Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. július-december (1. évfolyam, 2/1-52. szám)

1835-07-04 / 1. szám

PEST JULIUS’ 4dik. Megjelen e’ divatujság hetenkinl kétszer,esz­tendő alatt legaláMi 64 képpel. Helyben fél évi dija 4 fr., egész évi S fr. Postán 5 fr. és lo f. pengő. A' TÁRSAS ÉLET ÉS DIVATVILÁGBÓL. M.ACÁi 1853. 1. szám. Előfizethetni helyben % kiadónál Dorottya ut­caiban Czigler házban Ildik szám alatt. — Pesten kívül pedig minden cs. lir. Pos­ta-hivatalnál. LIZA’ szerelme. KARACS THEREZTŐL. A’ piros pozsgás, köténye alatt valamit rej­tegető Zsuzsa, szinte egy negyed óta sandalog mar a’ falu egyik birtokosa’, Szögfiék háza előtt. Az úti kocsi pakolva áll, az uraság ben búcsúzik az elutazandótói. Zsuzsa, alkalmat használva, be­sompolyog az udvarba, hol Pista, — utósó szat­mári vásárban vett czifra ostorát pattogató, — egyik kezével tomboló lovait simogatja. Vidám simulást terite Zsuzsa’ látása Pista’ gondránczolta homlokára: nagy gond feszité őt, hogy távol Zsu­zsájának tudtul nem adhatá messze utaztát. — Jegyzésben legyen mondva: Szögfiéknél — bár talpig becsületes magyar háznép, már kiment di­vatból a’ jó magyar szokás: hosszan készülés a’ legkisebb teendőhez. ,,Hová megy Pista bácsi?“ kérdé Zsuzsa olly halkan , hogy Pistának egész szájáig kelle haj­lani a’ hang után. „Pestre megyünk galambom, szép Zsuzsám; lön a’ válasz, hozok neked szép czifra pántlikát.“ „De minek olly messze?“ kér- dezteték ismét Pista. „Hja, nem tudsz te ahhoz, feleié okoskodva a’ kocsis, — azért: hogy a* tens ifjú urnák ollyan nagy papirost vegyünk, mely- lyet ha mutat, minden elhigyje, hogy okos. Aztán meg, kinek illyen van, az pörölhet, mennyit akar.“ „Pörölhet! kiálta Zsuzsa szörnyedve, isten bo- csássa-meg ezt-tán csak nem teszi az a’ jó tensurfi.“ „Dehogy nem, viszonzá kaczagva Pista, hiszen mivel különböznék tőlünk ? Látod Zsuzsa az úgy van : ha valamellyik ur megakarja mutatni, hogy ő is tudja mi a’ jussa, elkezd szomszédjával po­rolni , de hogy még is magoknak ne kelljen fá- radniok, fogad mindenik magának illyen nagypa- pirosos urat, mint a’ mi urfink is lesz, ’s ezek czi- vakodnak helyette.“ Az uraság közeledett. Zsu­zsa gyorsan — a’ köténye alatt rejtegetett bokrétát e’ szavakkal tüze Pista kalapja mellé: „Erről megtudhatják a’ pesti lyányok, hogy már van sze­retőd. Rájuk se nézz édes Pistám.“ „Ha mindig rájuk nézek is csak rád gondolok én,“ lön a’ vá­lasz, ’s gyorsan suhant ki az udvarból az urasá- got már a’ folyosón jőni látó Zsuzsa. Pista pedig elfoglald a’ bakot, a’ jeladásra minden perezben készen álló. Az utazandó ifjú Szögű kocsijába ugrék. Öröm, nem bucsuzási bánat festé arczát. Pest, a’ haza’ még soha nem látott fővárossá bájalakban lenge elébe, és nem biísulhata lelke kedveltitől válta- kor. Nem hosszií időre vált ő ezektől el. Az anya elfojtott könyek közt bocsátá a’ vi­lágzajára. Az ezredes bácsi, Szögfiné bátyja — kinek hasonlón szólója vala jövendő örököse lép­teibe — bátran taszítá az ifjút a’ kocsiba e’ sza­vakkal : „Menj, harezolj te is a’ nagy csataté­ren, hol többet kell magunk, mint mások ellen küzdeni. Ha diadallal víttál, térj vissza kincseid­del, és boldogíts.“ Az atya — bízva fiának tiszta lelkében — aggódás nélkül ereszté e’ tapasztalás tengerére, melly, az ő egyszerű házimondása sze­rint, egy ifjú rényének próbaköve, tudományának tárt könyve, tetteinek mezeje, boldogságának for­rása lehet. Az ifjú Szögfi leikébe mélyen vala e’ pár sor atyai mondás vésve, és örülve remegett keble a’ tág mezőre léphetésért. Szögfiné megfogta Lajossá’ kezét, és ez vala vég bucsiíja: „Az asszonyok társaságát keresd, hogy ösmerhesd őket. Ezek kezében van élted le­téve, igyekezzél azt ollyban föllelni, ki mérgesi- tetlen nyújthatja számodra.“ Ismét az atya fogta- meg fija’ kezét rövid mondásával: „Légy szorgal­mas tanulója a’ törvénynek, hogy hazádat, an­nak állapotját ösmerhesd, hogy ne sebeket szag­gass, hanem gyógyíthass vele. Ösmerj embereket, vesd-meg azok’ salakját, öleld magadhoz a’ jókat. Ne légy rangvadászó, jusson eszedbe: apád kevés­sel kezdé, még is becsületes maradt.“ „Jó, jó, — vága bele ízetlenül, a’ rangot lét’ főkincsekint bálványozó ezredes — az régen volt, most más a’ korszellem, ezzel együtt kell haladnunk.“ Ez is megfogá az ifjú Szögfi kezét, ’s áldása ez lön. „Igyekezzél a’ rangosokat mar gadévá tenni, hogy nagy terveket sikerithess. Ha

Next

/
Thumbnails
Contents