Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1839. január-június (5. évfolyam, 1/1-52. szám)
1839-05-23 / 40. szám
314 valamivel foglalkozott; egy mellék ablakban három gazdagon öltözött ifjú állott egymással beszélgetvék. — Olvasóim tudják kik voltak. „Lelkemre barátim olly szép leányt soha sem láttam!“ — „Nem mondtam?“ „Akárhogy teszem szerét magányosan kell vele beszélnem.“ — ,,Ha-ha-ha!“ nevetett fel a’ más kettő, mire többen fordultak feléjök — e’ pillanatban jelenték, hogy étel felhordatott. Az ebéd vigan telt el, ki nyájas szomszédnéjával mulatott helyette eldaraboló az étkeket, vagy kedveskedő egy kis csemegével, mit csinosan takargatott papírba; mások kalandjaikat regélgették; az öreg urak ’s asszonyságok ország dolgairul, mostani rész-, ’s mult aranyidőszakrul tanácskoztak, csak maga Kadosi volt szótlan egész az észrevehetésig — némelly átellenesei ollykor susogtak is , hihetőleg róla; mert szemei Justin függtek, miket azonban hirtelen más tárgyra fordított, ha a’ mindenkihez nyájas Justi feléje tekintett. Édes enyelgések közt elmúlt az ebéd; a’vendégek elszóródtak, ki a’ váralatti kertbe, ki másfelé, hova kedélye ragadta; többen kivált az öreg urak közűl ülve is maradtak. Radosi magányosan járkált a’ kertben, lelke egészen el volt foglalva Justival — most tekintett ő először mélyebben keblébe, szégyellő kezdé parányiságát, kivált ha Justi fenségére gondolt, czél nélkül tévedett tekervényes, lomboktul átfont utakon — egyszerre egy forrásra bukkant, hol köbül egy angyal volt kifaragva, ki egy meritőbül önté az alatti kis folyamba a’ frissítő habokat. Imre megdöbbent — egy némber ült a’ forrás mellett, szemei a’ játszi habokba merültek, Imre vissza akart lépni, mert a’ némber háttal volt feléje, de késő a’ némber feltekintett — Justi volt; meglepetett az ifjú, nem távozhatott; az illendőség és belvágya előbbre nógatált. „Ezerszer bocsánat kisasszony — nem akarva lettem háborgatója.“ Justi arczán pir ömlött el — ajkai nem találtak hirtelen szavakat. — — „Kegyed épen nem háborgat, sőt igen örülök.“ — „Parancsoljon kisasszony ’s én távozom.“ — „Ha parancsolhatok — monda Justi mosolylyal — úgy maradjon.“ „Igen kegyes, hogy ennyire méltat kisasszony.“ Justi sem volt részvétlen a’ szép külsejű ifjúhoz, de a’ hir, melly róla elterjedett kellemetlen hatású volt reá ’s miatta némikép aggódott; ha nem csalatkozunk tán merengése tárgya Kadosi volt. Kadosi viselete nem kerülte ki figyelmét; az ebéd fölött nem a’ kicsapongót, hanem a’ megtérőt látta benne ’s e’ miatti örömét nem titkolhatta maga előtt. Beszélgetésök először a’ legközelebbi tárgyakról folyt, későbben az élet viszonyaiba vágott, miközben Kadosi csudálta a’leányt’s igen érezte kicsinységét, de megjobbulását erősen eltökélte, hogy méltó legyen illy lelkes leány társaságára. Justi csintalankodva veté szemére, hogy még eddig szomszéd létére sem látogatta meg őket, Kadosi használta az alkalmat ’s kikérte máskori megjelenhetését. — Kadosi e’ látogatás után egészen megváltozott, felébredt lelke ’s az Örvényből kimenekni sietett. Gácsiéknál látogatásai gyakoriak voltak. Félév múlt — ’s Kadosi legboldogabb jön a’ föld ölén, Justit mint nejét zárhatta karjaiba; havak telte után édes reménye teljesült Justi anyagon, a’ legszebb leánykának anyja; Kadosi legboldogabb nem kívánt lenni, de nem is lehetett! Sokszor az életben midőn az örömök tengerében fürdőnk egy csapás minden örömeinket egyszerre semmisíti. — Kadosi nem sokáig élvezhető e’ boldogságot, Justit egy meghűlés sírba fektető. Az atya fájdalma kimondhatlan volt egész az őrültségig! az angyali kis Ida volt egyedül, mint az élethez kötő; de a’ férfi elégtelennek