Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1838. július-december (4. évfolyam, 2/1-52. szám)

1838-07-15 / 4. szám

26 „Hallod Doom! — szól a mosollyal Berin­ger — mint szól az írónő.“ „Mi ez?“ kérdé bámultan Otill. „Hogy Otill keze nem Doorné —­ felele a’ férjes iróné— fő okságod, és mun­káid fölött fénylő­ irat.“ Mától változatva igy hangozzék, — mondá tréfásan a’ nő: „Ti te­remtétek egész létem szépségét, adátok férjet kedvem szeréntit , megmennétek egy lelkem ellenitől. Jó lesz igy Doom?“ „Jó, csak fogadja el a’ hagyományt.“ Legyen — viszonzá Otill kis vártáivá — egy föltét alatt. ..’S az ?“ kérdé apa, férj és Doom: „Mennyi rabszolgának szabadság vá­sárolható rajta, vásároltassák, ön szabadulásunk emlékére , igy a’ pénz egyikünké sem, a' ju­talmazó érzet mindnyájunké.“ A* föltét Doom lelkéből szakasztott, ra­gadtatva rohanék Otill nyakába a’ tűz ifjú, *s csókkal hinté. „Ho-hó! — szóla tréfásan Beringer — ab­ba szólásunk van nekünk is. Vagy talán neked csak a’ birhatatlanok tetszenek.“ Doom tudta, hogy tréfál barátja, még is pirulva vonult vissza, mert érzé, hogy még igy nem érzett Otill iránt, mint e’ perczben. Az egyezkedések lefolytak, Mayer rá ha­gy­á magát beszélni jószágát tulajdonának te­kinteni. Otill munkáival megajándékozta közben igy szóla Doom­hoz : „Legyen ezzel büntetve, a’ nő írókat gyűlölő.“ „Hogy büntetésem­ egész legyen — viszonoztatok hasonló tréfával — el is olvasandom.“ Doom mindennapos látogató volt Beringer házánál, ’s hogy mennyire enyészteté el Otíl­iái és munkáival társalkodás a’ nő irók irán­ti ítéletét, halljuk az összekelés után nehány hétre történt beszédéből. Doom naponkint komorodék, annyira, hogy a' szorgos barát kérdést tőn baja iránt. Mint elbámult a’feleletre, nem szükség festenem, mi­dőn a’ kérdezett igy tön vallást: „Sebemre nincs ír, nődet szeretem, mia­ta irományit olvasom.“ „Te! irónét? hallatlan, mulattató.“ „Ne űzz tréfát, valóbb ez indulat mint eltréfálhatnánk: nem ez emészt engem hogy ő számomra beirha­­tatlan, őt és vétkezést kerülésre elég erős va­gyok. Az öl meg, hogy a’ tőle távozás, tőled elszakadás. Akkor egész csak vesztő szív pok­la, ha annak szenvedési panaszai ön magára esnek vissza. Mi könnyite eddig a’ bánattal ter­helt mellen ?barátságod. Ezután fosztva leszek e’ nyugparttól, vele téged is veszteni kell.“ Beringer rémülve némult el barátja nyilat­kozásán , nem lelt szót marasztalására, vigasz­talására. Egyedüli igazgató sorsunk fölött a’ vak tör­ténet? ! A’ barátok még némán, tanácsot nem lel­ve ültek egymás mellet, midőn a’ komornyik egy halom hirlappal lép be. Beringer kedvet­lenül üté föl az első kezébe akadtat. Arcza az olvasónak megvirradt, és kérdé Doom­t: „Meg­vizsgáltad e nem iránti indulatodat, csupán mun­kái élesztette lángok e ezek?“ „Különös kér­dés.“ szóra bámulva Doom. „Nem különös, ol­vasd ezen hirdetést.“ „Minden nevemet ismerő olvasókkal köte­les vagyok tudatni, hogy Mayer Otill név alatt kijött munkák szerzője nem én vagyok, ha­nem Putsowszki Mária, ’s a’ jövendőben ezen név alatt megjelenők, az én nevemmel jelöl­tekkel egy agy szülötti. Ezen sorok alatt utol­jára jelenik meg nevem világ előtt, hogy ed­dig mért jelent, ’s épen idegen mű alatt, az ezt kérdőknek szívesen felelek lakomon. Mayer Otill. Az első tudakozó Putsowszki Mária kiléte iránt Doom jön. Otill igy beszélé: „Most éve egy leány jelenté magát nálam, be volt fogva, játékszínben indulandó valók, a’ nevezetes darabot elmulatni nem akaró, más­napra rendelém, sürgető könyörgése kihallgat­­tatásra erőltető, ’s én maradtam. Az alak igen szép ’s igen szegényesen öltö­zött volt, szemérmes megjelente kérőt sejtete.

Next