Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-09-27 / 39. szám
PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP SZERKESZTŐ- ÉS KIADÓ-hivatal: A lipót és szerb utca szögletén földszint. A BIBLIA. (Tholuck után.) VI. A bibliai iratok történelmi hitelessége. (B. M.) Mig a mult század közepéig a szent irások betűszerinti sugalmazottságának hitével azoknak történelmi hitelessége is érintetlenül és szilárdul állott, addig az utóbbi a jelenkornak főkérdésévé vált. Min alapszik az arról való meggyőződés, amennyiben még létezik, a tudományos miveltség nélküli tömegnél és a nőnemnél ? Legközelebb kétségkívül nem más az, mint emberi tekintély, szülők, tanítók, lelkészek, illetőleg a gyülekezet többségének szava után indulás. Némelyeknél azonban ehhez tapasztalati benső tanúságtétel is járul, melynek erejénél fogva a vallásos benyomásokra fogékony ember bizonyossá tesz közvetlenül a felől, hogy az evangyeliomi történet főtényei puszta képzelet termékei nem lehetnek. Az ilyenek alanyilag gyakran bizonyosabbak az ő dolgokban mint a tudós apologeták: ők kétkedőkkel szemben biztos öntudattal ugy felelhetnek mint egyszer Rousseau az istentelen párisi philosophusoknak, kik éles eszű okoskodással meg akarták Istenbeni hitétől fosztani. Bizonyításaitokat — igy szóla — megcáfolni ugyan nem birom, de bizonyosan tudom, hogy megcáfolhatok, s hogy vannak is, kik azokat megcáfolni képesek.4' — De ezek, mint mondám, a keresztyénségnek csak főtényei, hogy létezett egy Krisztus, hogy feltámadt, hogy feltámadása után életét betegágyon nem végezte és más egyebek, mikre nézve a keresztyénnek benső bizonyossága van; s habár ezek által némely mellékes dolog is támogattatik, de mindenesetre nem mind. Hol túlfelől a tudományos ismeret szükségessége érvényre jutott, hol nevezetesen hivatást éreznek az ellennel mérkőzni sőt azt cáfolni: ott ama közvetlen bizonyságtétellel beérni nem lehet és a laicus ember is képtelen lesz vagy maga is theologiai tanulmányokba bocsátkozni, vagy tudományosan mivelt lelkésztől véd- és támadási fegyvereket kölcsönözni. Ne higgje senki, hogy az irás egészbeni ihlettségének hitével itt már mindenen segitve van. Láttuk felebb, hogy az ihletés és hitelesség bizonyossága végett elébb az illető iratok szerzői felett kell tisztában lennünk s az e feletti vizsgálatok, a mint láttuk, már a régi egyházban, nem téteztek tudós kutatások nélkül. Föltéve, hogy e tekintetben, t. i. a hitelesség tekintetében a laicás hite a tudományos kutatásokat mellőzhetné, mégsem kerülhetné el más tekintetekben. Így kénytelen volna a tudósok vizsgálatihoz folyamodni, hol a szöveg helyes olvasásmódjáról, a fordítás helyességéről, hol történelmi, földirati, régészeti tárgyakról van szó. A laiosnak tehát mindenesetre annak kell eljutnia elismeréséhez, hogy az adományokhoz, melyek nélkül egészséges hitállapot az egyházban nem lehető, a tudományos theologia is tartozik. Erre nézve is áll, amit Pál 1 Kor. 12. kifejt, hogy a test nem minden tagjait illeti egy és ugyanazon teendő. Nem tanulhat minden ember theologiát, de épen azért rendelte mind elejétől fogva az egyház, hog gyakorlati lelkész tudományosan mívelte EZjOFIZETÉSI DIJ : Helyben : házhozhordással félévre 3 frt. 50 kr.,egész évre 7 forint — Vidéken: postán szétküldéssel félévre 3 frt. 70 kr., egész évre 7 frt. 40 kr. Előfizethetni minden cs. k. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petti sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. 77