Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)
1837-03-26 / 25. szám
Pest. Megjelen e’ divatujság hetenkint 2szer, ertendő alatt legalább 64 képpel. Helyben félévi dija 4 fr., egész évi 8 fr. Postán 5 fr. és 10 fr. pengő. Harmadik évi X' dicsőség fénysugár a Lengyen a' Magyar hazára Első fele. Martius’ SG1»" A’ TARSAS ELET ES DITAITDIÁeIBÓL. 1837 S5.lk szám. Előfizethetni helyben a kiadónál Ilj- világ utczában Heisinger ha/.ban 554 ik szám alatt. Pesten kivül pedig minden cs. k. posta-hivatalnál. A’ RENGETEG HOLLÓJA. NOVELLA. (Vege.) IV. Veszett kigyó! ez hát testvérszerelmed? Ezért hazudtál békülést nekem. Oh én az égi lelkektől nyerem Ama’ lángösztönt, hogy gyűlöljelek. Szállj hát hazádba — a’ pokolba, ördög 31 a s s z i n a i hölgy. IJI. Bámulatos és egy öregtől korán sem várt könynüséggel ment az asszony Sólyomkövi előtt. Keresztül mellének egy hegy’ oldalán, lebocsátkozának egy völgybe , és midőn annak kanyarulatain messze haladtak volna , hirtelen egy mindenfelől meredek magas szíkekkel környelt kisded mezőre jutottak, mellynek egyik oldalán a’ kösz irt’ tövében barlang nyitotta füstös torkát. A’ vén czigánynő hármat csattantott tenyerével — ‘sime e’ pillantatban innen is , onnan is szennyes arczú, zsíros rongyokkal fedezett emberek termettek elő. Sólyomkövi meghökkent ’s legottan puskájához kapott Védelemre gondolt és széttekinte. De körűlé iszonyú emberalakok állának zömökén és izmosan, kiknek halvány sárgás arczaikon vad eltökéltség üle, szemeikben setét tűz égé, orraik alól ’s állaikról bombos bajusz és szakál göndörgött le, vállaikon pedig és kezeikben puska, vagy balta, ’s szíjjal térdig körültekert lábaikon bocskor vala. Egynehányan, szívének és fejének irányzák puskájokat, miközben egy fegyvertelen rőt hajú szál ember bátor lépésekkel közelíte, és „Szerencse hozta lakunkba, ifjú uram, szerencse hozta, takaros kis fegyver“ — szólt és értté nyúlt. Sólyomkövi jelentőleg emelinté puskáját, és „félre, gazzsivány !“ dörgé. „Eh, ne tréfálj, fiú, türelmünk igen rövid, monda nyomosabban a‘ rőt, hiszen csak nem akar 1837 rád még most agyvelődet e’ gyöpre tálalni? — Tekints körül a’ fekete karikácskákba, mellyek egynéhány puskacső’ végéről rád meredeznek. Csak intenem kell, és e’ kis fegyver csakugyan enyém,s ezzel elvévé kezéből a’ puskát. Ekkor minden csövek köröskörül leeresztetének hozzátolakodék a’ haramiacsoport. Veres haragban lángoló arczczal engedő Sólyomkövi nyakából kikerítetni a’ széphimzetü tarisznyát; és miközben a’ rőt haramia azt tenné, egy finoman font, aranynyal összefoglalt hajlánczot pillanta meg meztelen nyakáról kebelébe nyúlni ’s az után kapott. De ekkor kitört Sólyomkövi’ kebeléből a’ boszúság’ vihara, és kincse’ védelmére riadva, nyakon ragadta a’ szemtelent. „Megfojtalak, ördögök czimborája!“ ordított, és a’ szál ember azon pillanatban lábai előtt hevert. Lárma, melly szinte rengeté a’ közösleg dermedő szírtszálakat, kerekedett ekkor, és a’ vad raj egymás ellen tolakodók a’ magát ökleivel bajnokúl oltalmazónak tépésére és rángatására. E’ pillanatban, mint midőn hegy szakad a’ mormogó bérezi patak’ medrébe, a’ recscsenő zuhanásra eláll a’ moraj, úgy némúlt el a’ felbőszült csoport’ torzonkodása egy erős hangra, melly a’ barlangból kidördült.,,Teremtő ég!—Villám és ördög!“ kiálták egyszere az útas és a füstös barlang’ férfira, ki abból, setéten íéomló haját válaira ráztatva, delien előlépett. „Andor!“ sikolta fel Sólyomkövit a’ lélek’legszorongóbb hangján és lábai a földbe gyökerezének. Andor pedig — mert az volt, Ellák’ testvér bátyja — vadon villámló szemekkel némán álla, föld felé hajolván kezében a’ súlyos érez buzogány. A’ rőt zsivány a’ kiszakasztott zsinórral, mellynek végén kisded, aranyba foglalt lap vala, ’s arra egy angyali arcz’ kisded vonalmai valanak teremtőileg öntve, Andor felé ment s szóla: „Rengeteg hollója, e’ fattyú nyakasan védte ezen kis haszontalanságot, é s emberedet, a bátor Baltafokot, gyalázólasz :’)