Rakéta Regényújság, 1981. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-27 / 4. szám
kével is üzletet kötött, aki tulajdon bokából kölcsönözte neki oda a szárnyakat, külön oltárt kötvén ki ezért magának. Már tudniillik a konkurrens Apolló isten bosszantására, akinek híres jövendőmondó szentélyt emeltek a miletosziak, nem csekély hasznára városuk idegenforgalmának. Mi volt igaz a pletykából, mi nem, azt ne keressük, mert mi értelme volna egy olyan boltosnak az üzleti könyveit felturkálni, akit már úgyse lehet megadóztatni? Érjük be vele, hogy Xanthosznak tíz hajója nyüzsgött a Meander torkolatában, görög árut és művelődést cserélve a keleti barbárok javaival. Miletoszból vitték a rózsát, a gyapjút és a tajtékot, és hozták helyettük a gabonát, szárított halat, a vadbőrt és az eleven rabszolgát. Olyan ügyesen forgatta magát ezekben a dolgokban a kalmár, hogy nemcsak bíborban, bársonyban járathatta szép Erippét, hanem még rangot is szerzett neki. Az történt ugyanis, hogy a miletoszi törvényhatóságban hajbakaptak egymással a város vénei és írástudói, de olyan csúnyán, hogy a belviszályoktól megcibált Üstöküket a legügyesebb miletoszi fodrászok se tudták kigubancolni. Anynyira nem találták az eszüket a miletosziak, hogy el kellett menni a szomszédba, Párosz szigetére, ami olyan borzasztó dolog volt, mintha Kecskemét Nagykőröstől kérne tanácsot. A párosziak jószívű emberek voltak, igazlátókat küldtek Miletoszba, akik olyan bölcs tanácsot adtak, amilyen csak kétezer évvel ezelőtt telhetett az emberektől. Azt mondták, ki kell keresni, melyik miletoszi polgár tartja legnagyobb rendben a házatáját, s azt kell megtenni polgármesternek, mert annak a keze alatt bizonyosan rendben lesz a község szénája is. Így lett miletoszi főember Xanthoszból, s így lett főasszony szép Erippéből is. Eddig csak a férfinemen levők forogtak utána, mint a trójai öreg huncutok szép Heléna után, de most már asszonytársai is olyan tiszteletet adtak neki, hogy mind felállással köszöntötték, ha szép Erippe betette a lábát az amfiteátrumba. Szép Erippe meg is érdemelte ezt a nagy megbecsülést, mert ő is beleadta az eszét a közügyekbe, s ki tudta segíteni az urát, ahol az megakadt. Mert a miletoszi polgárokat ráncbaszedte Xanthosz a maga emberségéből is, de már az asszonyok kifogtak rajta. Ugyan nem is az asszonyok, hanem a hajadon lányok. Azok közt akkor az volt a divat, hogy nem várták meg, míg valaki rászánta magát, hogy beköti a fejüket, hanem jobbnak tartották lányfejjel kiszökni az életből. Azt mondták otthon, hogy elmennek pántlikát venni, aztán kikeresték a parton a legmagasabb sziklát, és arról levetették magukat a tengerbe. Lehet, hogy ez szép járvány volt, lehet, hogy nem, de Xanthosznak mint polgárnagynak kötelessége volt véget vetni neki. Meg is próbálta, összehívta az eladó lányokat, és magas szárnyalási beszédet intézett hozzájuk. Az a haszon lett belőle, hogy másnap kétszer anynyi miletoszi szűz ölte magát a tengerbe, mint előtte való nap. Erre Xanthosz eláltatta törvényszolgákkal a tengerpartot, és meghagyta nekik, hogy amelyik kisasszonyt ugró szándékon kapják, annak tövig kell nyírni a haját, és három esztendőre el kell tiltani a szájpirosítótól. Ezse ért semmit, a milétoszi lányok most már nem a tengerpartra mentek pántlikát venni, hanem a szőlőbe, és fölakasztották magukat a cseresznyefára a saját hajukkal. Xanthosz már arra gondolt kétségbeesésében, hogy leteszi a hivatalát, mikor szép Erippe a nyakába borult. - Ne emészd magad, édes uram, tudok én rajtad segíteni. Olyan az én fajtám, hogy mentül magasabban akasztják neki a tilalmast, annál jobban kapkod utána. Látod, egy aszszonynak se jut eszébe levágni az orrát, de ha törvényt hoznál róla, mindnyájan orrunk vágottan szaladoznánk. Nem az élőket kell büntetni, hanem a holtakat. Hirdettesd ki, hogy aki megöli magát, annak a mezítelen tetemét kitéteted a tanácsház asztalára, hogy az egész város rátáthassa a száját. Majd meglátod, mi lesz ebből. Az lett abból, hogy egy miletoszi lány se ment el többet maga jószántából asphodelust szaggatni az elíziumi mezőkre. S ebből nemcsak az látható, hogy milyen nagyeszű asszony volt szép Erippe, hanem az is, hogy milyen szégyenlős természetű. Ami annál nagyobb dicséretére vált, mert akkor már egy kis Xanthosz meg egy kisebb Erippe kapaszkodott a khitonjába. A jó Xanthosz, példás férjek szokása szerint, fűnek-fának eldicsekedett vele, hogy házának úrnője ész dolgában felveszi a versenyt Pallasz Athénével, amit a milétoszi hölgyek azzal honoráltak, hogy szép Erippét megválasztották nőegyleti elnöknőnek, noha ez a tisztesség abban az időben csak korosabb úrhölgyek osztályrésze szokott lenni. Nagy tapasztaltságot kívánó tiszt volt ez, mert thesmophoriák rendezése járt vele. Azok voltak a férjes görög asszonyok legnagyobb ünnepei; olyankor négy napra kivették magukat valamelyik szent ligetbe, s ott mindenféle ájtatoskodásokkal tisztelték Demetert, aki nem az Olimposz bajuszos lakói közé tartozott, hanem a termőföld és vele együtt a szép családi élet istenasszonya volt. Hogy miben álltak igazában azok az ár-