Állami tanítónőképző intézet, Pozsony, 1879

r Értekezés. Lehet-e a siketnéma gyermekeket a többi gyermekekkel együtt a nép­iskolában tanítani? — Mily eredménye lehet e közös oktatásnak a siketnéma és épérzékű gyermekekre nézve? Mióta abbé de l’Épée Francziaországban és Heinicke Németországban a siketnémák számára alapított intézetek felállítása által Aristoteles azon állítá­sát , hogy a siketnémák külék, megdöntötte, a közfigyelem ezen szerencsét­lenekre is kiterjedt, habár még Kant is tagadja, hogy elmebeli tehetségeik az épérzékűekével egyenlők. Államok, felekezetek, egyesületek és magánemberek iparkodnak a szerencsétleneket felkarolni hogy őket a tudatlanság s bűn örvényé­ből kiragadják. Jelen századunkban egész Nyugat-Európa vetélkedik a siket­némákat mennél jobb nevelésben részesíteni, s őket is munkaképes, becsületes honpolgárokká nevelni. Mindenki érzi, hogy tartozik valamivel e szerencsét­lenek irányában s igyekszik leróni ebbeli kötelességét. Claremont városában 1824-ben a két nembeli ifjúság egyesült, siketnémák intézetének alapítására; ez egylet fiókágai Belfast és Nerrybe is elterjedtek, s számos siketnéma részesül e nemes czélú egylet által gondos kiképezésben. Mind­a mellett a statistikai kimutatások mindenhol bizonyítják, hogy csak parányi a szám a szerencsétlenek sokaságához képest, kik rendszeres oktatásban részesülnek. A poroszok igen panaszkodnak, hogy 27 siketnéma intézetbe a képesíten­­dőknek csak */3-át képesek befogadni. Minálunk, csak két ily intézet van: a váczi, országos, mely már 1802-ben nyílt meg, s ezen idő óta számos szeren­csétlent fogadott be, olykor a legszánalomra méltóbb állapotban, kik később onnan kikerülvén, képesek munkájuk után megélni s sem övéik, sem ember­társaiknak terhére nem válnak, sőt házitűzhely alapítása által emberi és pol­gári rendeltetésüknek tökéletesen megfelelnek. Az intézet jeles igazgatója, Fekete Károly úr, a jelenkor igényeihez képest vezeti a nevelés-oktatást, fősúlyt fektetvén arra, hogy a növendékek emberi méltóságuk megismerésére jutván, amennyire lehet, kényszereszköz mellőzésével vezettessenek a kitűzött czél felé, mely törekvésében őt a derék tanártestület szorgalommal s kitartással segíti. Az intézetben a német rendszer dívik, azaz

Next