Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1838. július-december (4. évfolyam, 2/1-52. szám)

1838-10-25 / 33. szám

October 25kén 33^‘k szám. A Negyedik év. Szent a’ Törvény! szent a’ Béke ! Ez legyen Hazánknak éke. 1f második­ fele. HUNTAD. Megjelen e’ divatuj­­ság hetenfént 2szer. Helyben felévi dija 5 frt., egész évi 10 frt. Postán 6 és 12 frt. pen. TÁRSAS ÉLET É­S MVATVNZÁCIBOEu . Előfizethetni kígyó utczában Sebástiány házban 390-dik szám alatt. És minden csász­­kir. postahivatalnál. (A’ Rigómezői harcz után. ) Bérczy­től, Távol a’ hon’ határitól Hol élet’ kéje nem virul Hegyek’ meredt fokán, Bolyongva jár a’ bús vitéz Keblében fájdalom tenyész Elvesztett harcz után, Fölötte elborúl az ég ’S felhőkbe vész a’ messzeség’ Mosolygó távola, De a’ bú, melly szivében él sötétebb a’ menny’ leplinél, ’S borultabb homloka. „Bár most legyőzve jön karom De élni fogsz azért honom !“ így szól riadva ő, ,,’S élned kell, — bár sok hőskebel Veszett komor öledben el Átkos Rigómező !" így szól, ’s míg keblén e’ hit él, Haladva uj pályára kél A’ kedves hon felé, ’S a’ mint bolyong vad útakon Kémlelve merre a’ nagy hon két gyilkos lép elő. „Hat rabló még nem ösmered Buzogányom súlyát , ’s e’ kezet Nem láttad vívni még?“ — Riad a’ hős, ’s buzogányt emel, ’S lesújtva rogy le egy kebel Mig ajkán átok ég. A’ más térdére roskadoz Szemében bánat áradoz ’S remegve porba hull, (1838.) De a’ súlyos karú vitéz Az orzóra megvetve néz ’S ez hangzik ajkirul:­­ „Ösmerlek gyáva tégedet És azt, ki venni éltemet Küldött gyávább urad’; Menj hozzá, ’s vidd társad fejét Mellyet buzgányom zúza szét ’S mond igy boszúl Hunyad.“ És erre földerűl az ég, Mosolyg ismét a’ messzeség’ Kékellő távola, Hunyad Budára érkezik Szavára had fegyverkezik, •— Es mentve van hona. Kilenez napi böjt. (Töredék.) Még Januar 24én 18** a’ szép fiatal leá­nyokat kik között a’ legkedvesebb óráimat töl­­töm szerető szivem­ teljes erejéből, — de min­den szenvedély hideglelése, minden nyugtalan­ság és minden különbség nélkül — szeretem. Ha köztük nem lehettem magányomban phan­­tasiam egy képett teremtett, mellyet soha fel­nem találhatok, bár százszor gondoltam is rá­akadni. Mint közönségesen, úgy most is az este­bédnél ültünk mindnyájan, ’s valami játék fe­lől tanakodánk. — „Nem volnánk mi zavarba, — szól a’ barna Terka, — csak Klári itt vol­na, ő minden játékot ism­er ’s maga is hamar , tanál ki egyet, ha nem jutna mindjárt eszébe.“ (33)

Next