Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-12-03 / 49. szám
kell győződnünk, hogy valamint nem egy nap alatt építették fel Rómát, úgy annak teljes ledöntése is nem egy napnak s nem is egy két rövid évtizednek munkája leend, s hogy azok előtt, kik az uj idők szellemének s az örök eszméknek szolgálatába szegődtek, még hosszas s erős küzdelmek állanak; s hogy a teljes diadal elérése előtt minden egyes ponton meg kell küzdeni az emberiségnek az ellentétes túlzások bajnokaival. De ezen ellentétes túlzások egyszersmind megfejtik előttünk azon fentebb említett látszólagos rejtélyt. Midőn a mult század nagy szellemei megindíták a tisztán katholikus országokban is a nagy harcot, igaz, hogy sikerült rést törniök a középkorból eredő vallási, politikai, s társadalmi intézmények bástyáján, és az eddigelé többféleképen lenyűgzött szellemet felszabadították minden irányban. Ámde a békést lehányt szellemet nem gátolhatták meg, hogy a szabadság mohó élvezésétől megkábítva önnön maga ellen is ne forduljon, s hogy a szellemvilág létezését, annak legnemesebb nyilatkozatait meg ne támadja, s hogy ha az előbbi idők szentjei a természet törvényeire mit sem adva, minden eseményt a szellemvilág köréből eredő csodáknak tüntettek fel , addig az uj idők apostolai az ellenkező túlzásba esve, hadat üzentek az egész szellemvilágnak, s minden tünetet az anyagból a természet örök törvényeiből igyekeztek megfejteni. Más szóval a babonás hit ellen folytatott heves l*arcok alatt s harcok által elvettettek s kicsiádzottak az anyagéhség magvai, és ma már hazánkban is némileg, de méginkább nyugot Európában majdnem uralkodó iránynyá lett a materialismus. — Isten, szellem, vallás, vallásos hit, erény, halhatatlanság: jó ha dajkamesékben vagy a tudatlan nép számára tartott prédikációkban emlegettetnek; de okos embernek ? annak legyen esze, s éljen cselekedjék úgy a mint esze s világi érdekei parancsolják. Legyen istene önmagának, s csak ezen isten szavára hallgasson. És hát ezen uj irány szép s lélekemelő is. Akár egyes embernek akár egyes nemzetnek, aki s amely csak imént szabadult fel a felette zsarnokilag atyáskodó vagy nevelősködő hatalom alól, hogy ne dobogna fel keble, mikor összetörheti az eddigelé kénytelenségből imádott bálványokat, felmondhatja a szolgálatot azon isteneknek, kiknek nevében felette eddigelé zsarnokoskodtak. Szép lesz ez! De csak is a felszabadulás első óráiban, a sóvárogva várt szabadság első mámorában. De később, kijózanodozva, vagy az élet válságosabb perceiben, visszaborzad a nemesebb kedély a materialismus tükréből visszaverődő állatembertől, és még egy Heinénél is volt pillanat, midőn undorítónak találta a sertésekkel a fertőben henteregni. Hát még a kevésbé korlátlan szelleműek, hogy vissza ne riadnának? S mi a következés? Ez egyik túlságból megfordulva, buknak vissza a másik túlságba, az ultramontán pápistaság ölébe. És ha valaki ma kutatása tárgyává tenné a lourdesi szent helyre zarándokló kathol. családok történetét, nagyon sok helyütt ami az eredményre bukkana, hogy az istent dethronizált s a vastag materialistikus elveket vallott apák és nagyapák utódaiból kerülnek ki a mai vakbuzgók. De hát ez az emberiségnek végzete — kérdhetik olvasóink — hogy örökösen ezen két szélsőség között hányattassák ? Nem! a protestantismusnak épen abban áll magasztos hivatása, hogy a túlzások bölcs mérséklőjeként szolgáljon. De ezen feladat nem az ódon megmerevült protestántismusra várakozik — mert hiszen ahol ezt dédelgették, ott is csak úgy virágzik az anyagelviség, mint a legultramontánabb országokban, — hanem várakozik a folyvást haladó, a kor műveltségével folyvást lépést tartó, de azért az evangeliomi alaptól, az abban rejlő örök eszméktől soha el nem térő protestantismusra. Ez az oka annak — hogy régi nótánkhoz visszatérjünk — a miért mi a protestántismus szabad iránya mellett küzdünk, mert szerintünk az ódon orthodox protestánsság távolról sem eléggé bigot és észellenes arra, hogy a túlhajtott liberalismustól s anyagelviségtől megundorodók ennek karjai közé vethetnék magukat; de másrészről nem elég józan arra, hogy a valódi vallásos kedélyű, de e mellett felvilágosodott ember lelki szükségeit kielégítené. A protestántismusnak szerintünk csak úgy van jövője, hódításra csak azon esetben számíthat, ha a józan haladást parancsoló ős alapelvét megőrizve, korunk nagy ellentétei a vakhit és hitetlenség között helyes középúton halad. A katholicismus másik propagandája a mai politikai s társadalmi intézményekben keresendő. Az 1789-iki szellemáramlat millióit azoknak, akik másfél ezer éves szolgaság jármát húzták, szabadokká, egykori zsarnokaikkal egyenjogú polgártársakká tette, megosztotta velük a törvényhozói, kormányzói jogokat, s az előbb csak a kiváltságosak