Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-03-26 / 13. szám
hol csak használni lehet. Keserű idők voltak ezek,de édes gyümölcsöket termők. Külsőleg, világ szerint el valtak nyomva, de a lélek annál emelkedettebb, a nemesebb szenvedély annál inkább felfokozott volt. " Ám de ma, midőn a régi viharok teljesen elmúltak, a közeledő viharokat pedig még legtöbben nem akarják látni, mi fokozza fel nálunk különösebben a tetterőt ? mi lelkesít arra, hogy az előiténk szabott kötelesség hit betöltésén kívül különösebb tevékenységre buzduljunk ? Vannak jól tudom, és hiszem, hogy jövőben is lesznek egyesek, kik feledve a sár, az anyag érdekeit, egyedül az eszméért lelkesülnek, s a közügy s az emberiség boldogsága érdekében egész életen keresztül feszitett erővel, kitartással munkálódnak. Ám de az ilyenek csak egyres kivételek, és még ezekben is van annyi a mennyi emberi, s a nemesebb szenvedélyeket, a világi érdekeket figyelembe vevő rugók talán még ezeknél is fokoznák a tetterőt. A legnagyobb résznek pedig mindig volt, és mindig lesz emberi motívumokra világi rugókra is szüksége. S van-e ma nálunk hazai prot. lelkészénél ha csak árnyéka is annak, mi a nemesebb ambitiot felébresztené ! Felelet semmi! * Hogy azok számára, kik egyházuk irányában magukat különösebben kitüntetik gazdag kanonoki, püspöki székeket alapítsunk, ez nem áll hatalmunkban; de ha tehetnők is, nem szeretném, nem ajánlanám ; a mint, hogy soha nem tudtam és nem tudom irigyelni a kathol. egyház gazdag alapítványait élvező főpapok helyzetét. Drága áron, egyéni meggyőződéseik, szabadságuk árán kell a püspöki süveget megvásárolniok. Másrészt azonban aggódva bámulom évek óta, hogy miként képes a virágzásnak vagy (ha úgy tetszik neveznünk) a pangásnak csak a mostani fokán is fenttartani magát egy oly egyház, mely szolgái s vezérfiai előtt az ambitio útját teljesen bevágja. Minden közkatona a bornyájában hordozza a marsalpálcátf — mondja a példabeszéd — s tegyük hozzá, hogy minden novitius clerikus reverendája zsebjében rejtegeti a püspöksüveget. De hát a protestáns lelkésznövendék mit rejteget, attilája zsebében ? A földhöz tapadt szegénységet, és azon lélekbádgyasztó tudatot, hogy ő egy oly pályára készíti magát elő, melyen az első kitűnőt, és az utolsó középszerűt, a tiszta, feddhetlen jelleműt és az erkölcsi törvényeknek csak külső kényszerűségből engedelmeskedő egyenlő földi jutalom várja , sőt talán ha testét íróasztala mellett el nem görnyeszti, ha pajzán örömöktől repeső ifjui lelkét a tudományokkal el nem komolyitja, hamarabb célhoz jutand. S ha mégis ifjúi lelkesedéssel tör előre pályáján, emelj kalapot előtte, ő nem kitüntetésért, nem világi előnyökért, hanem a tisztán tudományos műveltség iránti érdeklődésből küzd. Majd jőnek a segédlelkészi évek, és egyházi szervezetünk mi édes biztatást, mi lelkesítőt ad a kápláni keserű kenyér mellé ? Meglesz-e a jutalma annak, ki lelkesülve hordozza Krisztus igáját, s lelkiismeretesen képezi magát az előtte álló pályára ? Hányank vettetik a kerület egyik sarkából a másikba úgy az őszinte lelkesülő, mint a bérért szolgáló, míg végre előbb vagy utóbb a sors és a valódi érdemet teljesen figyelmen kívül hagyó nép szeszélye szerint bejut egyiknek is másiknak is élethajója a kikötőbe. És ha egyszer bejut, itt megfeneklik örökre a hajó. Ha voltak ifjú édes álomképeid, nagyra törő ábrándjaid, itt felejtsd el, ha magas röptű lelked szárnyait a káplánság még ki nem tépte, most tépd ki azt. Itt van a határ, ezen tul te nem mehetsz. Minden ambitiodnak itt vége szakad. Felavatnak lelkészszó, kezedbe adják az engedékenység s elnézés legszélső határáig kinyújtott u. n. egyházi törvényeket, és azzal útra bocsátanak, többé — ha csak azon törvényeket botrányosan megnem sérted.— reád s lelkipásztori működésedre semmi gond. Isten szolgájává lettél, s a jó istenen kivül többé nem is gondol reád senki, nem jegyzi, nem méltányolja senki érdemeidet, buzgóságodat, még csak az egyházmegyei s kerületi I.könyvek lapjain sincs számodra — legalább életedben — néhány sor, melyben időnkint felemlítetnék, hogy te nem bérért szolgálsz, de lélekből, hogy te hű vagy a kevesekben, s méltó volnál, hogy többek is bízatnának reád. Nagyon szép pálya volna ez angyalok számára. De mi emberek vagyunk, nem csak isten igéjével, de kenyérrel is szeretnénk táplálkozni; nem csupán az eszme, a cél magasztossága lelkesít, de ösztönül a földi dicsőség, az emberek előtt való kitüntetés habóra, a valódi érdemnek világ szerint való jutalmaztatása is jól esnék. S ez mind nem adatik. Mutassatok a föld kerekségén csak egyetlen hivatalt, hol a 25—30 éves fiatal ember minden ambitiójának, s az előbbre juthatás reményének teljesen útját vágják? Ez egyedül csak , nálunk van. Valóban