Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. január-június (1. évfolyam, 1/1-52. szám)
1835-05-30 / 43. szám
Ne kárhoztass barátom, ha most először kifakadok a’ történet ellen, melly engem vagyon nélkül a’ rangosok közé helyezett , ’s áldozatjává tön anyám rangvágyának. ’S hogy ne kárhoztasd a’ szülője ellen kelőt, halld éltem rövid szakát. Anyám fényes, dirzs család ivadéka volt, de rá , — az ízről izre szálló rangi dölyfnél egyéb nem maradt, ’s elébem — egyetlen fia elébe — szüntelen a’ magas polczokat tükrözé ; mint minden fényes család ivadékától könnyen elérhetőt. Még gyermek valék, örültem a’ tarka bohóságoknak. De a’ fiú ifjúvá ért, a’ való elébem tárult tiszta tükrével, mellyben anyám tévelygését szánva pillantám meg. Ellenkedni kezdék hisztetéseivel, mellyek katonai pályára — mint a’ fényczélhoz leggyorsabban vivőre — erőteték a’ polgári életbe, a’ házi boldog körbe vágyó ifjút. Fiai gyengéd ellenvetésim kéréssel legyőzettek, ’s azon ígérettel, hogy duzs nagy-néném halála — kinek vagyonában örökűlendő valék — nagyot változtatandó sorsomon, és hivatalomon. Az anyát, bár tévelygő anyát nyugtatni igyekező fiú katona jön , ’s vétek el azon reménynyel, hogy egykor nagy-nénje’ kincsei eloldozzák gyűlölte fékétől, ’s olly sorsba helyezik, melylyel anyja nézetei is megegyezők. De ezen remény, mint a’ remények nagy része — füstbe ment. Nagynéném férjhez ment, ’s mindenét ifjú férjére íratta. Anyám e’ miatti bujában meghalt, ’s én katona maradtam, melly helyezetbe, — idő inkább mint kedv — beleszoktatott , ’s egy bizonytalan polgári hivatalért cserélni balga makacsságnak tartám. Sokszor szorítá keblemet inkább mint mellemet a’ formaruha, tágulást óhajtott sokszor, midőn egy szép leány szemébe pillanték ’s oda öröké vágytam nézni; tágulást, midőn egy leányszivet nemesen látok dobogni. Ah ! illykor magamévá kivánám ezt ragadni, ’s lángjait, szerelmem nemes lángjával egyesülve, éghez emelkedni látni, de a’ formaöltöny összeszorítá e’ kebelt, ’s a’ létet végig üdvözíthető szerelemnek egy ah !-ban kelle elröppennie. Barátom! szólj , igy küzdjek e én örökké keblemmel ? ez most lehetetlen. Minden nap látni Emma kellemeit, ’s szerelmét nem óhajtani nem lehet. Képzelem te hideg vérrel ezt felelended: „Ne sopánkodjál, ha Emmád gazdag, leteszi a’ cautlót , ’s mindennek vége.“ Nem barátom, ez nem lehet: hol a’ házaság kötelét a’ hites’ vagyona szőheti csak, az semmisüljön létesülése előtt; mert, lehet e boldogságot előbb helyezei, mintha a’ férjnek, egy férfinak hitese’ vagyoni szerzik házi szükségeit? Nem barátom! ez nem lehet: emelt kebellel akarom hitesemet létemüdvözsége eszközének vallani, de az ezt föntartó táplálat adójának nem, ennek elfogadása egy önérzett férfit önmaga előtt lealacsonyít, szerelmét áruba bocsátható portékává törpíti. Nem barátom! így nem: Emma tiszta lelke legtávolabbi rejtekébe se férkezzék illy gyanú: Valljon nem érdekli e Füzesit vagyonom is? E’ gondolat Emmától, képes szerelmemnek sirt ásni. Én csak Emmát szeretem , ’s vagyonát mint mellékest, mint boldogságomat csonkítót tekintem. De egy szó panaszt sem többé. Ezután még jobban kerülöm őt, eddigi udvari viseletemet hideggé változtatom iránta, kerülöm a’társaságot hol ő lesz, kerülök mindent, kerülöm magamat, és kerülöm azon édes gondolatot, melly egy jó hites karjára festi létem üdvözségét. — Szőlj sötét éjt tűnő álmomra zsibbasztó érzéketlenség. Élj jobb napokat barátom mint én élek helyzetem nyűge miatt. Haddmeg minden ivadékodnak ne legyen katona. 4. Házasodjál-meg barátom ! hogy tudd képzelni, a’ földi, az égi, és mindenhová való mennyet, házasodjál-meg, hogy ennek örömei által a’ föld égi vándorává avattassál. Négy hét óta Emmám boldog férje vagyok, százszor boldog, mert boldogságom’ az ő boldogságának tudata emeli. Soká küzdök szerelmemmel, de ez győzött, győzött Emma kelleme, ’s én hevemtől ragadott, nem agyfontolástól vezetett, megvallom forró indulatomat. Szerelmem viszontba lelt. Szerelemtől lázzadt keblem csillapultával kezdem fontolgatni léptemet, mellyel nem tenni hónapokig határozgatom. Már visszalépni nem vala út, de akarat sem. Emma szive birtoka minden gátok legyőzésére erőssé edzett, semmi sem állt előttem lehetetlen szinben,s azonnal elkezdeni házasodhatásom eszközlését. Egy kérelmet nyujték be cautiom elengedése iránt, a’ kéretem viszszavettetett. Én őrültség szélén állok. Emma látta szenvedésemet, faggatott, végre megvallám, és lemondék róla mint beirhatatlanról, visszanyujtám gyűrűjét, és fölszabaditám szívét. Ő angyali mosolylyal nyujtá ismét át a’ gyűrűt, e’ szavakkal: „Csak a’ sziv szabadsága visszaadása nincs a’ rabló’