Báron írta az első magyar regényt, melynek bevezető sorai imígy végződnek: „Költ a régi magyaroknál aranykertnek neveztetett Csallóközben, Fel-, vagy Bodó-Bár nevű helységben.“ „Nem volt korában magyar leány — mond Toldynk, a ki ne szégyenlette volna „Kartigámot* nem ismerni s a ki annak szomorú énekeit ne dalolta volna.“ Most hiába !*