Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1839. január-június (5. évfolyam, 1/1-52. szám)

1839-05-23 / 40. szám

40-dik szállt Május ^3-án Megjeleli e’ divatuj­­ság hetenkint 2szer. Helyben félévi dija­t írt., egész évi lófrt. Postán 6 és 12 fi­t. p. TARSAS ELET E S JDIVJLTWK­,JL€^JBÖJD. Előfizethetni kigyó utczában, kigyó pa­tikától lső kapu,3dik házban, és minden cs. kir. postahivatalnál. Ötödik év’ Hive légy törvény szavának: Isten’, Király’ és Hazának. Júlia Jele. A’ KÁPOLNA. GARAY ALAJOS - TÚL 2. (Folytatás.) Radosi Imre 19 éves volt midőn atyja meg­halt, anyját még születésekor vesztette el; te­mérdek birtoknak Ion ura atyja halálával az egyetlen fiú. Természete heves — a’ kicsapongásra haj­landó , mit atyja igen tudott fékezni, e’ gondos vezetőtűl megfosztva az ifjú gerjeinek kezdett élni. — Itt némelly kitű­nőbb élet-vonás fordu­latait kell olvasóimmal közölnöm, részint hogy következetes legyek, részint mert ezeknek volt lényeges befolyásuk utóbbi tetteire. — Éjfélt harsogtata a’ Bat­vári őr. Imre, Kör­mendi’ és Gémesivel mig az asztalnál ült. „Lelkemre mondom, a’ leánynak nincs pár­ja fél Magyarországban — szólt barátom Gé­­mesi, te is láttad őt.“ — „Igazad van Körmendi, és apám kard­ját merném kitenni egy eb ostorra, hogy nem találnak nálánál szebbet egész alföldön; egy­szer láttam már is bele szerettem.“ Erre egy tölt poharat emelt fel Körmendi: „Éljenek a’ szépek egész Magyarhonban!“ — „Éljenek!“ kiálta Gém­es. „Hát téged mi lett Imre? úgy ülsz itt mint egy bűnös, ha-ha-ha talán csak szerelmes let­tél az eldicsért Justiba.“ — „Éljen Justi! — kiálta Imre — gazfiú le­gyen, ki velem nem tart.“ Össze­üték poha­raikat ’s ittak Justi egésségére. (1S39) „Igazán megvallom barátim, szinte bele szerettem Justiba, már többször hallom dicsér­ni hanem nagyon vadnak mondják.“ — „Ho hó barátom — Justifhoz közeledni, az már más; inkább hat törökkel szemközt, mint vele; a’ hányszor rám tekintett, mikor náluk voltam a’múlt évi családi innepen, any­­nyiszor zsugorodott össze szívem, mintha görcs bántotta volna.“ ’S valóban Justinak olly fen­séges tekintete volt, hogy minden tisztátlan keblű — szégyenülve hátrált. — „Kívánom látni Justit; itt a’ kezem, hol­nap hozzájuk rándulunk, vígy is család-innep lesz. Himpellér ki szavát szegi!“ „Legyen himpellér“ hangzott a’ társaktól. — „Imre, Gémesi— hogyan? ti már men­tek ? lelkemre én fel nem kelek mig egyet nem iszom, ide fiák egyet.­“ „Jól van igyunk — de akkor megyünk ám,“ mig egyszer ittak Körmendi is felkelt, ki Gé-­­mesivel karöltve távozott. Imre még egyszer utánok kiáltott: „hát holnap korán.“ „Korán“ mormogok amazok, ’s háló­szobájába ment. Gácsiéknál fel ’s alá futkostak a’ szolgák; itt egy csatlós vezetgette a’ habzó paripákat, a­­mott inas veregette csizmákul a’ port, mig bal­ján arany ’s selyem-szöveteket vitt az úrnők után a’ felső termekbe. Delet harangoztak; a’ nagy számú vendé­gek fel-alá hullámoztak a’ gazdagon bútorozott teremekben; egyik a’ falon függő hősök arcz­­képeit szemlélgette, mások a selyem ágyteri­­tőkön ’s bútorokon vonogaták ujjaikat, vagy az ismeretlen vendégekről csevegtek, mindenki (40)

Next