Protestáns Szemle, 1944

Tanulmányok, cikkek - Makkai Sándor: Az idő

Az idő „És az angyal, akit látok állani a tengeren és a földön, felemelé kezét az égre, és megesküvék arra, aki örökkön örökké él..., hogy idő többé nem lészen, hanem a hetedik angyal szavának napjai­ban, mikor trombitálni kezd, akkor elvégeztetik az Istennek titka, amint megmondotta az ő szolgái­nak, a prófétáknak." Mennyei Jelenések 10: 5—7. Az angyal oroszlánhangon esküdött, eget-földet betöltő szó­zattal: Idő többé nem lészen! Ez az ige mindenekelőtt félelmes vád és ítélet számunkra, akik a mult év sírja felett és az új esztendő küszöbén állunk. Ismét megettél egy esztendőt és nem változtál meg. Háromszázhatvanöt napod s legalább ugyanannyi alkalmad volt reá, hogy felismerd a rettentő szakadékot, melyet a bűn vá­gott közéd és Isten közé. Az este leszálló árnyai mindannyiszor intettek téged a halál és az ítélet közeledő napjára. S minden reg­gel a kegyelem napja virradt reád, kínálva a nagyszerű ajándé­kot, hogy megbocsáss, kibékülj, szeress és jót cselekedj. Látod-e, mit mulasztottál, mennyit vétkeztél, miféle mennyei ajándékokat hullattál el, hány égi sugarat nyelt el szíved sötétsége s a teljesedő ítéletnek hány torz ráncát írta arcodra a titokzatos kéz, mely év­ről-évre formálja a végzetes betűket: Mene, mene, tekel, ufar­szin... Az esztendő elmúlt s te nem hallottad szíved lankadó veré­sében az angyal szózatát, aki az örökkön örökké élőre esküszik: Idő többé nem lészen! Megérted-e most, hogy a rettenetes angyal már nem kérlel, nem szelíden int, hanem Isten nevére esküszik, visszavonhatatlanul, hogy nem lesz többé időd pótolni, amit elmu­lasztottál, helyrehozni, amit elrontottál, szakítani azzal, ami vagy, megtérni, újjászületni. Az angyal ellened esküszik s a rohanó idő minden pillanata téged vádol és ítél. Csak az, aki az angyal esküjét egész rettentő súly­ában érezte nyomorult fejére zuhanni, akinek szívét valóban a halál görcsébe szorította az eltékozolt idő feletti rémület vasmarka, csak az hall­hatja meg az ige másik hangját, mely a vád és ítélet mögött zen­dül fel, biztató üzenetül az új évre. Visszavonhatatlanul igaz, hogy az eltékozolt idő elveszett s azt soha többé vissza nem hozhatod. És rendíthetetlenül igaz, hogy a jelen minden pillanatban múlttá válik és ami van, nem leszen többé. De a bűnbánat, az önítélet, a magának immár nem kegyelmező megadás, — és csakis ez! — az angyal esküjéből meghallja, hogy mégse késő. Az esztendő, annyi sok más év után, elveszett. De nincs szükség esztendőkre. Van még egy nap, talán egy óra, néhány perc, egy pillanat, mielőtt az idő végleg nem lenne többé s te a halál és kárhozat fölé emelheted Istennek ajánlott szívedet. Az evangéliumon isteni sürgetés lobog át: amíg időnk van, munkálkodjunk és cselekedjünk jót! Ez a sür­getés a mennyei Atya felénk nyújtott mentő kezének intése. A­­tékozló fiú már a vályú mellett kuporgott, disznókkal marakodott a moslék utolsó csöppjein, már-már nem volt többé számára idő

Next