Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)
1837-01-22 / 7. szám
50 Belli. És senkit, kivált férfi látogatásokat el nem fogadhat. Halmai. A grófné igen hamar megváltoztatta parancsát. Belli. Megváltoztatta? Halmai. ’S mint gondolom, szobaleány segedelem nélkül kis ideig még ellehet, miután már olly személyről szorgoskodott, melly ügyesen tud körűle munkálódni 's kivált a’ felékesitésben különös gyorsasággal bir. Betti. (félre) Ta» csak nem tud mindent. (A’ báróhoz) A’ báró urat nem értem. Halmai. Mindjárt érthetőbb leszek, (sebesen) Aszszonyodnál fiatal katona van. Betti. (igen megi'Uküd.öttnek látszik) Miként gondolja ezt? Halmai: Miként gondolom ? (nevetve) Hiszen nem mondok rejtett szavat, mellyet mint némelly újságét senki sem fejthet meg, ha azt mondom, hogy uniódnál fiatal katonatiszt vagyon, ki legszebb sikerrel vitézkedik azon mezőn, melly soha sem olly veszedelsem mint a’ csatamező. Betti. Ezen sértő gyanú — Halmai. Fényes valóságon épült, kedveském! — Most egyszer dicső gyümölcsöket hozott kíváncsiságom : ezen kulcslyukon át meggyőződtem az asszonyi erényről, melly szépen hangzik , mint morál a’ színpadon , és olly keveset is ér, mint ez. Betti. Báró úr elfelejti azon tiszteletet, mellyel egy dáma iránt tartozik. Halmai. Páli tisztelet az asszonyoknál azon tökepénz, mellytöl ők mint uzsorások igen nagy kamatot követelnek. Betti, (félre) Ő mindent tud, most a’ grófnőt kell minél előbb tudósítanom. (A’ báróhoz.) Vannak esetek, hol minden világos látásunk mellett is csalódhatunk és nem akarom báró urat emlékeztetni, milly kedvetlen következéseket.— Halmai. Szülne, ha rosszul láttam" volna ? Oh nem ! Szemeim minden divat ellen igen jól látnak, ’s azt is tudom bizonyosan, hogy az adonisz ott urnéd’ szobájában kegyelt szerető , mert olly nyájasan csak kegyelt szeretővel bánnak az asszonyok, ’s olly tüzes ostromló csak katona tiszt lehet. Betti. Az Hiedelem és helyheztetésem tiltanak további ellenmondásoktól; a’ báró ur megfogja engedni, hogyaVOZZam. (menni akar) Halmai. Nem, nem, titoknokné úgy nem fogadtunk ! Mig tudványom nincs egészen kielégítve, addig lépést sem távozol innen, ha éjszaka is kellene őrt állanom melletted. — (/.sebébe nyúl) Azonban segitni fogok, hogy vallomásod könnyebben megessék. (idén/.ta.i neki) Az illy arany tolvajkulcs fölnyírja-e titkos lakatocskádat? Betti, (térdbókkal) Nagysádnak igen finom életmódja és világismerete van..(félre) Mit tegyek? — Megindultam-e neki azt, mit a’ grófnak kellene megmondanom? — Úgy vélem most már mindegy; igy a’ gróf ettől tud meg mindent ’s én legalább első haragját szerencsésen kikerültem. Halmai. Meggondolja magát! — A’ fehérszemélyek mindig akkor gondolják meg magokat, midőn már el vannak határozva. No ’s, leányka! sokáig várjak-e még feleletre ? Betti. Valljon hűségemet urném iránt — Halmai. Hagyj békét hűségeddel. A’ szobaleánynál urnéja’ minden gálánt titkának arany földnek kell lennie; ’s árulóné sem vagy, miután kényszerítetes csak azt bebizonyítani, mit én láttam, és tudok már. Betti. Nagysád’ olly szép rábeszélésére csakugyan teljesítenem kell kívánságát. Halmai. Végre tehát megtérítém — (sebesen) Katonatiszt-e, mi neve? honnan jött, hol ismerkedett meg? hol lakik ? sokáig tart-e viszonya a’ grófnéhoz ? Betti. Igen sok kérdés egyszerre , mellyre ez rövid válaszom , hogy azon katonatiszt nevét még eddig nem halottam, de annyi bizonyos, hogy mint ifjúsági barátja urnámnak, ennek nagy kedveltje is. — Idegen szóejtése nem magyar születésűnek gyanítatta; a’ grófné szobájába pedig én vezettem föl a’ hátulsó lépcsőkön. — Ez minden mit tudok; igen kérem nagyságodat, el ne áruljon. Halmai. Semmitől se tarts; a’ boldog párt magam akarom most meglepni. Betti. Nem tanácsolnám, mert a’ tisztnek kardja és két pisztolya — Halmai. Átkozott legényke; nem veszi tréfának a’ dolgot. ’S én éltemet egy asszonyért ugyan nem koczkáztatom; mindazáltal igen szeretném megtudatni valahogy a’ grófnéval, hogy tiltott kalandjának tanúja voltam. Betti. Ez könnyen megtörténhet