Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. július-december (1. évfolyam, 2/1-52. szám)

1835-11-21 / 41. szám

lan gyönyörű látvány ébreszté­ föl figyelmét. Egy asszonyi alak, ottani szokás szerint mélyen ellep­lezve, egy szolgaleánytól kísértetve, hihetőleg észrevétlenül és kiváncsilag közeledett hozzá, ’s most, midőn Byron hirtelen oda nézett, sietve és megdöbbenve az oszlopok’ egyike mögé vonúla, ’s aztán könnyű madárléptekkel az olajerdő felé lengett, melly még a’ városon túl is tart. A’ hölgy hihetőleg már hosszabb ideig szemmel tartá őt, ’s távozása lassúnak,­majd akartalannak látszott. Öltözete és módja elárulák előtte, hogy ezen fia­tal sugár alak is gyűlölt néphez tartozik, a’ lep­len keresztül egy pár égő fekete szemet fedezett­­fel, mozdulatinak mindegyike könnyű és kecses vala , — Byron’ kíváncsisága fölingerelteték, — ki lehete az, ki őt szemlátomást nagy figyelem­mel szemlélte? — találgatásokba sülyedt, de ez­zel nem boldogúlt ’s végre önmagán is mosolygott. Tanulásit ’s magányos sétáit folytatván, több nap múlt­ el, mióta a’ csekély kaland eszébe sem juta, midőn a’ Bazárnál elmenvén ugyan azon fehéren leplezett alakot egy előkelő házból látá kilépni ’s feléje lőni. Könnyen sejthető kíváncsi­ság tartoztatá lépéseit, a’ hölgyet most is egy öreg szolgaleány követé, ’s mellette közel menté­ben, egy kissé fölemelkedett a’ könnyű lepel, a’ keletföldinek sötét tüzű, villogó szeme, vil­­lámsujtás gyanánt hulott a’ meglepettnek lelkébe és érzelmibe, a’ hollófekete tömött hajfürtök a’ szemfényvesztő, bárha kevéssé látható nyakon kígyózva, meggyőzhetlen szerelmi háló’ cseleit látszanak fonni, és egy perez elég vala , Byron­nak ezen táj egyik leggyönyörűbb alakját meg mutatni. A’ hölgy ismét lassan ment tovább, azon­ban a’ szolgáló még egyszer visszafordult, ’s tüs­tént kérdezé a’ nép’ nyelvén már meglehetősen szóló Byron: — mond, mikint hijják szép pa­­rancsnokaédat? „Zaida, Alinak a’ gazdag kereskedőnek nem régi neje, ki most és naponkint ezen órában az olajerdőcskébe Kephissus’ partján fördőbe sétál­gat,’ volt a’ rövid de sokat jelentő felelet. Byron érté azt,­­ a’ szépei kisérőnéjével együtt rájok nem ügyelve hagyá utjokat folytatni, hirtelen egy öregszakálu törökfőt vön észre, rop­pant pipával a’ házi ablakon kinyulót, ’s mint látszott, részvétlenül fordult ellenirányú utczába. De a’ környékkel ösmerős lévén ’s tán hajló is, a’ komor gondolatokat, ’s már a’ fiatal lélekben kitünőleg uralkodó életunalmat nehány pillanatra mámorosító jelen’ tengerébe sülyeszteni, elhatá­roza az ajánlkozó ingerlő kalandot egészen meg nem vetni ’s legalább közelben látni a’ szépet, kit a’ történet — vagy tán ennél is több elébe hozott. Tekervény-utakon az akadémia’ kertein keresztül Kephissus’ partaira jutott, hol a’ vadon­­ság’ daczára is buja növénytermés mutatá a’ jeles éghajlat’ kimerithetlenségét. Myrthus- és narancs­bokrok , még a’ levágott törzsökökbül is kihaj­tók , mellyeket a’ barbarusok tűzi­fául használ­tak , változva mutatkoztak az olajfák’ sötét lomb­jaival ’s egyes, idegen nemű virágok’ színes pom­pájával , a’ sűrű fűből felemelkedőkkel ’s egyes fehér oszlopromok körül virágzókkal, mellyek durva erőszak vagy az idő által ledöntetve földön hevertek; gyöngeszellő suhogott a’fák’ tetői közt, számtalan fülmisék feleltek egymásnak, ’s né­­melly helyütt alig birt a’ nap’ sugára a’ hely’ re­gényes sötétjén áttörni. Byronban különös érzés támadt, midőn egy felséges karyatide alatt, mellynek fehér márvá­nya a’ zöld lombboltozaton átsugározva, Görög­hon virágkorát bus komolyan látszott visszainteni, a’ gyönyörű Zaidát félülő, felfekvő, igen festői helyzetben pillantá­ meg, — fátyola hátraöltve volt, nagy fekete szemei a’ félig elfejtett virág­­bokron nyugodtak, mellyet fehér kezében tarta, arcza égett ’s a’ könnyed öltözet a’ legszebb for­májú tagokat mutatta. A’ folyam­ habjai csöndes szerelmi dalokat susogtak, szivkábitólag vonult a’ meleg szellő a’ sziszegő levelek közt ’s csábít­va inte a’ bölcs Epikur’ tanítására, a’ jelennek semmi nem­ tiltott éldeletét, ha az előakad, meg nem vetni, — Byron sokáig’s nevekedő elragad­tatással nézte a’ szép képet, végre , hatalmas ér­zetektől üldöztetve, tovább nem tarthatá magát, hirtelen kilépe a’ bokrokból ’s a’ gyönyörű alak előtt termett, — gyönge kiáltás fakadt a’ virágzó ajkakon, már futó­ félben álla, de Byron által rögtön akadályoztatva, karjaitól öleltetve, elenyé­szett a’ futó föltétel. Szemérmesen vallá meg neki a’ hölgy, hogy őt kertjéből már többször meg­­pillantá ’s azon találkozástól fogva Theseus’ tem­plománál el nem feledé, hogy csak ő róla gon­dolkozott, hogy szolgálója lépteit követé, ’s előtte azóta a’ férj’ közel volta, kit neki atyjának aka­ratja adott, egészen kiállhatlan. E’ kecses szavak­nál átölelé a’ hevülőt, ki szépségének ’s kellemi­­nek ezen hirtelen diadalmát titkolatlan örömmel éldelé, mert uj és boldogító vala rá nézve illy lángoló önátadás, min­t a’ szép keletinénél ta­pasztalt.

Next